13. fejezet - Gyerekszáj

- Draco? Te meg mit keresel itt? – kapta a tekintetét az asztalfőnél ülő mosolygó férfira.

- Összefutottunk az állatkertben, és a gyerekek elválaszthatatlanok lettek. A szüleid meg voltak kedvesek meginvitálni magukhoz.

Hermione a két gyerekre nézett, akik boldogan játszottak, és csak most vették észre a nő érkezését.

- Mami! – szaladt oda hozzá Rose. – Nézd, ő az új barátom. Emlékszel? Már a múltkor is találkoztunk velük.

- Igen – felelte Hermione leesett állal.

- Szia! – köszönt vidáman a szőke fiúcska. – Neked mi a neved?

- Hermione vagyok – felelte a nő, miközben próbálta felkaparni az állát a földről.

- Én meg Scorpius. Rose azt mondta, hogy elmehetek majd hozzátok játszani.

Hermione nem felelt, csak otthagyta a gyerekeket, hagy játszanak, és leült az asztalhoz a többiekhez.

- Ugye megvárjátok a vacsorát? Dracoékat már sikerült rávenni, hogy maradjanak – mosolygott a férfire Jane.

- Úgy terveztem, hogy maradunk – motyogta a nő.

- Draco éppen a munkájáról mesél. Tudjuk, hogy te nem vagy egy nagy sportrajongó, de ez a kviddics nagyon érdekes sportnak tűnik, mesélhettél volna többet is róla – lelkendezett Peter.

- Mr. Granger, már olyan soka meséltem, nem akarom untatni magukat, és persze Hermionét sem – nézett rá a nőre.

- Hozok még teát! – állt fel az asszony, és a konyha másik végébe ment a pulthoz.

- Én pedig megnézem, van-e még abból a kekszből, amit a nénikédék hoztak – ment utána Mr. Granger is.

- Mit jó pofizol itt? – esett neki a férfinek rögtön, ahogy a szülők hallótávolságon kívül kerültek.

- Kedvesek a szüleid – felelte nem a kérdésre válaszolva.

- Nem zavar, hogy muglik?

- Igazság szerint szórakoztatnak. Olyan aranyosan csodálkoznak rá mindenre. Hihetetlen, hogy alig meséltél nekik a varázsvilágról.

- Mit akarsz? – tért rá a lényegre a nő.

- Én? Semmit. Puszta véletlen volt, hogy összefutottunk – vigyorgott Draco jóízűen. Élvezte, hogy a nőt eszi a méreg.

-  Akkor menj innen. Nem akarom, hogy bármit is tudjanak arról, ami volt.

- Ne aggódj! Azt mondtam, hogy mostanában csak munkaügyben találkoztunk – nyugtatta meg a szőke.

- Helyes.

 - Már itt is vagyok – tért vissza Mrs. Granger egy újabb kancsó, gőzölgő teával. – Ugye a varázslók is isznak teát?

- Hát persze, Mrs. Granger – felelte Draco.

- Jaj, szólíts csak Jane-nek.

- Rendben, Jane. Tudja, az édesanyámra emlékeztet. Akárhányszor elmegyek hozzá, mindig teával kínál elsőnek – magyarázta a férfi.

- És mond csak, Draco, hol van a gyermek anyja? Ugye nem vár rátok? Mert akkor restellem, hogy feltartalak – kezdett szabadkozni az asszony.

- Nem hinném – nevetett Draco. – Elváltunk.

- Nahát, micsoda véletlen! Az én Hermioném is pont most vált el. Ismered a volt férjét, Ronaldot?

- Volt hozzá szerencsém – mondta Draco hidegen.

- Na, és hogy tetszett az állatkert, Rose? – fordult kislányához Hermione, hidegen hagyva az anyja és Draco közt zajló beszélgetést.

- Az oroszlánok összeverekedtek és Scorpiusszal az üvegnél nézhettük őket.

