8. fejezet - Szemszögek

Születési bizonyítvány

Név: Anne Lloyd

Született: 1982.11.22. London

Anyja: Catherine Palmer varrónő

Apja: Frank Lloyd könyvelő

Draco értetlenül olvasta a sorokat. Fogalma sem volt arról, ki az az Anne Lloyd, azt meg még inkább nem tudta, hogy kerül egy mugli anyakönyvi kivonata az irodájába.

Tanácstalanul lapozott egyet és a másik oldalt is elolvasta, hátha az ad némi magyarázatot.

Csatolmány: Örökbefogadási szerződés

Örökbefogadott neve: Anne Lloyd

Felvett név: Astoria Greengrass

Draco háromszor olvasta el, hogy tényleg megbizonyosodjon róla, valóban az e a papír, aminek gondolja. Egyszerűen nem hitt a szemének. Sosem gondolt volna ilyesmit. Astoria, vagyis Anne – tudja is ő minek hívja azt a cafkát – nyilván gondosan őrizte a titkát az évek során. Talán az ő felesége sem lehetett volna, ha ez kiderül. Lucius és Narcissa nem támogatták volna a házasságát egy mugliivadékkal. És Anne szülei nyilván azok voltak, ez világosan kiderült a papírokból.  Ezen kívül, felmerült még a kérdés benne, hogy Greengrassék vajon miért fogadhattak örökbe egy sárvérű gyereket. Nagy múltú aranyvérű családról van szó, halványlila gőze nem volt, hogy mi vihette őket erre. Elhatározta, hogy este megbeszéli a dolgokat Astoriával, addig pedig hanyagolja a dolgot.

Hermione számára lassan vánszorgott a következő hét. Epekedve várta a szerda délutánt, ugyanis megbeszélték Kurttel, hogy ismét megisznak valamit. A férfi már csak ezen a héten volt itthon, utána vissza kell mennie Németországba, hogy folytassa a kutatását. De addig is még találkozgatnak. Furcsa, de pont úgy izgult, mintha randizni készülne, pedig tudta jól, hogy ez csak egy baráti összeülés lesz.

- Kurt mondta, hogy holnap találkoztok – hozta fel a témát Rebeka kedd délután.

- Igen.

- Nem akarok beleszólni – kezdte félénken a lány -, de úgy látom, mintha alakulna köztetek valami. És, hát tudom, hogy neked férjed van. És még ott van az a szőke férfi is…

Hermione nem tudta, hogy mi tévő legyen. Egyre bonyolultabb volt a dolog, és nem tudta, mennyit mondhatna el Rebekának anélkül, hogy kényelmetlen lenne a szituáció.

- Azt hiszem, Ronnal elválunk – mondta végül, és ez igaz is volt.

- Miért? – kérdezte rögtön a fiatal nő. – Mármint, nem muszáj elmondanod, ha…

- Egyszerűen csak elmúlt a varázs. Sokat veszekszünk, megváltozott.

- Értem. Sajnálom – felelte a nő, és inkább nem bolygatta a témát, mert látta, hogy erről Hermione most nem szívesen beszélne.

Másnap munka után izgatottan ült be egy hangulatos kis bárba, ahová megbeszélték a találkát. Épp rendelni készült, amikor megérkezett Kurt.

- Szia. Rendeltél már? – kérdezte a férfi, miközben a szék támlájára akasztotta zakóját.

- Szia. Épp most készültem.

- És mit iszol?
- Nem is tudom – felelte a nő.

- Akkor majd én választok neked, ha rám bízod magad. És természetesen én fizetek – tette hozzá.

Hermione ennek nagyon örült, mert alig maradt nála néhány sarló. Egész héten nagyon figyelnie kellett, hogy mikor mire költ, mert nem nagyon állt jól anyagilag, főleg mióta Ron eljátszotta a pénzüket. Persze ezt büszkeségből még a legjobb barátainak se merte volna elmondani.

Mikor Kurt visszaért két borospohárral a kezében Hermione próbálta az agya legmélyebb pontjára süllyeszteni a problémáit és csak a férfire koncentrált.

- Bátorkodtam egy közepesen testes fél édes vöröset hozni neked. Ha jól emlékszem, hasonlót ittál a bálon is – nyújtotta át az egyik poharat, mire a nő hálásan rámosolygott és tanulmányozni kezdte az ital illatát. A bor fűszeres aromája kellemesen hatott az izgalmára.

