11. fejezet - ... kettőt hátra

Magasan járt már a nap, mikor Draco felébredt. Kipihentnek érezte magát, kivételesen jót aludt az éjjel. Fejben már hálát is adott Grangernek, amiért felhozta az együttalvás ötletét. Komótosan fordult meg a franciaágyon, hogy felébreszthesse a nőt. Ha már együtt töltötték az éjszakát, induljon jól a reggel is. Viszont mikor megfordult, csak a nő hűlt helyét találta. Nem tulajdonított különösebb jelentőséget a dolognak, úgy gondolta, vagy a mosdóba, vagy reggelizni ugrott ki Hermione.

Kezeit a feje alá tette és a plafont bámulva emlékezett vissza az éjszakára. Ez volt az eddigi legtökéletesebb együttlétük, amióta elkezdődött a viszonyuk. Amint a részleteken elmélkedett, telt és múlt az idő, Hermione nem bukkant fel. Draco gyanakodva ült fel az ágyban, érezte, valami nem stimmel a nővel kapcsolatban. Összeszedte a ruháit, a pálcáját, majd otthagyta a szenvedélyes szeretkezésük helyszínét, hogy a nő keresésére induljon.

A hely tulajának leadta a kulcsot, a számlát már a nő rendezte. Tehát elment. Draco egyáltalán nem értette a dolgot. Hiszen pont Hermione volt az, aki kitalálta, hogy aludjanak együtt. Akkor viszont mi késztethette arra, hogy elmenjen és otthagyja a férfit egy szó nélkül? Ezen agyalva indult meg az utca felé, ahonnan egyenesen Granger háza elé hoppanált.

Szinte át se gondolta, hogy mit csinált, keze megindult az ajtó felé és bekopogott. Hallotta bentről a motoszkálást, így legalább egy kicsit megnyugodhatott, a nőnek nem esett baja, csak szimplán felkoppintotta. Kitárult az ajtó. Ron Weasley jelent meg a küszöbön.

- Malfoy? – lepődött meg a férfi a szőke láttán. Szinte a másodperc tört része alatt öntötte el a harag. – Van pofád idejönni azok után, hogy lefeküdtél a nejemmel?

- Állj! – intette le Draco, még mielőtt robbanhatott volna. – Nem érdekel a szöveged, Hermione itt van?

- Hermione? Mióta hívod te Hermionénak?

- Ne akadjunk fenn a részleteken! Itt van, vagy nincs?

- Fogalmam sincs, miért társalgok veled, de nem, nincs itt. Tegnap elment valahová tárgyalni. Bevallom azt hittem veled van, de…

Draco már nem is hallgatta tovább, hátat fordított és távozott.

Hol a Merlinben lehet ez a nő? – morogta magában a férfi. Fölöttébb bosszantotta a dolog, hogy a nő csak úgy lelépett. Általában ez az ő szerepe szokott lenni. Nem volt hozzászokva ehhez a viselkedéshez. Régebben a Roxfortban szinte már sportot űzött a dologból. Annyi egyéjszakás kalandja volt, amik után egyszerűn csak lelépett, hogy azt már össze se tudná számolni. A mardekárosok nagy része megvolt neki, néhány hollóhátas is bedőlt neki, akárcsak az ostoba hugrabugos libák. És már volt egy griffendélese is, de ez a nő most más volt. Nem csak egy alkalom volt, és Draco úgy gondolta, nem is ez volt az utolsó.

Nem tudta, mit kezdjen magával, hol keresse Hermionét. Potterékhez nem akart beugrani egy teára, így már csak Iris jutott az eszébe. Viszont nem tudta, hol lakik a nő, így megpróbálta egy kis időre félretenni a fejében Hermion gondolatát, és haza hoppanált.

A lakásban Scorpius és Astoria az étkezőben ültek és az ebédjüket fogyasztották. Egy szó nélkül ült le melléjük, hogy egyen valamit, de a gondolatai csak nem hagyták nyugodtan. Újra meg újra látta maga előtt a nő bársonyos bőrét, a kerek, finom formáit, selymes haját, mogyoróbarna szemeit. Utálta a gondolatot, hogy nem tudja, hol van most Granger, nem értette tényleg, hogy miért csinált ezt. Talán mindvégig ez volt a terve? Felszedni őt, eljátszani az ártatlant, de igazából csak bosszút akart állni? Igaz, megbeszélték, Draco bosszúból a legjobb, de nem ilyen értelemben. Ne ő legyen a bosszú alanya.