- Olyan hangosan voltak – tette hozzá a fiú, majd megmutatta, hogyan is csináltak a vadmacskák. Ez a játék persze Rose-nak is megtetszett, így rövidesen már semmit se lehetett hallani az asztalnál az „oroszlánok” üvöltésén kívül.

- Kincsem, segítesz a felszolgálásban? – pattant fel Jane, maga után rángatva Hermionét. Miután becsukódott mögöttük a konyha ajtaja, a nő jelentőségteljesen nézett a lányára.

- Igazán helyes férfi, nem gondolod?

- Kicsoda? Malfoy? Dehogy helyes – csattant fel a fiatalabb nő túl gyorsan.

- Hermione, ismerlek, mint a rossz pénzt. Tetszik neked.

- Anya, kérlek! Ne játszd a kerítőnőt! Most váltam, nem állok készen holmi Malfoyjokkal összeszűrni a levet.

- Pedig ő biztosan benne lenne – mosolyodott el a nő.

- Anya! Rád se ismerek.

- Drágám, én csak a te boldogságodat szeretném.

- Elhiszem, de nincs szükségem segítségre. Most jó így egyedül, legalább több időm van Rose-ra.

- Azért a kedvemért adsz neki egy esélyt? – nézett könyörgőn Jane a lányra.

- Anya!

- Jól van, na! Fogd azt a leveses tálat!

- Mennyei volt a vacsora, Jane. A pite receptjét mindenképp el kell kérnem édesanyámnak. Sose ettem ilyen finomat – bókolt Draco Hermione anyjának, aki csak irulva-pirulva mosolygott a szőkére.

- Örülök, hogy ízlett. Pedig nem is volt időm, most dobtam össze mindent.

- Scorpius vajon merre lehet? Elég későre jár, holnap munka, a fiamnak meg már aludnia kéne.

- Azt hiszem az emeletre futottak Rose-zal – mondta mellékesen Hermione.

- Drágám segítenél Dracónak megkeresni a gyerekeket? – kérdezte a nő arcán egy apró, cinkos mosollyal. Hermione ezt látva csak megcsóválta a fejét, majd a lépcső felé indult.

- Nem jössz? – fordult vissza a szőke férfihoz.

Percekig némán keresték a gyerkőcöket, de egyszerűen sehol sem találták őket. Már harmadszor járták körbe a szobákat. Draco kezdte megelégelni a dolgot.

- Kérdezhetek valamit?

- Már kérdeztél – jött a kurta válasz a nőtől.

- Válaszolj őszintén nekem! Miért mentél el aznap reggel? – fordult szembe Hermionéval a férfi. A nő próbálta kerülni a szemkontaktust, de Draco elkapta az állát és kényszerítette arra, hogy nézzen a szemébe.

- El kellett mennem – mondta elfúló hangon. – Zárjuk le ezt a témát végre és keressük meg a fiadat.

- Várj! – ragadta meg lágyan a nő kezét. – Miért nem reagáltál semmit a vallomásomra?

Hermione habozott. – Részeg voltál, Draco. Nem várhatod el tőlem, hogy komolyan vegyelek.

- Most józan vagyok.

- És?

- Nem tagadhatod, hogy van köztünk valami. Oké, talán nem szeretlek, de mit vársz? Mit mondjak? Teljesen összezavartál. Továbbra is akarom a találkákat.

- Draco, nem! – tiltakozott Hermione, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy a férfi óvatos ajkai az övéhez ne nyomódjanak. Egy pár másodpercig csókolták egymást, majd Hermione észbe kapott.

- Nem lehetnénk inkább… barátok? – kérdezte a lány félénken.

- Barátok? Most viccelsz? Az nekünk sosem ment – nevetett Draco.

- Nem is próbáltuk – érvelt Hermione.

- Talán. De nem gondolod, hogy ami köztünk van, az kicsit más, mint a barátság? Tudtommal a barátok se csókolózni, se szexelni nem szoktak.

