Hermione tíz perc alatt elmesélte,
hogyan kötöttek ki a bárban együtt. Próbálta csak nagyvonalakban előadni
mondanivalóját, ám Iris tényleg mindent tudni akart és olyan dolgokra is
rákérdezett, amelyeknek megválaszolása igencsak pirosra varázsolta a nő arcát.
Azonban nem e miatt aggódott a legjobban. Sokkal inkább Malfoy és Zambini
beszélgetése járt a fejében. Talán ők is ennyire részletesen kibeszélnek
mindent?
A két férfi a kocsma egy
eldugottabb szegletében ült és meglehetősen jó volt a hangulat arrafelé.
- Az a törzshelyük –
mondta Iris, mikor meglátta, hogy Hermione arra bámul. – Mindig ott ülnek.
- Sokat járnak ide?
- Hetente párszor –
bólogatott a nő. – Amúgy az a másik csávó is egészen helyes.
- Zambini? Hát, igen.
Végül is, nem rossz – hagyta rá Hermione. – De, ha jól hallottam eléggé nagy
játékos. Nem szokott ide csajokat hozni?
- Én még csak a szőke
cimborájával láttam.
- Hát, legalább van annyi
esze, hogy nem egy kocsmába viszi az aktuális partnereit.
- Ja – hallgatott el, majd
egy percnyi néma csend után felpattant. – Jaj, Hermione, még mindig nem hiszem
el ezt az egészet. Úgy irigyellek. Az én életem olyan unalmas. Te meg ki-be
járkálsz egy dögös pasi ágyából.
- Az életem romokban
hever, nincs mit irigyelned, de tényleg. Épp most csaltam meg másodjára is a
férjem… Vagy, ha azt vesszük harmadjára. Szánalmas vagyok – magyarázkodott a nő.
- Dehogy vagy szánalmas.
Csak… éltél a lehetőséggel, amit az élet kínált. Én hiszek a sorsban. Talán
most még nem érted, de majd meglátod később, hogy miért sodorta a szél az
utadba ezt a szőkét.
- Még mindig hiszel ebben
a „minden okkal történik” dumában? – húzta fel a szemöldökét a barna hajú nő.
- Igen. Ne feledd, hogy
legyőztétek minden idők legnagyobb sötét mágusát. Ennél rosszabb sosem jöhet
már. Ennek a kis kalandnak is lesz egyszer majd értelme – mosolygott a nő.
- Legyen igazad. De azért
neked sem kéne panaszkodnod. Carlal minden rendben, nem?
- Igen, megvagyunk. Csak
olyan unalmasak lettek a hétköznapok. Nincs semmi extra – húzta el a száját
Iris.
- Ez legyen a legkevesebb.
Valahogy biztos fel lehet dobni a dolgokat – bátorította őt Hermione.
- Hm, talán odaküldöm
Malfoyhoz, hogy kérje ki a tippjeit – nevetett a nő. – Vagy egyenesen megkérem,
hogy döngessen meg az irodában.
Hermione nevetve a fülére
tette a kezét. – Én viszont nem akarom azt hallani – vigyorgott. – Elég, ha a
saját sztorimba belepirulok.
A jókedv nem csak a két
nőnél volt jelen. Zambini és Malfoy társalgása is ugyanilyen örömteli volt.
Draco szeretett dicsekedni, Blaise pedig minden egyes mondatához tudott egy
csípős megjegyzést tenni. Néha megpróbálta túllicitálni a saját sztorijaival,
de Malfoy annyira bizonygatta, hogy milyen jó a nő, hogy Blaise kezdte feladni.
- Add kölcsön! – vágta rá
Zambini.
- Mi van? Először is
Granger nem az enyém, Weasleytől kéne elkérned. Bár, én se tettem – nevetett. –
Másodjára pedig, eszedbe ne jusson! Granger most az én játékszerem, és egy
ideig még szeretném használni… egyedül!
- Ember! Pedig azt hittem,
te benne lennél egy hármasban.
- Sose tiltakoznék, de nem
Grangerrel. Ő csak az enyém – motyogta maga elé a szőke.
