26. fejezet - Szerelem és boszzú

- Aggódok Rebekáért – jegyezte meg Hermione, miközben Draco ruháit pakolta egy bőröndbe.
- De biztos, hogy nem terhes? – kérdezte a férfi, közben egy újabb összehajtott pólót adott a nőnek.
- A módszer, amit használtunk eléggé megbízható. Féltem őt. Olyan, mintha a húgom lenne. Nem akarom, hogy bántsák őt. Tegnap is olyan rossz volt látni azokkal a pasikkal.
- Ahogy ő is mondta neked, felnőtt nő, nem szólhatsz bele az életébe – jegyezte meg a férfi.
- De ha egyszer nem tudja, mit csinál? Tegnap is mekkora marhaságot tett egy vad idegennel. Legalább annyi esze lehetett volna, hogy védekezik, ha már az a Josh nem tette. És ne nézz így rám, tudom pontosan, hogy mire gondolsz, de a mi esetünk teljesen más.
- Miért is? – mosolygott Draco.
- Azért, mert én már ismerlek azóta, mióta lenyalt hajú gólyaként felszálltál a Roxfort Espresszre – vigyorgott vissza a nő is.
- Hé, mi bajod volt a hajammal? – háborgott a férfi. – A tied se volt jobb különben, borzaska.
Draco közelebb lépett a nőhöz és szelíden a füle mögé tűrte az egyik tincsét.
- Olyan gyönyörű a szemed – suttogta a férfi.
- Köszönöm, mondták már.
- Most azt kellett volna mondanod, hogy az enyémek is szépek.
- Tetszenek a kék szemű fiúk – jegyezte meg mellékesen a nő.
- Akkor a Weasleyknek nyert ügyük volt nálad.
- Jaj már! – csapta meg a férfit játékosan Hermione. – Amúgy elárulod, hova megyünk?
- Nem, azt szeretném, ha meglepetés lenne. Olyan hely, ahol csak ketten leszünk, és egymásra tudunk majd koncentrálni.
- Te kibéreltél egy lakatlan szigetet?
- Jó, nem beszélgetek veled, mert nem tudsz ma komolyan viselkedni - mondta a férfi, azzal otthagyta a pakolászó nőt.

- Mami, mi miért nem mehetünk veletek? Miért kell a nénivel lennünk? – kérdezte Rose a nemrég érkező Narcissára mutatva.
- Azért kicsim, mert fontos elintéznivalónk van – kerített Hermione.
- Hagyd, Rose. Apa és az anyukád most szerelmesek.
- Én is akarok szerelmet. Mama, Scorpius lehet az én szerelmem? – nézett csillogó szemekkel a kislány az anyjára.
- Ezt majd pár év múlva megbeszéljük, rendben?
- Mondjuk úgy 36 év múlva – tette hozzá Draco, mire a két nő nevetni kezdett.
- Jaj, de én azt akarom, hogy te legyél a szerelmetesem – huppant le duzzogva a kanapéra a vörös hajú lány.
- Akkor azt hiszem, mindent felírtam ide – adott át egy pergament Hermione Draco anyjának. – Ezen rajta van Wayne etetési rendje. A konyhában találsz anyatejet lefejve, azt add majd neki, Mink majd segít benne. A kicsik meg tényleg legyenek ágyban időben.
- Nyugalom, drágám. Dracót is csak csak felneveltem valahogy. Nem lesz gond. Inkább menjetek és érezzétek jól magatokat.
- Nem tudom, hogyan is köszönhetném ezt meg neked.
- Mondjuk úgy, hogy boldoggá teszed a fiamat – suttogta a fülébe Narcissa.
- Rajta vagyok – mosolyodott el Hermione.
- Azért a részleteket nem kérem – nevetett a nő, majd kifelé tessékelte a szerelmeseket. – Na, menjetek már.
- Már itt se vagyunk, anya – nevetett Draco is, majd egy pálcaintéssel összezsugorította a bőröndöket, és kiléptek az ajtón.
- Hoppanálunk?
- Igen, fogad meg a kezem – nyújtotta karját a férfi, majd amikor a nő megragadta azt, erősen az úti célra koncentrált.

