12. fejezet - Duplarandi

- Á, szóval ő lenne a te Dominique-od, Rebeka? És a csinos… barátja. – Hermione szíve szinte majdnem megállt, mikor észrevette a szőke férfit a másik mellett. Draco arckifejezése is a meglepettségről árulkodott. Nem tudta a nő, mi tévő legyen, de nem akart Dominique-kal szemben udvariatlannak tűnni, így egy halovány mosolyt erőltetett az arcára. Eközben Rebeka idegesen kapkodta a fejét Draco és barátnője között. Sejtelme sem volt, hogy Malfoyt fogja itt találni, mikor Dom azt mondta neki, hogy egy rég nem látott cimborájával fognak vacsorázni. Nem tudta, mi lesz a páros reakciója a másik társaságára, de remélte, hogy egyikük sem fog jelenetet rendezni.

- Draco Malfoy! – törte meg a csendet a szőke, és a kezét nyújtotta a nőnek. Hermione ugyan habozott, de végül belement a játékba.

- Hermione… Hermione Granger.

- Örvendek! Rebeka, ugye? Mintha már találkoztunk volna a Minisztériumban – mosolygott a gyanakvó tekintetű nőre.

- Igen, rémlik valami – motyogta Rebeka. – Hermione, ő Dom.

- Rebeka sokat mesélt rólad.

- Meg mertem volna fogadni – nevetett fel jókedvűen a férfi. – Na, hát, ha már mind itt vagyunk, rendelhetnénk is valamit. Egy pohár bort a hölgyeknek, esetleg pezsgőt.

- Én pezsgőt kérek – jelentkezett Rebeka, akár csak egy kisiskolás.

- Nekem jól esne egy kis gyümölcslé – mondta szerényen Hermione.

- Kisasszony! – szólította meg a pincérnőt Dom. – Egy üveg édes pezsgőt kérnénk, egy baracklevet és nekünk lesz még egy kör – mutatott a már kiürült poharukra.

Hermione számára a vacsora rettentően lassan telt. Nem akart a férfi társaságában lenni. Igaz, barátnője, gyakran bátorító pillantásokkal bombázta, de ez nem javított sokat a hangulatán.

A témák csak úgy röpködtek az asztalnál, Hermione mégis csendesen húzódott a háttérbe. Valahogy nem érzett elég erőt ahhoz, hogy Dominique kedvéért jó pofizzon Malfoyjal. A férfi állandóan őt bámulta, a legilimenciával is próbálkozott, de szerencsére Hermione számított erre a mentális támadásra, így alaposan lezárta gondolatait.

- Na, és Hermione. Mi újság a kislányoddal? Beka mesélte, hogy tüneményes a kicsi – nyitott egy kérdéssel a nő felé Dom.

- Hát, Rebeka jól mondja – mosolyodott el halványan. – Most épp a szüleim vigyáznak rá, hogy ne legyen egyedül otthon.

- És mi van az apjával? – szállt be kíváncsian a beszélgetésbe Malfoy.

- Elváltam – jött a hideg válasz. Hermione komor pillantással vizslatta a szőkét. – Ha megbocsájtotok nekem, én most kiugrom a mellékhelyiségbe.

- Várj! Jövök én is – kapott az alkalomra Rebeka. Úgy érezte beszélnie kell Hermionéval.

Amint becsukták maguk mögött a mosdó ajtaját, szinte nekiesett a nőnek a kérdéseivel.

- Mi a fene van most köztetek? Azt mondtad, nem találkozgatsz már vele, hanem Kurttel levelezel. Akkor meg mi ez az egész odakint? Úgy meredtek egymásra, mint két nem is tudom mi. Ő majd felzabál a szemeivel, rólad meg annyit lehet leolvasni, hogy legszívesebben megfojtanád egy kanál vízben.

A válasz már nem jött Hermionétól, mert lerogyott az egyik mosdóra és zokogni kezdett.