- Úgy beszélsz, mint egy mániákus.
- Ha te is csináltad volna
vele, átéreznéd. Egy istennő a csaj, hidd el!
- Csak nehogy elrabolja a
kis szívedet is – kortyolt az italába Blaise, miközben az épp arra pillantó
nőre nézett.
- Ugyan már, miről
beszélsz? Ez csak szex. Két ember kölcsönösen jót tesz egymással. Nem kell
egyből túlbonyolítani a helyzetet. Nincsen közünk semmi azon kívül, hogy rohadt
jókat dugunk néha – szögezte le a férfi.
- És meddig akarod ezt
csinálni vele?
- Nem tudom, amíg jól esik
– vont vállat Draco.
- Na, nekem viszont most
rohannom kell. Dave-nek megígértem, hogy elviszem a ma esti kviddics meccsre.
Lenne kedved velünk jönni? – kérdezte Blaise a pult felé leső férfitől.
- Á, nem! Menj, legyél egy
kicsit a kölyökkel. Jó, ha néha kicsit elszabadul a pasi faló anyátoktól. Én
megleszek.
- Persze, őrzöd Grangert,
nehogy ránézzen valaki. – Blaise végül fejcsóválva távozott az asztaltól. Nem
lesz ennek jó vége – mondta magában.
- Amúgy ugye a védekezésre
is gondoltok? – kérdezte a poharakat törölgetve Iris. – Na, nem mintha nem
lenne cuki az a kisbaba, aki a románcotok gyümölcseként születne, de azért
mégis…
- Persze, azt a főzetet
használom, amit még a nagymamád mutatott annakidején Párizsban. Elég
megbízható.
- Feléd tart a szőke –
vette suttogóra hirtelen Iris és már arrébb is húzódott Hermionétól, de
megtartotta a halló távolságot.
- Meghívhatlak valamire? –
kérdezte Draco a nőtől, miközben leült a mellette lévő üres bárszékre.
- Kösz, de nem iszom –
mutatott a gyümölcslevére.
- Elkotyogtad neki,
igaz? - biccentett Draco a fejével a túl
feltűnően hallgatózó pultosra.
- Iris a barátom, és ő
legalább egy külső szemlélő. Ő nem fog bekeverni nekem úgy, mint a te kedves
Zambini barátod – mondta szúrósan a nő.
- Jaj, anyukám! Weasley
úgyse fog megenyhülni, ne legyél már ilyen karót nyelt. A házasság nagy szar
amúgy is. Minek megkötni, ha bárki visszaélhet az általa érzett bizalommal? Én
bíztam Astoriában, mindent megadtam neki, félrelépett. Téged csak néha
megfektetlek, te legalább nem tudsz elhagyni engem. Érted?
- Te ittál?
- Nem,
teljesen józan vagyok, csak agyalok a dolgokon.
- És meddig akarjuk ezt
csinálni? - kérdezte a nő a szőkétől.
Szerette volna tudni, hogy mik a tervei.
- Engem semmi nem köt.
Astoria az óta hidegen hagy, amióta megtudtam, hogy azzal a némettel hetyeg.
Más meg nem érdekel. Szóval addig, amíg olyan kedvem van.
- Azért abba nekem is van
beleszólásom – vágta rá a nő.
- Nyilván te is kellesz
hozzá. A kérdés inkább az, hogy te mit akarsz csinálni?
- Ha én ezt tudnám. Úgy
tűnik, Ronnal nemhogy javulna, egyre csak romlik a viszonyunk.
- Mindig is mondtam, hogy
egy lúzer az a Weasley. Még a bátyai, na, ők talán valamire méltók, van
sütnivalójuk, de...
- Fred meghalt – szúrta
közbe Hermione.
- Oh, tényleg.
Szerencsétlen. És mi van a másikkal?
Hermionét meglepte a szőke
kérdése. Tényleg egy Weasley iránt érdeklődött?
- Semmi. Egyedül viszi
tovább az üzletet. Illetve, vannak segédei, de… hát gondolhatod, milyen lehet.