Amikor megérkeztek, Hermione először az enyhe szelet érezte meg. Az időjárás igencsak hasonló volt, mint az otthoni, így arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg még Angliában vannak. Amikor kinyitotta a szemét, elsőként csak fákat látott. Egyből a háború előtti horcrux vadászat jutott eszébe, amikor egy hasonló erdőben bujkáltak.
- Hol vagyunk? – fordult Dracóhoz.
- Üdvözöllek Írországban – mosolygott a férfi. – Egy kicsit gyalogolnunk kell, de nem sokat, ígérem.
Az elkövetkezendő perceket sétával töltötték, és valóban, nem sokkal később feltűnt egy kis kőházikó a semmi közepén. Takaros kis épület volt.
- Azt hittem, legalább ötcsillagos szállodába viszel, jakuzzival meg szobapincérrel – jegyezte meg Hermione csípősen.
- Nem tetszik? – lepődött meg Draco.
- Dehogy is nem. Imádom! – nevetett fel a nő.
- Helyes. És még a belsejét nem is láttad. Gyere, menjünk be! – invitálta a lányt. Az ajtóhoz érve elmormogott valami jelszót, mire az kitárult. – Hölgyem! – engedte előre.

Odabent kellemes illat terjengett: fahéj és alma. A kandallóban ropogott a tűz, a lángok pedig megvilágítottak egy kis kanapét, egy vastag pokróccal. Hermione rögtön elindult felfedezni a kis házat. Balra egy franciaágyas szobát talált, hatalmas párnákkal, jobbra pedig egy fürdőt sarokkáddal. Egy kis konyha is volt, a pulton tele gyümölcsökkel, az ablakban cserepes virágokkal. Hermione el volt ragadtatva. Mindig is álmodozott egy ilyen házikóról egy csendes helyen, és most megkapta, még ha csak pár napra is.
Draco közben letette a csomagokat, és levette a kabátját, majd a nőről is lesegítette a vastag dzsekit. Arcuk ki volt pirulva a kinti időjárástól, orruk hideg volt, ahogy összedugták arcukat.
- Na, mit szólsz? – kérdezte Draco, miközben átkarolta a nő derekát.
- Csodálatos – suttogta Hermione, és lágyan megcsókolta.
Gyengéden csókolóztak, de egy idő után egyre hevesebbek lettek. A nagy szenvedély következtében hamar elkezdtek lekerülni a ruhadarabok, és ők maguk is a földön kötöttek ki. Ott feküdtek a nappali közepén, a pattogó tűz előtt, miközben próbálták levenni egymás ruháit úgy, hogy közben egyikük sem akart elszakadni a másiktól, még egy másodpercre sem. Épp felültek, hogy Draco le tudja venni Hermione melltartóját, ám ahogy a szőke a kapoccsal küszködött, hirtelen megállt a folyamatban.
- Mi a baj? – pillantott rá aggódva a nő.
 Draco mélyen a nő mogyoróbarna szemeibe nézett, és egyszerűen kimondta, amit érzett.
- Szeretlek.
Hermione egy pillanatra levegőt is elfelejtett venni, de aztán szélesen elmosolyodott, szemei pedig csak úgy csillogtak.
- Már akkor tudtam, amikor a múltkor te is mondtad. Csak kicsit illuminált voltál, és azt akartam, hogy emlékezz rá – magyarázkodott.
- Erre a pillanatra mindig emlékezni fogok – rebegte a nő, majd újabb szenvedélyes csók következett, és folytatták a vetkőztetést.
Ahogy fogytak a ruhák szorosan összesimulva nyúltak el a szőnyegen. Március lévén még nem volt túl meleg a levegő, ám a tűz és egymás teste kellően felmelegítette a párocskát.
Draco érintette a nő testét, ahol csak érte, közben a nyakát csókolgatta apró nyögéseket kicsalva belőle ezzel. Élvezte a nő jelenlétét. Imádta a puha és bársonyos bőrét, édes ajkait, a hozzá simuló csípőjét; imádta Hermiónét úgy, ahogy van.
Testük, szinte teljesen össze volt hangolódva. Mikor Draco mozdult, Hermione hozzá igazodott, mikor lassított a tempón, a másik is automatikusan váltott. Teljesen összepasszoltak.