Nem is figyelt a körülötte lévőkre, az agya csak járt megállás nélkül. Csalódott a nőben. Szerette a köztük kialakult kapcsolatot, de jelen pillanatban rettentően sértve érezte magát. Hogy jön Granger ahhoz, hogy a bolondját járassa vele, Draco Malfoyjal? Nem tudja ez a nő, hogy kivel is van valójában dolga.

Az egész hátralévő hétvégét végigbosszankodta. Alig várta, hogy végre hétfő legyen, és a minisztériumba mehessen, hogy ott aztán jól beolvashasson a nőnek. Egy Malfoyjal nem lehet így elbánni. Sértette az önérzetét, hogy most a nő kerekedett felül a játékukban. Talán csak vissza akart vágni. A múltkor kifizette neki az ebédjét, hát most ő fizette ki a szállást. Egy kis idő után már biztos volt benne, hogy ez a magyarázat. Hiszen így, hogy hamarabb lelépett, így Malfoynak esélye sem volt a számla egyenlítésére. Haza meg nyilván azért nem ment, mert nem akart feltűnést kelteni Weasley előtt. Semmilyen találkozó nem ér véget reggel. Ha már több napos a program, akkor minimum egy ebéd szokta zárni. Malfoy nagyon jól tudta ezt, többször is volt már ilyen üzleti tárgyaláson.

A hét első napján először a saját irodájába ment. Nem tudta, hogy Granger mikor szokott érkezni a minisztériumba, de gondolta először elintézi a dolgokat a munkahelyén és csak utána megy a nőhöz. Blaise-zel egyszerre érkeztek meg az irodába.

- Na, hogy telt a hétvége? Megint szépen teljesített a kislány? – kérdezte vigyorogva barátja.

Természetesen tudott mindenről, hiszen Malfoy beszámolt neki a hétvégi tervekről.

- Az éjszaka remek volt – kezdte Draco, mire barátja hátba veregette. – De Granger reggelre lelépett.

- Micsoda? – nézett rá értetlenkedve a másik férfi.

- Mire felébredtem már hűlt helye volt. Kifizette a szoba árát és eltűnt.

- Hát, akkor biztos nem nyújtottál valami nagy élvezetet neki – röhögött Blaise.

- Fogd már be! – lökött Zambinin egy kicsit a férfi, akit idegesített a barátja röhögése.

- Máskülönben miért lépett volna le? – kérdezte.

- Mert szórakozik velem. Élvezi, hogy átvághatott. Ennyi az egész. De ma bemegyek hozzá az irodájába, és móresre tanítom, így nem bánhat egy Malfoyjal.

- Hm, büntesd meg rendesen – kacsintott.

- Majd meglátom, milyen kedvemben leszek – válaszolta a szőke.

Végül fél tizenegyig volt az irodában. Aláírt pár fontos szerződést, fogadott egy ügyfelet és intézte a dolgait. Aztán a minisztérium felé vette az irányt, ahol egyenesen a nő irodájához sietett. Kopogott, majd mikor hallott bentről egy „szabad” választ benyitott. Csak Hermione asszisztense volt ott, de magának a nőnek se híre se hamva nem volt.

- Uram, miben segíthetek? – kérdezte Rebeka.

- Granger bent van?

- Nem. Mr Mace nemrég tájékoztatott, hogy Mrs. Weasley szabadságot vett ki bizonytalan időre. Elutazott személyes okokból.

- Mégis hová?

- Nem tudom, Mr Malfoy. Azt nem kötötték az orromra.

- De maga a barátnője, ha jól tudom – akadékoskodott Draco.

- Ez így van - válaszolta Rebeka. – Viszont tényleg fogalmam sincs, hogy hová mehetett. Utoljára pénteken beszéltem vele, és… - itt kicsit közelebb húzódott a férfihez és suttogóra fogta – azt hiszem magával találkozott a hétvégén, nem?

