7. fejezet - Több vas a tűzben

A hét gyorsan elszaladt. Hermione egyszer csak azt vette észre, hogy péntek délután van, és hazafelé sétál. Hoppanálhatott volna, de olyan szép volt az idő, hogy kár lett volna kihagyni ezt a sétát a szabadban. Igazán üdítően hatott a lányra az egész napos irodai munka után. Sajnos az utóbbi időben folyton csak az agyát törte. Tudta, hogy napközben a munkájára kell koncentrálnia, de lappangó gondolatai így is – úgy is utat törtek maguknak. Akármennyire is próbált nem foglalkozni a gondjaival, azok valahogy végül mindig a felszínre törtek. Ideig-óráig el tudta feledtetni magával, hogy mennyi problémája van, de ez sem működött sokáig.

Jelen pillanatban a legnagyobb problémáját az jelentette, hogy fogalma sem volt, hogy kivel fog érkezni a holnapi gálára. Ron ugyanis még mindig némasággal büntette, és Hermione lassan kezdte azt hinni, hogy így jobb mindenkinek. Nem balhéztak, nem repkedtek a tányérok és a ház sem zengett. Egyedül szegény kislányukat, Rose-t sajnálta, mert látszott rajta, hogy a csöppség nem sokat ért az adott szituációból. Ráadásul csak most jutott eszébe, hogy még ruhája sincs a gálára, ugyanis a nagy fejtörés közepette teljesen elfeledkezett erről. Általában szeret összeöltözni Ronnal, hogy párként nézzenek ki, de most ez több okból sem valósulhatott meg. Egyfelől ugyebár nem tudta, hogy kivel fog menni, másfelől, még ha Ronnal menne is, akkor sem volt benne biztos, hogy öltözékével a nagy összhangot akarná sugallni. Elhatározta, hogy otthon szétnéz ruhaügyben, és ha nem talál semmi használhatót, akkor még délelőtt elmegy egy szalonba és választ valami alkalomhoz illőt.

Amikor hazaért, Ron a kezébe nyomta a gyereket és köszönés nélkül kilépett az ajtón.

- Hova megy a papa? – meresztett nagy szemeket az anyjára a vörös kislány.

- Nem tudom – felelte őszintén a nő. Ha tippelnie kellett volna, a kocsmát mondta volna.

- Hol voltál? – kérdezte az anyját.

- Dolgozni, kicsim. És te mit csináltál a papával?

- Rajzoltam. Ő meg pénzeket számolt – felelte a kislány és rugdosni kezdett, hogy az anyja tegye le. Amikor Hermione teljesítette a kérését Rose a szobájába szaladt és elvette az asztalon hagyott rajzot, majd szaladt vissza édesanyjához, hogy megmutassa neki.

- Szép? – kérdezte a kislány, de Hermionét jobban érdekelte az, amit a lánya mondott.

- Igen, de figyelj, Rose. Milyen pénzt számolt a papa?

- Azt nem tudom, de sok volt. Csillogtak. Meg voltak papírból is. Én még nem láttam ilyen sok pénzt – magyarázta a kislány.

- És honnan vette a papa?

- Egy táskában volt, amit elvitt magával.

Hermione nem tudta mire vélni ezt az egészet. Sosem dúskáltak a pénzben, és ha volt is egy kis spórolt összegük, akkor azt a bankban tartották és nem egy táskában. Úgy gondolta viszont, hogy most nem foglalkozik ezzel, inkább a kislányával törődik.

- Na, mutasd azt a rajzot, pöttöm! – mosolygott a lányra a nő.

- Ezek a kígyók, amiket az állatkertben láttunk – mutatott a rajzra. – Ez itt – mutatott egy pálcikaemberre – én vagyok, ez meg az a szőke fiú. Ezek meg ti vagytok, azzal a bácsival, akivel beszélgettetek. És itt nézzük a kígyókat.

Hermione nem hitt a szemének. Rose-ban nyilván maradandó élményt keltettek a kígyók és Malfoyok.

- És a bácsinak miért van kék haja? – mutatott Hermione Malfoy fejére.

- Elfogyott a sárga zsírkrétám – mondta lehangoltan a kicsi. Hermione hangosan felnevetett, egyrészt a lánya arckifejezésén, másrészt a megkönnyebbüléstől, hogy Ron nem azért viharzott el, mert meglátta a rajzot.