- Hermione, hé, mi a baj? – kérdezte aggódva Rebeka.

- Semmi, csak kérlek, hagyj most egy kicsit! Ne beszéljünk Malfoyról! Rendben? Csak ennyit kérek.

Rebeka nem értett semmit, de bólintott. Egy pálcaintéssel eltűntette a nő arcáról a csúf könnyeket és a sminkjét is rendbe rakta.

- Azért, ha valami komoly baj van, ugye tudod, hogy neked elmondhatod – motyogta a fiatalabb nő.

- Persze. De tényleg nincs baj – erőltetett magára magabiztosabb hangot Hermione.

- Jól van, akkor kimegyek, de gyere utánam gyorsan.

- Rendben, megyek, csak egy perc - felelte a nő.

- Már itt is vagyok – ült vissza Rebeka a fiúkhoz.

- És a barátnőd? – kérdezte Dominique, miközben átkarolta a lányt.

- Jön mindjárt ő is, csak én egyetlen percet sem akartam elszalasztani, amit veled tölthetek – bújt oda a férfihez.

- Hát igen, jó hogy most nem kell szállodákban bujkálni.

Draco mosolyogva nézte a két fiatalt. Rebekáról nem sokat tudott, de álmában sem gondolta volna, hogy pont ő Dom szeretője. Igaz, csinos lány volt, és ha Granger nem vonta volna el a figyelmét az irodai látogatásaikor, akkor biztos felfigyelt volna rá. És már megint itt tartunk... Grangernél.

Az emlegetett nő meg is jelent a mosdóból kifelé jövet, és visszaült a kis társasághoz.

- Minden rendben? – kérdezte Dominique, mert látta Hermione arcán, hogy valami baj van.

- Persze – felelte az mosolyogva.

- Draco, miért nem mesélsz a hölgynek magadról? – próbált irányítani a férfi. Elég feltűnően az volt a terve, hogy összeboronálja őket. – Tudod – fordult Hermionéhoz –, Draco elég jó üzletember. Rengeteg sporttal kapcsolatos vállalkozása van.

- Én inkább felőled érdeklődnék. Érdekes lehet egy kviddicssztár élete – hárította a férfi próbálkozását.

Dominique kicsit kényelmetlenül, de mesélni kezdett. A nő szemmel láthatóan jobban érdeklődött iránta, mint szőke cimborája iránt. Ez két ponton is rosszul érintette, ugyanis nem tudta, hogy Rebeka mit fog szólni, és Draconak is kínos lehet a szituáció.

Megérkezett a vacsora, aminek mindenki örült, mert nem kellett beszélniük. Próbálták másra terelni a beszélgetést, mondjuk, hogy milyen finom az étel. De Draco Malfoy hiába beszélt a kajáról, a fejében folyton csak Granger járt. Szemét szinte le sem vette a nőről, miközben falatozott. Próbált az arcvonásaiból olvasni, de hiába. A nő elég jól kitanulta az álcázást. Majdnem olyan jól, mint ő maga.

Aznap különösen jól nézett ki a nő. Lehet, hogy csak azért, mert rég nem látták egymást, mégis, valami más volt az arcán. Talán a fekete karikák hiánya – gondolta Draco. Hermione arca kisimult, egészségesnek látszott, nem úgy, mint mikor a válás miatt álmatlanság gyötörte.

A testhez simuló fekete ruha is különösen jól állt rajta, mintha csak rászabták volna. Igaz, látszott a nőn, hogy kényelmetlenül érzi magát a falatnyi anyagban. Biztosan csak a szervezet randevú alkalmából öltözött ki.

Miközben Draco Hermionét vizslatta, Rebeka azon gondolkodott, vajon mi a fene lehet barátnője és Malfoy között. Amióta Hermione eltűnt egy hétre szinte kerülték egymást a férfival, és ha rajtuk múlt volna, akkor most sem bájcsevegnének egy étteremben. A nő korábbi elmondásai alapján vonzódott a férfihoz, ha csak testileg is. De akkor most hol az a vonzalom? Rebeka semmit sem értett. De hisz, hogy is értette volna, ha maga Draco és Hermione sem tudták, hányadán is állnak most?