- Ezek szerint a borokhoz is értesz? – pillantott Hermione Kurtre a pohara felett.

- Hát van róluk némi fogalmam. Egy időben egy mugli borásznál szálltam meg Würzburg környékén. Tőle hallottam egy-két tudnivalót.

- A szüleimmel fiatalabb koromban sokat jártunk Franciaországban rokonoknál. Ott kedveltem meg igazán az édes borokat. Ott kóstoltam először cabernet sauvignont. A legfinomabb bor, ami létezik a világon – mosolyodott el a nő és belekortyolt az italába.

- Na, és a borokon kívül van még valami szenvedélyed? – kérdezte az asztalra könyökölve a férfi.

- Nos, a borokat nem igazán mondanám szenvedélyemnek. Amúgy a könyveket szeretem. Lehet, viccesen hangzik, de iskolás koromban túl nagy bizonyítási vágy volt bennem és hát…

- Stréber voltál – fejezte be Kurt a mondatát mosolyogva.

- Igen – nevette el magát Hermione is. – A hét iskolai évem alatt szinte kiolvastam az egész könyvtárat.

- Hát én csak bájitaltanon és gyógynövénytanon voltam kimagasló, de azokban annyira, hogy néha már a saját osztálytársaim is rondán néztek rám, akármikor csak fellendült a kezem a tanár egyik kérdése után.

- Ezt nem kell bemutatnod. Volt egy „kedves” tanárom, aki még akkor is levont a házunktól pontot, amikor tudtam a választ. Igaz, ilyenkor általában kérdezés nélkül kiabáltam be, szóval… Érthető a reakciója.

Kurt elnevette magát, aztán beleivott a borába. Hermione nagyon élvezte a férfi társaságát. Nem is értette, hogy miért, de egyre jobban feloldódott Kurttel. Sikerült neki az, ami Irisnak a napokban nem: elterelte a gondolatait a férjéről, a közelgő válásról és Dracoról.

Az este további része hasonlóan jó hangulatban telt. Ahogy Kurt ígérte állta az italokat és még haza is kísérte Hermionét. A nő az utóbbit kevésbé tartotta jó ötletnek, hiszen a férje otthon lehetett volna és megláthatta volna őket. Bár már úgyis mindegy lett volna, hogy kivel kapra rajta a férje, a dolgokon már úgysem változtatna. Szerencséjükre a ház ablakain nem szűrődött ki fény, így, ha Ron otthon is tartózkodott, már valószínűleg rég aludt.

- Nagyon jól éreztem ma este veled magam, Hermione.

- Én szintúgy! – mosolygott lehajtott fejjel a nő.

- Esetleg máskor is…

- Mindenképp – vágta rá Hermione. – Hát én akkor most bemegyek. Legyen szép estéd!

- Neked is.

A nő a pálcájáért nyúlt, hogy kinyissa az ajtót, ám ekkor egy kezet érzett meg a vállán. Hirtelen Draco Malfoy arca jelent meg szemei előtt. Lassan megfordult, hogy szembe kerüljön Kurt Buttlerrel. A férfi mélyen a nő szemébe nézett, majd lassan közeledni kezdett az arca felé és végül lágyan megcsókolta.

Egy picit meglepődött, de nem bánta. Valahogy úgy érezte ez az este tökéletes lezárása. De ahogy elváltak ajkaik a férfi szabadkozni kezdett.

- E-elnézést. Tudom, hogy férjed van, és én csak… szóval olyan vonzónak találtalak, és ...

- Kurt.

- Tudom, hogy illetlenség volt és megértem, hogy most nem…

- Kurt! – szólt rá erőteljesebben a mosolygó Hermione. – Nem haragszom. Az igazság az, hogy valószínűleg el fogok válni – mondta tovább komolyabban, egy kicsit sóhajtva. – De nem bánom, hogy megcsókoltál, te is nagyon szimpatikus vagy nekem.

- Tényleg? – kérdezte a férfi kicsit megnyugodva.

- Igen – csókolta meg most Hermione a férfit. – Viszont ennyi legyen elég. Majd üzenek – búcsúzott Hermione, majd kinyitotta az ajtót.

- Akkor jó éjt!

- Jó éjt! – köszönt el, majd becsukta az ajtót, nekidőlt és hangosan sóhajtva, mosolyogva nyugtázta az estét.

***

Draco Malfoynak roppant jó kedve volt. Az elmúlt két napban ugyanis azt tehette, amiben a legjobb volt. Bosszút állt. Mivel Astoria mocskos kis titka kiderült, így most rajta volt a sor, hogy zsarolja a nőt.

Hétfőn este Astoria csak tíz után ért haza, de Draco megvárta.

- Jót keféltél a némettel? – kérdezte Draco köszönés helyett, amikor Astoria felkapcsolta a villanyt.

Egész eddig a sötétben ült kedvenc bőrfoteljében és gondolkozott. Poharából a whiskeyt lassan kortyolgatta, kiélvezte az ital minden cseppjét. A múltkor az volt a cél, hogy bánatában minél többet és minél gyorsabban igyon, hogy mielőbb hasson. Most viszont ünnepelt, így érezni akarta az ízeket.

- Merlinre, Draco! Halálra ijesztettél. Honnan veszed, hogy bárkivel is voltam? És miért ülsz a sötétben?

- Már nem vagyok olyan megvezethető, mint pár hónapja voltam. Tudom, hogy mikor, miért késel, Astoria. Vagy hívjalak inkább Anne-nek? – húzódott gonosz mosolyra a szája a szőkének.

A nő szemében egy másodpercre a rémület volt fellelhető, de hamar észbe kapott és folytatta a színjátékot.

- Anne? Fogalmam sincs, miről beszélsz – tettetett tovább.

- Erről, szívem – kelt fel a fotelből és meglobogtatta a nő szeme előtt a születési bizonyítványt.

Astoriáról lassan leolvadt az álarc. Pontosan tudta, hogy az ő játékának itt és most vége szakad.

- Úgy gondolom, mesélned kéne – suttogta Draco a nő fülébe idegesítően. – Tudod, ha akarnám így is világgá kürtölhetném a kis titkodat. De ha elmondasz szépen mindent, akkor talán megegyezhetünk valamiféle alkuban.

- Jól van – dühöngött a nő. – Gertrude a házassága előtt kavart egy férfival, aztán összeházasodott Michaellel. Amikor az igazi Astoria Greengrass megszületetett Michael üzleti úton volt. Gertrude elcserélte a lányát rám… merthogy Astoria cseppet sem hasonlított az állítólagos apjára. Olyannyira nem, hogy a bőre fekete volt, így eléggé hamar feltűnt volna, hogy „anya” félrelépett.

Apám úgy halt meg, hogy sosem tudta, hogy én nem az igazi lánya vagyok.

- És mi van az igazi Astoriával?

- Fogalmam sincs. A valódi szüleimnek kellett a pénz, és Gertrude eleget fizetett nekik ahhoz, hogy megkössék az alkut. Én is csak nemrég tudtam meg az egészet, épp ezért nekem mindig is Greengrassék lesznek a szüleim. Most mondd, mi az alku? Ha kiderült, hogy sárvérű vagyok, nekem végem.

- Rendben. Egy szót sem szólok. A világ megmarad abban a hitben, hogy Greengrassék elkényeztetett aranyvérű csemetéje vagy.

- De? – kérdezett vissza a nő. Tudta, hogy most jön a java.

- Akármit is csinálok, nem mondhatsz rólam senkinek semmit. Mostantól nem létezek számodra. El fogunk válni. És akikkel érintkezek, azokat is kihagyod a fantasztikus drámáidból.

- Ennyi? – lepődött meg Astoria.

- Ennyi. De emlékezz. Senkinek semmit!

- Rendben. De neked se járjon el a szád!

- Nem fog. Most viszont megyek lezuhanyozni – indult a fürdő irányába Draco. – Ja, de még akartam valamit… a puding, amit minden istenverte vasárnap csinálsz ehetetlen. Scorpius mindig kiköpködi, amikor nem látod, csak eddig mindig feltakarítottam – kezdte Draco az első csapással. Astoriát szinte ez hidegen hagyta. – A második, amit már rég el kellett volna mondanom: pocsék vagy az orális szexben - folytatta. Ez láthatóan már rosszul esett neki, sőt, mintha dühítette volna. – Remélem, az a náci tanít neked valamit. És harmadszor… hű, mit is akartam? – játszotta meg magát. – Ja, hát persze. Dugom Grangert – adta meg a kegyelemdöfést szőke, majd hangosan becsapva maga után az ajtót elindult a mosdóba otthagyva a leesett állú Astoriát.

A nő tátogva meredt a becsukódó ajtóra. Azt tudta, hogy a férje sejt valamit Henrikkel való kapcsolatáról, de hogy az örökbefogadásáról miként szerzett tudomást, arról fogalma sem volt. Eddig minden rendben ment, senki nem tudott a dologról nevelőanyján és saját magán kívül. Rettentő mód bosszantotta, hogy innentől kezdve a férfi kezében van az élete: tudja róla, hogy sárvérű, és még szeretőt is tart. Akár csak a férfi, ugrott be a nőnek hirtelen. Se perc alatt elkapta a méreg, ahogy a férjére és a kis bosszantó Weasleyre gondolt. Hermione Weasley. Az a nő mindig is bosszantotta. Nem értette Dracót. Miértt éppen Weasley? Bárki jobb lett volna akkor már, mint az a griffendéles. Bár most, hogy így belegondolt, lehet, hogy azért Hermionéval csalja, mert őt akarja ezzel bosszantani. Hát sikerük van, az már biztos – morogta magának.

- Az a mocsok tehát Dracótól tudja, hogy viszonyom van. Na, várjon csak, amíg elmesélem ezt a drágalátos férjecskéjének – húzta gúnyos mosolyra a száját Astori, majd az ajtó felé indult.

- Nem ajánlom! – jelent meg a fürdő ajtajában Draco. – A férje már tudja, ne fussunk felesleges köröket, drágám!

Astoria bosszúsan fújtatott egyet, majd hátat fordított és kiment a ház elé, hogy hoppanálhasson.

Henrik Würfel meg sem lepődött, mikor Astoria megjelent az ajtajában. A nő invitálás nélkül berontott a nappaliba és ledobva kabátját levetette magát az egyik kanapéba. Rik lassan kifújta a levegőt, majd lekapva vastag keretes szemüvegét megmasszírozta orrnyergét.

- Mi történt? – fordult a nő felé.

- Az a dög megfenyegetett, és még ezek után van pofája közölni velem, hogy szeretője van, de senkinek nem szólhatok egy szót se, mert különben kiteregeti a szennyesemet – dühöngött egyre ingerültebben.

- El akarod mesélni a dolgot? – kérdezte nyugodt hangon a férfi, miközben a nő elé guggolt. – Nem erőltetem, ha nem akarod. De tudnod kell, hogy nekem bármit elmondhatsz.

- Ez nem ilyen egyszerű, édesem – hajolt oda a férfihoz a nő és végigsimított az arcán. – Most inkább felejtsük el ezt az egészet.

Rik bólintott és a nő homlokához érintette a sajátját.

- Gyere, összeütöttem egy kis vacsorát, amíg távol voltál.

- Olyan figyelmes vagy – mosolyodott el Astoria, közben kézen ragadta a fiatal férfit és elindultak a konyha irányába, ahonnan mennyi illatok szálltak a nappali felé.

Ron Weasley már harmadik napja nem ment haza. Nem tudta, hogy meddig fogja még húzni a dolgot, de nem akart veszekedni, és nem akart Hermione szemébe nézni. Tudta jól, hogy elcseszett mindent, hogy ezt a nő nem bocsátja meg neki. Az utóbbi időben tényleg szörnyen viselkedett és megbízhatatlan volt. Elverte az összes spórolt pénzüket, veszélybe sodorta a családja jövőjét. Van egyáltalán még családja? Az utóbbi pár hétben nem törődött velük, és még húgát és Harryt is eltaszította magától. Talán meg is érdemli, hogy mindez megtörténjen vele.

Elhatározta, hogy hazamegy, és szembenéz a dolgokkal.

Az este hamar elérkezett. Tudta, hogy Hermione már otthon lesz, mivel a munkaidejének vége.

Kicsit félve az előtte álló eseményektől, de határozottan nyitott be otthonukba.

- Na, hazataláltál? – kérdezte Hermione undokul.

- Szia – köszönt félszegen a férfi. – Igen.

- Apa – futott oda Rose hozzá.

- Hello, Csöppség. Hogy vagy? – kapta fel a kislányát.

