9. fejezet - Tervek

- Na, mi van szépfiú?

- Tessék? – emelte fel fáradtan a fejét Draco.

- Azt kérdeztem, mi van veled? – mondta Iris, és egy újabb pohár italt tett le a férfi elé. – Elég nyúzottnak tűnsz.

- Hosszú hetem volt – jött a mogorva válasz.

- Nem inkább hiányzik valami? – kérdezte a rövid hajú nő sokat sejtetően.

- Talán az alvás.

- Vagy inkább a kedves barátném?

- Tessék?

- Tessék? Tessék? Tessék? Tudod te azt jól, hogy kiről beszélek. Már egy ideje nem volt semmi köztetek. Hogy honnan tudom? Hidd el, ha lett volna valami, arról tudnék – kacsintott egyet a nő, majd egy másik vendég kiszolgálására sietett.

- Miket mesélt Granger? – kérdezte türelmetlenül Draco, mikor Iris visszasétált elé.

- Hát, beszélt a légyottjaitokról, meg a bálról. Ha jól tudom, elég csúnya dolgot csináltál. Ejj, ejj, rossz fiú! – incselkedett a nő.

- Na, ide figyelj!

- Nyugalom! Ha jól tudom, akkor most egy Kurt nevű fickóval vacsorázgat, de mást nem tudok. Ha akarsz tőle valamit, most neked kell lépned, ő ugyanis biztosan nem fog azok után, amiket tettél.

- És mi van ezzel a pasival?

- Kérdezd meg tőle te, ha ennyire érdekel.

- Persze. Te, figyelj, Granger? Szexelsz a nácival? Valószínű…

- Írj egy levelet! – Draco értetlenül meredt a nőre, így az folytatta. – Írj egy levelet Kurt nevében! Ha jól tudom, hétfőn utazik vissza. Áradozz arról, hogy milyen remekül érezted magad vele. Szeretnéd, ha lenne folytatása, ha visszajön, bla, bla, bla. Aztán meglátod, milyen választ kapsz.

Draco gondolkodva meredt a nőre, majd hümmögve elmosolyodott.

- Nem is vagy te olyan ostoba.

***

- Hogy telt a hétvége? – kérdezte hétfő reggel Rebeka, miközben nyári kabátját a fogasra akasztotta. – Nálunk mindenki búcsúzkodott, ma megy vissza Kurt. Bár gondolom ezt mondta neked is – mosolygott a lány Hermionéra. Az idősebb nő kissé nyúzottan nézett ki. Szemei alatt hatalmas fekete karikák éktelenkedtek.

- Mi a válást intéztük Ronnal. Sose gondoltam volna, hogy ez ennyi papírmunkával jár – sóhajtott egyet fáradtan. – Rose elhelyezésének a papírjait meg kellett írni, meg a vagyon megosztást… Sose lesz ennek vége.

- És tudod már, hogy lesz tovább?

- Hát, Ronnal úgy egyeztünk meg, hogy amíg nem szerez állást, maximum egy hónapig még a házban maradhat, de utána el kell mennie. Addig majd talán Rose-nak is sikerül elmondanunk a dolgot. Meg persze Harryéknek. Basszus, ebbe még bele sem gondoltam. Mit fognak szólni a többiek? Igaz, hogy a Prófétából írtak rólunk ezt-azt, de Harry iskolás kora óta nem olvassa.

- Tőlem nem tudja meg senki – mondta Rebeka, és úgy tett, mintha bezipzárazná a száját.

- Köszönöm, Rebeka. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogjuk ezt a családunknak és a barátainknak tálalni.

- Előbb utóbb ez is megoldódik, te mondtad – mosolyodott el a nő, közben helyet foglalt az íróasztalánál.

- Hát, igen – sóhajtott egyet Hermione. – Sajnos a munkaszerzésben a Minisztériumot egyből ki is lőhetjük. Astoria elintézte, hogy soha többé ne vegyék vissza Ront. Igazából, van egy ötletem, de... Emlékszel a múltkori mosdós incidensre? Malfoyjal akkor kissé…khm… összezörrentünk. Na, nem mintha eddig jóban lettünk volna.