- Az ikrek még egészen jó fejek
voltak. Nem mondom, hogy párszor nem átkoztuk meg egymást, de összességében
bírtam őket. Mertek vakmerőek lenni és lépni, amikor mindenki a Nagyúrtól
rettegett.
Hermionét őszintén
ledöbbentette, hogy Malfoy ilyen pozitívan nyilatkozik a fiúkról. Soha nem
gondolta volna, hogy képes mást is dicsérni magán kívül.
- Sőt, igazából a Weasley
lányban is volt valami pimaszság, ami bejött – folytatta Draco, ha már ilyen
őszintén kezdett beszélni.
- Neked tetszett Ginny? –
húzta mosolyra a száját Hermione.
- Hát, fogalmazzunk úgy,
hogy volt benne valami vonzó – bólogatott a szőke. – Hihetetlen, hogy egykor
ugyanaz jött be nekünk Potterrel, nem?
- Hát, eléggé érdekes ezt
így hallani. Miért nem léptél soha?
- Ugyan már! Ő akkor is
egy Weasley. És fontosabb dolgom is volt, mint ostoba tinédzser fellángolásokra
pazarolni az időmet. Akkoriban épp a túlélésért küzdöttünk, talán emlékszel…
- Igen, tudom. És utána? –
kérdezgette a nő. Fura dolgok derültek ki Malfoyról így sok év múlva.
- Mire a háború véget ért
a kis vörös csaj már bele volt pistulva Potterbe. Ha jól tudom hamar össze is
jöttek, megvolta az esküvő, meg minden – magyarázott Draco.
- De csak mert Ginny teherbe
esett – kuncogott a nő. – Mindenki azt hiszi, hogy James a nászéjszakán fogant,
de nem… Harry csak azért kérte meg Ginny kezét, mert kiderült, hogy gyerekük
lesz. Persze amúgy is összeházasodtak volna később, de így meg kellett sürgetni
a dolgot, hogy Mrs. Weasley ne rendezzen jelenetet.
- És nálatok? Ti is ilyen
dolgok miatt házasodtatok össze?
Hermionének fura volt a
férjéről beszélni meg az életéről, de nem érzett belső késztetést a
tiltakozásra. Ha igaz, amit Iris mondott és minden okkal történik, akkor
nyugodtan beszélhet magáról…
- Rose egy évvel az esküvő
után született. Ron elmondása szerint már az első csókunk óta meg akarta kérni
a kezemet. Akkoriban még tényleg érzett irántam valamit, nem úgy, mint most.
Tudod, van az az érzés, amikor vele vagy és az idő olyan gyorsan telik,
viszont, ha távol vagytok, szinte csak vánszorog. Tényleg szerettem őt… -
meredt maga elé Hermione. – Na, és te meg Astoria? Biztosan már születésetek
előtt eltervezték a szülők a heted hét országra szóló lakodalmat.
- Ami azt illeti tényleg
szerveztek nekem egy esküvőt apámék, de nem Astoriával. Egy francia aranyvérű
lányt szántak nekem, de az nagy szerelembe esett és megszökött a pasival, így
nem kergethettek bele egy kényszerházasságba. Astoriát a Roxfort után ismertem
meg jobban, bár előtte is ismertük már egymást különböző rendezvényekről,
amiket anyám rendezett a kúriában. Végül bele szerettem és elvettem. Rövidesen
jött is Scorpius.
- A fiad nagyon aranyos –
jegyezte meg a nő mosolyogva, ahogy visszaemlékezett az előző napi
találkozásukra. – Nagyon hasonlít rád.
- Köszönöm! Szerencsére a
hasonlóság bizonyítja, hogy akkoriban nem lépett félre az a cafka. Ő a
mindenem, akármennyire is furcsán hangzik ez egy Malfoy szájából. Kiskoromban,
sőt, soha nem bánt jól velem az apám, mindig csak úgy nevelt, hogy én legyek
az, aki majd öreg korára a nyomdokaiba lép. Nem volt soha olyan, mint egy apa.
A fiammal szeretnék mindent bepótolni, amit én nem élhettem át. Meccsekre
viszem, saját magam tanítgatom, meghallgatom őt. Szeretem. Napfényt hoz az
életembe. – Draco hirtelen hallgatott el. Rájött, hogy túlságosan nagyot
nyitott a nő felé, így újra visszahúzta kemény maszkját.