És persze eközben Dominiqu szinte észre sem vett semmit… Pasik…

Ő csak jókedvűen cseverészett, mintha csak egy átlagos baráti vacsorán lenne, csak hogy ez nem volt sem átlagos, sem baráti.

Hermione már alig várta, hogy elszabaduljon, és végre otthon lehessen a lakásán, vegyen egy forró fürdőt, aztán ágyba bújhasson és elfelejthesse ezt az egész rémálomba illő vacsorát. Értékelte barátnője és Dom ötletét, miszerint hozzák össze egyedülálló, elvált barátaikat, csakhogy nem a megfelelő embereknél próbálkoztak.

- Valaki esetleg még desszertet? – kérdezte száz wattos mosollyal a kviddicsjátékos férfi. Hermione erre csak a szemét forgatta. Időhúzás…

- Én kérek – felelte Rebeka.

- A kis édesszájú – mosolygott Dom és lágy csókot lehet a nő ajkára.

Hermione akármennyire is kedvelte barátnőjét, most legszívesebben egy hangos „blőő” hanggal jutalmazta volna a jelenetet. Egyszerűen idegesítette ez a túlzott érzelemkifejezés.

- Mindjárt jövök – állt fel Hermione, és indult el kifelé a VIP szektorból. A pulthoz ment, és rendelt magának egy pohár vizet.

Nem sokáig volt egyedül, Draco Malfoy két perc múlva csatlakozott hozzá.

- Nahát, Granger, miért menekültél el? – kérdezte a szőke. Ugyan egyszer már megállapodtak, hogy ezentúl a keresztnevén szólítja a lányt, most mégis úgy érezte, hogy kapcsolatuk visszasüllyedt pár szintet, és nem kell így tennie.

- Nem menekültem. Csak túl sok volt a rózsaszín máz – felelte belekortyolva a pohár vízbe.

- Féltékeny vagy? – vigyorgott jókedvűen Malfoy.

- Én? Dehogy is – felelte nyugodta Hermione.

- Pedig nekem úgy tűnik – felelte. – Miért nem iszol valami erősebbet? Meghívlak!

- Most komolyan előröl akarod kezdeni? És nem kérek alkoholt, úgy érzem, ha most elkezdenék inni, akkor nem állnék meg egy pohár után.

- És az olyan nagy baj lenne? – kérdezte a szőke.

- Igen. Emlékezz csak, így kezdődött minden. És nem szeretnék kiszolgáltatott lenni. A saját lábamon szeretnék hazamenni.

- Kár, nem láttalak még részegen.

- És nem is fogsz – vágta rá.

- Azért én iszok egy vodkát – fordult a pult felé a férfi, hogy kikérje az említett italt. – Gondolom te sem tudtad, hogy ki lehet. Dominique barátja, akit magával hoz.

- Nem. Rebeka sem tudta. Csak annyit mondott nekem, hogy menjek el vele, és nagy nehezen sikerült rávennie.

- Gondolom, ha tudtad volna, hogy én vagyok, el se jössz.

- Nem hát. Már mondtam, Malfoy. Ami volt, azt szépen elfelejtjük!

- De miért?

- Mert azt mondtam.

- A fantasztikus női logika. Miért hiszitek azt, minden úgy van jó, ahogy azt ti gondoljátok? – kérdezte Draco keserűen. – Ebben pont olyan vagy, mint Astoria.

- Ne merj hozzá hasonlítani!

- Azt csinálok, amit akarok. Mivel kijelentetted, hogy ami volt köztünk, azt is el kell felejtenem, így nincs semmi okom, hogy bármiféle kedvességet mutassak feléd.