A csókok közepette, a férfi egyre lejjebb haladt ajkával a nő testén, rövid időre megállt a kebleinél, majd továbbindult a legérzékenyebb pontja felé. Leheletnyi csókokkal borította be a combja belső felét, míg rá nem tért a lényegre. Hermione zihálva sóhajtott fel, ahogy megérezte Draco nyelvét magán. Próbálta visszafogni a szájából előtörő nyögéseket, de olyannyira jó érzés kerítette hatalmába, hogy nem tudott parancsolni a testének. Szinte már vonaglott a férfi hatására, mire az egy pillanatra abbahagyta ténykedését, és a nő arcához húzódott egy csókért.
Hermione Dracónál sokkal szenvedélyesebben viszonozta azt, s nem bírva magával, maga alá gyűrte a szőkét, mire az értetlenkedve nézett fel rá.
- Veled szeretnék elmenni – lihegte a nő, majd csókolgatni kezdte a kisportolt mellkast. – Különben is ígértem neked egy meglepetést – mosolyodott el a nő. Óvatosan a pálcájáért nyúlt és suhintott vele egyet, mire Draco csuklói és az ágy támlája köré egy selyemkötél tekeredett.
- Hé! – adott hangot a férfi a meglepettségének.
- Csak lazulj el.
- Táncolni fogsz nekem? – kérdezte vigyorogva a szőke.
- Akkor most egy széken ülnél. De nem, annyi önbizalmam azért nincsen.
- Pedig lehetne, csodaszép vagy, Herm.
A nő elmosolyodott, majd visszatelepedett a férfi mellkasára. Lábait a férfi csípője mellé helyezte, így a sajátjával az ágyon tartotta őt, akár csak a kötelek a csuklóján.
Finoman Draco nyakához hajolt, lágyan csókolni és harapdálni kezdte a finom bőrt a füle mögött. Szinte minden négyzetcentimétert bejárt az ajkaival. Draco halkan sóhajtott az érintések hatására, ezzel csak még jobban feltüzelve a már amúgy is pattanásig feszülő nőt.
Draco nyakát a mellkasa, majd a köldök tájéka, s végül az alhasa követte. Mire Hermione a férfiasságához ért, torkát nem csak sóhajok és nyögések, de morgások is elhagyták, annyira felizgatta a nő.
- Annyira jó, amit csinálsz – sziszegte, miközben újra és újra megérezte legnemesebb testrésze körül Hermione nyelvét.
Nem kellett sok neki, perceken belül végigfutott a remegés a testén és elérte a beteljesülést. Pihegve borult a mellkasára a nő is, közben eloldozta a köteleket. Percekig csak szorították egymást.
Mikor légzésük újra visszaállt a normálisra, Draco felült az ágyban és a nő fölé hajolt, hogy csókot lopjon tőle. Persze, ez sem egy pillanatra sikeredett, szinte óráknak tűnő percekig falták egymást. Ez épp elég volt ahhoz, hogy Draco újra készen álljon arra, hogy végre a nőbe hatolhasson.
A mozdulattól szinte egyszerre nyögtek fel. Hermione pár percig lehunyta a szemét, de mikor már elmúlt a pillanatnyi fájdalom, mosolyogva fúrta tekintetét a szürke íriszekbe.
- Szeretlek! – suttogta pirulva.
- Én is szeretlek, Hermione! – mondta a férfi is őszintén, majd egyenletes ütemű tempót diktálva elmerült a nő testében.
Nem gondolkoztak, nem törődtek semmivel, csak élvezték egymást. Ez volt az ő szerelmi beteljesedésük testileg, lelkileg. Végre úgy érezték, hogy minden rendben van. Semmiért nem kell aggódniuk. Tökéletes volt, ahogy egymáshoz simultak, tökéletes volt, ahogy együtt vették a levegőt, tökéletes volt, ahogy együtt sóhajtoztak a gyönyör felé közeledve. Az egész kapcsolatuk úgy ahogy volt, tökéletes volt. És ezt nem kellett szavakba önteni. Tökéletesen érezték.