- Tudod mit? Még nincs túl késő, elmegyünk az Abszol útra és veszünk neked egy új készletet. Mit szólsz? A mamának úgyis oda kell mennie, hogy vegyen magának egy új ruhát.

- Kaphatok egy szoknyát is? – kérdezte csillogó szemekkel a kis Rose. – Olyan szép pörgőst.

- De csak azért, mert rettenetesen imádlak – kapta fel Hermione a lányát, majd miután átöltöztette, a kandallón keresztül az Abszol útra indultak.

Első útjuk George boltjába vezetett, ahol természetesen kedvezményesen egy hatalmas készlet színváltós zsírkrétára tehetett szert a kislány. Shanda és Sheymeshben már nem volt ilyen egyszerű dolguk, Hermione több mint hat ruhát felpróbált már, de egyiket sem találta tökéletesnek.

- Hermione, kedvesem! Ha több pénzt szánna a ruhára, akkor biztosan találnánk valami jobbat – mondta fennhangon a bolt tulajdonosa.

- Sajnos ennél többet nem tudok erre szánni, már így is a határokat súrolom.

- Rose tetszik a mami ruhája? – kérdezte a lánya felé fordulva.

- Szép piros – mondta lelkesen.

- Azt az elől nyitott cipőt felpróbálhatnám hozzá? – fordult az eladónőhöz, aki készségesen tette is elé a kívánt darabot. – Na, azért ezzel máris jobban néz ki.

- Hermione, remekül áll ez a ruha.

- Rendben, akkor ezt veszem meg és a cipőt is kérném.

Végül így távoztak a piros ruhával és szinte kiürült erszénnyel a boltból kézen fogva a kislánnyal.

Az ő szoknyáját már sokkal egyszerűbben kiválasztották. 

Mivel este lévén a boltok lassan bezártak, Hermione indulni készült hazafelé. Ám épp ekkor egy túl ismerős vörös férfit pillantott meg egy számára eddig ismeretlen utcába befordulni. Mivel Rose is vele volt, nem mehetett utána, ezért gyorsan hazavitte őt.

Szerencséjére a kicsi hamar elaludt a fárasztó séta után, így azonnal visszahoppanálhatott ahhoz a bizonyos utcához. Addigra a férfi valószínűleg már bement az egyik üzletbe. Hermione még sose járt abban az utcában. A legtöbb üzlet ablaka be volt deszkázva, csak egy távolabbiból szűrődött ki gyér fény. Hermione elolvasta a bejárat feletti táblát:

- Lascivio et Divinatio.

Nem tudta, mi fogadhatja őt odabent, mégis bátran nyomta le a kilincset és lépett be a füstös helyiségbe.

- Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? – kérdezte a terem közepén lévő asztalnál ülő férfitől.

- Te meg mit keresel itt? – kérdezte foghegyről, majd felpattant és a nő felé indult.

- Weasley, ülj vissza, mert még tart ez a kör! – szólt a férfire egy tagbaszakadt varázsló.

- Jól hallod, Ron! Ülj vissza és játszd el a családod megspórolt pénzét!

- Nyerő köröm van – vágott vissza a férfi és ravaszul elmosolyodott.

Hermione szívesen a férfi fejéhez vágta volna a válogatott szidalmakat, de a többi kártyás pasas lepisszegte. Mivel eléggé félelmetes alak volt egytől egyig, így nem mert velük vitába szállni. Várnia kellett.

- Na, most ugrik a majom a vízbe – szólt Ron hangosan még mindig vidáman, mert elérkezett az idő, hogy kiterítsék lapjaikat.

Amint napvilágot láttak a kártyák a vörös férfi arcáról nyomban lehervadt a mosoly. Először a düh, majd később a kétségbeesés vette át a helyét.

- Az nem lehet – suttogta a vörös megsemmisülten.

- Mi az? – kérdezte Hermione, aki nem volt otthon a kártyajátékokban, így nem tudta, most hányadán is áll a játék. Nem kellett Ronnak válaszolnia, hogy megtudja, nem ő nyert. Az egyik nagydarab férfi boldogan ugrott fel, és az összes pénzt egy táskába tömködte.

- Így kell ezt csinálni – kiáltott fel, miközben rágyújtott egy szivarra. – Weasley, ezt nagyon buktad. Elismerem, hogy tegnap jó köröd volt, de ma nekem kedvezett a szerencse. És én nem leszek olyan hülye, mint te voltál, hogy felteszem az egészet – nevetett a férfi jóízűen, majd elindult kifelé. – Ha megbocsátotok, most mennem kell ünnepelni. Az italotokat most az egyszer én álltam – búcsúzott a nyertes és már ment is.

- Mit műveltél? – kérdezte Hermione a férjétől akadozó hangot.

- Vesztettem – felelte a férfi.

- Mennyit?
- Sokat.

- Mennyire sokat? Ron, ne őrjíts meg! – kezdett Hermione toporzékolni.

- Amit nyertem – felelte a vörös, mire a nő megnyugodott egy kicsit, ám a másik folytatta. – Meg… majdnem az egész félretett pénzünket – nyögte ki.

- MICSODA? Miből fogunk megélni? Nincs állásod, az én fizetésem sem véges, ráadásul… - Hermione nagyot nyelt az újonnan vett ruhára és cipőre gondolva. – Látni sem akarlak – morogta oda Ronnak és elindult kifelé.

Az egyetlen szerencséje, hogy volt egy kis félretett pénze, amiről Ron sem tudott. De az épphogy csak elég addig, amíg a következő fizetését megkapja. De eltökélt szándéka volt, hogy úgy alakítsa ezt az időszakot, hogy abból Rose semmit ne vegyen észre. Nem szerette volna, ha kislánya bármiben is hiányt szenved. Inkább majd ő visszavesz egy kicsit – az amúgy sem magas – költekezésből, és lemond egy két dologról.

Azonnal hazahoppanált, mert nem akarta, hogy Rose egyedül maradjon sokáig. Igaz, hogy aludt, de azért nem érezte jól magát, ha egyedül hagyta otthon. Nem tudta, de nem is érdekelte, hogy Ron mikor óhajt hazamenni, vagy egyáltalán merre megy most. Csak egy frissítő fürdőre vágyott. Nem is csoda, hogy első útja a zuhany alá vezetett.

Másnap Ron nem volt otthon, és ezen a nő már nem is csodálkozott. A gála csak délután kezdődött, így szabad volt a délelőttje. Tizenegy környékén átvitte Rose-t Ginnyékhez, akivel már előtte megbeszélte, hogy vállalja a bébiszitterkedést estig, míg ő elkészül a bálra.

- Ülj le egy kicsit – invitálta be Ginny.

- De tényleg csak egy kicsit. Még dolgom van a gáláig – felelte Hermione.

Igazság szerint szívesen panaszkodott volna Ronról, de mégsem tette, mert úgy érezte, ha egyszer elkezdene beszélni a mostani állapotukról, akkor Malfoyt is szóba kellene hoznia, amit meg végképp nem akart. Igaz, csak szexkapcsolat volt, mégis nagy szerepet játszott a nő mostani életében.

- Mi van Ronnal? – kérdezte.

- Mi lenne? – tettette az értetlent Hermione.

- Tudom, hogy mostanában elég sokat iszik. Harry mesélte, hogy tegnap találkozott vele, és … hát eléggé összevesztek. Meg azt mondta, hogy ti is fasírtban vagytok.

- Állandóan részeg, persze, hogy összezörrentünk – mondta lassan a nő. Latolgatta magában, mennyit is mondhat el a barátnőjének anélkül, hogy Malfoyra terelődne a téma. – Tegnap például egy játékteremben találtam rá az összes megtakarított pénzünkkel.

- Játékteremben? – kérdezte megrökönyödve a férfi húga.

- És el is vesztett mindent a szemem láttára. Azóta nem jött haza, de lehet jobban is tette, hogy egyelőre nem került a szemem elé.

- Nem hiszem el, hogy a bátyámról beszélünk – csóválta a fejét lesújtva Ginny.

- De most ne beszéljünk erről, oké? Te is jössz este Harryvel? Tegnap órákig kerestem a ruhámat, de még csak partnerem sincsen. Nagyon ciki szerinted, ha egyedül érkezek?

Ginny csak a vállát vonogatta a kérdésre.

- Még az asszisztensem is kerített magának valakit… Mindegy. Megmutatod a ruhádat? – Erre már egyből felcsillant a vörös hajú nő szeme. Felpattant és maga után rángatta Hermionét egészen a hálószobáig.

- Leárazva találtam erre a darabra egy mugli boltban, mikor Harryvel Londonban jártunk – mutatott a nő az ágyon heverő háromnegyed ujjas zöld ruhára. – Egy övvel gondoltam.

- Csodálatosan festesz majd benne. Viszont nekem most tényleg mennem kell, sehol se tartok még az előkészületekben, na meg partnert is találnom kéne addigra.

Eközben Draco Malfoynak sokkal kényelmesebb dolga volt brightoni házában. A nappaliban az asztalra feltett lábakkal iszogatott egy pohár konyakot, miközben egy fiatal boszorkány a felesége ruháján igazított. Astoria persze a lány minden egyes mozzanatát kritizálta, a boszorka meg kétségbeesetten igyekezett nem kifejezni bosszankodását. Dühös arcáról és beharapott szájáról Hermione jutott eszébe. Régebben mindig ugyan ilyen arcot vágott a nő akárhányszor felbosszantotta őt a férfi. Mára már egy kicsit megkeményedett, lazábban vette Draco szurkálódásait, na, meg persze a férfi is visszavett egy fokkal a korábbi stílusából.

Malfoy már kezdett hozzászokni ahhoz, hogy egyre többet jár a fejében a nő. Igaz, a dolog miértjét nem értette, vagy inkább nem akarta érteni. Éjszakánként is gyakori főszereplője az álmainak a barna hajú lány. Mindig látja előtte, ahogyan kéjesen a nevét suttogja és …

- Draco! Nem hallod, hogy hozzád beszélek? – sipította a férfi felesége.

- Mondjad, édesem! – válaszolta negédesen.

- Azt mondtam, hogy perceken belül megérkezik a szmokingod. Kell rajta igazítani? Mert ha nem, akkor Mediát hazaküldöm.

- A szmokingomnak semmi baja – jött a tömör válasz Dracotól.

- Fogadj szót a nagymamának rendben? – guggolt le Rose elé Hermion. Este Ginnytől a szülei lakására vitte a kislányt, mivel Potterék is a bálra készülődtek.

- Sütünk majd süteményt és nézünk mesét.

- Jól van, édesem! Szeretlek! Anya, azért időben fektessétek majd le, oké?

- Kislányom, bízd csak ránk! Te meg szórakozz jól a gálán.

- Sziasztok! – köszönt, azzal kilépett a házból és egy félreeső helyről a minisztériumhoz hoppanált.

Végül nem lett kísérője a partira, ezért is indult el kicsit később, hogy ne legyen túl feltűnő, hogy egyedül érkezik. Harry és Ginny már ott volt, mikor belépett a bálterembe. Ginny valóban jól mutatott a zöld ruhacsodában. Persze, Hermionénak sem kellett szégyenkeznie. Megérte a piros félvállas mini ruhája a közel 200 galleonos árat, amit kifizetett érte.

- Hermione! – hallotta meg rövidesen a nő a saját nevét a háta mögül.

- Szép estét, Rebeka! Á, ő lenne Kurt?

- Kurt Buttler – mutatkozott be a magas fekete hajú férfi.

- Örvendek, Hermione Granger – mosolygott Kurtre a nő. – Ők itt a barátaim, Harry és Ginny Potter.

- Nem ülünk le egy asztalhoz? – kérdezte Rebeka, majd egy üres hely felé mutatott.

- Remek ötlet – vágta rá Harry.

- Egyedül csak nekem lett itt melegem? – kérdezte suttogva Ginny barátnőjétől.

Hermione csak elmosolyodott és rosszallóan megcsóválta fejét.

- Szóval ritka bájital alapanyagok után kutatsz? – kezdeményezett beszélgetést, míg a többiek a táncparketten roptak.

- Igen. Tudod, sokan alábecsülik a munkánkat. Pedig, ha tudnák, hogy milyen nehéz is beszerezni például egy gombród szőrét anélkül, hogy kárt tennénk szerencsétlen állatban. A bájital főzőknek egyszerű, ők csak elmennek egy butikba és beszerzik, de nem gondolnak bele abba, hogy valakinek azt meg is kellett szereznie a bolt tulaja részére.

- Egyszer szívesen elmennék egy ilyen beszerző túrára. Érdekes lehet – mosolyogott a férfire a nő.

- Én meg szívesen elvinnélek – felelte szintén mosolyogva Kurt. – Megbeszélhetjük.

- Lehet, nem lenne rossz, kiszakadni egy kicsit a saját munkámból.

- Rebeka mondta, hogy milyen jó vagy abban, amit csinálsz – bókolt a férfi.

- Ugyan, csak túloz – szerénykedett Hermione.

- Hát, biztos nem véletlen vagy osztályvezető.

- Szorgalom kellett hozzá.

- És érdekes a munkád? – érdeklődött Kurt. – Szereted csinálni?
- Igen, szeretem, bár az utóbbi időben kicsit monotonnak találom. Mindig is a szívemen viseltem a varázslények sorsát, már a Roxfortban is saját mozgalmat indítottam – vetett fel visszaemlékezve.

- Tényleg? Milyen mozgalmat?

- M.A.J.O.M. – vágta rá, mire Kurt elég értetlen fejet vágott. – Mármint Manók Alkotmányos Jogaiért Országos Mozgalom. Csak a barátaim mindig majomnak hívják, mert az a rövidítése. A házimanók elnyomása ellen harcoltam. Valamelyest sikerrel is jártam – büszkélkedett Hermione.

- Akkor te egy határozott nő vagy – állapította meg a férfi.

- Hát… fogjuk rá – felelte bizonytalanul. Az utóbbi időben nem tudta, mit kezdjen az életével. Hogy Ronnal folytassa-e vagy valaki mással? Esetleg egyedül? Hogy játssza-e tovább Draco Malfoy ágyasát, vagy abba kéne hagyni ezt a titokzatos légyottokból álló „kapcsolatot”?

- Hozok egy pohár italt, rendben? – kérdezte felállva a férfi.

- Rendben, egy kis frissítő jól esne.

- Mit szeretnél? Pezsgőt? Bort? Esetleg puncsot?

- A bor jó lesz, köszönöm – felelte Hermione, mire Kurt az italok felé vette az irányt. Követte tekintetével, egészen a poharakig, ahol legnagyobb meglepetésére Draco Malfoy villámló pillantásával találta szembe magát. Egészen megfeledkezett róla, amíg Kurttel beszélgetett, és most hirtelen meglátta őt. Nagyon dögös volt a szmokingjában, kétség kívül több boszorkány figyelmét is felkeltette. Sajnos nem sokáig tudta őt nézni, mert Kurt visszatért a borral a kezében.

- Hiányoztam? – kérdezte egy huncut mosollyal.

- Ó, de még mennyire – felelte a nő színpadiasan.

- Akkor csirió – koccintottak és belekortyoltak az italba.

Egy picit csöndben maradtak, iszogattak, majd később, mikor már a férfi pohara kiürül, megszólalt.

- Beülhetnénk valahova egyszer. Tudod csak meginni egy italt – vetette fel a férfi.

- Egy baráti meghívásra nem mondhatok nemet. De ugye tudod, hogy nekem férjem van? – kérdezte a nő. Álszentnek érezte magát, mert amikor Draco Malfoy alatt feküdt, akkor ez egy cseppet sem érdekelte. Mondjuk… pontosan a férje volt az oka, hogy odakerült.

- Ó, el is felejtettem. Szerencsés pasi lehet – kacsintott a férfi.

Hermione nem szólt semmit, csak magában mondta, hogy Ron nem értékelte a szerencséjét.

- De mit szólnál egy tánchoz? Ez úgyis olyan remek szám! – hívta a táncparkettre a nőt.

- Nem bánom, de ne sokat, mert magas sarkúban könnyen megfájdul a lábam.

- Ahogy óhajtod.

Draco Malfoy a sarokból figyelte az eseményeket egy pohár pezsgőt kortyolgatva. Astoria két másik minisztériumi nővel beszélgetett, így ő nyugodtan figyelhette, hogy mi történik a tánctéren. Nagyon nem tetszett neki, amit látott. Úgy érezte magát, mint akitől elvették a vadonatúj fényesen csillogó játékszerét. És persze megint egy német – gondolta magában. Persze, tudta Kurtről, hogy ő is angol, de mivel Németországban dolgozott…

Hermione kedélyesen mosolygott és mindig a táncpartner tekintetét kereste. Ez még nem is bosszantotta volna fel annyira a férfit, ám mikor Kurt keze egyre lejjebb tévedt a nő gerince mentén tánc közben és Hermione nem tett ellene semmit… Ha valaki tudna ölni a tekintetével, az bizonyára abban a pillanatban Draco lett volna. Nem akarta elhinni, hogy ez az egész csak neki tűnik fel. Emberek, Grangernek férje van! – kiáltotta volna legszívesebben, hogy rádöbbentse a táncolókat arra a szentségtörésre, ami a parketten történik. Persze, mikor maga alá teperte a nőt és a kéjes sóhajait hallgatta, akkor őt ez a tény a legkevésbé se zavarta. De az teljesen más volt.

- Köszönöm ezt a táncot, Hermione – csókolt kezet Kurt a nőnek, miután elhalkult a zene és egy másik vette kezdetét.

- Én köszönöm – mosolygott a nő. A férfi roppant mód imponált neki. Mindegy volt, hogy mit mondott neki, az, ahogy mondta már elkápráztatta. A külsejéről már nem is beszélve.

- Visszaülünk az asztalhoz? – kérdezte Kurt egy ezer wattos vigyorral.

- Persze, csak kiugrom a mosdóba.

Hermione a gondolataiba mélyedve lépett be a női mosdó ajtaján. Fejben kicsit leszidta magát a korábbi események miatt. Nem szabadott volna ennyire közel engednie magához még egy férfit, tudta ezt jól. Már így is ott volt a férje a sok gonddal, Malfoyról meg már nem is beszélve. És ha már Malfoy körül jártak a gondolatai, mintha csak megidézte volna jelent meg a férfi a mosdó ajtajában.

- Te meg mit keresel itt? – kérdezte meglepődve a nő, a csap feletti tükrön keresztül pillantott a szőkére.

- A feleségem minisztériumi dolgozó, az ő vendége vagyok. Azt hittem eszesebb vagy te ennél… - mondta kemény arckifejezéssel a férfi.

- Mármint itt, a női mosdóban mit csinálsz.

- Beszédem van veled!

- És ez nem várhatott volna még pár percet, míg elvégzem a dolgomat? – fordult meg ingerülten Hermione.

- Mit képzelsz magadról? – kérdezte higgadtan, mégis vészjóslóan Draco. Egyre közelebb lépett a nőhöz. – Ugye tudod, hogy nagyon nagy hibát követtél el? – A távolság lassan elfogyott közöttük, Hermione a csaphoz nyomult. Malfoy élvezte, hogy egy pillanatra félelmet vélt észrevenni a nő csokoládébarna szemeiben.

- Nem tudom, hogy miről beszélsz – válaszolta, közben tartotta a szemkontaktust.

- Igazán? – jött a fenyegető kérdés. – Akkor csak beképzeltem a flörtölésedet azzal a nácival?

- Kurt nem német, és én nem flörtöltem.

- De a fogdosását nem bántad.

- Te féltékeny vagy? – kérdezte a nő hitetlenkedve, majd a férfi szigorú arcát látva elnevette magát. Percekig nem bírt uralkodni magán, Draco meg egyre jobban felhúzta magát a nő reakcióján.

- Te most rajtam nevetsz?

- Ki máson nevetnék? Valld be, hogy féltékeny vagy Kurtre!

- Miért kéne, hogy féltékeny legyek arra a senkire? – húzta fel magát a férfi. Hermionénak egy dühös macska jutott eszébe, ahogy Dracot nézte. Ez persze csak még jobban nevetésre késztette.

- Azonnal hagyd abba ezt, mert esküszöm Mardekárra, hogy rettenetesen meg fogod bánni! – sziszegte a nevető nőnek, közben szorosan elkapta kezeit és szorított rajtuk egyet. Erre az érintésre persze Hermione jókedve is elillant. Megdermedve Draco arcára meredt.

- Engedj el, ez fáj! – kiáltotta, miközben eszébe jutott a jelenet Ronnal. Nagyon hasonló volt az, ahogy a Weasley fiú akarta kitulajdonítani.

- Rossz kislány voltál, Granger – felelte a férfi, majd erőszakosan megcsókolta.

Hermionénak esélye sem volt hárítani, rögtön az ajkain érezte a férfi száját. Egyáltalán nem élvezte. Persze a dolog, hogy újra Draco Malfoyjal került közeli viszonyba nagyon is tetszett volna neki, ha úgy történik, hogy ő is akarja. De Malfoy most egy cseppet sem volt gyengéd. Pont olyan kegyetlenül és durván csókolt, amilyen ő maga is volt.

- Na, mi lesz picinyem, miért nem csókolsz vissza? – kérdezte a szőke, amikor elvált a nő ajkától, ám a válaszra nem várt, újból lecsapott. Ezúttal még erőszakosabban tört utat a nyelvével, miközben végigjártatta kezét a nő testén. Megragadta félvállas ruhája szélét, és egy mozdulattal lerántotta az ujját, így a melltartója is kilátszott. Draco keze nem volt rest, azonnal a két kebel felé kezdett vándorolni, majd markolászni kezdte őket.

Hermionénak ekkor lett nagyon elege. Erőt vett magán, és amilyen erősen csak tudott Malfoy szájába harapott. A férfi azonnal hátrébb hőkölt és vérző ajkaihoz kapta a kezét.

- Megharaptál – kiáltott fel a férfi, miközben szemével villámokat szórt a nőre.

Hermione csak nevetett a férfin, majd ruháját visszarángatta a vállára.

- Így jártál – felelte, majd a tükörbe nézett, hogy milyen állapotban van. – És ha megbocsátasz, ez itt a női mosdó, ki kell menned – jelentette ki, és végszóra megérkezett Rebeka is, aki zavartan jártatta a tekintetét a két ember között.

- Öhm, elnézést. Megzavartam valamit? – kérdezte megszeppenve a fiatal nő.

- Nem. Malfoy úgyis távozni készül – nézett a szőkére jelentőségteljesen.

- Ezt még megkeserülöd, Granger! – morogta a férfi, majd kiment.

- Granger? – nézett a nőre Rebeka.

- Igen, ez a leánykori nevem.

- Azt tudom, de miért hív így? – kérdezte a fiatalabb lány.

- Régóta ismerjük egymást, berögződés – felelte a nő maga elé bámulva.

- És mi volt ez az előbbi?

- Rebeka, kérlek, hagy ne kelljen ezt most elmondanom.

- Rendben, de azt reméltem – kezdte csendesen a nő -, hogy munkán kívül barátok is lehetünk.

- Persze, lehetünk. De ez eléggé személyes ügy, és bonyolult is. Ígérem, egyszer elmondom, de most meg akarom keresni Kurtöt – magyarázkodott a lány.

- Hát rendben. De előtte igazítsd meg a sminkedet, a rúzsod el van kenődve.

Hermione kicsit szégyenkezve kezdte törölgetni a száját a tükörben. Úgy gondolta, hogy Rebeka elég sok mindent sejt…

- Kurt – szólította meg a jóképű, magas férfit pár perc múlva. Ahogy kiviharzott a mosdóból látta, hogy Malfoy minisztériumi varázslókkal beszélget, de elkapta a pillantását azért.

- Hát itt vagy. Már azt hittem megszöktél – mosolygott.

- Nem, csak nagy volt a sor – füllentette, majd a férfi füléhez hajolt, és csábosan odasúgta neki: - Mi lenne, ha azt az italt most ejtenénk meg? Nincs kedvem ehhez a banzájhoz most.

- Felőlem mehetünk – nyújtotta a karját a férfi, amibe Hermione belekarolt, és úgy indultak el a kijárat felé. Természetesen a nő úgy intézte, hogy a szőke előtt vonuljanak. Azt akarta, hogy pukkadjon meg a méregtől. Igaz, egy kicsit aggódott, hogy mi lesz, ha a férfi megint „elkapja”, de arra gondolt, erre ráér később gondolni. Addig kiélvezi, hogy a férfit most eszi a féltékenység, és jókat nevethet rajta.

Ginny már órák óta nem látta Hermionét. Egy picit aggódott érte, mert nem szokott előfordulni, hogy a lány csak úgy lelép. De aztán keresni kezdte őt és végül Rebekától tudta meg, hogy a nő és Kurt kettesben mentek el valahová. Ginny ezt furcsállta. Oké, rendben, hogy a bátyjával most nincsenek annyira jóban, de nyilvános eseményről más férfival elmenni? Valami nem stimmelt…

A dolgokat persze nem csak a Potter lány vette észre. Másnap reggel a Próféta pletyka rovata is az új párosról írt.

Latolgatták a cikkben, hogy hol lehetett az este folyamán Ron Weasley, a nő férje. És persze voltak források is, akik megerősítették, hogy rengeteg veszekedésnek voltak tanúi, ami a nő és a férfi közt zajlott mostanában. Mentek a találgatások, kihez kerül majd a család egyetlen gyermeke, Rose Weasley, ha a szülők elválnak egymástól a titokzatos harmadik fél miatt. A források a férfi nevét is közölték a lapnak.

Hermione kipihenten ébredt vasárnap reggel annak ellenére, hogy a Kurttel való borozgatás után későn ért haza. A lakás üres volt, Rose a szüleinél, Ron meg… Ronról inkább tudni sem akarta, merre lopja a napot.

Első útja a konyhába vezetett. Főzött magának egy kávét, valamint sütött egy tál omlettet. Épp a bögréjébe készült belekortyolni, mikor a reggeli postát hozó bagoly kopogtatott az ablakon. Hermione leoldotta a leveleket és a Reggeli Prófétát a madár lábáról, majd pár sarlót süllyesztett a bőr erszényébe és útjára engedte.

- Na, lássuk, ma mit kreáltak a Prófétánál – motyogta maga elé szórakozottan, ám a mosolya hamar lehervadt az arcáról. – Hermion Weasley két vasat tart a tűzbe? – Nem akart hinni a szemének. – Úgy tűnik oda az álompár. A minap megrendezésre kerülő minisztériumi bálon Mrs. Weasley a férje, Ronald Weasley nélkül érkezett, s mi több, egy számunkra eddig ismeretlen férfi oldalán távozott. Forrásaink szerint a férfi nem más, mint Kurt Lahm, egy kevésbé ismert bájital alapanyag beszerző. Nem tudjuk biztosan, hogy mi történt a két említett között, ám forrásaink látták a párost egy meghitt helyen… Folytatás a 8. oldalon.

Hermione nem bírta tovább, mérgében a földhöz csapta az újságot. Hát akkor ennyit a nyugodt vasárnap reggelről – gondolta magában cinikusan.

Draco Malfoy fel alá járkált a dolgozó szobájában. Ő már túl volt a Reggeli Prófétán és bár bosszantotta a cikk, megkönnyebbült kissé, hogy nem róla ír az újság. Mikor a szalagcímet olvasta, miszerint Hermione két vasat tart a tűzbe, kissé leverte a víz, mert azt hitte valaki rajta kapta őket valahol.

Hogy megpróbálja elterelni gondolatait a Prófétáról és a tegnap estéről, az íróasztalán kezdte pakolgatni a sportboltból hazahozott aktákat, megrendelőlapokat. Már vagy egy tucatnyi pergamenkupacot rendezett ABC-s sorrendbe, mikor szerencsétlenségére néhányat a földre szórt.

Kelletlenül lehajolt értük, hogy felvegye őket. Ekkor akadt meg a tekintete egy különös, oda nem illő papíron. Összehúzott szemöldökkel nyúlt érte és tanulmányozni kezdte.

Születési bizonyítvány

Név: Anne Lloyd

Született: 1982.11.22. London

Anyja: Catherine Palmer varrónő

Apja: Frank Lloyd könyvelő

Draco értetlenül olvasta a sorokat. Fogalma sem volt arról, ki az az Anne Lloyd, azt meg még inkább nem tudta, hogy kerül egy mugli anyakönyvi kivonata az irodájába.

Tanácstalanul lapozott egyet és a másik oldalt is elolvasta, hátha az ad némi magyarázatot.

Csatolmány: Örökbefogadási szerződés


RUHATÁR Itt megnézhetitek Hermione és Ginny ruháját.