Csend telepedett kettejük
közé.
- Azt hiszem, én
hazaindulok. Holnap munka és nem akarok elkésni reggel. A szerdai dolog így is
elég necces volt – kelt fel a székről Hermione. – Jót beszélgettünk.
- Jó éjszakát, Granger! –
köszönt el a férfi, majd megragadva poharát visszakullogott a szokásos
asztalához.
Hermione agya még sokáig
járt a beszélgetésen az este folyamán. Otthon Ron újra némaságba burkolódzott,
bár ezt jelen pillanatban a nő kicsit sem sajnálta. Legalább nyugodtan
megvacsorázhatott és időben lefeküdhetett aludni, hogy másnap kipihenten
kezdhesse a hetet a Minisztériumban.
- Vidd el Rose-t az
óvodába! – mondta az ébredező férfinek a kanapén, miközben ő a magas sarkújába
bújt éppen bele. – Van egy tárgyalásom reggel és még elő kell készülnöm, így
most nem lenne időm elmenni vele.
- Aha… - motyogta a vörös.
Haja kócosan terült el a kanapé párnáján.
- Indulok! Ne felejtsd el!
–szólt még vissza, majd kilépve a ház elé hoppanált.
- Jó reggelt, Fatim, Max!
– köszönt a kollégáknak Hermione, ahogy az irodája felé igyekezett. Ebben a
korai órában Rebeka még nem volt bent, így egyedül kellett előkészülnie az új
kákalag akváriumok szabványának papírjaival.
Lassan telt az idő, és ez
nem jelentett jót, mert így folyton csak járt az agya. Hol Malfoyon
gondolkodott, hol pedig Ronon, a házasságukon és az életükön. Tényleg nem
tudta, hogy mi tévő legyen, de kezdett elege lenni ebből a tudatlanságból.
Eldöntötte, hogy a legjobb, ha határokat szab magának. Kitalálta, hogy a hét
végére muszáj eldöntenie, hogy mihez is kezdjen, mert ez nem folytatódhat a
végtelenségig. Az őrületbe kergetné saját magát.
Amikor Rebeka megérkezett,
akkor kicsit enyhült a helyzet, mert a fiatal nő folyton kérdezgetett tőle.
Igaz, hogy gyorsan tanult, de azért még mindent kétszer megtudakolt, mielőtt
megcsinálta volna. Nem is volt ezzel gond, inkább kérdezze meg, minthogy
elrontsa, és akkor kétszer annyit kell vele bajlódni – gondolta Hermione.
- Mrs. Weasley, jól van? –
kérdezte asszisztense, amikor a nő már harmadik kérdésre sem válaszolt. - Mrs.
Weasley! Hahó!
- Tessék? – kérdezett
vissza Hermione elocsúdva.
- Azt kérdeztem, jól
van-e? Már háromszor szólítottam, de mintha nem is itt járna – magyarázta a
fiatalabbik
- Oh, bocsánat, tényleg
nagyon elgondolkodtam. De mintha már megbeszéltük volna, hogy tegeződünk –
próbált csúnyán nézni rá a nő.
- Elnézést. Még meg kell
szoknom… Hermione – tette hozzá. – Valami probléma van, hogy ennyire
elkalandoztál?
- Hát, csak bonyolultak a
dolgaim.
- Férfi van a dologban? –
mosolygott kíváncsian Rebeka.
- Hajaj, nem is egy. De
nem szeretnék erről beszélni – állt fel a nő.
- Bocsánat, nem akartam a
magánéletedben turkálni. Csak olyan ábrándosnak tűntél. Mintha álmodoznál egy
férfi után.
- Valamilyen szinten
igazad van. Álmodozok a férjem után. Csak az álmomban úgy szerepel, ahogy a
valóságban az utóbbi időben szinte sosem látni. Tudod, eléggé makacs, és… hát
nem könnyű vele. De nem is untatlak az ostoba képzelgéseimmel. Megyek, iszok
egy kávét a megbeszélés előtt. Te is szeretnél? – kérdezte az ajtó felé induló
Hermione.