Egy kicsivel később ott feküdtek a kandalló előtt. Draco a hátán, Hermione a férfi mellkasán pihegett. Csak egy vékony takaró fedte őket, de egyáltalán nem fáztak. Fűtötte őket az egymás iránt érzett olthatatlan szerelem.
- Olyan boldog vagyok – suttogta Hermione.
- Én is – válaszolta Draco és egy apró puszit adott a lány homlokára. – Bárcsak sosem érne véget ez a hétvége.
- Tudom, mit érzel. De azért visszamenni is jó lesz. Már most hiányzik Wayne és a kicsik.
- Ne aggódj, anyámnál jó helyen vannak. Tudom, hogy nem ismered őt, de engem is ő nevelt fel – kacsintott a szőke játékosan. – Azt hiszem nem végzett rossz munkát.
- Azt meghiszem. De te se aggódj a hétvége miatt. Hiszen még csak most kezdődött. Még hátra van a java.
- Igen? Létezik ennél jobb is? Mert szerintem nem lehet. Már most a mennyben érzem magam – áradozott Draco.
- Majd meglátod – kuncogott a lány. – De nagyon megéheztem, van valami ennivaló?
- Meg ne moccanj – nyomta vissza Draco az épp felkelni készülő nőt. – Én már mindent kitaláltam.
- Azért felöltözhetek? – kérdezte Hermione.
- Hm, nem is tudom. Nekem tökéletes vagy így is – húzta végig ujját meztelen vállán.
- De így nem illik vacsorázni – akadékoskodott a lány.
- Rendben. Akkor nyugodtan öltözz fel, amíg én előkészülök a tereppel. De aztán csinos legyél ám.
- Igyekezni fogok – bólogatott a lány, majd a takarót maga köré takarva elindult a cuccaiért.

Draco első dolga volt szintén ruhát váltani. Remélte, hogy minden a terv szerint fog alakulni. Pár perc múlva már el is készült az átöltözéssel. Őszintén szólva, szeretett elegánsan kinézni. Valahogy nagyobb önbizalmat adott neki. Nem mintha nem lett volna elég neki, de sosem ártott egy kis rásegítés.
A konyhában csak a terítés volt az ő feladata. Mély bordó terítőt tett a kis kerek asztalra. Gondolta a nőnek tetszeni fog. Két szál gyertyát gyújtott, és szépen elrendezte az evőeszközöket, valamint a tányérokat. Az előre behűtött pezsgőt is az asztalra helyezte. Végül is ünnepelnek, nem?

Hermione apró köhintéssel jelezte a kanalakat igazgató fiúnak, hogy megérkezett. Lélegzetelállító volt. Mélyzöld ruhát viselt derekán egy masnival. Nem mutatott túl sokat, de nagyon elegáns volt. Igaz, Draco tényleg azt se bánta volna, ha pizsamába érkezik, mert magát a nőt gyönyörűnek tartotta.
- Csodásan nézel ki – nyögte ki végül, amikor szóhoz jutott.
- Te sem panaszkodhatsz. Pedig én azt hittem te még mindig egy szál alsógatyában fontoskodsz itt – nevetgélt a lány.
- Meg akartam adni a módját. Úgy látom sikerült összeöltöznünk stílusilag – mosolygott a férfi.
- Igen. Na, és hol az étel? Mert gyönyörűen megterítettél, de semmi ehetőt nem látok – csóvált a fejét Hermione.
- Először is foglalj helyet, kérlek – húzta ki a széket párjának. – Tölthetek egy kis pezsgőt?
- Igen, kérek – nyújtotta a poharát, mire Draco megtöltötte az aranyló folyadékkal.
- Igyunk arra, hogy itt vagyunk – emelte poharát a szőke.
- És hogy egymásba botlottunk aznap a GoldenNectarban – tette hozzá Hermione. A férfi bólintott, és belekortyoltak az italba.
- Készen állsz az ételre?
- Farkaséhes vagyok – bólogatott serényen a nő.
Draco halkan elmotyogott egy varázsigét, amely következtében ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb falatok jelentek meg a tányérokon.
- Hú, ezt hogy csináltad? – lepődött meg a másik.