- Hm, a kisasszony milyen tájékozott – válaszolta negédesen Malfoy. – Vegye úgy, hogy nem kérdeztem semmit. Itt sem voltam – fordult meg és indult el kifelé az ajtón.

Ez az ügy egyre érdekesebbnek tűnt. Az eddig felépítetett elmélete egy szempillantás alatt ledőlt. Mégis hová mehetett? És mi az, hogy határozatlan időre? Ez mégis mennyit jelenthet? Egy nap? Vagy kettő, esetleg pár hét? Vagy egy hónap? Bosszantotta, hogy nem tudja, mi lehet Hermionével, de az még inkább felidegesítette, hogy ennyit törődik a nővel. Mégis miért érdekli, hogy mi van vele? Majd ha újból előkerül, megint összefekszenek párszor és a sztorinak vége. Ha már egyszer sikerül rávennie a légyottokra, akkor később sem lesz probléma.

Draconak nem volt kedve Blaise idegesítő kérdéseihez, így nem ment vissza az irodába, inkább meglátogatta az édesanyját.

- Kezdem azt hinni, hogy hiányzom – mondta Narcissa Malfoy tárt karokkal a kúria halljában.

- Anya… - mosolygott rá a férfi.

- Mi járatban? A fiad nincs itt, nem sűrűn jössz csak úgy, akkor meg mi szél hozott?

- Nem látogathatom meg az édesanyámat?

- Dehogynem, drágám! Én lennék a legboldogabb, ha többször látnálak.

- Hát most itt vagyok, szóval egy teával igazán megkínálhatnál. Hát miféle vendéglátó vagy te? – kérdezte szurkálódva a fiú.

- Na, mindjárt adok én neked valamit, te! – nevetett fel jóízűen a nő. Ritka pillanat volt ez a Malfoy kúriában. Immár 8 éve, hogy a ház ura, Lucius Malfoy korábbi halálfaló mivolta miatt az Azkaban vendégszeretetét élvezte. A sok év ellenére, Draco valóban keveset járt az anyjánál, a jó hangulat meg még inkább elkerülte a házat. Persze, kivéve, ha az ifjú örökös, Scorpius nem járt arra.

- És hogy megy az üzlet? Ameliától hallottam, nyílt egy új bolt északon.

- Tudod – Draco a teájába kortyolt –, igyekszünk terjeszkedni. Sokan a gazdaság miatt tönkremennek, mi felvásároljuk a boltjukat és kivirágoztatjuk – rándította meg a vállát, mintha valami semmiségről beszélne.

- Blaise-zel jól kijöttök? Emlékszem, amikor kicsik voltatok… Mindig arról álmodoztatok, hogy kviddics játékosok lesztek.

- Hát, a kviddics az megvan. Zambini jó társ, ért a munkájához. Ma egy kicsit felbosszantott, de hát ismerjük milyen. Csak a szája jár állandóan – legyintett Draco.

- És Astoria? – nézett Narcissa a fiára a csészéje felett.

Draco az ujjait bámulva latolgatta, vajon elmondja-e az anyjának a történteket, vagy se. Végül a színvallás mellett döntött.
- Anya, Astoriával el fogunk válni.

A nő percekig némán meredt a fiára, majd lassan elmosolyodott.

- Már épp ideje volt. Gyűlölöm azt a némbert. Hogy tudtad a legostobább aranyvérű lányt összeszedni?

- Hát, mázlim volt – nevetett fel az anyja reakcióján. Astoria titkáról nem akart beszélni, annyira azért még ő sem volt gonosz.

- Van valami oka a dolognak, vagy szimplán csak észhez tértél? – kérdezte a nő egyre jobbkedvűen.

- Megcsalt… Aztán én is őt – tette hozzá Draco.

- Nem is néztem mást ki belőle. De nem is beszéljünk róla. Ígéretes lányról van szó? – nézett Dracora Narcissa jelentőségteljesen.