Ekkor halk nyikorgásra lettek figyelmesek, az ágy megreccsent. A zaj forrása felé indultak, majd meglátták az ágyneműtartóból kilógó pokrócot. Rögtön tudták, hol van a két gyermek búvóhelye. Óvatosan felnyitották az ágy fedelét, és két megszeppent gyerkőcöt találtak ott, akik minden bizonnyal végighallgatták az előbbi párbeszédet.

- Gyere, Scorp, ideje indulni – vette fel a fiút az apja.

- Ahogy nekünk is – tett ugyanígy Hermione. – Jól elbújtatok.

- Mikor jöhet át Scorpius? – kérdezte Rose.

- Majd megbeszéljük később – hárította a kérdést a nő.

A Granger házaspár kikísérte az ajtó elé a fiatalokat. Draco hamar búcsút mondott, és el is hoppanáltak. Hermione még pár percre maradt, hogy megbeszéljenek néhány dolgot.

- Jaj, Rose hátizsákja a nappaliban maradt – jutott eszébe Jane-nek. – Mindjárt hozom – sietett vissza a házba.

- Anya, mit jelent az, hogy szexelni? – kérdezte a kislány nagy szemeket meresztve.

- T-tessék? – dadogott Hermione.

- Rosie, hol hallottad ezt a szót? – kérdeztem meglepetten Peter.

- Hát Scorpius apukája mondta a maminak. Hogy ők nem barátok, mert azok nem szoktak szexelni

Peter kérdő tekintettel nézett Hermionéra, akinek égett az arca. Ám ekkor Mrs. Granger megérkezett Rose hátizsákjával, így Hermione gyorsan búcsút intett, és kislányát megragadva dehoppanált. Tudta, hogy ezzel nincs semmi sem elrendezve, viszont nyert egy kis időt, hogy kitalálja, mit mondjon édesapjának. Akárhogy is lesz, egészen biztos, hogy kellemetlen beszélgetés lesz. Vajon összerakja a képet? És az anyjának el fogja mondani? Csak azt ne, akkor tuti, hogy az anyja sosem mond le összeboronálós terveiről, csak még nagyobb lökést adna neki.

Aggódott kicsit Rose miatt is. Talán majd elfelejti, amit hallott, vagy még olyan kicsi, hogy nem tudja értelmezni, viszont nem tudja, hogy látott-e valamit. Pár hónapja még az apját csókolgatta, most meg egy számára majdnem idegen férfit. Akármennyire is kedvelte Malfoyt – mert látszólag tetszett neki a férfi -, azért nem valószínű, hogy ez ne zaklatná fel az ártatlan kis lelkét.

Ártatlan? – szólalt meg az ördögi hangocska a fejében. – A kiscsaj éppen most égetett le az apád előtt!

Miután lefektette a kicsit, a zuhany alatt is ezen gondolkozott, na meg persze Malfoyon. Azt kívánta, bárcsak akkor gabalyodtak volna még egymásba, amikor Ron még nem volt a képben. Akkor nem lett volna a házasságuk sem, és Rose sem. Imádta a lányát, de bizonyos esetek egyszerűbbek lettek volna, ha meg sem születik. És ha már Ronnál tartunk… A férfi felkereste ma, hogy köszönetet mondjon. Ugyanis az állás, amit a nő ajánlott neki, vagyis amit Hermione Malfoytól kunyerált, bevált. 

- Az öt éves fiam. Ahogy mondom. Egész este azt firtatta, hogy miért szexeltem egy idegen nővel. Komolyan mondom, mocskosnak éreztem magam attól, ahogyan rámnézett. Kérdőre vont, hogy elveszem-e feleségül, mert akkor Rose, Hermione lánya a testvére lehet.

- Hát öregem! A kissrácnak alaposan kinyílt a csipája – nevetett fel Blaise szemben ülve Dracoval az irodájában. – És erre te?

- Ledermedtem. Granger szexet se akar tőlem, nem hogy házasságot. Még hogy elveszem-e őt. – Draco a tenyerébe temette az arcát. – Az eszem megáll.

- Szóval most barátok lesztek? – kérdezte cinikusan Zambini.