- Gyűlöllek! – suttogta Hermione egy könnycseppel a szemében. – Minden a te hibád! Minden! Ha te nem lettél volna, akkor most…

- Akkor most mi? – kérdezte Draco, aki nem értette a könnyeket.

- Semmi – vágta rá a nő, és otthagyta a maga elé bámuló férfit.

Hogy ennek mi baja lehet? – gondolta magában Draco és kért még egy vodkát.

- Ne haragudjatok, de én hazamegyek. Fáradt vagyok – tért vissza Hermione a párocskához, akik meghitten ölelgették egymást.

- Biztos? – kérdezte Rebeka. – Minden rendben van?

- Persze – bólogatott a nő.

- Nem jön be neked Draco? – érdeklődött Dominique. – Pedig azt hittem tetszeni fog. A nők bomlanak utána.

- Rájöttem, hogy még nem akarok randizni, most váltam el – terelte a témát Hermione.

- Értem. Akkor sajnálom, hogy erőltettem a dolgot.

- Ugyan már, értékelem a szándékotokat – mosolyodott el a nő. – Csupán rosszul időzítettetek.

- Akkor majd hétfőn találkozunk – mondta tanácstalanul Rebeka.

- Igen – motyogta Hermione, majd intett a párosnak és a kijárat felé vette az irányt.

- Granger! – kiáltott utána odakint Draco. A férfi már kellően ittas volt ahhoz, hogy össze- vissza beszéljen. – Várj már! Miért csinálod ezt velem, ha? Miért kínzol?

- Draco, ne nehezítsd meg a dolgot, így is pokolian fáj ez az egész.

- De… De én… Én, szeretlek, Hermione! Csak téged, nem hagyhatsz el! Kérlek!

- Ne csináld ezt, Draco! Össze-vissza beszélsz. Menj haza inkább és alaposan aludd ki magad – motyogta a nő, küszködve a könnyeivel. Hermionénak sírhatnékja támadt, hisz jól ismerte a mondást, miszerint a részeg ember nem hazudik, ami a szívén, az a száján. Nem tudott örülni Draco vallomásának, inkább csak még jobban elkeseredett tőle.

Mikor kiért a bár elé, már szinte zokogott. Karjait védelmezően maga köré fonta és úgy hoppanált otthonába.

A lakás kongott az ürességtől. Ron mégis csak visszaköltözött a szüleihez, nem akart a nőn élősködni.

Hermiénak eszébe jutott a nap, mikor elmondták a válást a Weasley házaspárnak. Artur egyszerűen nem értette fia tetteit, Molly pedig csak sírt, mert úgy érezte elveszítette a második lányát, hiszen úgy gondolt Hermionéra. Ron persze kapott az anyjától egy alapos fejmosást, amiért ilyen butaságot csinált.

A Granger szülők egy fokkal jobban fogadták. Elmondásuk szerint, mindig is tudták, hogy Hermionéhoz nem a vörös hajú fiú illik. Ők egy sokkal markánsabb karakterű férjet képzeltek el a lányuknak.

- Hol van már ilyen sokáig Draco? – kérdezte Dominique, mikor már vagy fél órája ücsörögtek kettesben Rebekával.

- Lehet, hogy leült a bárnál meginni valamit – találgatott a nő.

- Szerintem ezek ketten léptek le – vigyorodott el a férfi, közben a szemöldökét húzogatta.

- Ne butáskodj már, ismerem Hermionét. – Amint ezt kimondta, rögtön rá is döbbent, mekkorát tévedett. Hiszen nem ez lenne az első alkalom nem igaz? Hermione állandóan a férfi mellett kötött ki, hiába is mondta, hogy nem akar tőle semmit. Lehet, hogy Domnak mégis igaza volt? Rebeka megrázta a fejét. – Keressük meg! Hidd el, odakint fog ülni egy ital társaságában.

- Legyen igazad.

