14. fejezet - Könnyek és vádak

- Rebeka az, azt írja Dominique balesetet szenvedett – kapta fel Draco a fejét.

- Mi történt? – kérdezte Hermione szája elé kapva a kezét.

- Nem tudom pontosan. A Mungóba vitték. Ki kell derítenem. Most mennem kell – kezdett szedelőzködni.

- Megyek veled! – állt fel a nő is hirtelen és kardigánjáért nyúlt.

- Ne! – fogta meg a nő csuklóját, hogy megállítsa a mozdulatban. – Elég, ha én megyek. Itt hagyhatom Scorpiust? – kérdezte Draco gondterhelten.

- Hát persze – vágta rá a nő. – De azonnal értesíts, ha megtudtál valamit.

- Rendben. Viszont te áthívhatnád Rebekát. Nem tudom, mi történt Dommal, de jobb lenne, ha nem egyedül őrlődne, amíg kiderítek valamit.

- Írok neki – bólogatott Hermione, és Draco már ott sem volt.

Rebeka negyed óra múlva már a nő lakásán volt.

- Annyira örülök, hogy nem kell egyedül lennem. Egyszerűen kivagyok – panaszkodott Rebeka. Látszott rajta, hogy nagyon ideges és a sírás szélén áll.

- Minden rendben lesz. Tessék, egy kis citromfű tea – nyújtotta át az italt, amit nemrég készített. – Ez majd kicsit megnyugtat.

- De mi van, ha valami komolyabb baja van? Ha kómába esett, vagy maradandó sérülést szerzett, vagy ne adj Merlin… Nem, arra gondolni sem akarok – rázta a fejét a nő.

- Biztos jól van. A Mungó gyógyítói nagyon jók. Segítenek – próbálta nyugtatni Hermione, de belül ugyanúgy érzett, mint Rebeka. Magában az összes szörnyű lehetőséget végigjátszotta, de próbálta tartani magát, és persze Rebekát is.

- Remélem Draco gyorsan kideríti mi történt, és elintézi, hogy bemehessek hozzá.

- Ne aggódj, ha ő nem tudja elintézni, akkor senki. Befolyásos és sokat ér a szava – bíztatta a nőt.

- Csak lenne már itt. Tudni akarom, mi történt. Az is lehet, hogy valaki megátkozta, és ezért esett le.

- Bármi történhetett – értett egyet Hermione.

- Pedig jó híreket mondtam volna neki – folytatta halkan Rebeka. – Szakítottam Eugennel.

- És hogy fogadta?

- Egész jól. Megmondtam neki, hogy mást szeretek, és nem akarom tovább áltatni. Azt mondta, hogy megérti, és sok boldogságot kíván.

- Nahát, akkor tényleg jól fogadta – mosolygott a lány.

Ekkor Scorpius és Rose szaladtak be a szobába.

- Anya, megnézed a rajzunkat? – kérdezte a kislány, ám ekkor észrevette a másik nőt.

- Sziasztok – köszönt nekik. – Rose, emlékszel rám? Egyszer már találkoztunk.

- Igen, te vagy Rebeka – felelte.

- Igen, ügyes vagy – mosolygott most először a nő. – Ki a kis barátod?

- Ő itt Scorpius – mutatta be a szőke kissrácot.

- Értem. Megnézhetem azt a rajzot?

- Persze, idehozzuk – sietett vissza a szobába a két gyerek.

- Ki ez a kis szőke? Nagyon emlékezetet valakire – mondta a nő gúnyosan, egy pillanatra megfeledkezve Domról.

- Igen, jól gondolod. Malfoy fia. Elválaszthatatlanok lettek a lányommal.

- Nahát, hogy mik történnek. És miért van itt?

- Draco itt volt nálunk, amikor megérkezett a leveled. Vigyázok rá, amíg kiderít valamit.

- Jó, hogy mondod, még mindig semmi hír. Nem kellene már üzennie? – kezdett aggódni ismét Rebeka.

