27. fejezet - Célba érve

*** 3 évvel később ***

 - Draco, gyere már ki az árnyékból. Rád fér egy kis napsütés. Olyan fehér vagy mindig – dorgálta kedvesen párját Hermione.

- Persze, aztán majd jól leégek – morgott a szőke.

- Nem kell sokáig a nap alatt lenned. Csak feküdj egy kicsit mellém – mosolygott a nő.

- De csak a te kedvedért – adta be a derekát a férfi.

A két gyerkőc a vízben játszott Ronnal és Anne-nel és a két idősebb Potter gyerekkel, Wayne pedig a parton épített homokvárat Ginnyvel és Potterék harmadik gyermekével, Lilyvel. Harry épp elment hűsítőért.

Három év alatt volt pár dolog, ami megváltozott. Draco és Hermione kapcsolata és boldogsága csak még jobban beteljesedett, már senki nem nézett rájuk furcsa szemmel. Megszokták, vagy legalább is elviselték őket együtt. Még Ron is megbékélt a helyzettel. Ehhez hozzátartozott az is, hogy Anne nagyon jó hatással volt rá. Nemcsak, hogy folyamatosan biztatta és támogatta mindenben – így érte el, hogy már nem a kisboltban dolgozott, hanem saját vállalkozásba kezdett -, de tényleg igazán jó kapcsolatot ápoltak. Hermione örült, hogy a férfi boldog új párja mellett, sőt kifejezetten büszke volt a vörös férfira, hogy ilyen érett lett. Persze a Weasley és a Malfoy fiú még mindig nem voltak puszipajtások, de azért illedelmesen köszöntek egymásnak, ha találkoztak. Viszont Harry és Draco egész jól kapcsolatot ápoltak. Néha már egy-egy poént is megejtettek egymással. A szemüveges férfi látta, hogy Malfoy mellett tényleg boldog a Granger lány, és a gyerekekkel is nagyon jól bánt. Minden harmóniában zajlott. Épp ezért döntötték el, hogy hosszú idő után végre a három család együtt mozdul ki valahová. A napfényes Spanyolországba látogattak el, hogy kicsit lazíthassanak a tengerparton.

Draco éppen arrébb költözött, hogy Hermione mellé telepedhessen, amikor egy magas, helyes spanyol úriember sétált oda a nőhöz.

 - Senorita, pudeo comprarle algo par beber?* – kérdezte a jóképű idegen.

Draco épp a törülközőjét igazgatta, de amikor meglátta a férfit, aki épp a barátnőjének udvarolt, azon nyomban közbeavatkozott.

- Húzzál innen, haver! – szólt oda a pasasnak.

- Draco, ezt biztos nem érti – nevetett Hermione, majd a spanyol férfihez fordult és bájosan így válaszolt.
- Lo siento, pero no. Tengo novio.**

A férfi kicsit bánatosan távozott, de azért még mosolygott.

- Nem is tudtam, hogy tudsz spanyolul – lepődött meg Draco.

- Nem is tudok – vonta meg a vállát a nő, mire Draco hitetlenül nézett rá. – Na, jó, egy picikét tudok.

- Bámulatos vagy – adott egy puszit a nő szájára.

- Hát, ha olyan bámulatos vagyok, nem jár nekem egy nagyobb csók?

- Majd este – kacsintott Draco. – Weasley minket figyel. És bár imádok borsot törni az orra alá, nem akarok nézeteltérést a nyaralás alatt.

- Olyan figyelmes vagy – lágyult el Hermione. – Még mindig nem hiszem el, hogy te vagy Draco Malfoy, és hogy valójában ilyen csodálatos vagy.

- Pedig hidd csak el.

- Apa, apa! Nézd milyen nagy kagyló! Én ástam – szaladt a szülei felé a szőke kisfiú a kincsével. – Mutasd csak – húzta magához Wayne-t Draco, és tüzetesen megvizsgálta a kagylót. – Hát ez meseszép.

- Anya, kéred? – nyújtotta a nő felé a kisfiú.

- Köszönöm szépen. Ide fogom tenni a többi közé – mutatott Hermione egy nagy kupacra, amit korábban a gyerekek hordtak össze a pokróc mellé.

- Úszhatok Scorpie-val? – kérdezte a kicsi.

- Csak ha apa is veled megy – mondta a nő, mire Draco kézen fogta a fiát, és a víz felé sétáltak. A partról még hátrafordult.