Ő nem szeret, pedig én őt igen. Ezt sose gondoltam volna. Engem mindenki szeret. De ő mégsem. Részeg is vagyok, egyedül is vagyok. Senki sem akar engem már. Astoria, az a céda elhagyott, lecserélt egy német Wurstra. Csak a kisfiam maradt nekem, de ő is lassan kirepül. Hat év és már csak nyaranta látom őt, kezdődik a Roxfort. Milyen jó is volt odajárni. Milyen csinos lányok tanultak ott. Ott volt Hermione is. De akkor csúnya volt. Borzas volt a haja, mint egy oroszlánnak. De hisz ő egy oroszlános, persze, hogy olyan a haja. Átkozott Pipogya Potter, miattad nem szerethettem őt. Minden miattatok van.

- Hát itt vagy! – verte hátba az üvegesen maga elé meredő kellő kép illuminált férfit Dom. – Te aztán jól felöntöttél a garatra. Na, gyere, hazaviszünk.

- Nem. Hagyjál! Nem tehetek már semmit. Minden miattuk van, és én nem szerethetem őt. Utál engem, mert szeretem. Szeretem Hermionit.

- De hát csak most ismerted meg – lepődött meg a másik férfi.

- Dehogy most, még a Roxfortban! – felelte Draco.

Rebeka aggódva pillantott a két férfire, nem tudta, vajon mi fog kisülni ebből az egész beszélgetésből.

- De… de… én ezt nem értem – adta fel végül Dominique.

- Ismerik egymást – segítette ki Rebeka. – Hogy pontosan milyen kapcsolat is van közöttük, azt én se tudom, de elég jól ismerik egymást. 

 - És akkor miért csináltak úgy, mintha most találkoznának először? – tette fel a kérdést Dom.

- Ezt én se tudom, de nem akartam beleszólni – magyarázkodott Rebeka.

- Granger kijelentette, hogy minden, ami köztünk volt, azt el kell felejtenem, gondoltam hát nyitok egy új lapot. De nem volt vevő a játékra, csak annyira, hogy eljátszottuk, nem ismerjük egymást.

- És mi is az, amit el kell felejtened? Mi volt köztetek? – kíváncsiskodott Rebeka.

- Találkozgattunk. De főként a szex volt a lényeg.

- Ő volt a szeretőd? – lepődött meg Dominique.

- Igen – felelte Draco.

- És most miért akarja, hogy elfelejtsétek? – nézett rá Rebeka kérdőn.

- Honnan tudjam? – förmedt rá Draco a lányra. – Nem látok bele a szövevényes agyába. Megtanulta kivédeni a legilimenciát. A te barátnőd nem? – kiabálta.

- Hé, haver, vegyél vissza! – szólt rá Dom kicsit keményebben, majd félrehúzta a lányt.

- Beka, figyelj! Valamit kezdenem kell vele. Totál kivan. De… - itt egészen a füléhez hajolt, hogy csakis a lány hallja – kivettem a 106-os szobát ma éjjelre. Elintézem Dracot és utána ott találkozunk. Az estének itt még nincs vége.

Rebeka mosolyogva bólintott, majd elvált a fiúktól, búcsút mondva a szőkének is.

- Na, pajti, mihez lenne kedved? Valahogy fel kell, hogy rázzalak – vigyorgott Domonique.

- Hagyjál, nincs kedvem semmihez – vonta meg a vállát Malfoy.

- Eszem ágában sincs itt hagyni. Épp most ráztam le a barátnőmet a kedvedért.

- Mert hülye vagy – vágta rá amaz. – Itt a csaj, te meg elküldöd. Bezzeg Grangert, ha ragasztóval kentem volna be, akkor sem tudtam volna rávenni, hogy itt maradjon.

- Mégis mi a fene történt? – nézett rá Dom most már teljesen értetlenül.