Draco türelmetlenül mászkált fel-alá a Szent Mungó egyik folyosóján. Az újságírók miatt szinte senkit nem engedtek oda Dominique szobájához, így neki is máshol kellett várakoznia. Hiába mondta, hogy barátja a férfinak, nem hatotta meg vele a biztonsági embereket. Korábban látta berohanni Dom szüleit, valamint a menyasszonyát, de azóta is már eltelt több, mint egy óra. Ki akart deríteni valamit Rebeka és saját maga megnyugtatása végett, de egyelőre úgy nézett ki, hogy nem fog sikerrel járni. Leült hát az egyik székre és várt.

Eszébe jutott az első találkozásuk.

Nem sokkal a Roxfort elvégzése után döntött úgy Draco, hogy profi kviddics játékos szeretne lenne. Így el is ment jó néhány csapathoz, hogy kipróbálja magát, de szinte egyik helyen se vették őt komolyan. Ezután lukadt ki annál a csapatán, ahol Dom jelenleg is játszott. Draco szerencséjére éppen a válogató ideje volt, így könnyűszerrel megpályázhatta a csapat fogó posztját. Csakhogy nem ő volt az egyetlen jelentkező. Legnagyobb meglepetésére az egyik jelölt nem más volt, mint a híres Harry Potter. Ennek köszönhetően Draco újra az iskolában érezte magát és felgyúlt benne a versengés tüze, így teljes erőbedobással indult neki a válogatónak. Harry hűen magához kiválóan teljesített, de Draco is ott volt mindig az élen. Több mérkőzés után a hét játékosból már csak három maradt, Harry, Draco és Dominique Carron. Draco még sose találkozott azelőtt a harmadik fiúval. Rendkívül jó játékos volt, látszott rajta a tapasztalat, jól kezelte a seprűjét. Draco meglepetésére könnyűszerrel kiejtették Harryt a selejtezőből Dominique-kal. Így végül már csak ők maradtak ketten, és Draco előre tudta, alaposan fel kell kötnie a talárját, ha Dominique előtt akarja megfogni az arany cikeszt. Szenzációs mérkőzés volt. Akárhányszor valamelyikük a labda után indult, a másik ott suhant a nyomába, s végül fej-fej mellett száguldtak. Dominique az összes trükkjét bevetve küzdött, s végül meg is lett a gyümölcse, mivel egy Plumton Pass mozdulattal Draco előtt kaparintotta meg a szárnyas labdát.

A leszállást követően Draco őszintén gratulált a fiúnak a teljesítményéért. Mivel nem került a csapatba, lassan kezdett lemondani az álmáról. Viszont a fiúval néha összetalálkoztak, megbeszélték Dom mérkőzéseinek eseményeit, majd miután megalapult Draco üzlete, a férfi tőle kért tanácsot sport felszerelés témában. Aztán ahogy beindult a férfi karrierje, és egyre híresebb lett a csapata, Dracóval a kapcsolatuk kezdett megszakadni.

Örült, hogy újra felbukkant Dominique, de most rettegett attól Draco, hogy ez a baleset, vagy akármi is történt a férfival, újra tönkreteszi a kapcsolatukat. Őszintén kedvelte Domot és úgy gondolta, talán még barátok is lehetnének.

Gondolataiból egy elsiető férfi ébresztette fel. Magas sötéthajú ember volt, hasonlított Dominique-ra, így Draco arra jutott, hogy az édesapja volt. A férfi feldúltan igyekezett a lépcsők felé, minden újságírót eltaszítva az útjából. Draco már nem tudott utána szólni.

Aztán egy ismerős arc jelent meg a folyósón.

- Perrie! – szólította meg a nőt.

A fiatal nő Dracóra emelte fáradt szemeit, arcát könnyek borították.

- Perrie, mi történt Dominique-kal?

Rebeka halkan szuszogott Hermione kanapéján. A nő egy vékony pokrócot terített rá és hagyta, hagy pihenjen egy kicsit. Rose és Scorpius is mélyen aludt már, így Hermione elfoglalta kedvenc foteljét és olvasni kezdett. Kilenc óra múlt, mikor meghallotta az ajtó nyitódását. Letette maga mellé az asztalra a könyvet és a bejárathoz sietett. Draco állt ott leverten, fájdalmas arckifejezéssel. Hermione teljesen megrémült, hogy ilyen állapotban látja a férfit, nem érthette, mi történhetett odabent a kórházban.