- Semmi említésre méltó. Intelligens nő, bár inkább mondanám okoskodónak, de nem az én esetem. Különben is, a vérvonala nem igazán a családunkhoz illő. – Draco gondolatai még mindig a hétvége körül keringtek. Nagyon haragudott a nőre.

- De ha egyszer boldoggá tesz téged?

- Inkább felbosszant, mint boldoggá tesz. Különben is csak a bosszú miatt volt Astoriával szemben. Ne is beszéljünk róla.

- Ha elváltok, kihez kerül Scorpius? Nem akarom, hogy az a némber nevelje fel az egy szem unokámat.

- Ha kell, akkor kézzel-lábbal harcolni fogok a fiamért. Egyetlen jó dolog van az életemben, és az nem más, mint ő. Bármit megtennék érte.

- Nagyon helyes, kisfiam.

- Ezt tőled örököltem – mosolygott anyjára Draco. – Emlékszem még, amikor kiálltál értem.

- Szerintem ez természetes. Hogy rohan az idő, olyan régen volt már.

- Hát igen, eltelt tíz év.

- Ne is emlegesd, öregnek érzem magam.

- Dehogy vagy öreg, remekül nézel ki! – bíztatta fia.

- De fiatalabb már én se leszek. És ha már nagymama vagyok, akkor nem fogom hagyni, hogy elvegyék az unokámat. Ha kell, akkor megszerzem a legjobb ügyvédet…

- Nem fog kelleni. Van egy ütőkártyám Astoria ellen – mosolyodott el Draco, ahogy eszébe jutott a nő kis titka.

Biztos volt benne, hogy olyan könnyen nem fogja adnia magát, de hamarabb mond le a fiáról, mint a társasági életéről. Márpedig biztos, hogy ha kiderülne származása, akkor sok mindent veszítene.

- És mégis mi az az ütőkártya? – kíváncsiskodott a nő.

- Ó, az legyen az én titkom. Sajnálom, anya, de vannak dolgok, amiket még neked sem mondhatok el. Legyen elég annyi, hogy megtudtam valami Astoriáról, amivel sakkban tarthatom.

- Rendben. Ha te mondod – hagyta rá a nő. – Kérsz még egy teát?

- Nem. Inkább járnék egyet a birtokon. Olyan rég néztem szét. Velem jössz egy sétára?

- Szívesen – felelte boldog mosollyal az anyja.

A következő pár nap csigalassúsággal telt. Draco nem tudott magával mit kezdeni. Eddig szinte mindig volt valami aktuális terve Grangerrel kapcsolatban, de most… Fogalma sem volt, hogy mikor találkoznak újból, és ez idegesítette.

Jól van, Granger! – bosszankodott magában egyik este, amikor a plafont bámulta. – Remélem, kiszórakozod magad, mert ha hazajössz, akkor szorulni fogsz. Mi az, hogy csak így csapot-papot itt hagysz, és eltűnsz, ki tudja mennyi időre? Legalább egy rohadt levelet hagyhattál volna. Pár sort írni igazán nem nagydolog. Persze most biztos azt hiszed, hogy te győztél. Jelen pillanatban talán igazad is van. Hiszen majd megőrlök, annyira sóvárgok utánad. Sikerült elérned, hogy hiányozzál. Megmutattad, mennyi jót tudsz adni, aztán se szó se beszéd mindezt megszüntetted. Semmi átmenet. De vedd tudomásul, hogy korán sincs még vége. A csatát talán megnyerted, de a háborút nem. Mert bosszúból én vagyok a legjobb.

A napok tovább haladtak, és Draco elhatározta, hogy felhozza a válás témát és a gyerek elhelyezésének kérdését Astoriánál.

- Beszélhetnénk? – kérdezte a férfi.

- Muszáj most? Rik már vár – bosszankodott a nő. Titkolni sem próbálta, hogy a szeretőjéhez megy.

- Ha együttműködő vagy, akkor gyors lesz, ígérem.

- Miről van szó?

- A válásról. Azt akarom, hogy miután szétmentünk, Scorpius velem maradjon.

- Ki van zárva – felelte egyszerűen.

- Ő egy Malfoy, és a Malfoy családban van a helye.