- Emlékszel? Mondtam, hogy megcsalt a feleségem. Hát, bosszúként lefeküdtem Grangerrel. Aztán az együttlétek rendszeressé váltak. És jó volt. Sőt, nagyon jó. Valamiféle viszony alakult ki köztünk. Aztán egy ilyen alkalom után Granger eltűnt egy hétre, azóta meg mintha kicserélték volna. Még a közelembe sem akar lenni, nemhogy szeretkezni. És halványlila gőzöm sincs, hogy mi történt.

- Nem bántottad meg valamivel? A nők fel tudják húzni magukat apróságokon is.. – találgatott a férfi.

- Nem hiszem. Persze, folyton civakodtunk, de ez nem meglepő. Egész idő alatt ugyanilyenek voltunk a Roxfortban is. De, mielőtt eltűnt épp megbeszéltük, hogy mit és hogyan.

- Hát, akkor tényleg nem tudom. De ne rinyálj itt, elviszlek egy jó helyre, nemrég találtam rá.

Dominique terve félig-meddig sikerült. Egy klubba vitte Dracot. Arra gondolt, talán elfelejti a nőt, ha lát más, csinos lányokat. Nem akarta egyedül hagyni, vagy hazaküldeni, mert akkor csak begubózna, és folyton Hermionén járna az esze. Így talán ki tudja verni a fejéből a lányt, ha csak egy kis időre is. És működött. Dom és az ital hatására Malfoy egy kicsit elengedte magát, és sikerült megfeledkeznie a nőről. Olyannyira, hogy pár órával később Dominique egy dúskeblű, szőke hölgy társaságában hagyta ott barátját. Úgy gondolta most már nem kell gardedám neki, ő pedig sietett vissza Rebekához.

Malfoy másnap idegen helyen ébredt. Ahogy jobbra fordult egy szőke hajzuhatagot pillantott meg. Hirtelen beugrottak neki a tegnap este képei, viszont a lány nevére nem emlékezett. A feje borzalmasan hasogatott, túl sokat ivott, ráadásul a megfelelő bájital sem volt nála. A húszas évei elején járó lány még mélyen aludt, így Draco úgy gondolta, itt az ideje hazaindulnia. Komótosan vette magára a ruháit, amik bűzlöttek az olcsó női pacsulitól. Elhúzta a száját, majd utoljára visszanézett a meztelen nőre. Csinos volt és formás, de Hermione közelébe sem érhetett.

Ez a gondolat éppen elég volt ahhoz, hogy minden egyes gondolata újra a nő körül forogjon. Ahogy eszébe jutott a nőnek tett vallomása, még rosszabb lett a hangulata.  A szőke nőcske, ha kis időre is, de elvonta a problémáiról Draco figyelmét, ezért hálás is volt a barátjának, Domnak. De összességében a dolgokon ez nem változtatott semmit. Bosszús kedvében indult végül haza brightoni házába, hogy felfrissítse magát és tiszta ruhát húzzon.

Scorpius már a reggeliző asztalnál ült a Malfoy család egyik házimanójával.

- Szia, apa! – pattant fel a helyéről a fiú, mikor meglátta Dracót.

- Halkabban, Scorpius! Apádnak szétrobban a feje.

- Mink hozhat az úrnak egy főzetet? – kérdezte rekedtes hangon a manó.

- Megköszönném.

- Játszol ma velem valamit? – kérdezte a fiú visszafordulva a reggelijéhez.

- Mihez lenne kedved? – jött a fáradt kérdés. Időközben Mink is megérkezett a fájdalomcsillapítóval.

- Mehetnénk a játszóra, vagy repüljünk el Londonba az állatkertbe – csillant fel a kisfiú szeme.

- Nem unod még az állatkertet? – kérdezte Draco megenyhülve. – Most voltunk alig pár hónapja.

- De lehet, hogy már vannak új állatok.

A férfi a fejét csóválta, de végül elmosolyodott.

- Rendben. Ha mindent megeszel most és ebédre, akkor lehet róla szó.

- Saját seprűvel mehetek?

- Szó sem lehet róla!