- Draco! Mondj valamit! – kérte suttogva, mire a férfi csak felemelte a fejét és lassan a szemébe nézett.

Hermione tudta a választ, nem is kellett már mondania semmit. A mindig jól felépített fal most leomlott, és tisztán ki lehetett olvasni mindent a férfi tekintetéből. Szörnyű volt arra gondolni, hogy mindaz, amitől tartottak beigazolódott, de még szörnyűbb volt a gondolat, hogy el kell mondaniuk Rebekának. Össze fog törni.

Ahogy ott álltak egymással szemben némán, Rebeka felemelte a fejét. Ahogy meglátta Dracót rögtön kipattant a pokróc alól és félig még álmában a férfihez botorkált, várta a feloldozó hírt. De Draco nem szólalt meg.

- Nagyon súlyos az állapota, igaz? – kérdezte könnybe lábadt szemekkel. Malfoy továbbra sem tudta, hogy mit szóljon, de a hallgatása elegendőnek bizonyult. – Ugye nem? Kérlek, mondd, hogy nem! – könyörgött a nő magába roskadva.

- Sajnálom, Rebeka – szólalt meg a férfi végre. – Dominique-nak szívrohama volt. Ezért esett le a seprűjéről. A Mungóba szállították, de már nem tudták megmenteni – suttogta halkan, mire a nő a karjaiba omlott. A vállába fúrta az arcát és hangosan zokogott.

Hermione csak állt, könnyei halkan folytak. Nem tudta mit mondhatna, így inkább a konyhába ment, hogy tegyen fel vizet forrni egy újabb adag teához. Eközben Rebeka csak zokogott Draco vállán, mintha sosem akarná abbahagyni. A férfi megszeppent. Sosem volt még hasonló szituációban, és kényelmetlenül érezte magát, de nem akarta eltaszítani a nőt, így csak tartotta őt, és a haját simogatta.

- Gyere, üljünk le – kísérte végül a kanapéhoz.

A sírdogálásra a gyerekek is felébredtek, és a nappaliba mentek a felnőttekhez.

- Mi a baj? – kérdezte halkan Rose. A kislány megijedt egy kicsit a nő sírástól felpüffedt szemét látva.

- Tudod, kicsim, Rebeka elvesztett valakit, aki fontos volt számára. És ezért most nagyon szomorú – magyarázta az anyukája. Rose hallgatott, majd nagy bölcsen megszólalt.

- Ha elveszett, akkor meg kell találnunk! – jelentette ki. – Én segítek megkeresni – mosolygott a nőre.

- Ez nem így működik – válaszolta Hermione. 

- Rebeka barátja a másvilágra ment, ugye, apa? – kérdezte Scorpius.

- Igen – felelte Draco.

- Akkor hozzuk vissza onnan – indítványozta a kislány.

- Azt nem lehet. Oda nem lehet elmenni, csak amikor Merlin úgy akarja, igaz? – kérdezte a fiú. – Még a baglyok sem tudnak odarepülni.

- Pontosan – bólogatott az apja.

- Akkor már nem láthatjuk őt többet? – kérdezte Rose megértve a történteket.

- Nem – felelte Hermione halkan.

- Hogy hívták a barátodat? – kérdezte Rebekától.

- Dominique – felelte egy hajszállal nyugodtabban. A gyerekek jelenléte jó hatással volt rá.

- Szép név.

- Tudod, Rose – vette az ölébe a kislányt -, Dominique volt a legfontosabb nekem, és nagyon fog hiányozni.

- De a mami itt van. Meg mi is. És mi majd leszünk a barátaid ezután is – vigasztalta Rose.

- Köszönöm – felelte a nő szipogva egy halvány mosollyal az arcán. Érdekes mód a kislány bizonyult a legjobb vigasznak. – Most menj szépen lefeküdni, késő van.

 - Azt hiszem, mi is mennénk – szólalt meg halkan Draco. – Scorpiusnak az ágyban a helye.