- Te nem jössz?

- Most nincs kedvem. Inkább innen figyellek titeket – küldött egy mosolyt szerelme felé.

Draco és Wayne szaladva tették meg a maradék utat a vízig, majd mindketten a sós habokba szaladtak. Wayne sikongatva csapkodta a vizet. Mikor már érezte, hogy egyre mélyül a víz, apja mellé húzódott és felkéredzkedett a hátára.

Hermione mosolyogva figyelte a családját és a barátait, ahogy együtt játszadoztak. A homokban ücsörgő Ginnyvel egy pillanatra találkozott a tekintetük, mire összemosolyogtak. Mindkettejüknek ugyan az járt a fejükben: hogy elszaladt az idő.

Szinte még tegnap volt, hogy először felszálltak a Roxfort Expresszre, most meg már itt vannak mindketten három gyerekkel és egy szerető férfival.

Hermione tekintete a hétéves lányára siklott. Annyit nőtt és változott az elmúlt években. Gyönyörű kislány lett belőle. Vörös haja a derekát verdeste, bár most a víz miatt kontyba fogatta az anyjával. És Scorpius sem panaszkodhatott. Úgy cseperedett, mint a gomba. És persze Wayne is, aki annak ellenére, hogy csak féltestvére az idősebbik fiúnak, kísértetiesen hasonlított a nála jó öt évvel idősebb bátyára. Tejföl szőke haj, ragyogó kék szemek… Kiköpött Malfoy.

Hermione végre boldog volt, érezte, hogy megtalálta a helyét a világon. Neki voltak a legédesebb gyerekei, és mellette volt a legtökéletesebb férfi. Napról napra egyre jobban szerette Dracót. Még így három év után is egy-egy cselekedetével el tudta érni a nőnél azt, hogy az újra és újra belészeressen. Napközben játszották a szülők szerepét, aztán ahogy jött az éjszaka, levedlették nappali mivoltukat és újra egymás szeretői lehettek. Élveztek minden egyes együtt töltött percet, minden csókot, minden érintést. Szerették egymást.

Hermione letette az eddig a kezében tartott könyvet a pokrócra, majd ledobva a napszemüvegét, a tenger felé vette az irányt. Lassan sétált be a vízbe, hogy a naptól felhevült teste megszokhassa a hideg tengervizet. Mikor Wayne meglátta, hogy az anyja feléjük közelít, kapálódzva ugrott le az apja hátáról és ügyetlen mozdulatokkal Hermione felé kezdett evickélni.

- Láttad, milyen messziről elúsztam ide? Láttad? – kérdezte lelkesen a kis szőke, teli vigyorral édes kis arcán.

- Nagyon ügyes vagy édesen. Büszke vagyok rád.

Miután a gyerekek kellőképp kilubickolták magukat, a társaság összeszedte a holmiját és visszaindult a bérelt apartmanba.

A kora esti vacsorát Harry ütötte össze a piacon vásárolt halakból. Akárcsak a strandolás, az étkezés is remek hangulatban telt el. A gyerekek laposakat pislogva majszolták az eléjük rakott fogásokat, a szülők pedig egy kis esti mulatozást terveztek a városban.

- Ha nem bánjátok, én inkább itthon maradnék. Nem nekem való már ez a sok mászkálás – csúsztatta végig Anne hatalmas pocakján a kezét. – Ti viszont érezzétek jól magatokat. Ráadásul, így nem kell iderángatnotok Minket, hogy vigyázzon a gyerekekre, majd én itt leszek velük.

- Akkor én is itt maradok veled, kicsim – fogta meg felesége kezét Ron. – Nem szeretnélek egyedül hagyni. Mi van, ha rosszul leszel? Vagy ha jönni akar a baba?

- De mi attól még ugye lemegyünk? – kérdezte Ginny, mire Hermione elnevette magát. Szinte látta maga előtt, ahogy ugyan így könyörög, csak közben Harry talárjának ujját tépkedi, mint egy kisgyerek.

- Mi mindenképp – nézett szerelmére Draco.

Vacsora után Hermione segített Anne-nek elpakolni, eközben elkerülte a figyelmét, hogy Draco és Ginny izgatottan beszélgettek valamiről elvonulva a többiektől.