- Egy kis varázslat – nevetett Draco, majd mikor látta, hogy a nő ennyivel nem éri be, folytatta. – Az egészet Mink készítette elő. Otthon van egy asztal összeköttetésben ezzel. Úgy működik, mint a Roxfortban – magyarázta. – De a terítést tényleg én csináltam – húzta ki magát büszkén.
- Minden csodálatos – dicsérte meg Hermione a férfit.
Mohón kezdték el enni a vacsorát, a korábbi ágy – jelen esetben padlógyakorlat – alaposan kimerítette őket, így kellett az energia utánpótlás.
- Ez valami isteni! – jegyezte meg a nő, miközben egy újabb steak darabot vágott magának. – Mink kapni fog tőlem egy szép pár zoknit ezért a vacsoráért.
- Tudod, hogy szívesen csinálta.
- Persze, de úgy érzem, ezért meg kellene őt jutalmaznunk – mondta a nő a villájával hadonászva. Váratlanul elnevette magát.
- Mi az? – kérdezte a nőn mulatva Draco.
- Emlékszem, negyedikben éhségsztrájkot csináltam, mikor megtudtam, hogy a Roxfortban is dolgoznak házimanók, sőt, ott dolgoztatták a legtöbbet egész Nagy-Britanniában.
- Ha jól emlékszem, valami mozgalmat is indítottál. Manók Alkotmányos Jogai, vagy valami ilyesmi.
- Te emlékszel arra? – csillant fel Hermione szeme. – Senkit nem érdekelt igazából a dolog –biggyesztette le az ajkát. – Pedig még kitűzőnk is volt. Harry és Ron legszívesebben apró darabokra átkoztak volna, akárhányszor csak megemlítettem szegény manókat. Igaz, voltak páran, akik egyetértettek a nézeteimmel, viszont ők egyáltalán nem akartak részt venni a kampányomban.
- A mi manónkat, Dobbyt is ti szabadítottátok fel.
- Az valójában Harry volt. Igazából ő volt az egyetlen manó, aki élvezte a szabadságát.
- Apám jó pipa volt rátok – nevette el magát a szőke.
- Szegény megboldogult Dobbyra úgy néztek a roxforti manók, mint valami félnótás bolondra. Na, mindegy – legyintett a nő. – Csak eszembe jutott az az időszak.
- Gyönyörű voltál a nyitó bálon – mondta mosolyogva Draco, mire Hermione elpirult.
- Köszönöm! – motyogta.
- Igaz, ezt akkor, hí kínoztak volna se mertem volna bevallani.
- Nem is miattad öltöztem ki.

A vacsora lassacskán elfogyott az asztalról. Draco egy pálcamozdulattal eltüntette a mosogatni való tányérokat. Órákig ücsörögtek még az asztalnál a pezsgőt kortyolgatva, egymás kezét fogva. A beszélgetésük leginkább nosztalgikus volt, több iskolai történetet is megosztottak a másikkal.
- Úgy megkívántam egy kis desszertet – jegyezte meg kaján mosollyal az arcán Draco.
- Arról nem gondoskodtál? – kérdezte Hermione picit vádlón, de természetesen csak viccelt.
- De hogy nem! Hogy is mersz kétségbe vonni?!
- Ó, bocsánat, és mi lesz az? Valami süti? Vagy gyümölcs?
- Azt hiszem, ebben most magamnak fogok kedvezni. De talán neked is tetszeni fog – vigyorodott el mindentudóan.
-  Na, kezdesz felcsigázni!
- Nagyon helyes – vágta rá a férfi, majd felállt, a nő mögé sétált és felsegítette a székről. Gyengéden a nyakába csókolt, és halkan a fülébe suttogta:
- Menj be a hálóba, és szabadulj meg ettől a ruhától. A desszertet mindjárt viszem.
Hermione engedelmeskedett. Szépen lehámozta magáról a zöld ruhát, és a székre fektette, ő pedig bugyiban és melltartóba ült le az ágyra, de mivel nem érezte jól magát, így felvette még a köntösét is.
Amikor Draco belépett volt valami a kezében, de Hermione nem tudta megfigyelni, mert hamar elrejtette a kíváncsi szemek elől.