- De én vagyok az anyja, elfelejtetted? – kérdezte a nő, mintha egy ütődötthöz beszélne.

- Nagyon jól tudom, sajnos. De nem mondok le róla. 

- Én se – makacskodott.

- Pedig jobban tennéd. Mégis hogyan akarod folytatni a viszonyt a némettel? Sosem voltál elég felelősségteljes. Ha nem lenne Scorpius, akkor kiszórakozhatnád magad. Járhatnál a puccos partikra, amikor csak akarsz. Én gondját viselem, tudod jól.

- Na, persze, és te mégis hogy akarod gyereknevelés közben Grangert döngetni? – válaszolt kérdéssel a dühös nő.

Majd feleségül veszem – szólalt meg egy hang valahol nagyon mélyen a férfi fejében. Draco hitetlenkedve bámult maga elé. Hogy juthatott ilyen dolog az eszébe? Még hogy esküvő… Nem hogy házasság, de még csak egy kapcsolat sem volt kialakulóban köztük Draco szerint. Igaz, hogy az elmúlt héten csak a nőre tudott gondolni, de csakis a bosszantó felszívódása miatt.

- Granger és köztem közel sincs olyan kapcsolat, mint a náci és közted – vágta rá végül. Bosszantotta a nőkérdése és a saját reakciója. Bár be kellett vallania magának, volt valami a dologban. Ha nem is tudná elképzelni maga mellett a nőt, azt kinézte belőle, hogy szeretettel nevelné a fiát. Látta hogyan bánt a kislányával még korábban az állatkertben. Granger jó anya.

- Ó, csak nem szétment az álompár? – gúnyolódott Astoria, miközben átdobta a haját a válla felett.

- Ez csak szex volt, Astoria. Te nem adtad meg, ami kellett, tőle megkaptam.

A nő csak fújtatott a választ hallva, és mielőtt kitörhetett volna belőle valami durva megjegyzés, inkább hoppanált.

A hétfő reggel ugyan olyan monoton módon indult Draco számára. Kezdte feladni, hogy a közeljövőben összefuthat a nővel, így inkább megpróbálta más felé terelni a gondolatait. Munka előtt első útja az édesanyához vezetett, mivel Scorpiusra valakinek vigyáznia kellett a nyári szünet miatt. A fiú mosolyogva integetett az apjának, mikor az komor arckifejezéssel dehoppanált a munkahelyére.

Roberta persze egyből a főnök fogdására sietett.

- Á, jó reggelt, Mr. Malfoy! Hogy van ma? Kávét, esetleg teát hozhatok? – ugrálta körül a nő.

- Most, hogy kérdezi, drága, egy tea jól esne, tejjel, sok cukorral. Bár inkább legyen kevés cukor, magácska már úgyis megédesítette a reggelemet.

- Mr. Malfoy? Maga flörtöl velem? – kérdezte egyre vörösebben a nő. Draco csak rákacsintott, majd továbbállt az irodája felé.

- Itt a teája, uram, és megjött a posta is – tette le pirulva a tálcát és a leveleket Roberta.

- Köszönöm, Berta!

Draco jót mulatott a nő reakcióján. Unottan kezdte bontogatni a leveleit: megrendelés, megrendelés, beszállítás, megrendelés, szórólap, egy levél Rebekától, szórólap, megrendelés…

Jött egy levele Rebekától! Draco korábban kérte meg a nőt arra, hogy mindenképp értesítse, amint megtud valamit Hermionéról, és most ott volt a levél.

„Visszajött! Itt van az irodában!”- állt a rövid üzenet a pergamenen. Draconak nem is kellett több, a teáját érintetlenül hagyva felpattant az asztalától és már viharzott is kifelé.

Roberta még utána szólt, de szinte észre sem vette. Amint kellő távolságra jutott a muglik járta utcától, egyből a Minisztérium közelébe hoppanált.

Az épületben meg sem állt a 4. emeleti irodáig. Kopogtatás nélkül nyitott be, mire a bent ülő két nő szinte egyszerre rezzent össze.

- Draco, mit keresel itt? – szólt meglepetten a nő.