- De már aludtam – szólt közbe a kisfiú.

- Nincs apelláta – vágta rá Draco, és megfogva a kisfiú kezét az ajtó felé indultak.

- Várj egy pillanatra – szólt utána Rebeka, és a férfihez sétált. – Köszönök mindent.

- Ugyan, ez természetes. Részvétem. Dom remek fickó volt – fejezte ki véleményét a szőke. – Viszont most tényleg megyünk. Hermione, köszönöm, hogy vigyáztál a fiamra.

- Szívesen látjuk máskor is. – Meg persze téged is, tette hozzá gondolatban. – Rose nagyon jól érezte magát.

- Majd beszélünk – mondta Draco búcsúzóul.

- Gyere, pihenned kell! – próbálta a haló felé vezetni Hermione a magába roskadó Rebekát. – Aludhatsz a szobámban, én majd kimegyek a nappaliba.

- Nem akarok a terhedre lenni – mondta szipogva a nő.

- Ugyan, ne butáskodj! Addig maradsz, amíg csak akarsz. A Minisztériumba sem kell bemenned, amíg úgy nem érzed, hogy készen nem állsz rá. Mr. Mace miatt meg ne aggódj, majd mindent elintézek neked.

- Olyan jó vagy hozzám.

- Erre vannak a barátnők, nem igaz? – mosolygott Rebekára Hermione. – Na, menj, feküdj le!

- Jó éjt, Hermione!

A Granger lány szemére sokáig nem jött álom. A nap eseményei újra lejátszódtak a fejében. Kezdetben jól érezte magát Draco és a gyerekek társaságában. Nem gondolta, hogy egy ilyen horderejű hír közbejöhet és tönkreteheti a napjukat.

Nem igazán ismerte Dominique-ot, mégis mélyen érintette a halála. Tudta, hogy Rebeka szerelmes volt a férfiba, el se tudta képzelni, mit érezhet most a nő. Ő maga biztos belepusztulna, ha egy közeli hozzátartozóját elvesztené.

Draco arca jutott eszébe, a tekintete, mikor megérkezett a Szent Mungóból a nő lakására. Legszívesebben magához ölelte volna jó szorosan, hogy megvigasztalja. Szörnyen érezte magát, amiért ilyen rossz állapotban kellett látnia a férfit.

Másnap reggel korán felébredt. Meglepetésére már Rebekát is a konyhaasztalnál találta kezében egy bögre kávéval.

- Szia! Ugye nem baj, hogy kiszolgáltam magam? – motyogta a lány. Nem volt túl jó passzban. Valószínűleg átsírhatta az egész éjszakát, szemei vörösek és felpuffadtak voltak.

- Dehogy is, érezd nyugodtan otthon magad a házamban. Itt maradsz mára? – kérdezte Hermione, miközben magának is töltött egy kis kávét.

- Nem tudom. Nincs kedvem és erőm se semmihez.

- Ha szeretnéd, akkor kikérem erre a napra Rose-t, hogy ne legyél egyedül és elterelje a gondolataidat.

- Nem tudom, jó ötlet-e ez.

- Szerintem jó hatással lenne rád – mosolyodott el a nő. – Rose szeret téged.

- Köszönök mindent. Nem tudom, hogyan hálálhatnám meg mindezt.

- Ms. Granger! Kérem, elárulná nekem, merre jár az asszisztense, Miss Lahm? – toppant be a reggeli értekezlet tán Hermione főnöke az irodába.

- Jó reggelt, uram! Elnézést, hogy nem előbb szóltam, de Miss Lahm előreláthatólag pár napig még kerülni fogja a Minisztériumot. A minap elveszítette egy rokonát, uram, és ez rettenetesen érintette Rebekát – kezdett magyarázkodni Hermione, mire a férfi arca is kezdett megenyhülni.

- Oh, értem. Akkor mondja meg a hölgynek, hogy részvétem, és csak akkor jöjjön, ha már jobban érzi magát.

- Köszönöm, uram. Biztos vagyok benne, hogy Rebeka értékelni fogja a nagylelkűségét – hálálkodott Hermione a nő nevében.