- Fogalmam sincs. Rajtad kívül alig van elvétve barátom. Ráadásul barátság férfi és nő között… nem igazán hiszek a dologban. Nem működne.

- Persze, hogy nem működne, mert a tököd venné át az irányítást – tárta szét a karját Blaise.

- Kösz a lényegre törő szavakért. Amúgy nem kellene neked dolgoznod?

- Most hogy mondod, lehet, hogy ránézek Rogerrere. Elég jól megy neki a munka. Igaz,

öltönyös sose lesz belőle, de tény, ami tény, érti a dolgát.

- Jól van, ne ajnározd, inkább indulj, te nagyokos – bocsájtotta el Draco a barátját.

Az éjszaka rengeteget agyalt ezen a barát dolgon. Ez a legrosszabb, ami történhetett vele, Granger a barát kategóriába sodorta. Lehet, hogy még azzal is jobban járt volna, ha soha többé nem találkoznának, hisz így csak minden egyes pillanatban, amit együtt fognak tölteni, szenvedni fog a nő jelenlététől. Kívánta őt, a szülei házában is, legszívesebben magáévá tette volna, még jó, hogy nem így alakult. A kicsik az ágy alatt, ők meg egymásba gabalyodva rajtuk… Már a gondolat is elég morbid.

Viszont pozitívumként legalább alaposabban megismerheti Hermionét, ami később akár az előnyére válhat. Blaise szavaival élve, ha nem a töke veszi át az irányítást, a nő is be fogja adni a derekát előbb, vagy utóbb. Drako reménye szerint előbb, mint utóbb.

„Kedves Hermion!

Remélem, jó helyre írok, bizonyos Hermione Grangert keresek, aki korábban tudomásom szerint a barátnőm volt, csakhogy az utóbbi időben elfeledkezett arról, hogy életjeleket küldjön magáról. Ezúton kérem önt, hogy SZEDJE ÖSSZE MAGÁT és azonnal igyon meg velem egy teát ma délben Elln kávézójában.

Üdvözlettel Ginny ’nagyonharagos’ Potter”

Hermione fejcsóválva olvasta el a levelet, majd elmosolyodott. Igaza volt barátnőjének, csakugyan elhanyagolta őt mostanában, de hát tényleg minden elvette az idejét. Ott volt eleinte Malfoy, aztán a válás, meg Rose és a munka. Most meg épp a lánya születésnapi zsúrját rendezte. Igaz, hogy volt több,  mint két hete az eseményig, mégis túl akart lenni a dolgokon. Talán majd Ginny segít a szervezésben – futott át az agyán. Ezzel két legyet üthet egy csapásra. Elsőként gyorsabban mennek majd az előkészületek, ráadásul a nőt is kiengesztelheti.

Azonnal fogott is egy üres pergament, és körmölni kezdte a választ.

„Kedves nagyonharagos!...”

Pont délben sikerült elszabadulnia Hermionénak a munkahelyéről. Rebeka remekül beilleszkedett a hónapok alatt, így hosszabb időkre is magára merte hagyni a nőt a közös irodájukban.

- Szia. Azt hittem már sosem látlak többé a múltkori után – kezdte Ginny.

- Én azt hittem, hogy te nem akarsz látni, amiatt a dolog miatt…

- Tudom, hogy ok nélkül nem okoztál volna fájdalmat a bátyámnak, se másnak… És szükségem van a barátnőmre. Inkább meséld el mire jutottál – kérte, miközben megrendelték a teát.

- Csak annyit tudok mondani, amit már megírtam levélben is. És erről a témáról nem is szeretnék többet beszélni, amíg nem szükséges – zárta le a témát Hermione.

- És mi lesz később?

- Azzal még ráérek aggódni. Most a jelenre koncentrálok.

- Akkor mesélj, mi újság a szőkével – mosolygott Ginny.

- Nem fogod elhinni, mi történt – kezdett bele a nő. – Malfoy összetalálkozott a szüleimmel az állatkertben. A gyerekek pedig már találkoztak egyszer, így most megismerték egymást, és barátok lettek.