Malfoy nem értette a saját reakcióját, lendületesen a nőhöz lépett, felhúzta a székéből és szenvedélyesen megcsókolta. Időközben Rebeka tapintatosan kihátrált az irodából.

Draco meg csak csókolta, falta a nő ajkait. Hermione próbálta ellökni magától a férfit, de annak testi fölénye miatt szinte esélye sem volt, így csendben tűrte a szőke támadását.

- Hogy tehetted ezt? – kérdezte rekedten a férfi. – Ugye tudod, hogy az őrületbe kergettél?

- Csak egy hétig voltam távol. Ne csinálj úgy, mintha hiányoztam volna – felelte a nő mereven.

- Na, szép, mondhatom! Én itt a nyakadba ugrok te meg flegmán elutasítasz – mérgelődött Draco.

- Senki nem kérte, hogy örülj nekem.

- Szóval tényleg csak szórakoztál velem? Csak meg akartál szívatni. Ennyi volt?

- Igen, ennyi. Többet nem tartok igényt rád.

- Mégis mi a fészkes fene történt ez alatt az egy hét alatt? Miért léptél le? Hol voltál? Csak azért hagytál ott, hogy te fizethess?

- Túl sok a kérdés Malfoy – válaszolt a nő egyhangúan. – De ha már kérdezed, igen. Pont azért csináltam. Most örülsz?

- Rohadtul nem! Magyarázatot várok! – kezdett nagyon dühös lenni Draco.

- Hát, akkor várhatsz. Legyen elég annyi, hogy ennek itt és most vége. Ne keress többé! Ne gyere a közelembe. Még csak a nevedet sem akarom hallani.

Draco csak bámult maga elé és semmit sem értett. Mégis mi történhetett? Amikor utoljára találkoztak még minden rendben volt. Épp azt tervezték, hogy szorosabbra fűzik a kis viszonyukat, több időt töltenek együtt. Erre Hermione felszívódik, majd visszatér, mintha kicserélték volna.

- Hol voltál? – kérdezte Draco halkan.

- Spanyolországban.

- Mégis minek?

- Vakációzni!

- Ez nekem gyanús. Valami nem stimmel. Mit rejtegetsz, Hermione?

- Semmit. És térjünk vissza a Grangerhez. De mint mondtam, jobb lenne, ha nem is találkoznánk, és nem szólítanál sehogy.

Draco komolyan nem értette a nőt, de emellett rettentően dühös volt rá. Úgy érezte hatalmas barmot csinált belőle, felültette és most megalázza ezzel a viselkedéssel. Hogy ezen túl mi lesz, arról halványlila gőze sem volt, de abban biztos volt, hogy nem fogja annyiban hagyni a dolgokat.

- Áruld el, mi volt ez az egész? – érdeklődött a szőke.

- Egy hatalmas hiba – felelte a nő tömören.

- Komolyan így gondolod? – lepődött meg Draco. – De hisz élvezted, ne mondd, hogy nem.

- Az nem számít – vágta rá a nő.

- Mégis mi változott az óta?

A nő nem válaszolt, csak odasétált a szekrényhez és kivett egy dossziét, amit rendezgetni kezdett.

- Most menj el! Dolgoznom kell! – kérte a férfit rá sem nézve.

- Ezzel semminek nincs vége – válaszolta Draco, és kiviharzott az irodából.

Szörnyen feldúlt volt. Még ostobábbnak érezte magát, mint azelőtt. És még tudatlanabbnak. Bár a nő visszajött, ezer új kérdést vetett fel. Nemhogy megválaszolta volna a rejtélyeket, csak újakat adott, és ez nem tetszett neki. Mint ahogy Hermione viselkedése sem. Mégis mi lelte?

Nem tudott volna a munkájára összpontosítani, így inkább fiáért indult, hogy elvigye a játszótérre. Tudta, hogy most csakis Scorpius tudja feledtetni vele ezt a lökött nőszemélyt és a személyével kapcsolatos problémákat. Szüksége volt egy kis menekülésre a felnőttek bajos világából. Tudta, hogy pár óra a gyerekével, és rögtön jobban lesz.