- Szépségem, ez így nem lesz jó. Lehet nem voltam elég világos. De nem baj, majd én segítek, csak bízd rám magad. Viszont, kell egy kis eszköz is, hogy élvezetesebbé tegyük a mi kis játékunkat.
- Játék? – nézett rá Hermione érdeklődve. – Én azt hittem enni fogunk.
- Azt is – bólintott a férfi, majd elővette egy selyemkendőt.
- Hé, a kikötözőst ma már eljátszottuk.
- Ne aggódj, ez most a szemedre fog kerülni. Csak előbb vegyük le ezt – húzta le a válláról a köntöst. – Hé, még fehérnemű is van rajtad? Úgy látom, szereted, ha megdolgozok mindenért – nevetett Draco, miközben lehúzta a melltartó pántját és csókot lehet a nő vállára. – Na, de most jöjjön a kendő.
Gyorsan, de óvatosan helyezte a nő szemére az anyagdarabot, hogy semmit ne láthasson. Gyengéden az ágyhoz vezette, majd egy apró, finom lökéssel hátradöntötte az ágyon.
- Akkor most a maradék ruhát is levesszük – közölte a férfi.
- Miért kell meztelennek lennem a desszerthez? – értetlenkedett a nő.
- Majd mindjárt meglátod – mosolyodott el Draco, bár ezt Hermione nyilván nem látta.

Miután lekerült a lányról minden, egy kis csörömpölés következett. Draco mogyoróvajat bontott fel, majd egy jó nagy kanállal kapott be belőle.
- Nos, szeretnél egy kis ízelítőt? – kérdezte, mire a nő igennel felelt. Odalépett hozzá, fölé hajolt, és szenvedélyes csókban részesítette. Csak pár perc múlva váltak el, mivel meglehetősen élvezték.
- Hm, micsoda édes csók. Csak nem mogyoróvaj? – találgatott Hermione.
- De bizony. Jöhet egy kis eperrel?
- Még szép – bólogatott bőszen, mire meg is kapta a jutalmat.
- A következő is tetszeni fog, ha édesszájú vagy – ígérte, és csoki szirupot nyomott egy kis babapiskótára, amit a nőnek adott. – Viszont most már nekem is kell a jóból – tette hozzá, és a csoki szirupos üvegből pár cseppet a nő meztelen bőrére ejtett. Hermione ugrott egyet, mert hideg érzés volt.  Draco szép, precízen kezdett rajzolni a csokival, egy két helyen kicsit szétmaszatolta az édes masszát. Ehhez társult picivel később a tejszínhab is.
- Készen vagy – szemlélte büszkén a remekművét, amikor elkészült vele. – Remekül nézel ki – állapította meg, aztán se szó, se beszéd, elkezdte lenyalni a nőről a finomságokat.
- Draco, ez csiklandoz – kezdett sikongatni és rángatózni a lány. – Ajj, ne már, ez nagyon csikiz – kuncogott.
- Ne ficánkolj! Elrontod a játékomat – korholta le a nőt a férfi.
- Ne haragudj, igyekszem türtőztetni magam – mondta Hermione, igyekezve uralni az arcizmait, ám a mondat végén elnevette magát.
Draco folytatta korábbi tevékenységét. Mikor végre Hermionénak is sikerült megnyugodni, egyre jobban kezdte élvezni a férfi ajkának és nyelvének érintéseit.

Másnap kora délután kecmergett ki a páros az ágyból. Igaz, már korábban felébredtek, de rövidesen egy csókcsatába bonyolódtak, és azzal el is telt a délelőttjük. Draco a szombati napra egy kisebb túrát tervezett.
- Öltözz rétegesen. A parton biztos hideg lesz – jegyezte meg a férfi, miközben felhúzott egy fekete testhez simuló garbót.
- Lemegyünk a tengerhez? – csillant fel a nő szeme. – Mond, hogy elviszel az óriások útjához!
- Van más választásom? – kérdezte mosolyogva Draco.
- Nem, nincs. Ha nem vinnél el, elmennék magamtól.
- E felől semmi kétségem sincs. – Draco közelebb húzta magához a Hermionét. – Sok bajom lesz még veled – sóhajtott.