- De ugye tudja, hogy ez magára nézve több munkát jelent? Sajnos a dolgok nem állhatnak meg.

- Persze, igyekezni fogok. Azelőtt is megoldottam.

- Igaz – helyeselt az öreg. – Most mennem kell, tárgyalásom lesz.

- Viszlát később, Mr. Mace.

Hermione napja lassan telt. Minél jobban akart haladni, annál inkább nem ment. Folyton csak Domra tudott gondolni, vagy Rebekára, hogy hogyan érezheti magát most a nő. Remélte, hogy kislánya jelenléte egy kicsit tartja a lelket benne, és nem gubózik be annyira, mint talán nélküle tenné. Nem hagyhatta, hogy teljesen magába roskadjon. A legfontosabb, hogy ne hagyja el magát, erősnek kell maradnia.

Délkörül lement ebédelni, úgy gondolta, talán addig is sikerül kivernie a fejéből ezt az egész tragédiát. Hát persze, hogy tévedett. Nem tudta kikapcsolni az agyát. Így amikor meglátta, hogy Draco Malfoy felé közeledik, egyáltalán nem bánta. Sőt, kihúzta a székét, és helyjel kínálta a férfit.

- Szia! – köszönt halkan Draco.

- Szia! Hát te? – kérdezte Hermione. Nem akart bunkó lenni a férfival, most nem, csak kíváncsi volt, mi szél hozta erre.

- Egész nap csak jár az agyam.

- Ne is mond – sóhajtott a nő. – Gondolom neked is Dominique-on és Rebekán.
- Pontosan. Hiszen olyan fiatal volt még. Előtte állt az élet.

- Rebeka szakított miatta a barátjával. Mármint, ez így nem igaz. Már régóta csak megszokásból voltak együtt, és mert nem akarta megbántani a srácot. De most… egyszerűen elképzelni nem tudom, hogy milyen rossz lehet neki. A háború alatt sok mindenkit vesztettem el, de egyikőjük sem volt a szerelmem. Amikor Ron eltűnt… - itt felnézett Dracóra. Nem igazán volt biztos benne, hogy pont a férfi előtt kéne ezt mondania. A két fiú a kezdetektől fogva ellenség volt, nem számított miért, de mindig volt köztük feszültség.

- Folytasd – kérte a szőke.

- Csak azt akartam mondani, hogy Ron a háború előtt elvált tőlem és Harrytől. Napokig csak sírtam miatta. Fogalmam sem volt, hogy mi van vele. És talán az még rosszabb volt, mint hogy tudni, hogy halott. Bár, nekem ott volt a remény. És be is vált, újra láttam. A sztorinkat meg már ismered, nem beszélve arról, hogy a végének igencsak részese lettél.

- Egyszer Scorpius eltűnt az Abszol úton – kezdett mesélni Malfoy, mire Hermione meglepetten nézett rá. – Csak egy percre tévesztettem szem elől, de elkavarodott. Közel egy óráig kerestem, mire megtaláltam végre. Florean Fortescue fagyizójában volt. Azt gondoltam, én vagyok a világ legszörnyűbb apája. Nagyon féltem, hogy soha többé nem látom újra.

- De meglett. És nem hinném, hogy rossz apa vagy. Ez bárkivel előfordulhat. Láttam, hogyan bánsz a fiúval, és biztosan állíthatom, hogy jobb apát nem is kívánhatna nálad – fogta meg lágyan a férfi kezét, aki mélyen a szemébe nézett.

- Komolyan így gondolod?

- Hát persze. És, van valami, amit nem akartam elmondani, de azt hiszem, az események hatására mégis megosztanám veled. Azért tűntem el akkor, mert…

És ekkor Astoria tűsarkainak kopogása törte meg az ebédlő halk morajlását.

- Ki gondolta volna, hogy pont együtt talállak titeket? – kérdezte gúnyosan a párosra nézve. – Ne is válaszolj, Granger, nem érdekel. Draco, azért vagyok itt, mert mondták, hogy itt talállak. Ki akarnak hallgatni Dominique Carron halálával kapcsolatban. Mégsem szimpla szívroham volt. Mérget találtak a szervezetében, és te vagy az egyik gyanúsított.