- Nem, köszönöm. Ittam
egyet, mielőtt elindultam otthonról. Amíg kint leszel, átnézem a futóegerekről
szóló törvénymódosítást.
- Csak nyugodtan. Az csak
hétfőre kell, nem muszáj kapkodni.
- Tudom, csak olyan lelkes
vagyok – vigyorgott a nő.
- Az sosem baj, ha
szereted a munkádat. Valaha én is ilyen voltam, mint Te – küldött egy kedves
mosolyt a nőre Hermione. – Mára már kicsit monotonnak tartom, de ettől
függetlenül még mindig szeretem csinálni.
- Ezt jó hallani egy
olyantól, akire felnézek – ragyogott fel Rebeka arca.
Hermionénak pont erre volt
szüksége. Hogy valaki egy kicsit felvigye az önbizalmát. Malfoy is meg volt
elégedve vele, Rebeka is felnézett rá és Mr. Mace sem panaszkodott soha. Emiatt
azt a következtetést engedte levonni, hogy nem vele van a baj, hanem tényleg
Ron az, akinek nem felelnek meg a dolgok. Vagyis neki kell megváltoznia. Csak
attól félt, hogy a férfinek ez nem fog menni…
A kávéját iszogatva eszébe
jutott egy régi eset, mikor szinte ugyan így viselkedett a férfi, mint a jelen
szituációban. Az eset még a hatodik roxforti évükben történt. Hermione
akkoriban döbbent rá Ron iránt táplált érzelmeire, ez már alapból egy bonyolult
helyzet volt, hisz az előtt legjobb barátok voltak. Nem akarta, hogy a
barátságuk veszélybe kerüljön holmi tinédzser fellángolás miatt. De a szívének
nem tudott parancsolni. Próbálta küldeni az apró jeleket a fiúnak, de az túl
gyerekesen viselkedett és el se jutott az agyáig, hogy esetleg a lány
belészeretett volna. Pedig így történt. Akkoriban is állandóan vitatkoztak, hol
a lány szobatársa, Lavender miatt, vagy éppen a bájgúnár Cormac miatt.
Hermione felnevetett,
ahogy eszébe jutott, milyen módon akarta féltékennyé tenni Ront. A fiú helyett
McLaggent hívta el Lumpsluck professzor karácsonyi partijára és a Nagyteremben
mesélt a fiúról a pletykás Parvatinak és Lavendernek, úgy, hogy persze Ron is
halljon mindent. Nagyon kegyetlen húzás volt tőle, főleg, hogy azt mondta ő
csak az igazán jó kviddicsezőket szereti, célozva ezzel arra, hogy szerinte Ron
nem valami jó a sportban.
Utólag belegondolva elég
gyerekesen viselkedett, de akkor így látta jónak, hisz fájt neki, amit Ron
tett. Rossz volt látnia, hogy a fiú, akihez a szíve húzta valaki mással hetyeg.
Emlékeiből tűsarkak hangos
kopogása rántotta vissza a jelenbe. Astoria Malfoy jelent meg mellette. Vagyis
csak elsuhant mellette, még csak köszönésre sem méltatta. Még ha tudná, hogy a
férjével szexelek – gondolta magában Hermione.
- Egy feketét, gyorsan! –
utasította az idős büfésnőt, mintha csak egy koszos házimanó lenne.
Hermione végezve a
kávéjával a pulthoz sétált és lerakta a bögréjét.
- Talán, ha mondanál egy
„Kérem!”-et, előbb megkapnád, amit kérsz és a hátad mögött nem köpnének bele a
csészédbe – tanácsolta, majd indult is volna tovább, ha Malfoy felesége nem
ragadja meg a vállánál fogva.
- Miért érzel késztetést
arra állandóan, hogy belepofázz a dolgaimba? – csattant fel a nő.
- Ez csak egy jó tanács
volt, Malfoy.
- Nem kellenek a te
tanácsaid – köpte a szavakat Astoria. – Inkább magadnak adjál tanácsot abban,
hogyan tartsd meg a férjedet. Úgy hallom, széthull az álom páros.