Draco életében most először hallgatott Hermionéra és jó alaposan elkerülte őt. Igyekezett a munkájába temetkezni, kihasználni minden idejét, amit csak a fiával tölthetett. Ahogy teltek a hetek és közeledett a nyár vége egyre könnyebben zárta ki a fejéből a nő gondolatát, így jobban tudott a munkájára koncentrálni. Június elején aláírták Astoriával a válási papírokat, igaz, a fiúk miatt nem ment éppen olyan csendben a dolog, mint ahogyan azt tervezték, de immáron végre külön éltek, Astoria Henrikkel, Draco pedig siker ittasan Scorpiussal.

A fiú nem sokat értett a szülei közt történtekből, de annyit ő is felfogott, nem kell többé az anyja undorító pudingját ennie.

Időközben a férfi egy régi szakmabeli barátjával is felvette a kapcsolatot, miután egy évente megrendezett barátságos kviddics mérkőzésen egymásban botlottak. A férfit még akkoriban ismerte meg, mikor ő maga is a sporttal próbálkozott, csakhogy a másik sikeresebbnek látszott a dologban, mint Draco.

- Na, és hogy van a drága menyasszonyod? Hogy is hívják, Perrie? – kérdezte Draco Dominique-ot, mikor együtt beültek egy étterembe.

- Ne is kérdezd. Még el se vettem, de már kivisz az észből. Most tudod, mit akar? Mugli autót – nevette el magát a fekete hajú férfi. – Nem fér a fejembe, mire kellhet az a masina neki. Hiszen egy pillanat alatt ott lehet a hopp-hálózattal, ahol csak akar, a hoppanálásról már nem is beszélve. Az apja elrontotta azzal, hogy így elkényeztette – ingatta a fejét, miközben belekortyolt a borába.

- Sajnos tanácsokkal nem tudok szolgálni, én most váltam el – mutatott az ujjára, ahonnan immár hiányzott a jegygyűrű. – Maximum annyit mondhatok, ne siesd el. Ki tudja, lehet, hogy holnap jön valaki más.

- Ami azt illeti, van egy lány – mosolyodott el Dominiqe.

- Hát te aztán nem aprózod el – nevetett vele Draco is. – Menyasszony és szerető? Nem a legjobb párosítás.

Pont én beszélek? – kérdezte magától a szőke. Egy pillanatra a szeme elé furakodott egy kíváncsi őzbarna tekintet… Megrázta a fejét, hogy kiűzze a nő gondolatát a fejéből.

- Szívem szerint otthagynám Perrie-t, de ismered az apját. Nemcsak hogy kiherélne, de első dolga lenne kirúgni a csapatból. És ugye most a bajnokág előtt a csapat az első.

- Hát akkor alaposan beválasztottál. És mi van a másik lánnyal? Tud Perrie-ről?

- Persze, tudja, és azzal is tisztában van, mi kötelez arra, hogy vele legyek.

- És mindezek mellett kitart melletted? – húzta fel a szemöldökét Draco. – Akkor biztosan odáig van érted.

- Nincs kedved egyszer találkozni vele? Biztos kedvelnéd. Megkérdezhetem, nincs-e egy csinos barátnője, akivel esetleg összejöhetnél.

- Nem kell egyből a nászindulót fújni, bár tényleg jó lenne kicsit szórakozni valakivel. – Mondjuk Grangerrel.

- Akkor ezt megbeszéltük.

„Kedves Draco!

Említettem korábban a közös italozást a barátnőmmel. Ő benne van. Szóval hivatalosan is meg vagy invitálva szombat estére a GoldenNectar nevű helyre. Gondolom, ismered. Elég felkapott mostanában. Szóval, gyere el, csípd ki magad, a partneredről majd mi gondoskodunk.

Üdv, Dom”

Ez a levél fogadta Dracot a következő hét végén a munkahelyén. Fejcsóválva tette félre a levelet, ám a lelke legmélyén örült annak, hogy kicsit kiszakadhat az unalmas hétköznapokból és szórakozhat egy kicsit.  Kíváncsi volt a nőre, akit régi barátja és annak szeretője találtak neki. Annyi biztos, ha ő nem, akkor senki nem fogja tudni véglegesen kiverni a fejéből a barna szempár gazdáját.