- Tessék? – kérdezte kimérten a férfi. Lassan elengedte a nő kezét és felállt az asztaltól. – Hogy én megmérgeztem Dominique-ot? Ő a barátom volt – emelte fel a hangját.

- Akár az volt, akár nem, a Varázsbűn-üldözési Főosztályon téged gyanúsítanak. Még nem küldték ki az aurorokat érted, ezért gondoltam, figyelmeztetlek.

Hermione idegesen kapkodta a tekintetét Astoria és Draco között. Nem tudta, mit tegyen. Szépen lassan távozzon, vagy inkább hallgassa végig a beszélgetést? Végül a maradás mellett döntött. Astoria rövidesen távozott, újra kettesben maradtak a férfivel.

- Ugye te nem gondolod ezt rólam? – kérdezte szinte könyörögve a nőtől. – Dominique a barátom volt, az istenit! Hogy vádolhatnak engem? – kiáltotta el magát Draco.

- Én hiszek neked, Draco. – Erre a végszóra jelent meg két tagbaszakadt férfi a büfé ajtajában.

- Draco Malfoy? A nevem Herold McEdy, ő a társam Albert Dott. A Varázsbűn-üldözési Főosztályról küldtek minket önért gyilkosság alapos vádjával. Kérem, fáradjon utánunk.

Draco nyelt egyet, Hermionéra nézett, majd kihúzva magát követte a két férfit.

Hermione alig akart hinni a saját szemének. Ez a hét már nem is lehetne rosszabb. Dominique meghal, a barátnője romokban, ráadásként Draco az egyik gyanúsított a férfi halálát illetően.

Mi jöhet még?

- Draco Malfoy, született Londonban, 1980. június 5-én? – tette fel az első kérdését a Wizengamot elnöke.

- Igen – válaszolt tömören a férfi.

- Szülei Lucius Malfoy és Narcissa Black?

- Igen.

- Milyen kapcsolat fűzte önt az áldozathoz? – csapott a közepébe a főmágus.

- Dominique Carron a barátom volt.

- Igaz, hogy önök 1999 tavaszán részt vettek a Brightoni Sólymok kviddicscsapatának selejtezőjén?

- Igen, akkor ismerkedtünk meg.

- Érzett ön valaha is irigységet amiatt, hogy nem ön, hanem az áldozat kapta meg végül a fogó posztot a csapatban?

- Dehogy is. Dominique jobb volt nálam, kiérdemelte a pozícióját – válaszolt gyanakodva a férfi.

- Sose vágyott arra a fényűzésre, ami a csapat sikereit követően körbevette az áldozatot?

- Mindenki vágyik a rivaldafényre, ahogyan én is. Viszont nem lennék képes megölni valakit emitt, főleg nem egy barátomat – hangsúlyozta Draco a „barát” szót. – Ennyi erővel itt állhatna most mellettem Harry Potter is. Ő szintúgy pályázott a posztra a csapatban.

Draco nem kapott választ, és ezt nem is tűrte szó nélkül.

- Persze, hisz ő egy hős, őt nem lehet gyilkossággal gyanúsítani. De ugye itt van Draco Malfoy, aki életében elkövetett egyetlen hibát, amiért bármikor előlehet őt venni – sziszegte foghegyről.

- Mr. Malfoy, nem kapott szót, kérem, hallgasson! – nézett rá szigorú arckifejezéssel az elnök. – Tehát. Igaz az, hogy július 19-én önök együtt vacsoráztak két hölgy, Hermione Granger és Rebeka Lahm társaságában a GoldenNectar nevezetű étteremben és bárban?

- Igen, igaz.

- Ön és az áldozat együtt távoztak, jól tudom?

- Igen – mondta halkan a férfi. Nem merte és nem is akarta bevallani, hogy nem teljesen tiszta számára annak az estének az emléke az ital miatt.

- Hová mentek?

- Dominique elvitt egy szórakozóhelyre. Miután bemutatott egy hölgynek, távozott.