- Jó reggelt, kislányom! Olyan nyúzottnak tűnsz – jegyezte meg Jane, Hermione édesanyja, mikor ajtót nyitott a lányának. Szeretetteljes, csontropogtató ölelésben részesítette, amiről Hermionénak Mrs. Weasley jutott eszébe.

- Csak nem aludtam ki magam, nem kell egyből aggódni miattam.

- Ugye nem Ronról van szó? – méregette Jane a lányát.

- Anya, jól vagyok! – nyomta meg az utolsó két szót a nő.

- Rosie már odabent vár téged. Nagyon elemében van, egész nap kígyókról beszél és apáddal dokumentumfilmeket néztek. Állatkertbe akar menni – forgatta meg szemeit Jane.

- Odabent vannak? – pillantott a kanapé felé Hermione, de ott nem látott senkit se.

- Azt hiszem az udvaron. Menj csak, én hozok egy kis süteményt.

Peter Granger odakint csörgött a ház teraszán és a fűben szaladgáló unokáját nézte. Nem gyakran adatott meg neki, hogy kettesben lehessen a kislánnyal, így roppantmód örült ezeknek az alkalmaknak. Rose mindig Hermionéra emlékeztette. Mindig is sajnálta, hogy olyan hamar, szinte már tizenegy évesen kirepült a lánya. A nyarak, az a röpke három hónap pillanatok alatt eltelt. Aztán jöttek a kalandok, így elmaradtak a téli szünetek, aztán már le is telt a hét iskolai év. Jött az összeköltözés Ronnal, majd az esküvő és végül a kicsi. Észbe sem kapott a férfi, s a lánya máris felnőtt.

- Szia, apa – zökkentette ki elmélkedéséből egy hang Granger urat.

- Hermione – mosolyodott el. – Már is elviszed Rose-t? – kérdezte kicsit letörten.

- Igen. Anya mondta, hogy már megint állatkertbe akar menni. Pedig nem olyan régen voltunk.

- Tudom, de én szívesen elvinném. Legalább egy kicsit tovább lehetne velünk, te meg pihenhetnél még. Nyúzottnak látszol – folytatta a nagypapa.

- Ne kezd te is, apa. Jól vagyok. De ha annyira akarjátok, még maradhat veletek – sóhajtott belenyugvóan a nő.

- Estére visszakapod – felelte mosolyogva, majd elindult, hogy elújságolja unokájának a hírt.

Hermione visszament édesanyjához, megbeszélték, hogy mikor találkoznak, és hazaindult. A Granger házaspár pedig uzsonnát készített, összecsomagolt mindent, majd elindultak a londoni állatkertbe.

Peter és Jane örömmel nézték, ahogy az unokájuk rohangál az állatok ketrecei között. Aztán, amikor a hüllőházhoz értek, felcsillant a kislány szeme. Jane nem akart bemenni, mert úgy gondolta, hogy azok az állatok túl ijesztőek élőben egy ekkora kislánynak, de Rose nem hagyta magát.

- Nagyi, már láttam őket a múltkor. Anya megengedte – érvelt a lányka.

- Biztos, hogy nem fogsz félni? – kérdezte.

- Nem – válaszolta, és ezzel lezártnak tekintette a témát, elkezdte húzni a nagyszülőket befelé. Ismét a nagy barna kígyónál állt meg, ahol a múltkor is elbámészkodott. Csak pár perc múlva vette észre az ismerős szőke kisfiút, aki megszólította.

- Hé, te lány, a múltkor is itt voltál – kezdte Scorpius. – Te itt laksz?

- Nem, csak most jöttünk Granger nagyiékkal. És Rose a nevem! – kiáltotta a cserfes kislány.

Draco Malfoy, aki eddig fáradtan kullogott fia után, most azonnal felkapta a fejét, egyenesen a kislányra szegezte tekintetét. Nem tudta, hogy akarja-e látni Grangert, vagy sem, de végül ezzel nem kellett foglalkoznia, mert hamar világossá vált, hogy a nő nincs velük.