A szombat este hamar elérkezett. Draco az anyjához vitte Scorpiust. A fia már amúgy is régóta rágta a fülét, hogy hagy aludhasson a nagyiéknál, így most eleget tehetett kérésének. Nem tudta, hogy meddig fog eltartani az italozás, de úgy sejtette, hogy leghamarabb éjféltájban fog hazaérkezni.

Nem akarta túlzásba vinni az öltözködést. Igaz, hogy Dominique azt mondta, hogy csípje ki magát, de arra jutott, hogy a fekete nadrág és az ing kombináció bőven elég lesz. Pontban fél nyolcra hoppanált a pub elé. Dominique egy perccel előtte érkezett.

- Szia. Na, hol vannak a lányok? – kérdezte rögtön a szőke.

- Neked is szia. Türelem, majd jönnek. Direkt hívtalak kicsit korábbra, hogy tudjunk még egy kicsit beszélni előtte. Elmesélhetnéd, hogy mi újság veled. Azt mondtad a múltkor, hogy elváltál, de azt nem, hogy miért.

- Menjünk be – kezdeményezte Draco az ötletet.

- Rendben. A vendégem vagy egy italra.

- Kösz.

Bementek, és rögtön a VIP-részleg felé vették az irányt. Draco tudta, hogy Dominique valószínűleg már előre lefoglalta a szobát, mivel ő nem igazán mutatkozhat a nyilvánosság előtt, főleg nem egy idegen nő társaságában. Rögtön a Próféta címlapján kötne ki, és a karrierjének azonnal vége lenne.

- Szóval? – tért rá a lényegre a másik férfi, amint megkapták az italukat. Ma Iris nem dolgozott, így a másik pultos lány adta nekik oda a whiskeyt. Valami erősebbel akarták kezdeni.

- Hát, röviden és tömören: megcsalt.

- Komolyan?

- Igen. Én találkoztam párszor Perrie-vel, és tudom, hogy miért nem bírod elviselni. De hidd el, egy rosszabb ember azért van nála. Astoria.

- Hát, akkor jól kifogtuk.

- Igen. Tudod az elején eléggé szerelmes voltam Astoriába, elnéztem minden egyes hülyeségét. Sokáig bármit megvettem vagy megtettem neki, amit csak akart. Azt hittem ő is szeret, és így nem érdekelt, hogy milyen nevetséges dolgokat kér. De utólag már tisztán látom, hogy csak a bábja voltam, akit zsinóron rángatott. Semmi nem fontos neki, csak a pénz, a hírnév, a partik és a képmutató társaság.

- Mintha csak Perrie leírását hallanám. Nem legjobb barátnők véletlenül? – nevetett fel Dom.

- Nem tudom, de igazából nem is érdekel.

- Na és te? Te nem csaltad meg őt? – érdeklődött.

- De, miután rájöttem, hogy felszarvazott. Az már nem is számít rendes megcsalásnak, nem?

- Hát, nem tudom… És mégis kivel?

- Ó, egy régi ismerőssel. A személye nem érdekes – felelte Draco, mert nem akarta Dominiue-ot beavatni a részletekben. Épp megpróbálta Grangert elfeledni, és egész jól ment neki. Nem akarta felemlegetni, vagy sajnáltatni magát.

- Értem.

Ezután egy ideig a kviddicsről volt szó. A lányok nem értékelték volna a témát, így inkább maguk között tárgyalták meg, hogy melyik csapatnak mennyi az esélye a világkupára. Draco munkájából kifolyólag elég jó esélylatolgató volt, és elég sok bizalmat szavazott Dom csapatának. Hitt a győzelmükben, bár volt még két csapat, akik nagyon erősek voltak.

Végül nyolc után pár perccel érkeztek meg a lányok. Draco Malfoy köpni-nyelni nem tudott, mikor meglátta a két belibbenő boszorkát, Rebeka és Hermione személyében. Csak remélni merte, hogy nem Granger az, akiről Dominique ódákat zengett, mint szeretőjéről… Mert akkor a nő nagyon aljas lenne.