Draco tárgyalása még hosszú percekig eltartott. Ahogy jöttek a kérdések egyre idegesebb volt. Tudta, hogy csak a sötétben tapogatóznak, és valakire rá akarják sózni a gyilkosságot.

Másnapra Rebekát is behívták kihallgatásra, mivel a Wizengamot tudomására jutott, hogy a férfi végül visszatért a GoldenNectarba és Rebekával töltötte az éjszakát.

Hermione nem mehetett be a tárgyalásra, ezért a terem előtt várt. Mielőtt beengedte Rebekát, biztosította róla, hogy semmi baj nem lesz, és hogy nem tehetnek semmit, nem ítélhetik el se őt, se Dracót, mert nem ők tették, és ez ki fog derülni. Rebeka még sokkal szörnyűbb állapotban volt, mint előtte lévő napon. Karikái a szeme alatt megsötétedtek, fáradtnak, kialvatlannak és idegesnek tűnt. Hogyne lett volna ideges, amikor most veszítette el a legfontosabb embert az életében, ráadásul még meg is vádolták, hogy ő ölte meg.

A tárgyalás már negyed órája zajlott, de Hermionénak óráknak tűnt, épp ahogy Rebekának is.

- Tehát miért is töltötte ön az éjszakát Mr. Carron társaságában? – kérdezte a főügyész.

- Már mondtam, hogy szerelmesek voltunk – habogta a lány.

- Ezek szerint maga az elhunyt szeretője volt? – tette fel újabb kérdését a férfi, mint aki nem értené. Rebeka ettől csak még kínosabban érezte magát.

- Igen, az voltam.

- És tudott arról, hogy Mr. Carron jegyben járt Miss Perrie Eastonnel?

- Természetesen tudtam – válaszolta szemlesütve a lány.

- Mégis hogyan jött létre a kapcsolatuk?

- Szerelem volt első látásra. Rajongóként mentem oda hozzá, aztán flörtölgettünk, és találkozgattunk titokban.

- Nem érzett szégyent amiatt, hogy egy párkapcsolatban élő emberrel kezdett viszonyt?

- Dominique kapcsolata Perrie-vel nem volt valódia. Mr. Easton, Dominique csapatának edzője megfenyegette, hogy búcsút mondhat a karrierjének, ha nem kéri feleségül a lányát – morogta dühösen Rebeka.

- Súlyos vádak ezek, kisasszony, tudja bizonyítani?

- Az egyetlen, aki ezt bizonyíthatná már halott. De mit számít ez?

- Nagyon is sokat, próbálunk fényt deríteni egy gyilkosságra – felelte az ügyész hivatalos hangon.

- Nem tudom, mit akarnak még tőlem. Szerettem őt, sőt, most is szeretem és szeretni is fogom. Egy újjal sem bántottam volna. Nem gondolja, hogy épp elég kín ezt átélni? Nem kellenek még a maguk elméletei is. Nem tudom, hogy ki a tettes, de nem én, ebben biztos lehetnek. Nem hagynának nyugodtan gyászolni? – kelt ki magából Rebeka hisztérikus hangon.

- Mi csak a munkánkat végezzük, és próbálunk mindennek utána járni.

- Akkor sem tudok többet mondani. Szerettem, vele terveztem a jövőmet, még az aktuális barátommal is szakítottam miatta…

- Jól van, Miss Lahm, most elmehet. Megeshet, hogy később újabb kihallgatásra kerül sor, de most elengedjük – zárta végül le az ügyet a férfi.

Odakint Hermione rögtön a nőhöz sietett, ahogy meglátta.

- Na, mi volt? – kérdezte.

- El kellett mondanom mindent. Nem elég, hogy most veszítettem el Domot, ezek még pluszban szívták a véremet. Direkt rámentek arra, hogy mondjam ki, hogy a szeretője voltam. Mintha egy szemét kis liba lennék, aki elszereti más pasiját. Komolyan, annyira megalázó volt – temette arcát a kezébe, mire barátnője csak megsimogatta a hátát.

- Ne aggódj, minden rendben lesz.

- De Dominique már nem jöhet vissza – szipogta a nő.

- Sajnos ebben igazad van, viszont meg fogják találni, aki ezt tette.

- Ugye tényleg nem Draco volt az? – nézett fel Hermionéra.

- Nézd, nem hinném, hogy ő volt. Tett a múltban ocsmány dolgokat, ezt én tudom a legjobban, de a mérgezés nem az ő stílusa. Szerintem tényleg kedvelte Domot.

- Én sem hiszem, hogy bármi köze is lenne a dologhoz. Csak azért ki akartam kérni a véleményed. Egyébként egészen megkedveltem.

- Tudod, az utóbbi időben én is egészen jól elvagyok vele. Amióta nem feküdtünk le, szinte puszipajtások vagyunk – nevetett Hermione, és belegondolva, ez tényleg így volt.

Draco a tárgyalását követő napokban feldúltabb volt, mint eddig valaha. Akárhová is ment, az újságírók egyből a nyomában loholtak és egyre csak szajkózták a bugyutábbnál bugyutább kérdéseiket. Szinte levakarhatatlanok voltak és ez csak még inkább dobott Draco hangulatán. A történtek miatt a munkájára is alig tudott koncentrálni. Az irodában egész nap szinte csak a falat bámulta és járt az agya.

Sejtése sem volt, vajon ki mérgezhette meg a barátját. Rebekát automatikusan kihúzta a képzeletbeli listájáról, mivel a nőn látszott, hogy valóban odáig volt a férfiért. Ő nem lett volna képes erre a gyilkosságra. Eszébe jutott Perrie, de ő is hamar lekerült a listáról, akárcsak a nő apja. Ha bármelyikük is rájött volna, hogy például Dominique csalja Perrie-t, egyikük sem folyamodna gyilkossághoz. Maximum Dom repült volna a csapatától.

Mivel nem igazán tudott semmit Dominique mostani életéről, a közeli hozzátartozóit és a barátait sem ismerte, akiknek esetleg lehetett volna indítékuk ahhoz, hogy ezt tegyék a férfivel.

Déltájt Draco ismét a Minisztériumban kötött ki. Nem akart egyenesen Hermione irodájához menni, inkább egy tea társaságában ült le az étkezőben. Jól sejtette, hogy rövidesen meg fog jelenni a nő is.

- Szia! – suttogta.

- Szia! – mondta Draco is kissé felvidulva attól, hogy láthatja a lányt. Hermione mindig tudott némi vidámságot csempészni a napjába. Valahogy feltöltötte őt, akárcsak a fia, Scorpius.

- Milyen napod volt? – kérdezte kedvesen a nő, miközben helyet foglalt ugyancsak egy teával közvetlen Draco mellett.

- Mint az e heti többi… Csak gondolkodok, elmélkedek a dolgokon.

- Nekem is folyton ezen jár az agyam – vallotta be Hermione. – Rebeka még ma is nálam maradt, de talán már pénteken, vagy jövő héten újra munkába áll. Lehet, ha dolgozna, könnyebben elterelhetné a gondolatait Dominique-ról.

- Igazad van. Lehet, a munka jó megoldás lenne, hogy ne forduljon magába.

- Nem tudom, vannak e barátai. Lehet, rájuk is kéne szakítania némi időt, ők is jó hatással lehetnének rá.

- Időt szakítani? Szakítani? – csillant fel Draco szeme.

- Tessék?

- Azt hiszem, már tudom, kinek volt indoka megmérgezni Dominique-ot!

* Szerzői megj.: Dominique halálával egy ismerősünk emlékének adózunk. Száki „Matthew” Máté 19 éves Potterhead volt, és múlthéten vesztette életét szívroham következtében. Bár egyikünk se ismerte őt személyesen, mégis megrázott minket a dolog, így arra jutottunk, hogy feláldozunk egy szereplőt érte. Dominique-ra esett a választásunk. Máté és Dominique nem sokban hasonlítottak, talán csak annyiban, hogy mindketten tehetségesek, viccesek, önzetlenek voltak. Nyugodj békében, Matt!