- Komolyan? – lepődött meg a vörös hajú nő.

- Várjál, még nincs vége. Anyám meghívta őt vacsorázni hozzájuk, most pedig totál odavan érte.

- És Malfoy?

- Draco meglepő módon élvezettel beszélgetett velük. Szerintem örült, hogy valakinek dicsekedhet a cégével meg egyebekkel.

Ginny megmosolyogta, hogy Hermione a keresztnevén szólította a fiút.

- A kis mocsok. Az én családomat semmibe vette, pedig mi még muglik sem vagyunk – már nem azért Hermione, tudod, hogy tisztelem és kedvelem a szüleidet.

- Persze. Én is meglepődtem. Anyám össze akar hozni minket.

- Ez talán nem is olyan rossz a körülményeket tekintve – felelte Ginny.

- Nem, egyáltalán nem jó ötlet. Malfoy nem akar tőlem mást, csak szexet. Nekem pedig az nem elég. Már nem. Felajánlottam, hogy legyen a barátom, de kinevetett – magyarázta Hermione.

- Hát, ne haragudj, de tényleg nevetségesen hangzik – mosolygott a vörös.

- Tudom, de jelen pillanatban másra nincs szükségem.

- Egészen biztos vagy te ebben? 

- Igen – jelentette ki szilárdan.

- Hát jó. Más téma. Tudom, hogy nemsoká lesz Rose szülinapja, mit vehetnénk neki?

- Jó is hogy mondod, a segítségedet akarom kérni. Rendezek neki egy zsúrt, és jól jönne egy segítő kéz az intézkedésekben.

- Számíthatsz rám.

- A legnagyobb gondom most az, hogy Rose legjobb barátja Scopius, és nagyon csalódott lenne, ha nem hívnánk meg – vázolta fel a helyzetet Hermione.

- Hát akkor hívd meg! – bátorította Ginny.

- De mit fog szólni hozzá Ron, meg Harry? Ha Draco is jön… kész káosz lesz a parti.

- A fiúknak majd megmagyarázzuk, hogy ez a gyerekről szól, és ő kérte. Ron szereti Rose-t, és tudom, hogy dühös lesz, de előbb-utóbb lenyugszik majd.

- Hát, úgy legyen – sóhajtott Hermione. – Viszont most mennem kell. Rengeteg teendőm van még ma. Köszi a teát.

- Azért ne hajszold túl magad.

- Nem fogom – ígérte.

- És vigyázz magadra! – kérte Ginny.

- Te is – mosolygott rá a barátnője, majd búcsút intett neki. – Szia.

- Anya? Hányat kell aludnom a szülinapomig?

- Még tizennégyet, kincsem – mondta Hermione, miközben a tűzhely körül sürgölődött. Rose gondolkodva az anyjára nézett, majd se szó, se beszéd fogta magát és a szobájába vonult.

Hermione percekkel később furcsállni kezdte a túl nagy csendet, így lánya után indult. A kicsi szobájába lépve hirtelen nevethetnékje támadt. Rose nyakig betakarózva feküdt az ágyában szorosan lehunyt szemekkel.

- Szívem, mit csinálsz? – kérdezte kedvesen a nő.

- Alszok, hogy szülinapom legyen – mondta Rose, a szemét még mindig csukva tartotta.

- Rosie, még csak délután négy óra van, ráadásul augusztus 3 is messze van. Ha most alszol, éjszaka nem fogsz tudni. Gyere, inkább mutasd meg a maminak, milyen tortát szeretnél a születésnapodra.

- Lehet kígyós? – pattant fel a kicsi az ágyról reménykedő szemekkel.

- Hát hogy ne lehetne kígyós? – nevetett fel a nő jóízűen, majd felkapva Rose-t visszaindult a konyhába.

- Scorpiusnak biztos tetszeni fog – lelkendezett a kicsi összecsapkodva a tenyerét.

- Szeretnéd, ha a mami írna egy levelet Scorpiusnak, hogy jöjjön el a születésnapodra?