- Mondod ezt te álszent
módon, miközben hónapok óta csalod a drágalátos férjecskédet? – vágott vissza
az adujával Hermione.
- Ezt meg ki… - Astoria
gyorsan körbejáratta a tekintetét a helységen, hogy megtudja hallotta e valaki,
amit a másik nő mondott. – Ezt megkeserülöd, hogy állíthatsz ilyent rólam?
- Ne tagadd, tudok a
dologról. Nehogy azt hidd, hogy csak neked vannak kapcsolataid, kedvesem –
mosolyodott el Hemione, majd intett egyet a tátogó nőnek és tovább állt.
Beérve az irodájába
elégedetten kihúzta magát és fejben megtapsolta magát. Hermione 1-0 Astoria.
Ron Weasley otthon ült a
kanapén. Nem ez volt az első eset. Az utóbbi pár napot így töltötte, miközben
állásajánlatokat keresett az újságban. Jó pár lapot végignézett, de egyikben
sem talált magának valót. Az igazság az, hogy valahogy nem is akart találni. Az
eszével tudta, hogy muszáj lenne valami meló után néznie, de sokkal
kényelmesebb volt otthon heverészni. Mivel az auror iskolát otthagyta a képzés
közepén, így abban a munkakörben nem tevékenykedhetett, hiába volt a hős Harry
Potter legjobb barátja. Mindenféle kis csip-csup munkákat meg nem akart
elvállalni, azért annál többre tartotta magát. De őszintén szólva csak a sport
volt az, amihez úgy, ahogy értett, de manapság ez igen telített szakmának
számított. Nem is beszélve arról, hogy Malfoy és Zambini szinte a London
környékén lévő összes vállalkozást átvette. Boltjaik, fogadóirodáik,
szaküzleteik voltak.
Ronnak elég volt, hogy
ennyi időre eszébe jusson a szőke, és máris felment benne a pumpa. Hermione
annyira bizonygatta, hogy nem történt semmi köztük, hogy hinni akart neki, de
egyszerűen nem ment. Folyton Malfoy és a felesége szenvedélyes szeretkezésének
képei lebegetek a szeme előtt. Pont úgy, mint annak idején azt a horcrux
megidézte, csak most nem Harryvel látta a nőt. Akkor is fájt neki, hiszen úgy
érezte barátai becsapták őt, viszont most az ellenségről volt szó.
Nem igazán tudta, hogy mit
kezdjen a nővel, vagy úgy egyáltalán magával. Békülni szeretett volna, de nem
volt hajlandó bocsánatot kérni. Ő nem fog könyörögni egy nőnek – ezekkel a
gondolatokkal felállt és elindult a közeli kocsmába, ahol mostanában gyakori
vendégnek számított.
A Vörös Sárkányban nem
volt sok vendég, aminek Ron örült, mert nem kellett sokat várnia, hogy odaadják
neki a kirendelt Lángnyelv Whiskeyt. Már fél órája ott üldögélt, amikor Harry
jelent meg.
- Hát te meg mit keresel
itt? – lepődött meg a vörös, miközben rendelt még egy adagot.
- Megkértem Michaelt, hogy
üzenjen, ha megint erre jársz. Tudhattam volna, hogy nem kell sokáig várnom –
nézett rá a szemüveges fiú dühösen, de azért elmormogott egy köszönömöt a
csaposnak, amiért értesítette őt. – Miért iszol már megint?
- Megszokásból – felelte a
férfi.
- Gratulálok, így lesz
belőled alkoholista! – felelte Harry. – Megint balhéztatok?
- Nem, most éppen hozzám
se szól.
- Próbáltál vele beszélni?
– kérdezte amaz.
- Minek? Úgyse tud újat
mondani – rángatta a vállát a szeplős arcú férfi.
- Hát, így sosem fogtok
egyenesbe jönni. Mi is szoktunk balhézni Ginnyvel, de aztán leülünk
megbeszélni, és minden rendben.
- Aj, a húgomat olyan
könnyű irányítani – legyintett Ron.