- Te választottál, most vállald a következményét – nevette el magát a nő, majd kibújva a férfi karja alatt, a konyhába sietett, hogy összeüssön valami tízórainak valót.

- Annyira gyönyörű – ámuldozott Hermione, miközben lejjebb ereszkedett a vulkanikus bazalt oszlopokon a tengerhez. – Olyan sok képet láttam erről.
- Engem még apám hozott el ide kiskoromban, mikor könyörögtem neki, hogy mutasson egy óriást.
- Szóval itt tényleg éltek óriások? Mármint, a mugliknál terjengnek legendák erről. Volt egy ír óriás, aki utat épített az óceánon át Skóciába, hogy megtámadja a skót ellenségét. Kőcölöpöket gyűjtött, azokat beverte itt a tengerfenékbe, akárcsak a szögeket. A munka után hazament pihenni, de eközben a skót óriás az úton átjött Írországba. Elment az ír házához, ahol a feleségét találta otthon. Az óriás elhitette a skóttal, hogy az alvó óriás csak a kisfia. Ettől persze megijedt a skót, hiszen ha ekkora a gyerek, mekkora lehet az apja? Ezért inkább hazamenekült, felszaggatta maga után az utat, hogy senki ne tudjon arra járni többé – mesélte lelkesen Hermione.
- Hát, hogy ez a történet valóban megtörtént-e azt sajnos nem tudom. Azt viszont igen, hogy öt évesen láttam itt két óriást a saját két szememmel.
- Én személyesen csak Grópot, Hagrid testvérét ismertem, bár nem tudom, mi lehet vele mostanában – biggyesztette le az ajkát a nő.
- Szeretnél megnézni néhány kastélyt? Talán találunk párat, amik impozánsabbak a kúriánknál – hencegett a férfi, majd kézen fogva a nőt, hoppanált.

- Nagyon élveztem veled ezt a napot – jegyezte meg a nő, miközben leheveredett a szófára a nappaliban. Megropogtatta fájó ízületeit, majd nagyot ásított. Jól kifárasztotta az egész napos séta, de úgy érezte, hogy az egész megérte. Két dolog miatt is. Az első, hogy egy csodálatos napot tölthetett együtt a szerelmével. A második pedig, nagyon régen volt, hogy utoljára kimozdult volna otthonról kikapcsolódás címszó alatt.
Draco időközben két csésze teával és teasüteménnyel tért vissza.
- Köszönöm – vette át Hermione az egyiket.
- Örülök, hogy igent mondtál az utazásra. Rég nem éreztem ilyen jól magam, mint ma. – Draco lassan a nő arca felé nyúlt és végigsimított rajta, mire Hermione arca az érintés nyomán bizseregni kezdett.
- Én sem – pirult el, közben alsó ajkába harapott. Hiába szeretkezték át az elmúlt délutánt és az éjszakát, a férfi közelsége teljesen feltüzelte, egyenesen kívánta őt.
Draco mosolyogva kortyolt a teájába, majd letette a dohányzóasztalra, elvette a nőtől is, majd szikrázó tekintettel a szemébe nézett.
- Én is legszívesebben letépném rólad itt helyben a ruháidat.
- Úgy utálom, mikor a fejemben turkálsz – mondta a nő, majd a férfi ajkaira vetette magát, eldöntve őt ezzel a heverőn. Szerencsére a szűk pulóver már nem volt a férfin, így Hermionának csak az ing gombjait kellett megtámadnia. Közben persze ajkaik egy percre sem váltak el, hol lágyan, hogy durván, hol harapdálva csókolták egymást. És ha el is váltak egymástól, csak egyetlen szó hagyta el a szájukat:
- Szeretlek!
Draco összerándulva sóhajtott fel, mikor Hermione kezei végigszánkáztak meztelen mellkasán.
- Jég hideg a kezed – motyogta két csók közepette.
- Ennyivel tartozom a tegnapi kínzásod után – nevetett fel a nő, majd újra végighúzta ujjait Draco bordáin.
- Miért kínzol? – jött az egyszerű kérdés.
- Azért, édes, mert bosszúból vagyok a legjobb!