- Igen, kérlek! De azt is írd, hogy játszani is átjöhet most, megengedem neki, rendben?

- Persze, hogy megírom neki – tette le Hermione Rose-t nevetve, majd a nappaliba ment egy üres pergamenér.

„Kedves Draco!

Ez úton szeretném meghívni kedves fiadat Rose születésnapi partijára, ami augusztus 3-án lesz megrendezve a hátsókertünkben. Továbbá a kisasszony azt is üzeni Scorpiusnak, hogy engedélyt ad neki, hogy bármikor meglátogathassa a házunkat egy játék erejére. Persze, csak előzetes bejelentkezéssel.

További szép napot!

Hermione”

- Menjünk most! Na, légy szíves! Megmutatom Rose-nak az új seprűmet biztos neki is tetszene. Apa, vegyünk a szülinapjára neki is egy Vektort, oké? Milyen szuper lenne, ha kapna egyet.

- Nyugalom, nyugalom! Az ajándék még ráér, de ha szeretnéd, akkor elviszlek a kis barátnődhöz – engedett a nyaggatásnak Draco. Amint megkapta Hermione levelét, Scorpius húzta is a cipőjét és szinte már rohant is volna Londonba Rose-hoz.

- Vigyük a Vektort is! – kérte a fiú.

- De Rose nem mehet vele. Az anyukája nem örülne neki, ha leesne – válaszolta komolyan Draco, de közben elvette a szekrény mellé támasztott seprűt.

- Jó, majd ha leesik, akkor leszáll róla. Nem kell félni – oktatta apját Scorpius, majd az ajtóhoz lépett. – Na, meggondoltad magad?

- Csak egy pillanat, üzenek Hermionénak – mondta Draco nevetve a fia szavain.

- Remélem tényleg nem zavarunk. Scorpiust láncokkal se lehetett volna visszatartani. Amint felolvastam a leveledet már indulni is akart. – Draco Hermione mögött lépkedett a nappali irányába. – Még sose voltam nálatok – jegyezte meg a férfi, miközben alaposan körbenézek. – Miért is nem csodálkozok, hogy itt minden tele van könyvekkel?

- Ne incselkedj! – szólt rá Hermione, de egy cseppnyi harag sem volt a hangjában. Igaz, hogy a legutóbbi elválásuk mindkettejükben, főleg Rose szavai Hermionéban mély nyomot hagytak, de próbáltak valóban kedvesen, szinte már barátiasan közeledni egymáshoz.

- Rose! – szólt oda a férfi a seprűt csodáló kislánynak. – Hányadik születésnapod lesz?

- Nem tudom hány éves vagyok – suttogta hirtelen megszeppenve a kicsi. – Az mindig változik.

- De attól még tudnod kell! – vágta rá Scorpius. – Én is tudom, hogy öt éves vagyok.

- Anya, én hány éves vagyok most?

- Három, édesem – válaszolta Hermione.

- Akkor négy leszek, igaz?

- Pontosan – bólogatott az anyja. – Nagyon ügyes vagy!

- Akkor én két évvel idősebb vagyok – jelentette ki büszkén a szőke kisfiú.

- De nemsokára lesz a szülinapom, és akkor már négy leszek, és csak egy évvel leszel idősebb – vágott vissza Rose.

- Hé, mi lenne, ha inkább játszanátok valamit? Azért jöttünk – vetett véget a versengésnek Draco.

- Rendben, megmutatom a játékaimat – invitálta a kislány a szobájába a fiút.

- Sosem gondoltam volna, hogy a gyerekem a tieddel fog játszani. Ez annyira abszurd – ráncolta a szemöldökét Hermione.

- Hát, én sem, de ami köztünk történt, arra sem gondoltam…

- Muszáj megint felhoznod? – kapta fel a vizet a nő.

- Nyugi.

- Ha azt akarod, hogy ezután is szóba álljak veled, akkor felejtsd el, amit történt. Csakis a gyerekek miatt csináljuk ezt, emlékeztetlek.