- Könnyű? Tudnád mit
szokott csinálni az ágy... – Harry rájött, hogy ezzel nem éppen Ron előtt kéne
viccelődni. – Mármint, nagyon makacs tud lenni.
- Akár csak Hermione.
- Figyelj, Hermione okos
lány, mindent meg lehet vele beszélni.
- Persze. Figyelj,
ahelyett hogy itt pesztrálgatsz, inkább menj a dolgodra és hagyj engem békén! –
köpte a szavakat a vörös férfi.
- Ettől most jobban érzed
magad, hogy engem is ellöksz magadtól? – kérdezte kissé elszomorodva Harry. –
Tudomásom szerint legjobb barátok vagyunk, Ron, és a barátok nem így
viselkednek egymással.
- Sajnos a barátok nem
tudják megoldani a problémáimat.
- Talán, ha nem
viselkednél úgy, mint egy makacs ötéves, és hallgatnál a barátaid tanácsára,
akkor hasznukat vehetnéd. De tudod mit? Elmegyek és majd később sírhatsz azon,
hogy bárcsak figyeltél volna arra, amit mondtam. – Azzal fogta magát a Kis
Túlélő és kiviharzott az ajtón.
- Most meg mit bámulsz? –
szólt oda durván Ron a csaposnak. – Inkább a munkádra koncentrálj és töltsed
meg a poharamat!
- Nos, most, hogy minden
új rendeletet és módosítást átbeszéltünk, térjünk át valami kellemesebb témára.
Mint tudják, minden évben megrendezésre kerül a Tavaszzáró gála itt, a minisztérium
báltermében. Ez idén sem lesz máshogy, bár ezt tudhatják, hiszen a meghívókat
már korábban megkapták – mosolyodott el Mr. Mace. – Tehát, mivel sajnálatos
módon nekem ezen a hétvégén halaszthatatlan elintézni valóm van, nem lehetek
jelen az eseményen. Viszont, ez úton szeretnék önöknek jó szórakozást kívánni a
partihoz. És most mindenki munkára – csapta össze tenyerét, majd kitessékelte a
beosztottait a tárgyalóból.
- Te is kaptál meghívót? –
kérdezte Hermione kifele menet Rebekától.
- Igen. Mr. Mace még
hétfőn adta oda a borítékot – felelte lelkesen a lány.
- Na, és kit hozol
magaddal?
- Hát, mivel barátom
nincsen, így a nagybátyámmal tervezek megjelenni. Tudod ő kutatóként dolgozik
Németországban. Ne kérdezd, mit kutat, sose tudtam. Szóval Kurt, mivel így
hívják a nagybátyámat, most a héten érkezik haza a kutató munkáról és gondoltam
jól jönne neki a társaság – darálta egy szusszal.
- Értem. Biztos remekül
fogjátok élvezni magatokat.
- Te gondolom a férjeddel
jössz.
- Hacsak addig meg nem
öljük egymást – nevetett fel cinikusan a nő, majd belépett az irodájukba és
belevetette magát az akták és pergamenek kötegeibe.
Hermione a munkaideje
letelte után fáradtan tért haza otthonába. Rose már csendesen aludt, akár csak
az apja a kanapén, pedig csak 7 óra volt. Ebből és persze a férfiből áradó
wiskey szagból sejtette, hogy Ron aznap újra a pohár fenekére nézett.
A nap folyamán rengeteget
agyalt a dolgain, Ronon, Malfoyon és a kialakult szituáción. És a hétvége
valamint a bál is rohamosan közeledett, ezzel együtt a magának szabott
határideje is, ameddig döntenie kell a két férfival kapcsolatban. A dolog már
kezdett nyilvánvalóvá válni: Ronnal előbb vagy utóbb el fog válni az útjuk. De
hogy a szőkével mit fog csinálni? Lövésem sem volt arról. Kívánta a szexet a férfivel,
na de, hogy a nyilvánosság előtt felvállalják a kapcsolatukat?
- Milyen kapcsolatunkat? –
kérdezte magától félhangosan, majd fogta magát és bebújt az ágyba, hogy álmában
is a férfin járjon az esze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése