24. fejezet - Találkozás

Újabb hét telt el, és Hermione már csak azt vette észre, hogy Ron Weasley lakásának ajtaján kopogtat. Őszintén szólva, eléggé meglepődött, hogy volt férje meghívta őt és új családját hozzájuk. Volt egy olyan érzése, hogy ehhez elég sok köze volt Anne-nek is, így automatikus szimpátiát érzett iránta, pedig szinte nem is ismerte.
- Tényleg muszáj mennem? – kérdezte Draco indulás előtt öt perccel, mire Hermione csak nevetett, és megigazította a férfi nyakkendőjét.
- Lefogadom, hogy Ron is valami hasonlót kérdezgethet Anne-től.
- Akkor mégis minek hívott meg minket? – morgott a szőke.
- Jaj, ne csináld már. Pontosan egyformán makacsak vagytok! Örülnöd kéne, hogy ilyen nagylelkűek voltak.
- Én vagyok a nagylelkű, hogy egyáltalán elmegyek – vágta rá a férfi.
- Draco – ingatta a fejét. – Kérlek, hagyd ezt abba. Ugye nem fogod ott is ezt csinálni?
- Ha Weasley tud viselkedni, akkor én is moderálni fogom magam.
- Helyes – adott kis csókot a férfi szájára Hermione.
- De cserébe ma velem alszol – húzta magához Draco.
- Már tegnap is lebuktunk a fiad előtt.
- Hermione, szerintem a gyerekek tudják, hogy az, hogy együtt lakunk nem csak azt jelenti, hogy együtt élünk.
- Biztos?
- Nem buták. És szerintem tetszik nekik. Ahogy nekem is – csókolta meg a nőt, majd elindultak a Weasley lakásba.

Ron nyitott ajtót, és tekintete persze rögtön összeakadt Malfoyéval.
- Malfoy –biccentett neki, majd beengedte őket. – Hermione – köszönt a lánynak -, örülök, hogy látlak.
- Én is – mosolygott vissza Hermione kínosan, mivel Draco kezét fogta. A másik karjában Wayne szuszogott a babhordozóban.
- Apa – ugrott a vörös férfihez Rose.
- Szia, Rose!  - emelte fel Ron a gyereket.
- Apa, találkoztál már Scorpiusszal? Ő a legeslegjobb barátom! – mesélte lelkesen a kislány.
- Nem, azt hiszem mi még nem találkoztunk – fordult a kis szőkéhez Ron egy picit bizonytalanul. Alapvetően szerette a gyerekeket, és hát Scorpiusszal se lett volna semmi baja, ha nem pont Malfoy gyerekéről lenne szó. De nem akarta, hogy e miatt elutasító legyen vele.
- Scorp, ő itt a papám, és meg fog tanítani varázslósakkozni, ha öt éves leszek – lelkendezett  kislány. Aztán egy kis gondolkozás után észhez kapott. – De hát te már öt éves vagy! Akkor téged megtaníthat! Csak ne mondd el anyunak, mert szerinte barbár játék – suttogta a cserfes kislány a fiúnak.
- Sziasztok – köszönt az eddig az eseményeket távolról figyelő Anne. – Örülök, hogy el tudtatok jönni – mosolygott a vendégekre.
- Köszönjük a meghívást – felelt egy mosollyal Hermione. – Azt hiszem, ti még nem találkoztatok – fordult Anne-hez és Dracóhoz.
Draco megállapította, hogy barátnője igazat mondott, Anne tényleg csinos nő volt, de a férfinek azért Hermione jobban tetszett.
- Draco Malfoy – nyújtotta kezét a nő felé.
- Örvendek. Anne Lloyd – rázott kezet vele a nő.
Fél perc, ennyi sem kellett a szőkének, hogy összetegye a képet.
- Merlinre, az nem lehet!
- Mi nem lehet? – kérdezte unottan Ron.
- Semmi – kapott észhez a férfi. Rájött, hogy nem rohanhatja csak így le a nőt, azzal a kérdéssel, hogy őt örökbe fogadták-e.
- Menjünk beljebb – próbálta menteni a helyzetet Anne.
- Jó ötlet! – mondta Hermione.
Az este első fele ismerkedéssel telt a meghívottak és Anne között. Ron passzív-agresszív módon kihúzta magát a beszélgetésből. Rose és Scorpius Hermione jobbján ücsörögtek, míg Wayne a közelben szuszogott a hordozójában.
- Komolyan annyira gyűlöltétek egymást? – nevette el magát a nő.
- Buták voltunk – jegyezte meg mosolyogva a szőke.
- Inkább úgy mondanám, hogy buta kisfiú nem tudta kimutatni normálisan az érzéseit, ezért inkább átkokat szórt – nézett Hermione szemrehányóan, mégis vidáman a férfire.
Draco válaszolva az incselkedésre a nő felé fordult.
- Igazán? Te meg orrba vertél. El is tört – mutatott a tökéletes orrára.
- Nekem meg lapátfogaim lettek miattad – tette csípőre a kezét a nő. Mind e közben a hévnek köszönhetően észre se vették, hogy szinte összeért az arcuk.
- Jesszusom, menjetek szobára! – csattant fel a vörös hajú férfi, majd fölpattant az asztaltól. – Ha megbocsájtotok, elmegyek hányni. – Azzal fogta magát és távozott az étkezőasztaltól.
- Ne is törődjetek vele. Kell neki pár perc, hogy lenyugodjon.
- Nem kell bemutatnod. Közel húsz éve ismerem – legyintett a nő. Bosszantotta a férfi viselkedése. Nem tartotta jogosnak a kirohanását. Még ha megcsókolták volna egymást, vagy ha Draco Ront piszkálta volna, akkor megértette volna, de így nem. Draco a tőle telhető legtöbbet hozta ki magából a vacsora folyamán, Hermionénak egy rossz szava sem lehetett rá. Ugyanez Ronról már nem mondható el.
- Megkeresem a papát – pattant le a székéről a vörös hajú kislány.

Ron eközben a dolgozószobája íróasztalának támaszkodott. Bosszantotta ez az egész összejövetel, bosszantotta Hermione közvetlensége az ellenségük felé, bosszantotta Malfoy, minden bosszantotta.
Percekig csak a távolba meredt, egy bizonyos tárgyat figyelt a polcon. Keze meg-megremegett az asztalon, de nem mozdult, csak bámult maga elé. Tudta, hogy nem kéne ezt tennie, de úgy érezte, nincs más megoldás. Ám mikor elhatározta volna magát, eszébe jutottak a barátnőjének a szavai. A nő bízott benne, szerette őt, azt az énjét, aki most van előtérben és nem azt, aki fél éve, éve volt. Ám mégis megkerülte az asztalt és az üres pohárért nyúlt, majd lassan megtöltötte az aranyló folyadékkel.
Már épp a szájához emelte volna, amikor kinyílt az ajtó.
- Mi csinálsz, apa? – jött a lelkes kérdés a pöttöm lánytól, ám ez annyira megijesztette a férfit, hogy a pohár kicsúszott az ujjai közül és hangos csörömpöléssel ezer darabra tört a padlón.
Persze a ricsajtól a kislány is összerezzent, azt hitte, ő csinált valami rosszat, így keserves zokogásba kezdett, és visszarohant az anyjához.
- Itt meg mi történt? – jelent meg az ajtóban rövidesen Anne, mögötte Hermionéval, akinek a vállán sírt Rose. – Ron, ugye az ott nem az, amire gondolok? – hüledezett a férfi barátnője.
- Nem, illetve igen, de nem úgy, és… - kezdett össze-vissza hadoválni a szőke.
- Mit csináltál Rose-zal? – esett neki Hermione a dühös kérdéssel.
- Semmit. Esküszöm, csak megijedt – magyarázkodott.
Közben Draco is megjelent az ajtóban, és Rose az anyjától hozzá „menekült”. Nem szerette, ha a szülei veszekednek, vagy csak egyáltalán hangosan beszélnek.
Draco védelmezően ölelte magához a kis vöröst, mire Ron szeme összeszűkült, és még dühösebb lett, mint eddig volt.
- Nagyszerű! Húzzatok innen, és hagyjatok magamra. Ha iszok, az az én dolgom! Nem érdekeltek – morogta, azzal pálcájával intett egyet, és az üvegszilánkok, valamint a kifolyt ital feltakarítódtak.
Hermione Anne-hez sétált és a fülébe súgott valamit, mire a nő bólintott, és kisétált a szobából, magával húzva a szőke férfit és Scorpiust is, aki természetesen nem maradhatott ki az eseményekből. Rose maradt a szobában Hermionéval. Az ajtó becsukódott.
- Féltékeny vagy – jelentette ki a nő.
- Mi? – kapta fel a fejét a férfi. – Nem. Én már Anne-t szeretem. Kit érdekel, mit csináltok ti Malfoyjal?
- Nem is így gondoltam – felelte Hermione, miközben letörölte a kislány könnyáztatta, maszatos arcát.
- Hát akkor?
- Azt hiszed, hogy Draco el fogja venni a helyed. De ez butaság. Mindig te leszel Rose apukája, igaz kicsim? – nézett a lányra.
A kicsi szipogott még egyet, majd odasétált apjához és halkan megkérdezte:
- Azért vagy szomorú, mert azt hiszed, hogy Dracót jobban szeretem, mint téged?
Ron csak hallgatott, de még a kislány is tudta, hogy ez az igazság. – Papa, Draco Scorpius apukája, nem az enyém.
- Még jó! – horkantott Ron, mire Hermione egy csúnya pillantással jutalmazta.
- Ron – kezdte -, meg kell értened, hogy most Dracóval lakunk, így Rose életének a részese lett. Nem veheti figyelmen kívül. De ez nem jelenti azt, hogy őt tekinti apjának.
- Nem tetszik, ahogy veletek bán – jelentette ki a férfi.
- Micsoda? De hát nagyon is jól bánik velünk. Kedves és gondoskodó velünk. Nem értem, mi bajod ezzel.
- Hát éppen ez az. Túl nyájas.
Hermione csak nevetett.
- Azt hiszem értelek, de nem kell félned. Tudunk magunkra vigyázni. Megleszünk.
- Te is így gondolod, Rosie? – kérdezte, miközben magához ölelte kislányát.
- Igen. Szeretek Scorpiusszal és a papájával lenni. De még jobban szeretek veled – mosolygott a kislány.
- Akkor jó. Ha szeretnétek, eljöhettek Scorpiusszal játszani ide. Szerintem Anne is szívesen látna titeket.
- Rendben! – lelkesült fel a kislány. – Megtanítod Scorpiust sakkozni, meg majd engem is.
- Megbeszéltük!

Eközben a nappaliban is folytak az események. Scorpius kapott egy rajzlapot, mert egyedül unatkozott. Wayne-nel még nem lehetett játszani, a felnőttek beszélgettek, így Rose-nak akart rajzolni valami szépet.
Draco óvatosan vezette fel a témát. Igazából a nőről kérdezősködött. A családjáról, a múltjáról meg úgy mindenről. Minden egyes válasznál egyre biztosabb lett, hogy gyanúja beigazolódott.
- Oké, lehet, hogy most teljesen őrültnek fogsz nézni, de muszáj feltennem neked egy kérdést – kezdett bele nehézkesen a férfi. Rettegett attól, hogyan fog reagálni a nő. Lehet, hogy ő tévedett, előfordulhat, hogy több ember is rohangál a világon ezzel a névvel.
- Csak nem kérdezel akkora butaságot – nevette el magát Anne.
- Hát jó. Anne, téged örökbe fogadtak?
A nő egy pillanatra megdermedt. Draco legszívesebben pofon vágta volna magát, amiért felhozta ezt a dolgot. Előre tudta, hogy a nő nagyon meg fog rá haragudni.
- Miért kérded? – csillant fel a nő szeme.
- Én csak találtam egy papírt az irodámban, amin…
- Tudsz valamit a családomról? – pattant fel a székről a nő és közelebb lépett a férfihez.
Ron és Hermione épp ebben a pillanatban érkeztek vissza a nappaliba.
- Malfoy, beszélhetnénk négyszemközt? – kérdezte mogorván a férfi.
- Ron, Draco tud valamit. – Anne szinte ujjongva szólt a szerelmének.
- Én is sok mindent tudok.
- Jaj, mármint a családomról, az igazi családomról.

- Szóval, ha szeretnéd, összehozhatok egy találkozót Astoriával, de előre szólok, nem éppen egy kedves teremtés – mondta Draco percekkel később, mikor mind leültek megbeszélni Anne ügyét.
- Mégis vele éltél évekig – jegyezte meg Ron.
- Én is tanúsíthatom. Engem, ha tudott volna legszívesebben a pillantásával megölt volna – szállt be Hermione is.
- Utáltam a mama pudingját – szólt közbe a rajzolgató szőke kisfiú, mire a felnőttek mind felnevettek.
- Majd az én mamám főz neked fini pudingot – javasolta vigasztalóan Rose.

Anne-nek még pár napot várnia kellett a nagy találkozásra, mivel Dracónak nem sikerült elérnie sem Astoriát, sem az anyját. Daphnét, a húgát meg azért nem kereste fel, hátha ő mit sem tud az egészről.

***

- Rendes tőled, hogy ennyit segítesz Anne-nek. Kedvelem őt, rendes lány. Megérdemli, hogy megtudjon mindent a családjáról.
- Már ha ez jó neki – húzta el a férfi a száját, miközben végigsimított a nő meztelen vállán. – Astoriát nem kell, hogy bemutassam neked, ismered jól azt a perszónát. A nővére egy fokkal jobb, na, de z anyjuk… Nem kívánom Anne-nek, hogy bármi köze is legyen ahhoz a nőhöz, de ha egyszer ezt szeretné… Nincs jogom ahhoz, hogy eltiltsam tőle.
- Majd ő eldönti, mit szeretne – mondta halkan Hermione. – Semmi közünk hozzá.
- Szeretek így összebújni veled – vallotta be a férfi, közben még szorosabban magához húzta a nőt.
- Persze, csak azért, mert az én ágyam szerinted nem ilyen kényelmes – gúnyolódott Hermione.
- Granger, ne pimaszkodj velem, mert a végén még pórul jársz – nézett a nőre Draco, akár egy támadni készülő oroszlán.
- Ez csak üres beszéd, úgyse mernéd – incselkedett tovább a nő.
- Na, megállj csak! – kapott felé a szőke, de a nő már ott sem volt. Kibújt a takaró alól és az ágy végéhez szaladt.
- Úgy se kapsz el! – kiáltotta nevetve.
- Nem is akarlak. Ha így rohangálsz tovább meztelenül… Isteni látvány – dőlt hátra az ágyon Draco kezeit a feje alá tette, arcára egy önelégült mosoly ült ki.
- Te… - akart szitkozódni a nő, ám abban a pillanatban Wayne sírni kezdett a folyosó végén lévő szobában.
- Ha már talpon vagy… - nézett rá kérlelően a férfi.
- Jó, de a következőnél te mész – mondta duzzogva Hermione.

***

A „nagy találkozás” Anne és Astoria között elérkezett. Astoria a lakásába hívta a nőt, bár Draco nem árulta el neki, hogy pontosan ki is a szóban forgó hölgy. Csak annyit mondott, hogy fontos találkozó, és mindenképpen sort kell rá keríteniük.
Anne -, aki ugyebár valójában Astoria volt, de maradjunk annál, hogy ő Anne – nagyon izgatott volt. Szinte remegett, a férfinek folyton nyugtatgatnia kellett.
- Ne aggódj, semmi nem múlik ezen a találkozáson. Azért akartam, hogy Astoriával találkozz előbb, mert ő tud mesélni a családodról. Később ráérsz a többiekkel találkozni.
- Csak nem tudom, mit fog szólni hozzám.
- Tud a cseréről. Csak azt nem tudja, hogy te vagy az. De rögtön le fog neki esni, amint bemutatkozol – magyarázta a szőke.
- Ettől most nem lettem nyugodt. Amióta megtudtam, hogy mi az igazság, folyton arra vártam, hogy végre találkozzak a családommal, megtudjam, hogy pontosan mi történt. Erre most, hogy itt vagyok, a megoldás küszöbében… félek – vallotta be.
- Hát, most már nincsen vissza út. Készen állsz? – kérdezte, ahogy az ajtó előtt álltak, kopogásra készen.
- Azt hiszem. Essünk túl rajta.

Astoria unott arccal nyitott ajtót. Amikor meglátta Anne-t ugyanolyan unott volt, ha nem még unottabb. Fogalma sem volt, hogy ki lehet a nő.
- Lecserélted Grangert? – kérdezte egyből köszönés helyett.
- Neked is jó napot – válaszolta flegmán a férfi. – Ő itt Anne… - mutatta be, majd a nő felé fordult, és biztatóan bólintott egyet.
- Anne Lloyd – mutatkozott be halkan.
Astoria szeme egy másodperc alatt tágra nyílt, tetőtől talpig végignézte a nőt, majd a két küszöbön ácsorgó orrára csapta az ajtót. Azok ketten megszeppenve néztek egymásra.
- Hmm, ez nehezebb lesz, mint gondoltam – sóhajtott a szőke, majd erőteljesen dörömbölni kezdett az ajtón. – Astoria, nyisd ki.
- Nem nyitom. Húzzatok inni – jött a válasz az ajtó túloldaláról.
- Én semmi rosszat nem akarok – kezdte Anne.
- Takarodj! Ez az én életem. Nem fogod elvenni.
Anne értetlenül nézett Dracóra.
- Nyisd már ki azt az átkozott ajtót, mert Merlinre mondom, berobbantom – kezdte elveszíteni türelmét a férfi. Nem volt kedve egész nap itt ácsorogni a hidegben és Astoria hisztijét hallgatni. – Csak hallgasd meg, hogy mit akar.
- De utána elmentek, ugye? – nyitotta ki résnyire az ajtót a nő.
Anne meggyőzően bólogatott.
- Csak az igazságot akarom tudni – válaszolt félénken.
- Gyertek be – engedte be a társaságot, de azért a szemét forgatta egész végig.
- Szóval, te vagy Astoria Greengrass – kezdte a nő.
- Hát, sokáig én is azt hittem. De valójában te vagy az – mutatott rá a mogorva asszony.
- Milyen kicsi a világ, nem? Ki gondolta volna, hogy a barátom, volt feleségének a barátjának a volt felesége az a nő, akivel elcseréltek kiskoromban – lelkendezett a nő, mire Astoria felhúzott szemöldökkel meredt rá.
- Aha – mondta unottan. – Mit akarsz tudni?
- Mesélsz az anyánkról? Milyen nő?
- Gertrud többek között kedves nő, mindig is szeretett engem és a testvéremet. Persze, megcsalta az apánkat, de ez még nagyon a kapcsolatuk elején volt, azután tudomásom szerint sose történt olyasmi. Minket is azért cserélt el, hogy ebből ne legyen majd gond, ha Michael meglátja a lányát.
- Tehát ezért történt? – kerekedett el Anne szeme.
- Igen. Az igazi apád, ha jól tudom valami Tod volt a neve, afroamerikai volt, és hát a bőrszíned miatt egyből észrevették volna a dolgot, így Gertrud lefizette azt a mugli házaspárt, akik felneveltek téged, hogy adják oda neki a gyereküket. Igazából nem volt nehéz rávenni őket, amúgy se telt volna nekik egy gyerek felnevelésére. Így legalább Gertrud megalapozta az életedet – mondta komoran Astoria.
- Amúgy jó emberek – jegyezte meg a másik nő. – Biztos szívesen megismerne téged Catherine és Frank.
- Semmi kedvem azokhoz az emberekhez – pattant fel hirtelen a nő.
- Astoria! – szólt rá erélyesen Draco, aki eddig próbálta meghúzni magát a háttérben.
- Mi van? – kérdezett vissza a nő.
- Drágám, úgy beszélsz róluk, mintha nem is a te szüleid lennének. El kellene fogadnod – hajolt közelebb a férfi. -, te is csak egy sárvérű vagy – suttogta.
- Te… Takarodjatok innen! Most! – ordította a nő teljesen kikelve magából.
Draco elégedett vigyorral az arcán távozott az exe lakásáról, és bár sajnálta, hogy ezzel tönkretette a két nő találkozását, mégis boldogsággal töltötte el, hogy végre visszavághatott a nőnek.
- Sajnálom a dolgot. Mindig ilyen viselkedést hoz elő belőlem – mentegetőzött Draco, miközben hazakísérte a nőt Ron Weasley lakásához.
- Semmi baj, majd valahogy megpróbálok inkább Gertruddal beszélni, talán ő jobban fogja fogadni a felbukkanásomat – vont vállat Anne.
- Nem akarom kipukkasztani a léggömbödet, de ne várj túl sokat szerintem tőle. Hiszen mégis csak egy másik világba küldött téged, a lányát csakhogy nehogy galibát okozz neki.
- Majd lesz valahogy. Max még egy Greengrass dob ki a lakásáról – nevette el magát a nő.

- Mama?! Mikor játszhatok már Wayne-nel? Csak ott csücsül és kiabál – nyafogta a kislány Hermionének.
- Lehet, hogy azért sír, mert nem tud kimászni a székből – jegyezte meg elmésen Scorpius.
- Majd én segítek! – szaladt Rose a babahordozóhoz, de még mielőtt leránthatta volna az asztalról, az anyja elkapta a derekánál fogva és a magasba emelte, mire a kicsi kacagva kapálózni kezdett.
- Tegyél le, tegyél le! – kiabálta nevetve.
- Tudod, hogy a kis tesód még túl pici ahhoz, hogy veletek játsszon. Inkább csinálj valamit Scorppal. Most kaptatok új játékokat Dracótól.
- Jóó! – szaladt immár a kisfiú felé Rose, majd a szobába vonszolta magával.
Hermione jót mulatott a jeleneten.
- Hát ki van itt? – lépett gügyögve a babahordozó elé. – Hát az én szépséges hercegem! – mondta a kisfiúnak, mire az fogatlan mosolyra húzta a száját. Hermione észrevette, ahogy növöget a kicsi, egyre többször mosolyog, mikor meghallja az anyja hangját. – Koszos a pelusunk?
A gyerek nyilván nem válaszolt, de a szagokból ítélve Hermione tudta, hogy bizony igaza van.

***

Draco megígérte Anne-nek, hogy elkíséri őt az anyjához. Együtt kopogtak be a Greengrass ház ajtaján.
- Draco – lepődött meg Gertrud -, mi szél hozott erre. Nem is láttalak, amióta szétmentetek a lányommal. És kicsoda a hölgy? Azt hallottam, hogy azzal a Grangerrel vagy. Vagy már őt is lecserélted? – zúdította rá a kérdéseket a nő.
- Szervusz. Jól hallottad, Hermione Grangerrel vagyok együtt, de most nem ez a lényeg. Bemehetnénk?
- Persze – tessékelte be őket. A férfi arra következtetett, hogy Astoria nem említette Gertrudnak a látogatásukat.
- Először is, ki kell, hogy javítsalak. Sosem jöttem össze a lányoddal – kezdte Draco hamiskás mosollyal.
- Tudom, hogy szépen váltatok el, de azért nem kell letagadni – ingatta a fejét a nő.
- Nem is tagadom. Csak épp tudom, hogy ő nem a lányod. Ugyanis a valódi, vér szerinti lányod nem más, mint a hölgy mellettem, Anne Lloyd.
A nő rögtön a lányra kapta a fejét, és tüzetesen vizsgálni kezdte. Arcán egyfelől a kétségbeesés, másfelől a megdöbbenés jelei voltak olvashatóak. Anne feszült volt, de Draco nem igazán tudta eldönteni, hogy dühös, vagy épp meg van ijedve. Aztán Gertrud egyik pillanatról a másikra Anne nyakába vetette magát, és zokogni kezdett.
A fiatal nő nem szólt semmit, csak állt, mint akire sóbálvány átkot szórtak. Draco sosem látta még Astoria anyját ennyire elesettnek. Mindig tekintélyt parancsoló volt, határozott és magabiztos. Most meg Anne vállán támaszkodott, és sírt, mint aki soha nem akarja abbahagyni. Nem akart ott maradni, kínosan érezte magát, így kicsit megköszörülte a torkát és közölte, hogy magára hagyja a két nőt beszélgetni.

Úgy gondolta hazamegy, és a családdal tölti az újonnan kapott szabadidőt.
- Azt hittem tovább maradsz – lepődött meg Hermione.
- Én is. De Gertrud meglepően jól fogadta a hírt. Sőt, ami azt illeti még sosem láttam ilyennek. Zokogva Anne vállára borult. Én meg nem akartam ott állni és kínosan figyelni – magyarázta Draco. – Inkább hazajöttem. Hol van Wayne?
- A szobámban alszik. De felébresztheted, már vagy két órája letettem.
- Rendben.
- Draco – szólt utána Hermione, mert a férfi elindult a nő szobájába a gyerekért.
- Igen?
- Gondolkoztam – kezdte óvatosan. – Arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahová közösen. Amit a gyerekek is élveznének. Wayne-t rábízhatnánk Ginnyékre, mi meg elmehetnénk cirkuszba.
- Mi a fene az a cirkusz? – kérdezte Draco homlokát ráncolva, mire Hermione hangosan felnevetett. A fejét törő ex-mardekáros igen vicces látvány volt.
- Egy nagy sátor, ahol különböző állatokkal meg előadásokkal szórakoztatják az embereket. Tudod, vannak bohócok, meg minden. A gyerekeknek tetszene, és nem is olyan drága.
- Bohócok? És még fizessek is értük! Kizárt. Miféle mugli baromság ez? – morgolódott a szőke.
- Mi bajod van a bohócokkal? Mindenki szereti őket.
- Hát én aztán nem. Olyan rémisztőek.
Hermione ha akarta sem tudta volna titkolni a jókedvét.
- Te komolyan félsz a bohócoktól?
- Minden normális ember fél a bohócoktól. Olyan, mint a hentes… meg a Mikulás. Mind ijesztőek – szögezte le a férfi. – Menjünk inkább állatkertbe – nyafogta a férfi, akár csak egy kisgyerek.
- Nem unjátok azt még? Annyiszor voltunk már.
- Jó, akkor tegyük le az összes gyereket, aztán menjünk el kettesben valahova. Mit szólsz? – lépett közelebb a férfi magához húzva a nőt.
- Hát, nem is tudom… Ez úgy hangzik, mintha el akarnál csábítani – vágott gondolkodó arcot a nő. Ám mikor Draco elkapta a derekát, nevetni kezdett.
- Jól van, veled megyek, csak ne csiklandozz, kérlek!
- Három nap csak velem?
- Legyen kettő és kapsz egy meglepetést – kacsintott a nő, majd faképnél hagyta a magában jót mulató szőkét.