- Jól van már, csak tudnám, mi történt veled az alatt az egy hét alatt. Valaki nagyon telebeszélhette a fejed. Ugye nem Iris volt?

- Dehogy is. Már jó ideje nem is találkoztunk. Össze is kéne futnom már vele.

- Akkor ki volt?

- Senki. Csak átgondoltam a dolgokat – felelte Hermione töprengve. Ez éppen annyi volt, amennyit elmondhatott, és még igaz is volt.

- De mi ez az egész? – kíváncsiskodott Draco. Nem tudta megállni, hogy ne próbálja meg megtudni, hogy mitől lett vele a lány egy csapásra ennyire más.

- Draco, fejezd be, vagy hazaküldelek.

- Jól van, befogtam – válaszolta duzzogva a szőke.

- Szeretnéd megnézni a seprűmet? – kérdezte Scorpius a lánytól.

- De csak a felnőtteknek van seprűjük, nem? – lepődött meg Rose.

- Nem, nekem is van.

- Olyan igazi nagy? – kerekedett ki a szeme.

- Igazinak igazi, de ez ilyen gyerekeknek való. Apától kaptam.

- És magaddal hoztad?

- Persze, gyere, megmutatom – indultak el kifelé.

Scorpius vígan mutatta meg a seprű minden egyes részletét, igazi profiként, mintha csak eladó lenne, és rá akarná beszélni a vevőt az árura. A kislány ámulattal nézte minden mozdulatát, főleg, amikor a szőke kisfiú az égbe emelkedett. Rose sikongatva ugrált, miközben kiabálta, hogy „gyorsabban”! A kis bemutató után végül Scorpius földet ért, és megkérdezte a lányt, hogy ki akarja-e próbálni.

- Megengeded? – kérdezte boldogan.

- Persze, kis buta.

- Nem vagyok buta! Okos vagyok és bátor.

- Az igaz. Nem féltél a kígyóktól. Pedig a többi lány tuti sikított volna – helyeselt a fiú. – Tudtad, hogy a papám kezén van egy kígyós rajz?

Rose egyből a férfihez rohant.

- Megmutatod a kígyós rajzodat a kezeden? – kérdezte toporzékolva az izgalomtól.

Draco Hermionéra kapta a fejét, nem tudta, megteheti-e. Igaz, a sötét jegynek Voldemort halálát követően már semmi funkciója nem volt, mégis Draco némi szégyent érzett tőle.

Hermione nem tudta, mit feleljen, de végül rábólintott a dologra, így Draco feltűrte ingének az ujját.

- Mami, én is akarok egy kígyós rajzot – fordult könyörögve a kislány az anyjához.

- Menj Scorpiusszal a szobádba és rajzoljatok egy nagy kígyót – próbálta terelni Hermione a témát a jegyről.

- Jó! – kiáltott fel Rose, majd maga után húzva a szőke fiút, berohant a szobájába.

- Frusztrál a jegy? – kérdezte Draco a karjára meredő nőtől.

- Nem. Nincs hozzá semmi közöm. Ez a te döntésed volt.

- Elég buta egy döntés volt, nem igaz? – nézett fel Hermionéra a férfi a szempillái alól.

- Sok butaságot csináltál – helyeselt a nő mosolyogva.

- Bezzeg Miss Eminens Granger…

- Ne kekeckedj – nevette el magát Hermione, közben felkelt a fotelből és az ablakon kopogó bagolyhoz lépett. – Ez neked jött – mondta furcsállva, majd átadta a levelet.

„Draco! Kérlek, azonnal menj a Szent Mungóba! Valami történt Dominique-kal az edzésén, csak annyit tudok, hogy eszméletlenül esett le a seprűjéről, és most az ispotályban van. De én nem mehetek oda. Kérlek, derítsd ki nekem, hogy mi történt, és hogy van. Segíts! Én belepusztulok, ha valami komolyabb baja van, és én nem lehetek most vele. Siess, ahogy tudsz! Rebeka”

- Rebeka az, azt írja Dominique balesetet szenvedett – kapta fel Draco a fejét.