Rebeka jelentőségteljes pillantást küldött Hermione felé.

- A lényeg. Malfoynak rengeteg sportszaküzlete van országszerte, és arra gondoltam, esetleg rábeszélhetném, hogy vegye fel Ront. Csak hát ugye az összezörrenés. Nem én akarok nyitni felé, nagyon megsértett múltkor.

- Hidd el, előbb, vagy utóbb lépni fog valamit.

- Úgy gondolod?

- Biztos vagyok benne, nem tűnik olyannak, aki csak úgy vár, hogy a sült galamb a szájába repüljön.

- Hát, az biztos, hogy ha akar valamit, akkor tesz érte. A kérdés már csak az, hogy mit akar… - gondolkodott el Hermione. – Na, mindegy. Ma még amúgy találkozok Kurttel.

- Tényleg? – kérdezte Rebeka meglepetten. – Pedig nem is említette.

- Miért, mindenről beszámol neked? – húzta fel a szemöldökét a nő.

- Hát, rólad mindig áradozik. És elég sok mindent elmesél. A csókot is mondta – kacsintott Rebeka.

- Ó, hát, igen. Megmutatom, mit írt – vette elő táskájából az összehajtott levelet.

„Kedves Hermione,

Ma visszautazok, de mielőtt elmegyek, szeretnélek még látni. Nagyon élveztem a veled töltött idő minden egyes percét és sajnálom, hogy most sok ideig nem leszek a közeledben. De mit szólnál, ha munka után bemennék hozzád az irodába? Tudod… elbúcsúzni. Már várom, hogy újra láthassalak.

Üdvötlettel:
Kurt”

- Oh, milyen költői a nagybátyám – kuncogott Rebbeka.

- Szerinted mit kéne válaszolnom?

- Miért tőlem kérdezed? Neked kell tudnod, hogy mit akarsz.

- Igazad van. Mostanában olyan vagyok, mint egy gyerek, mindig más jóváhagyását várom. Merlinre, felnőtt nő vagyok, nekem kell döntenem az életemről – panaszkodott magának Hermione.

- Na, akkor ülj le, ragadj pennát és körmöld le a választ. Én kimegyek egy kávéért. Hozhatok neked is?

- Igen, kérlek – felelte az idősebb, miközben leült az asztalához.

„Kedves Kurt,

Én is élveztem a veled töltött időt, és nem tagadom, hogy valami megmozdult bennem. Ha már el kell válnunk és nem folytathatjuk ezt a kibontakozó kapcsolatot, hát akkor legalább legyen egy szép esténk együtt. Talán most lesz alkalmam, hogy jobban megízleljem a csókod, mert a múltkori ízelítő nagyon is tetszett. Öt után várlak.

Üdvözlettel:

Hermione”

***

Draco Malfoy morogva gyűrte össze az eltérített levelet, amit a kis minisztériumi bagoly hozott. Egyáltalán nem volt rossz ötlet, hogy Kurt nevében írjon. Így azt már tudta, hogy azok ketten valóban csókolóztak. Bár szexről szó sem volt, de sejtette, hogy nem történt köztük semmi komolyabb.

Munka után első útja a Minisztériumba vezetett. Türelmetlenül dobolt a lábával az előcsarnok márvány padlóján, miközben a liftre várt. Mikor megszólalt a csengő és egy tucat aktakukac lépett ki a liftből, Draco kedélyesen félreállt, majd beszállt és a 4. emeletre utazott. Nem volt nehéz megtalálnia Hermione irodáját. Az elhúzott függönyön át látta, hogy a nő egyedül ül odabent és háttal az ajtónak egy könyvet olvasgatott. A férfi egy hang nélkül lépett be az irodába és a nő mögé settenkedett.

- Kurt? – kérdezte mosolyogva Hermione, miközben a férfi hátulról a kezeivel eltakarta a szemét. Draco közelebb hajolt és a fülébe suttogott:

- Nem talált.

Hermione hirtelen húzódott el a férfitől és felpattant a székéből.

- Mi a francot képzelsz magadról? – kelt ki magából a nő.

- Csak nem másra számítottál, Granger? – kérdezte Draco gúnyosan, karba tett kézzel.

- De, képzeld, mást vártam, nem téged, te…

- Te, mi?

- Mit keresel itt? – kérdezte egyre ingerültebben a nő. Idegesen az ajtó felé pillantott, mert valaki állt odakint. Nem akarta, hogy Kurt Malfoyjal találja együtt, így gyorsan az ajtóhoz sietett és kileset az ajtó résén.

- Rebeka? – pillantott az asszisztensére. – Nem úgy volt, hogy hazamész? – kérdezte zavartan.

- Figyelj, beszéltem Kurttel. Ő nem tud semmi féle levélről. Azt hiszem valaki más írta azt a levelet.

- Azt hiszem, tudom ki volt az – sziszegte foghegyről a nő. – Rebeka, ha most megbocsájtasz… - Azzal a lendülettel becsukta az ajtót és tajtékozva Dracóra vetette magát.

- Hogy merészeltél így átverni? Hogy mertél az ő nevében írni?

- Mi van, csak nem az zavar, hogy a hőn kedvelt herceged mégsem úgy érez irántad, ahogy te szeretnéd?

- Mi közöd van ahhoz, hogy ki iránt mit érzek? – dühöngött a nő. Draco gúnyos mosolyától egyre jobban viszketett a keze.

- Hát lássuk csak. Tudomásom szerint a szeretőm vagy és…

- A szeretőnket bántalmazni szoktuk? Hadd emlékeztesselek a legutóbbi találkozásunkra!

- Arra a találkozásunkra, amiről egy másik férfival mentél haza, aki ráadásul nem a férjed volt? – csattant fel Draco is. – Arra az estére emlékezzek vissza, amin kurvaként viselkedtél?

Hermionénál ekkor telt be az a bizonyos pohár, tenyere hatalmasat csattant a férfi szépen ívelt arcán.

- Ne. Merj. Így. Beszélni. Rólam!

- Igazán? Mért akkor mi lesz? Beárulsz Szent Potternek? Potternek a sárvérűek megmentőjének? – húzta fel egyre jobban a férfi a nőt.

És ekkor egy újabb pofon csattant Malfoy arcán.

- Ezt nagyon nem kellett volna – sziszegte a férfi, majd ingerülten a nőre vetette magát.

Hermionénak hirtelen tiltakozni sem volt ideje, Malfoy teljes mértékben átvette a teste felett az uralmat. Mikor már kezdett eljutni a tudatáig, hogy mit is csinálnak, elkezdte csapkodni a férfi mellkasát, mindhiába.

 - Legalább zárd be az ajtót – szólalt meg Hermione, mikor végre sikerült egy levegővételnyi időre elszakadnia a férfi szájától.

Draco legyintett egyet a pálcájával, mire kattant a zár és a függönyök is behúzódtak.

- Mit művelünk? – kérdezte a nő zihálva.

- Terveim szerint magamévá teszlek – motyogta a férfi, majd újra megcsókolta Hermionét tiltakozást nem tűrően. Kezei a nő testén vándoroltak, bejárták az egészet, majd eltűntek a blúz alatt.

- A fenébe veled, Malfoy, menj a pokolba! – morgolódott sóhajtozás közben. Nagyon dühös volt a férfira, de ahogy az elkezdte csókolni és simogatni, ez a düh átváltott szenvedéllyé.

- A fene helyett inkább a csúcsra mennék, de ne aggódj, Granger, téged is magammal viszlek – suttogta a nő fülébe érzékien, miközben letépte felsőjét és letolta a szoknyáját.

- Csak tudnám, miért csinálom – bosszankodott tovább Hermione.

- Mert átkozottul jó vagyok, és egyetlen lehetőséget sem akarsz kihagyni.

- Meg pokolian öntelt is – vágta rá a nő.

- Ismersz, Granger. És van, ami sosem változik – szabadította meg magát is az ingtől.

- Jól van, inkább másra használd a szád, mint dumára. Mikor lettél te ilyen bőbeszédű?
- Ahogy a kisasszony óhajtja – felelte utolsó szó jogán és csókolni kezdte a nőt.

Már megint mit művelek? – járt a barna hajú nő agyában. – Becsap, játszadozik velem, más nevében ír, hazudik, és még van képe idejönni azok után, hogy a múltkor milyen bunkó volt. Én meg mit csinálok? Szétteszem neki a lábam. Gratulálok, Hermione, igazi lotyó lettél. De ha egyszer olyan jól csinálja – veszekedtek a kisördögök a fejében. – És különben is, előtte azért kapott két termetes pofont.

- Na, Granger, fogd vissza a gondolataid, hogy járhat ennyi minden a fejedben? Dőlj hátra és élvezd – szólt közbe a szőke, amikor egy mondat erejéig elvált a selymes bőrtől

Csak egy percre tudnék belenézni a gondolataiba – bosszankodott a nő.

Csak álmodozz – válaszolta a fejében a férfi. Ám ezen kívül semmi mást nem lehetett volna kiolvasni belőle, mert ő mindig alaposan gondoskodott róla, hogy megfelelően felhúzza az álcáját. Sosem tudhatta ki akar az elméjébe lesni. Bár a sötét idők már elmúltak, azért még mindig megmaradt az a szokása, hogy bizonytalan az emberekkel szemben.

Annak ellenére, hogy látszólag Draco nem gondolt semmire, valójában az ő agya is harsogott a saját gondolataitól. Ez már a harmadik alkalom. Harmadik! És Ő élvezi, hogy egy sárvérű testének minden egyes porcikáját bejárhatja. Ráadásul ez a sárvérű nem más, mint Granger. Na, jó, meg kellett hagyni, hogy ha sárvérű, ha nem, jó teste volt. Selymes, puha bőr, kerek formák, tökéletes ívek és az egykor fején lévő kóctömeg ma már csak lágy hullám volt. Ha most először látta volna Grangert igencsak bejött volna neki. De miket beszél? Hát be is jött. Csak van pár probléma vele. Családi háttér, barátok, vérvonal, és persze az örökké való tudálékosság. Szerette az okos nőket, de nem az ilyen Granger-féléket.

Na, de miközben elkalandozott a gondolata, keze is járta a saját útját. Megszabadította a nőt az utolsó ruhadaraboktól is, így most már teljes egészében pucéran ált előtte az, és mintha kissé pironkodva próbálta volna takargatni magát.

- Ne most legyél szégyenlős, Granger!

- Nem szoktam hozzá, hogy ennyire végignéznek, amikor meztelen vagyok – vágta rá, és Draco rájött, hogy tényleg nagyon megnézte. Végigjártatta a szemét centiről centire, csakhogy ne maradjon ki egy részecske sem. Persze egyes helyeken elidőzött, de ezért nem ostorozta magát. Az lett volna a furcsa, ha nem ezt teszi.

- Na, akkor kezdjünk neki.

Draco csókolni kezdte Hermione ajkát, de nem maradt ott sokáig. Rögtön haladt lefelé az állán, nyakán, mellein, hasán, egészen odáig. Az egész környéket körbepuszilgatta, főleg a két belső combját. Direkt húzta a nőt, sokáig csak váratta. Ki akarta éheztetni, hogy a végén már könyörögjön, hogy elégítse ki.

- Nincs erre időnk! – korholt a férfire Hermione zihálva, közben a szőke tincsekbe markolva az arcához húzta Mafoy fejét és szenvedélyesen megcsókolta.

- Ne legyél türelmetlen – vigyorodott el Draco.

- Nem arról van szó. Egy az, hogy az irodámban vagyunk, a kislányom otthon vár, ráadásul…

- Ráadásul mi?

- Tényleg nem tudom, miért csináljuk ezt – nézett őszintén a férfi szemébe a nő.

- Én se – motyogta Malfoy. – Nem tudom, mit művelsz velem. Nem értem, mi késztet erre, de élvezem, ami köztünk van. Figyelj, már mondtam. Nem kell belemagyarázgatni semmit, csak szex, ahogy megbeszéltük.

- Egy ringyónak érzem magam – suttogta a nő.

- Miért?

- Mert kívánlak…

Draconak most már tényleg nem kellett több. Lecsapott a nő ajkaira és nem hagyta, hogy többé megszólaljon. Megszabadulva a nadrágjától, gyorsan helyet foglalt Hermione székén és magára rántotta a nőt lovagló ülésben. Gyors ütemet diktált, amivel egyre hangosabb sóhajokat és nyögéseket csalt elő Hermionéból. Kezei szorosan markoltak a fenekébe, míg a nő a kezeivel a haját húzta, így Draco kissé hátravetette a széken a fejét.

- Mozogj, Granger! Nagyon jól csinálod – búgta a férfi ösztönözve a tempóra Hermionét.

Ahogy a nő egyre intenzívebben vonaglott felette, Draco érezte, hogy már nem bírja tovább, így még egy utolsó nagyot lökött a nő testén és végül elöntötte a testét a gyönyör, akár csak Hermionét pár másodperccel később.

Hosszú ideig csak egymáshoz simulva kapkodták a levegőt, végül Hermione kissé zavartan felkelt a férfitől és a ruhái darabjait kezdte keresni.

Már éppen elkészült a blúza rendberakásával, mikor valaki kopogtatott az ajtaján. A nő hirtelen kapta fel a fejét és riadtan a székében terpeszkedő anyaszült meztelen férfira nézett.

- Hermione?! – kopogtattak újra az ajtón.

- Basszus, ez a főnököm – suttogta hisztérikusan. – Azonnal öltözz fel! – ripakodott rá Dracora.

Malfoy megforgatta a szemeit és felkelt a székből.

- Hermione, odabent vagy? – kérdezte Mr. Mace.

- Öhm, igen, uram! Egy pillanat…

Gyorsan magára kapta a szoknyáját is, végignézett a már felöltözött férfin, majd a tükréhez rohant, hogy helyre tegye loboncos barna haját.

- Ülj a másik székre és tegyél magad elé valami papírokat! – utasította a szőkét, majd az ajtóhoz sietett.

- Üdv, Mr. Mace! Miben segíthetek? – kérdezte próbálva nyugalmat erőltetni magára.

- Csak be akartam nézni, hogy-hogy még mindig bent van. Ilyenkor már rég haza szokott menni – mondta a férfi zavartan, közben Hermione válla felett a szőkére pillantott.

- Tudja, épp az úrral tárgyalok és hát, kicsit elhúzódott a dolog. De már lassan indulni készültem – erőltetett a nő magára egy mosolyt.

- Jól van, kedvesem. Jó éjszakát! Viszont látásra, Mr. Malfoy! – Azzal otthagyta az ideges Hermionét a férfivel.

- Ez meleg volt – fújta ki a levegőt idegesen. – Kösz mindent, de most már tényleg haza kell mennem Rose-hoz. Szóval…

- Oké, oké, már itt sem vagyok – emelte fel a kezeit vigyorogva a szőke. – Amúgy szívesen bármikor máskor – kacsintott a nőre, majd az ajtóhoz sétált. – Ja, mellesleg, nincs rajtad melltartó. Az öregnek is feltűnt. Jó éjt!

Hermione összetörve zuhant vissza a székébe, amin még mindig érezte a férfi parfümjének erős, mégis kellemes illatát. Pár percig lehunyt szemekkel ült, majd összeszedve a papírjait elindult a földszintre, hogy hazautazzon az egyik kandallón keresztül.

Az úton egész végig a Malfoyjal való szeretkezés járt a fejében. Olyan vad volt, mégis szenvedélyes, érzéki és elsöprő. Imádta, ahogy beletúr a hajába, vagy, ahogy végig húzza ajkát a mellein. Tagadni sem lehetett, hogy Malfoy a világ egyik legjobb szeretője. Bár mással nem volt, de Ron teljesítményét magasan lepipálta. Most egy picivel kevésbé volt bűntudata így, hogy már válófélben voltak. Igaz, hogy a világ előtt ő még Mrs. Weasley, de belül magát már csak Hermione Grangerként látta.

Malfoyról való álmodozása után hirtelen Kurt jutott eszébe. Ezek szerint ő nem is írt neki? Valószínűleg már úton van Németországba, vagy talán már meg is érkezett. És Rebeka? Biztos volt benne, hogy meg fogja kérdezni, hogy mi volt ez az egész. De most inkább Rose-ra akart koncentrálni, így nem is gondolkozott tovább.

Otthon már várta a kislánya, eddig Ron vigyázott rá. Amióta megbeszélték, hogy elválnak, azóta nem is veszekedtek. Teljesen normálisan éldegéltek egymás mellett, néha váltottak pár szót, és ennyi.

- Anya, miért nem puszilod meg mostanában aput, amikor hazaérsz? – kérdezte Rose.

Hermione Ronra nézett, aki csak tanácstalanul bámult. Mégis most mit mondjanak neki?
- Hát, tudod, a mami beteg egy kicsit, és nem akarja átadni a papának is – felelte kényelmetlenül a nő.

- De nekem adtál puszit, akkor én is beteg leszek?

- Nem, kicsim, ezt a betegséget csak a felnőttek kaphatják el – húzta ki magát a helyzetből.

- Hát jó. De én adhatok neki puszit, igaz?

- Hát, persze, amikor csak akarsz – felelte.

- Rendben. Megyek, idehozom a rajzomat, amit ma az oviban csináltam. Nagyon fog tetszeni – futott a szobájába a kislány.

- Ez meleg volt – fújta ki a levegőt Ron.

- Az. Olyan rossz, hogy hazudni kellett neki. De nem lehet csak úgy a fejére zúdítani mindent.

- Tudom. De szépen lassan valahogy el kéne kezdeni beadagolni neki, hogy nem maradunk együtt – felelte a vörös férfi. - Hermione, kérdezhetek valamit?

- Kérdezz – bólintott a nő.

- Van új férfi az életedben? – kérdezte halkan Ron. Hermionéban egy percre megállt az ütő, hogy Ron Malfoyra céloz, de aztán a férfi folytatta. – Tudod, a múltkor olvastam a Prófétában, hogy arról a bálról...

- Óh, Kurtre gondolsz. Ami azt illeti… tényleg eléggé kedvelem. Sőt találkoztunk is párszor kettesben. De ő ma visszautazott Németországba dolgozni. Szóval ez bonyolult ügy.

- Értem. Csak úgy érdekelt.

- És neked?

- Azt hiszem, most egy ideig inkább egyedül lennék és élvezném a szingli életet – válaszolta Ron.

- Itt van! – tért vissza Rose a rajzával. – Ez egy kastély. Itt lakunk mi. Ez vagy te, melletted pedig ott van apa. Itt a szélén ez én vagyok, ez a kicsi pedig a testvére.

- De Rose, neked nincs is testvéred – mosolygott Hermione.

- Tudom, de majd lesz, ugye? Sarahnak is van testvére az oviban. Meg Mattnek is. És Chloénak pedig kettő is, egy nagy meg egy kicsi. És én is szeretnék egyet!

Hermione az előzőnél is jobban kétségbe esett, és fogalma sem volt, hogy mit válaszoljon. A csók hiányát még csak-csak ki lehet valahogy magyarázni, de hogy mondja el Rose-nak, hogy nemhogy kistesója, de talán még normális családja sem lesz?! Hermione úgy érezte, hogy a dolgok korán sem lesznek olyan egyszerűek, mint ahogy Ő azt gondolta, amikor Ronnal megbeszélték, hogy elválnak.

- Tudod, kicsim, ez nem megy ilyen gyorsan. Mi lenne, ha majd egyszer máskor visszatérnénk erre.

- Oké, mami – mosolyodott el a kicsi, majd visszaszaladt a szobájába.

Hermione jelentőségteljesen Ronra nézett.

- Már máskor is kaptam tőle ilyen rajzot, és igazából gondolkodtam is a dolgon, de aztán pont elkezdődtek a veszekedések…

- Majd megoldjuk valahogy, rendben? – tette a nő vállára Ron a kezét bíztatóan.

- Szép jó reggelt, üzlettársam! Úgy hallottam, valakinek ma kicsattanóan jó kedve van – nyitott be Blaise Zambini Draco irodájába.

- A tegnapi nap után, barátom, neked is jó kedved lenne – vigyorodott el a férfi, közben letette az eddig a kezében tartott pennát az asztalra.

- Csak nem a tüzes kis Grangerrel voltál? – kérdezte Blaise, majd leült az asztal előtt álló székre.

- Bizony vele. Az irodájában dugtunkt tegnap délután. A főnöke majdnem ránk nyitott. Elég izgalmas volt a dolog – dőlt hátra Malfoy. Felettébb büszke volt magára a tegnapi akciója után. Igaz, hogy kezdetben ellenkezett a nő, de a vége mégis csak jól alakult.

- Hallod, kezdek irigykedni rád. Én a hétvégén Mrs. Weighttal szexeltem, mivel a férje elutazott valahova. De te meg… Milyen világ ez, hogy most tied a friss husi, enyém meg a negyven éves? – színlelt felháborodást a férfi.

- Azért Susanne sem tartja rosszul magát a korához képest – nevetett fel Draco.

- Na, és most már tudjátok, merre vezet ez az egész?

- Terveim szerint még egy ideig biztos találkozgatni fogunk. Lassan úgyis visszakerülök az egyedülállók körébe, szóval engem már nem sok minden tart vissza. Granger meg mostanában teljesen megváltozott. Volt valami közte meg egy másik férfi között, közben meg ott a férje is, akivel utálják egymást miattam.

- Hát akkor használd ki, amíg megtehet, barátom. Velem ebédelsz majd később? – vette lezártnak a beszélgetést Zambini.

- Nem hiszem. Lehet, megpróbálom befűzni Grangert egy gyors numerára. Használjunk ki minden percet, nem igaz? – dőlt hátra önelégülten a szőke, majd mikor nevetve távozott a másik férfi, újra a megrendelőlapokat kezdte tanulmányozni.

- Hermione, jött egy leveled! – lépett be Rebeka és Hermione irodájába Fatim egy fehér borítékkal.

- Köszönöm! – nyúlt érte, majd kíváncsian bontogatni kezdte. – Vajon kitől jöhetett?

Szép napot, Granger!

Remélem csodásan telik a napod. Milyen érzés a székedben ülni?

Van már programod ebédidőre? Bátorkodlak elhívni valahová nem feltétlenül ebéd céljából.

Várom mielőbbi válaszod.

D. M.

Hermione a fejét csóválva hajtogatta össze a férfi levelét, majd egy üres pergament vett elő a fiókjából és írni kezdte a választ.

Kedves Malfoy!

Köszönöm kérdésed, a napod fantasztikusan telik. A székem még mindig kényelmes, jelenleg kellemes mentolos-citrom illatot áraszt.

Ebédidőben általában ebédelni szoktam, de ha esetleg te tudsz valami jobb programlehetőséget, nyitott vagyok bármire.

Fél egykor megtalálsz az étkezőben.

Üdvözlettel

H. J. G.

Nem tudta, hogy Malfoy mire gondolt. Talán egy újabb gyors numera, vagy valami egészen más, de mindenképpen felizgatta a fantáziáját. Igazság szerint örült is, hogy lefoglalják ebédidőben, mert a maradék összekuporgatott pénze igencsak kezdett elfogyni, és mivel nem akarta, hogy Rose észrevegye, hogy baj van, így úgy gondolta lemond az ebédről. Eléggé drága az étkezés a minisztériumban.

Egész nap az ebédidőt várta, és amikor az végre elérkezett izgatottan sietett le az étkezőbe. Malfoyt sehol sem látta, úgyhogy nem volt más választása, mint várni. Aztán ahogy várakozott egyenesen egy papírrepülő repült oda hozzá, és pottyant az ölébe.

„Gyere a kettes számú főlépcsőhöz.”

Csak ennyi állt a kis papírkán, de nagyon jól tudta, hogy kitől jött az üzenet. El is indult. Magán is meglepődött mennyire sietett, szinte futott, hogy minél hamarabb odaérjen.

- Nahát, de gyors voltál – suttogta Malfoy ravaszkás mosollyal. - Alig két perce küldtem el a repülőt. Csak nem futottál? Ennyire hiányoztam?

Hermione az Istenért se vallotta volna be, hogy így volt, de a szőkének elég volt ránéznie a piruló arcára és már tudta is a választ.

- Szóval igen! – vonta le a következtetést. – Valamit nagyon jól csinálhatok, ha ennyire látni akartál újból… vagy érezni – került a nő mögé, és félresöpörve haját, lágyan megcsókolta a nyakát.

- Ne itt, bárki megláthat! – szólt rá a nő, bár hangja akadozott, Malfoy túl közel volt hozzá, még gondolkodni is alig tudott.

- Jó, akkor gyere – ragadta meg a nő kezét a férfi és egy raktárba húzta. Régi újságkötegek, különböző akták, érdekes eszközök és mindenféle kütyük voltak ott. Az igazat megvallva nem volt valami barátságos.

- Itt akarod csinálni? – húzta fel fél szemöldökét Hermione.

- Csinálni? Mit is? – kérdezte a férfi nevetve.

- Hát… azt. Azért hívtál ide, nem?

- Granger, Granger, Granger. Azt hinné az ember, hogy milyen kis szende lányka vagy. Aztán csak kerüljenek a közeledbe és rögtön mindenki láthatja, hogy mennyire kis vadóc, szenvedélyes fruska vagy. Nem volt elég tegnap? Igaz, a főnököd bezavart kicsit a végébe, de azért elég akciódús esemény volt, nem?

Hermione ismét csak pironkodott. Miért gondol ő folyton a szexre, ha Malfoyról van szó? Talán azért, mert az a legjobb dolog, amit vele lehet csinálni. Nem kell közben veszekedni, csak élvezkedni…

- Ma valami lájtosabbra gondoltam – felelte a szőke és lágyan csókolni kezdte. Semmi egyebet nem csinált, csak gyengéden ízlelgette az ajkát. A nő rendesen meg is volt lepve, de élvezte a Malfoyjal való csókolózást. A férfi ehhez is nagyon jól értett. A szőke sosem volt még vele ilyen gyengéd és figyelmes. Hermione azt kívánta bárcsak sosem érne véget a pillanat. Legalább tíz percig folytatták ezt, majd végül kicsit szenvedélyesebbé váltak. Még mindig nem volt vad a férfi, csak jobban belemelegedtek a dolgokba. Csók közben simogatták egymást, Malfoy a barna loknikba túrt és Hermione is a szőke tincseket markolászta. Minden olyan idilli volt.  Egy igazi csókcsata. Végül már nem kaptak levegőt, így el kellett válniuk.

Csönd volt. Csak bámulták egymást és mélyeket lélegeztek. Aztán Hermione furcsa zajt hallott a hasa felől, és realizálódott benne, hogy a gyomra korog.

- Ó, megfosztottalak az ebédidődtől – kezdte a férfi. – Menj, még van egy kis idő, nehogy éhen maradj.

- Nem, amúgy sem akartam ebédelni – szabadkozott a nő.

- De hát korog a gyomrod.

- Az nem baj.

- Azt ne mondd, hogy fogyózol – szólt vádlón a férfi.

- Ja, nem, eszembe sem jutott. Csak, nem akarok itt enni.

- Miért? Mi baj van a konyhával? – kérdezte Malfoy értetlenül.

- A konyhával semmi. Csak eléggé drága. Én meg most nem állok úgy, hogy…

Mire idáig elért a mondatban, már meg is bánta, hogy belekezdett. Senkinek sem akart az anyagi problémákról beszélni. Főleg nem Malfoynak.