- Én Scorpius vagyok – mutatkozott be a kis szőke gyerek.

- Fiam, menjünk! – hívta őt Draco, de a gyermek nem hagyta magát.

- Maradjunk méééég. Rose is most jött csak. Ő az új barátom!

Draco szemöldöke a magasba szökkent csodálkozásában. Na, ez gyorsan ment. A fia barátságot kötött Granger lányával. Ez a tény elég viccesen hangzott.

A Granger házaspár is érdeklődve nézte az eseményeket, bár ők nyilván nem tudták, hogy kicsoda is a szőke kisfiú és apukája.

- És ha én nem akarok a barátod lenni? – kérdezte Rose.

- Miért ne akarnál? Tudom, hogy neked is ez a kedvenc kígyód – vágta rá Scorpius.

- Az igaz – töprengett el a kislány. – Akkor lehetünk barátok. Majd átjöhetnél játszani. Anya biztosan megengedi. James és Lily is át szoktak jönni néha.

- Apa, átmehetek majd? – nézett fel apjára a fiú. – Dave táborba megy, és én egyedül leszek.

Draco nem tudta, hogy mit is válaszoljon, ezért a nagyszülőkre nézett.

- Rosie… - kezdte Peter. – Nem is ismerjük őket.

- Most mondta, hogy Scorpius a neve – felelte. Peter meg akarta magyarázni, hogy ennyi nem elég, ám ekkor a kisfiú apukája kezet nyújtott nekik.

- Draco Malfoy. És ami azt illeti, ismerem a lányukat.

- O, persze, a múltkor találkoztak itt – kapcsolt gyorsan Jane.

Draco nevetni kezdett.

 - Nem, nem. Annál sokkal régebb óta. Együtt jártunk iskolába.

- Ó, szóval maga is… - halkította le a hangját a nő.

- Igen, varázsló vagyok.

- Sosem lehet tudni, hogy hol bukkan varázslóra az ember. Nem gondoltam, hogy pont az állatkertben futunk össze a lányom egyik régi iskolatársával – nevetett fel Jane.

- Az én nevem Peter, a feleségem Jane, és ezek szerint a kicsi Rosie-t már ismeri – mutatkozott be a férfi is Dracónak.

- Örülök a találkozásnak. Ő itt a fiam, Scorpius – tolta maga elé a szőke kisfiút, mire az elvigyorodott, majd szégyenlősen elszaladt Rose-zal az egyik terrárium felé.

- Jóban voltak Hermionéval? – kérdezte Mr. Granger, miközben a nevetgélő gyerekeket figyelték.

- Ó, ezek szerint sose szidott otthon iskolás korában? – mosolyodott el Draco. Mindig is azt gondolta, a lány állandóan róla árulkodott a baglyaimban a szüleinek. De úgy tűnik újra félreismerte a nőt. – Nem álltunk túl közel egymáshoz, de mostanában a munkánk miatt többször összefutottunk.

- Apa, apa! Menjünk, nézzük most meg az oroszlánt! – szaladt vissza Dracóhoz Scorpius kézen fogva a kicsi Rose-t.

- Mr. és Mrs. Granger! Önök is velünk tartanak?

- Úgy látom, Rose ragaszkodik a kis barátjához, szóval, ha nem szeretnénk is muszáj volna – nevetett fel Jane. Belekarolt férjébe, majd a kicsiket követve tovább indultak a nagymacskákhoz.

- Anya, apa, megjöttem! – szólt be az előszobából Hermione, miközben levetette magáról az átnedvesedett kardigánt.

- A konyhában vagyunk – jött Jane hangja kisvártatva.

- Jól elkapott az eső, pedig a háztól nem messze hoppanáltam – kezdte el mesélni a történteket Hermione, miközben a konyha felé vette az irányt. –  Július közepe van az, Iste… Draco? Te meg mit keresel itt? – kapta a tekintetét az asztalfőnél ülő mosolygó férfira.