- Hazajöttél! – kiáltotta.

- Igen, itt vagyok. Mi lenne, ha megfürödnél, és utána olvasnék neked mesét, mielőtt ágyba bújsz? – kérdezte a vörös férfi.

Hermione kicsit megenyhült, ahogy látta, hogy Ron most teljesen józan és kedvesen bánik a gyerekükkel.

Amíg a férfi Rose-zal volt, addig Hermione vacsorát készített. Szépen megterítette az asztalt és tálalta az ételt. Egészen romantikus lett volna ez az egész, de nagyon jól tudta, hogy ez most nem arról fog szólni. Látta Ron szemében az elhatározást. A kérdés, már csak az volt, hogy mit döntött? És természetesen az ő döntéseit is közölnie kell a férfival, amiért egy kicsit feszengett.

- Elaludt – jött ki a férfi a gyerekszobából.

- Készítettem vacsorát – mutatott az asztal felé.

- Köszönöm. Beszélnünk kell – ült le Ron az asztalhoz.

- Igen. Szerintem is.

- Nos… Először is rettentően sajnálom a múltkori kártyás dolgot. Tudom, hogy szörnyen meggondolatlan voltam és… nem tudok mit csinálni, elcsesztem – fejezte be, Hermione pedig némán bámult rá. – De ami szerintem fontosabb, hogy ideje lenne megbeszélni, hogy mi legyen velünk. Ez így nem mehet tovább.

- Egyetértek, mit szeretnél? – kérdeztem Hermione.

- Szóval… azt hiszem a kapcsolatunk megváltozott az utóbbi időben. Nem mondom, hogy ez a te hibád, és azt se hogy az enyém, egyszerűen csak mi magunk is változtunk. Az igazság az, hogy én sosem voltam senki mással…

Hermione közbe akart szólni, de Ron leintette. – Oké, tudom, Lavander, de őt inkább ne is vegyük számításba – nevetett Ron, mire Hermione is megengedett egy kis mosolyt. – A lényeg, hogy tényleg csak egymással voltunk, és sosem próbáltunk mást. Honnan tudjuk, hogy ez a legjobb, amit kihozhatunk egy kapcsolatból?

- Szeretsz? – szúrta közbe a kérdést a nő.

- Éppen erről beszélek. Az, hogy szeretlek egy dolog, de lehet, hogy túl korán elhatároztuk magunkat a házasságra. Talán nem kellett volna ilyen korán döntenünk, hiszen most nézd meg, folyton veszekszünk. És a malfoyos dolgot is sajnálom, ha már itt tartunk. Tudod, hogy ki nem állhatom.

Hermione csak hallgatott. Szörnyen kínosan érezte magát, de ha eddig nem mondta el, hát most sem fogja.

- El kéne válnunk – suttogta a nő.

- Azt hiszem, igazad van. Túl hamar elvettelek, és kimaradtam a valódi életből. Nem éltem igazán, és ezt most be fogom pótolni. De nem tehetem meg úgy, hogy a családommal szórakozok közben.

- És Rose-zal mi lesz?

- Azt hiszem, mindketten tudjuk, hogy nálad jobb helye lesz.

Hermione némán bólintott, majd a férfi szemébe nézett. Ron egy félszeg mosollyal nézett vissza rá.

- Nem akartam, hogy így legyen vége… - suttogta a nő. – Bárcsak visszacsinálhatnék mindent. Bárcsak újra hatod éves lennék. Ha akkor nem kezdek el úgy érezni irántad, akkor most nem veszíteném el az egyik legjobb barátomat.

- Hé! – lépett a nőhöz Ron, és letörölt egy kósza könnycseppet az arcáról. – Attól, hogy szétválunk, én még mindig a legjobb barátod maradok, Hermione – mondta bíztatóan, és megölelte a nőt.

- Nem akarlak elveszíteni – suttogta a férfi vállának, közben könnyei utat engedtek maguknak.

- Én se téged, én se téged.

- Hova fogsz menni? – kérdezte a nő, mikor már kicsit megnyugodott. – Miből fogsz megélni?

- Még nem tudom. Sehova se hívtak vissza.

Másnap ebédszünetben az előző este eseményeit játszotta le újra meg újra a fejében. Volt egy ötlete, hogyan szerezhetne munkát a férfinak, de nem volt benne biztos, hogy összejön-e a terve. Mivel ahhoz úrrá kell lennie haragján, amit Draco Malfoy iránt érzett. Úgy gondolta, ha szerencséje lesz, rá tudja venni Malfoyt, hogy valamelyik üzletükbe vegye fel Ront. Igaz, abban nem volt biztos, hogy a történtek után Ron egyáltalán elfogadná-e az állást. Amilyen büszke, nem fogja. De egy próbát megér.

Tűsarkak kopogása verte fel az étkező békés csendjét. Astoria dühös tekintettel haladt el Hermione mellett. A nő szinte fel se figyelt a dologra, hisz tudta jól, hogy nem ő Malfoy feleségének szíve csücske. Astoria viszont eközben fortyogott magában. Ahogy meglátta Hermionét, egyből eszébe jutott a férje fenyegetése, valamint az a mondata, hogy dugja a nőt. Astoria erős késztetést érzett, hogy pofon vágja őt. Nem féltékenységből, nem volt féltékeny, ha neki Draco kell, megérti. A legjobbat fogta ki. Szimplán büszkeségből akart lekeverni a nőnek egyet. Ha nem derült volna ki a titka, most arra hivatkozna, hogy egy előkelő, aranyvérű családból származó boszorkával ilyet nem tehet senki… De mivel, mint kiderült, semmivel sem több Hermionénál néhány márkás és méregdrága ruhával, így nem volt miért cselekednie. Előbb utóbb úgyis eljár Draco szája és akkor már a nő is rajta fogja köszörülni a nyelvét. Inkább csendesen meghúzta magát, kért egy kávét, és már el is hagyta a helységet.

Mivel Draco eddigi szokásához híven aznap nem jelent meg, hogy ebédelni vigye feleségét, Hermione kissé csüggedten fogta magát és visszaindult az irodájába, hogy Rebekával belevessék magukat a papírmunkába.

A lány egész nap furcsán méregette őt, és már kezdte kissé frusztrálni a dolog, így úgy döntött nyit egy kicsit felé és mesél az elmúlt estéről.

- Tegnap találkoztam Kurttel – kezdte el mesélni az este eseményeit Hermione.

- És, hogy éreztétek magatokat? – kapott rá a témára a lány. – Azt mondta a Spiritbe visz majd téged.

- Igen, ott voltunk. Borozgattunk és beszélgettünk. Egész jól éreztük magunkat.

- Na, és lesz folytatása? – csillant fel Rebeka szeme.

- Hát, tény, hogy nagyon jó társaság és a hangulat is nagyon jó volt, de Kurt hamarosan elutazik, én válófélben vagyok, szere… – Hermione vett egy mély levegőt. – Szeretőm van. Nem hinném, hogy én vagyok a legjobb parti Kurt számára.

- A szőke férfi? – kérdezte halkan Rebeka, mire Hermione csak egy aprót bólintott.

A barna hajú nő letolást és szemrehányást várt, ám egy pajkos mosolyt kapott helyette Rebekától.

- Az a pasi egy félisten! – kuncogta izgatottan. – Nincs véletlenül egy ikertesója, vagy egy öccse?

- Nem hinném – felelte mosolyogva Hermione. – Neked nincs barátod?

- Hát, mondjuk úgy, hogy az én magánéletem sem egyszerű.

- Hány éves is vagy?

Hermione nem emlékezett már, hogy mennyi idős a nő, annyi asszisztens jelentkezési lapját bogarászta át, hogy elvesztek a fejében az információk. Csak arra emlékezett, hogy a nő a Beauxbatonsba járt iskolába.

- Huszonhárom. Lassan már az esküvőmet kéne tervezni, erre minden csak egyre bonyolódik.

- Ne akard elsietni. Nem vezet semmi jóra. Tapasztalatból beszélek – intette le a fiatalabb nőt Hermione.

- Elmeséled mi történt? Honnan ismered a szőkét?

- Ronnal és a szőkével, Draco Malfoyjal is egy iskolába jártunk. A férjemmel az iskola végén jöttünk össze, és házasság lett belőle, meg ugye a kislányunk, Rose. Malfoyjal mindig is ellenségek voltunk. Ez a kaland is egy vitából alakult ki. A felesége kirúgatta a férjem, és ő Malfoynál keresett munkát. Ron félreértett egy beszélgetést, amelynek következményeként Malfoynak esett és ütni kezdte. Épp ezt akartam tisztázni, amikor a szőke… hát megkörnyékezett. Tulajdonképpen felajánlotta, hogy feküdjek le vele. Ez valamiféle bosszú volt. Bosszú neki, mert a felesége megcsalta, és bosszú nekem, mert Ronnal akkor kezdtünk folyton vitázni, ráadásul meggyanúsított, hogy megcsaltam, pedig előtte tényleg semmi nem történt. Tudom, elég hülyén hangzik, de így volt. Először persze elküldtem Malfoyt, hogy mással szórakozzon, de aztán… nem bírtam magammal és visszamentem az irodájába, ahol megtörtént a dolog. Hát, igen… igazi ribanc voltam, utólag belátom.

- Nem fogod elhinni, de az én sztorim meglehetősen hasonlít – tátotta el a száját Rebeka. – De hagy kérdezzek még valamit. Most akkor csak szex alapú a kapcsolat, vagy érzelmi is? Ez nem volt teljesen világos.

- Érzelmi? Hát, hacsak azt nem nevezzük érzelemnek, hogy úgy fel tud dühíteni, hogy majd megölném, akkor nem. Ez tényleg csak a szexről szól. Tudod, élvezetek… De kérlek, mesélj te is, kíváncsivá tettél.

- Hát jó. Évek óta van egy barátom, Eugen. Aranyos meg minden, de… tudod, olyan egyszerű srác. Túlságosan papucs. Ha elmegyünk valahová, akkor csak beszélgetünk, kávézunk, esetleg teázunk, vagy ha áthív magához, akkor is csak varázsló sakkozunk, vagy monopolyzunk. Egyszerűen unalmas vele. Az elején még élveztem, mert nagyon sok dicséretet kaptam tőle, a maga aranyosan csetlő-botló módján. De mostanra… meguntam, de nincs szívem szakítani vele. Viszont, van a képben valaki más is. Ismered Dominique Carront?

- Talán hallottam már róla, de nem ugrik be, hogy kiről van szó – felelte Hermione.

- Nagyon jó kviddicsjátékos. Amióta csak feltűnt rajongok érte. Egyszer kimentem az egyik meccsére, és a játék után azt mondtam az őröknek, hogy a húga vagyok. Ők meg bevették. A mai napig nem tudom, hogy hihették el. Dominique húga 16 éves. Annyinak nézek ki? Na, mindegy. A lényeg, hogy bementem. Már csak ő volt az öltözőben, és egy szál törölköző volt csak rajta, épp a zuhanyzóból jött ki. Képzelheted, hogy lefagytam. Alig tudtam kinyögni egy sziát. Aztán elkezdtünk beszélgetni, és annyira aranyos volt. A következő percben már meztelenül a padlón izzadtunk… Azt hittem, hogy csak egy alkalomról volt szó, de Dom valahogy megtudta a számom, és az óta ilyen se veled, se nélküled kapcsolatban élünk.

- Eugen miatt?

- Nem. Ja, persze a lényeget nem mondtam. Menyasszonya van. A csaj apja az edzője Dom csapatának. Ha megtudná, hogy nem akarja elvenni a lányát, tuti kidobná.

- Szóval ezért nem hozhattad el a gálaestre sem.

- Pontosan. Pedig Dom engem szeret.

- Hát, azon kívül, hogy üdv az elcseszett kapcsolatú nők klubjában, sajnos nem tudok többet mondani. Vagy esetleg élhetnék az egyik barátnőm szavaival. Úgy tartja, minden okkal történik úgy ahogy. Lehet, hogy Dom most jól megszedi magát, aztán elhagyja azt a lányt és utána már veled lesz. Fene se tudhatja… Merlin útjai kifürkészhetetlenek.

- Scorpius! – szólította a fiát Draco, mikor belépett a nappaliba. Kicsit korábban érkezett haza a szokásosnál.

- A fiad az anyádnál van – szólt ki a fürdőből Astoria.

- Mikor ment át? – kérdezte a férfi, miközben egy hosszúkás csomagot állított a kanapé mellé.

- Még déllőtt jött érte Narcissa – jött a rövid válasz.

- Mész valahova? – fordult Draco a sminkelő nőhöz, de az nem válaszolt.

- Würfelhez mész?

- Ha úgyis tudod, minek kérdezed? Te mondtad, el fogunk válni. Én valószínűleg azután Rikkel leszek, te meg bánom is én, bútorozz össze Weasleyvel, ha jól tudom ő is válófélben van.

Draco pár másodpercig még nézte a nőt, majd hátat fordított neki, felvette a csomagot, magához hívta a seprűjét és kilépett a hátsó udvarra. A fejére koppintva kiábrándító bűbájt szórt magára, majd felült a SzellőSzárny5-ös seprűjére és felszállt a magasba.

Mikor már közeledett a Malfoy kúriához, elővette pálcáját és egy bonyolult mozdulattal átengedte magát a házat védő bűbájokon. Ahogy földet ért, anyja már mellette is termett.

- Kisfiam! – ragadta meg szorosan az idősödő nő, és egy csontropogtató ölelésben részesítette. Narcissa Malfoy megjelenése mind a mai napig kifogástalan volt, korához képest tökéletesen festett.

- Jól van, jól van. Engedj el, mert megfulladok – nevette el magát a férfi. – Jól nézel ki.

- Csak nem egy bók volt? – mosolygott rá a nő.

- Scorpius?

- Hátul van a karámnál Grayjel.

Draco lepakolta a csomagot és a seprűjét, majd a fia keresésére indult.

Scorpius egy újabb kört tett a csikóval a karámban. Büszke volt Gray és a saját eredményeire. Egyre jobban haladtak a csikó betanításával, ráadásul egyedül csinálta, segítség nélkül.

- Nagyon szépen megy már – szólalt meg váratlanul a háta mögött Draco.

- Apa! Ugye? Pedig ma van rajta először futószár – lelkendezett az ötéves fiú.

- Büszke vagyok rád.

Scorpius elmosolyodott.

- Máris megyünk haza? – kérdezte a fiú kissé csüggedten.

- Nem haza megyünk. Szükségem lenne egy segédre, akivel kipróbáltathatom az új gyerek seprű modellünket. Nem ismersz valakit? – kérdezte tettetett tudatlansággal a férfi. Scorpiusnak persze egyből felcsillant a szeme.

- Melyik modell? – kérdezte lelkesen.

- Hát van nálam egy Rapid 808-as, meg egy teljesen új típus, egy Vektor.

- Készen állok a tesztelésre! – kiáltotta az izgalomba hozott fiúcska.

- Oké, akkor menjünk – indítványozta Draco és a közeli tisztás felé terelgette fiát. Annak idején ő is ott tanult meg repülni, majd később ott gyakorolta a kviddicset is. Bár neki az apja nem igazán segített sose. Mindenre magától jött rá. Vagy épp Lucius fizetett egy tanárnak, hogy oktassa a kis Dracot. Most, hogy felnőtt, úgy gondolta, hogy bár megtehetné, nem fog senkit sem felbérelni azért, hogy megtanítsa a fiát dolgokra. Jó apa akart lenni, és mint ahogy már volt róla szó, imádta a fiát. Most, hogy Astoriával mindennek vége, csak Scorpius maradt neki, és most az átlagosnál is több időt akart vele tölteni. Nem tudta, hogy mi lesz a kisfiú sorsa, mivel nem beszéltek róla még, hogy a válást követően hova fog kerülni, de Draco tudta, hogy harcolni fog érte, ha Astoria nem engedné. Szüksége volt a kölyökre. Az egyetlen emberre, aki az anyján kívül feltétlenül szerette.

- Megérkeztünk – pakolta le a csomagot a tisztás közepére. – Na, fiam, melyiket akarod kipróbálni először?
- Ezt – mutatott a Vektorra. – Gyors?
- De még mennyire! – felelte, miközben kicsomagolta a járgányt.

A kisfiú felpattant rá és már indulni is készült.

- Óvatosan, Scorpius – kérte a szőke fiúcskát.

- Mindig óvatos vagyok, apa – nevetett rá vissza a fiú és elrugaszkodott a földről. Draco gyorsan ráküldött egy bűbájt, aminek következtében, ha leesne a gyerek, olyan érzése lesz, mintha puha matracra pottyanna. Büszkeséggel töltötte el, ahogy a szőke fiú a magasban száguldott. Úgy érezte, hogy egy valamit mégiscsak köszönhet Astoriának.