Még indulás előtt Hermione bevonult a gyerekek szobájába, hogy meséljen nekik egy esti mesét. A kicsik, James, Scorpius, Rose, Albus, Wayne és Lilly kezdetben ámuldozva hallgatták a nő szavait, ám az egész napos strandolás olyannyira kimerítette őket, hogy még a mese felét sem tudták megvárni, mindegyiküket elnyomta az álom. Hermione mosolyogva takarta be őket egyesével, a sajátjainak és Scorpiusnak még puszit is adott a homlokára.

- Mehetünk? – dugta be az ajtón a fejét a szőke férfi.

- Igen, jövök.

Bent a városban épp ekkor kezdődött az élet. Az utcákat zene töltötte be, mindenütt táncoló mulatozó emberek voltak. Hermione Dracóba karolva követte Harryéket, közben a helyi embereket figyelte. Volt valami pezsdítő abban, ahogy élték a mindennapjaikat. Tetszett a városban lévő hangulat a nőnek. Egyszer csak azt vette észre, hogy a tömeg miatt annyira elkeveredtek, hogy véletlenül elhagyták Harryéket. Nem volt sok értelme tovább átvergődniük az embereken, így mikor megálltak egy nagyobb táncoló csoport mellett, nevetve szálltak be ők is a szórakozásba. Remekül szórakoztak.

- Nem is tudtam, hogy tudsz salsázni – próbálta túlkiabálni a zenét a nő.

- Sose gondoltam volna, hogy valaha hasznom fog származni abból, hogy valaki megnézette velem kilencszázötvennyolcszor a Dirty Dancinget – csipkelődött Draco.

- Tudod, hogy imádom – nevetett fel Hermione, miközben a férfi megpörgette.

- Hermione, szeretnék kérdezni valamit.

- Hát kérdezz – mosolygott rá a nő.

- Szóval, már három éve együtt vagyunk, és minden nap egyre jobban szeretlek. Tudod, jól, hisz minden nap bebizonyítom neked. De nem is akarom húzni az időt, tudod, hogy érzek irántad – mondta a szőke egy kicsit idegesen, ami a nő szerint nagyon aranyos volt. – Szóval, arra kérnélek, hogy légy a feleségem – térdelt le a végére megmutatva a gyűrűt megkoronázva ezzel a kérdést.

- Nem – felelte Hermione kuncogva.

- T-tessék? Azt mondtad, nem? – lepődött meg Draco. Biztos volt benne, hogy igen lesz a válasz, de azért ideges volt. Hát most aztán meg már dühös is.

- Aranyos vagy, de én nem akarok még egyszer megházasodni, meg esküvőt. Volt már egy házasságom, és nem tartanám ildomosnak még egyszer végigvonulni fehér ruhában az oltárhoz.

- De én azt hittem, hogy szeretsz – hebegte a férfi.

- Szeretlek is, te buta – adott gyors csókot a férfinak. – De nem akarok még egyszer férjhez menni. Mit számít az a buta papír?

- Az én családomnak számít. Meg akkor a nevemet viselnéd, azzal is jelezve, hogy hozzám tartozol – magyarázta a szőke.

- Épp ezért nem akarom. Elegem van a buta hagyományokból, meg a szokásokból. De megállapodhatnánk valamiben.

- Miben? – kérdezte Draco letörten. Elszomorította, hogy nem akar a nő a felesége lenni. El se hitte, mekkora hülyét csinált magából.

- Elfogadom a gyűrűt és viselni is fogom. Ez fogja jelképezni, hogy összetartozunk. Ha akarod, még egy kis összejövetelt is tarthatunk, de csak a szűk család és a barátaink legyenek ott. De nem lesz fehér ruhám – kötötte ki a feltételeit.

- Mindig elfelejtem, hogy milyen makacs vagy – ingatta a fejét Draco. – Na, de akkor hagy húzzam az ujjadra a gyűrűt legalább – morgolódott.

- Rendben. A feleséged nem leszek, de a párod igen. Ameddig csak szeretnéd – csókolta meg szeretetteljesen a férfit, miután az az ujjára helyezte a karikát.

Épp ezt a pillanatot választották Potterék, hogy előbukkanjanak a tömegből. Ginny egyből a barátnőjéhez rohant és a nyakába ugrott. Természetesen tudott az egészről.

- Ne örülj annyira, nemet mondott – puffogott Draco, miközben egy italos bódéhoz húzódott és kért magának egy italt.

- Micsoda? De hát rajta van a gyűrű – nézett kérdőn a szőkére. – Te meg vagy gárgyulva? Hogy mondhattál nemet neki? Majd meg őrül érted, hát te nem érzed? – borult ki a nő a vállánál fogva rángatva barátnőjét.

- Nyugi, Ginny – nevetett Hermione. Szeretem Dracót, ezt ő is tudja. De szerintem a házasság olyan, amit csak egyszer szabad megkötni. Nagyon szívesen leélem az életem mellette – nézett a szőkére -, és boldogan neveljük közösen a gyerekeinket. Semmi sem fog változni. De nem akarok felhajtást. Nekem ez nem fontos.

- De hát a házasságban nem is a fehér ruha meg a felhajtás a lényeg – magyarázta Ginny. – Hanem az, hogy összetartoztok.

- És szerinted ez házasság nélkül nem kimutatható? Megígértem, hogy viselem a gyűrűt, és be is tartom a szavam. Ez már majdnem olyan, mintha a felesége lennék.

- Hát, ha te mondod – vonta meg a vállát a vörös hajú lány. – De azért én nem értelek.

- Nem is kell. Csak fogadd el, hogy én így szeretném. Jó lesz ez így, meglátjátok. Boldogok leszünk – bizonygatta Hermione.

- Draco, várj azzal az itallal – szólt rá a szőkére az eddig hallgató Harry. – Inkább kérj mind a négyünknek, és igyunk a boldog jövőtökre.

- Köszönöm, Harrry. Látom, te érted a lényeget – mosolygott rá Hermione, majd Draco mellé lépett.

- Na, ne legyél már morcos. Ígérem, minden reggel melletted fogok ébredni, és úgy foglak szeretni, mintha a feleséged lennék. Csak nem lesz róla papírunk.

- Na jó. Elfogadom, hogy ezt akarod. De azt az összejövetelt megtartjuk, ugye? Anyám már nagyon izgatott, persze ő azt hiszi esküvő lesz.

- Majd én elmagyarázom az érveim. És azon a partin, talán tarthatunk egy hűségesküt is. Mit szólsz?

- Megszeghetetlen esküvel? – vigyorgott Draco gonoszan. Persze csak viccnek gondolta az egészet.

- Akár avval is lehet. Jobb, mint a hitvesi eskü, nem? Komolyan mondtam, hogy mindig szeretni foglak, mindaddig, míg nem változol vissza régi önmagaddá, és nem térsz le a helyes útról.

- Ha letérek, majd te visszaegyengetsz. Te mindig a legjobbat hozod ki belőlem. Miattad vagyok jobb ember – karolta át a lányt, és határozottan megcsókolta.

- Khm – köszörülte meg a torkát Ginny. – Akkor iszunk? – kérdezte.

- Ó, persze.

Azzal a lendülettel megragadtak egy-egy pohárkát, koccintottak, majd lehúzták a tartalmát.

- És mikor szeretnéd a partit? – kérdezte Draco.

- Parti? Miről maradtunk le? – érdeklődött Ginny.

- Megegyeztünk, hogy fehér ruha, és esküvő nem lesz, de tartunk egy partit hűségesküvel. Az már majdnem esküvő, nem? – mosolygott Hermione.

- Na, ez már sokkal jobban hangzik – lelkesült fel Ginny. – Segíthetek szervezni?

- Persze, de ne számíts nagy bulira. Csak közi barátokat és a családot szeretném meghívni.

- Nem baj, mindig is imádtam szervezkedni – pörgött tovább a másik nő.

- Ha akarod, megszervezheted az egészet. De azért felügyelek majd – kuncogott Hermione.

- Rendben. Akkor végül is ez egy esküvő szerű nem esküvő lesz.

- Mondhatjuk – bólogatott a nő.

Ginny a nyaralás nagy részét ettől kezdve szervezéssel töltötte. Összeírta a vendéglistát, baglyon keresztül leszervezte a helyszínt, összeállította a menüsort. Mikor már naponta több ruhatervvel és díszítéssel jelent meg Hermionéék szobájánál, a nő kezdte megbánni, hogy szabad kezet adtak Ginnynek. Nem gondolta volna, hogy a vörös hajú nő ennyire komolyan fogja venni a dolgot. Ő egy egyszerű kis fogadást szeretett volna a hátsókertben, erre már ott tartottak, hogy a húszfős szűk család helyett, több mint hetven vendég lett meginvitálva.

- Készítheted a galleonjaidat – súgta oda Hermione Dracónak, miután Ginny megmutatta nekik a már lefixált étellistát.

- Engedd, hogy kiélhesse magát! A galleonjaink miatt meg tudod, hogy nem kell aggódnod.

- Tudom, de nem akartam én ekkora felhajtást.

- Kicsim, abba már kezdek belenyugodni, hogy nem akarsz hozzám jönni feleségül, de engedd, hogy tökéletessé tegyem számodra azt a napot.

- Szeretlek! – mondta a nő, és csókokkal bombázva a férfit, eldőltek az ágyon.

- Rose és Lily lesznek a koszorúslányok ugye? – nyitott be Ginny, mit sem törődve a zilált külsejű szétrebbenő párossal.

- Ginny, az istenért! Most legyen elég ebből – kelt ki magából és Draco karjai közül is Hermione. – Szeretlek, tudod, te vagy a legjobb barátom, de most már kezdesz az agyamra menni. Ez nem egy esküvő, csak egy fogadás. A családommal akartam lenni, nem több tíz idegen emberrel. Hálás vagyok, amiért ilyen lelkesen vetetted bele magad a szervezkedésbe, de erre nekem nincs szükségem. Megérted? – kérdezte a lebiggyesztett ajkú nőtől.

- Ne haragudj, túlzásba estem. Olyan régóta vártam már a pillanatot, hogy ez a mamlasz rászánja magát és megkérje a kezedet. Együtt mentünk gyűrűt venni neked még Londonban.

- Értelek, de nézd az én szemszögemből.

- Tudom – horgasztotta le a fejét Ginny.

- Figyelj, nem veszem el a rendezés jogát tőled, de tudd, hogy hol a határ. És koszorúslányok? Nem lesz esküvő, ez lebegjen a szemed előtt. Csak egy családi összejövetel, hogy megünnepeljük azt, hogy szerelmes vagyok ebbe a tökéletes pasiba.

- Tökéletes, mi? – húzta fel szemöldökét Ginny.

- Nekem az – ölelte meg mosolyogva a férfit. – Minden vágyamat teljesíti.

- Hé – szólt bele a szóban forgó személy. – Azért ne állíts be papucsnak – korholta le.

- Tudjátok, szívesen megnézném, hogy mit szólna ehhez a nagy szerelemhez a tizenéves énetek – kuncogott Ginny.

- Hát, erre nincs lehetőség, és talán jobb is. Még a végén valaki megsérülne – nevetett Draco.

- Ostobák voltunk és más idők voltak – zárta le a témát Hermione. – És ha most megbocsájtasz… - nézett szemével az ajtó felé Hermione, és tekintetével kifelé taszigálta a nőt.

- Óh, srácok, ti mindig így be vagytok indulva? – nevetett a vörös hajú.

- Ne féltékenykedj, Vöröske, inkább keresd meg Pottert, és ess neki – adta a jó tanácsot a férfi.

- Jól van, megyek. Látom, nem bírtok magatokkal – nevetgélt a most már jókedvű lány.

- Köszönjük – hálálkodott a kissé piruló Hermione, amit Ginny kihátrált a szobából.

- Na, hol is tartottunk? – szegezte a nőnek a kérdést Draco.

- Hm, nem is emlékszem – dorombolta a nő.

- Akkor engedd meg, hogy emlékeztesselek – csókolt bele a nyakába a szőke.

Hemrione a konyhába ment, hogy megigya a szokásos terhesség megelőző főzetet. Lecsavarta a kicsiny fiola tetejét, szájához emelte az üvegcsét, és már épp lehúzta volna  lét, amikor egy erős kar gyengéden megfogta, ezzel megállásra késztetve. Természetesen Draco volt az. A nő furcsán, felvont szemöldökkel nézett rá. – Ne! – rázta a fejét mosolyogva.

- De hát… ez így elég kockázatos lenne – érvelt a nő.

- Tudom. Éppen ezért mondtam, hogy ne. Szeretnék egy közös gyermeket.

- Már van egy nevetett Hermione.

- Tudom, Wayne. De nem lehettem ott a terhesség alatt – tudod, valaki mkacsságamiatta -, és én szeretném átélni a baba cseperedésének minden egyes percét, veled – magyarázta, miközben a fiolát elvette a nőtől és letette a pultra. – Te nem szeretnél még egy lányt? Egy szőke angyalkát, akit királylány módjára kényeztethetnék.

- Persze, hogy szeretnék. De biztos vagy te ebben? Van már három gyerekünk…

- Egy negyedik még elfér – mosolygott rá.

- Igaz… Hát, akkor, ha biztos vagy benne… - kezdte a nő.

- Teljesen biztos – vágta rá a szőke.

- Akkor én is benne vagyok – simult boldogan Draco karjába Hermione.

Tizenöt év. Ennyi telt el azóta, hogy Hermionénak gyerekből felnőtté kellett válnia. A csata mindenkit megváltoztatott, mégsem ez hozta a legnagyobb fordulatot a nő életébe. Fiatalon férjhez ment, négy csodás évet élt együtt a férjével és szült egy gyönyörű kislányt. Rose minden napját bearanyozta, imádta őt, akárcsak Ront… akkor még. Aztán jött a fordulat, és eltávolodtak egymástól. Draco Malfoy. Ő kavarta meg jó alaposan a nő korábban nyugodt, kiegyensúlyozott életét. Bosszúállással kezdődött, viszonnyá vált, végül szerelem lett belőle. Hermione Granger sose gondolta volna, hogy pont ő, az a férfi, aki megkeserítette a gyerekkorát lesz az, akivel olyan szinten egymásba fognak bolondulni, mint még senki mással. Draco valóban szerette őt. És hogy koronázása is legyen a kapcsolatuknak, bonyolult körülmények között, újabb felfordulást generálva született egy imádnivaló kisfiuk, Wayne. Sokan gondolták a pár háta mögött, hogy csak azért vannak együtt, mert becsúszott a baba. Rengetegen pletykálták ezt. Ők azonban minden adandó alkalommal, mikor együtt jelentek meg valahol, akár Londonban, akár Brightonban, rácáfoltak a terjedő hírekre. Csak rájuk kellett néznie az embernek, ahhoz, hogy tudja, ezek ketten odáig vannak egymásért. Ha az egyik mozdult, mozdult utána a másik is, mikor egymásra néztek, tekintetükből sugárzott a szerelem. Hermione nemet mondott. De nem Draco szerelmére, csak a szokásoknak. Szabadon szerette volna szeretni a férfit a saját kis „szigetükön” a gyerekeik körében. Nem kellett nekik ahhoz a papír, hogy boldogan élhessenek együtt.

Ron Weasley évekig bánta még, hogy elbaltázta a házasságát. Tudta, hogy nagyrészt az ő hibája volt, és igaz, hogy a felesége megcsalta, de az már csak a vonzata volt annak, hogy ő elhanyagolta a nőt, és helyette inkább az italt és a szerencsejátékot választotta. Ám ahogy minden rossz után, jön valami jó, az ő életébe is belecsöppent valaki. Anne visszarángatta őt a földre, nem sajnáltatta már tovább magát, inkább ő nőnek szentelte az életét. A kezdeti nehézségek ellenére a karrierje is felfele kezdett ívelni, ezzel megteremthette az anyagi hátterét annak, hogy egy teljesen új életet kezdjen egy teljesen új nővel. Rövid időn belül feleségül vette Anne-t, Gertrude Greengrass vérszerinti lányát. Annyival más volt minden. A kezdeti lelkesedését nem hagyta lelohadni, napról napra megajándékozta kedvesét egy kis aprósággal, volt, hogy virágot, máskor pedig ékszert vitt neki, mikor hazatért egy hosszú nap után a munkahelyéről. A legcsodásabb érzés az volt, mikor a kisfiát Josht először a kezébe vehette. Sajnálta, hogy Rose-zal egyre jobban eltávolodtak egymástól, de tudta, hogy jó helyen van. Ott volt neki Draco, Hermione és a két fivére, akikkel boldogan élhetett együtt.

És hogy a Kis Túlélővel mi történt? Tizennégy éve boldog házasságban él legjobb barátja húgával, Ginny Wesleyvel, semmi oka nem volt arra, hogy panaszkodjon. A médiacápák szerencsére a csata után egyre elviselhetőbbek lettek, végre az igazat írták róla a reggeli lapokban. Kiérdemelte. Kiérdemelte azzal, hogy megmentette a varázslótársadalmat minden idők legnagyobb fekete mágusától Voldemorttól. Feleségét azóta is ugyan úgy imádja, mint mikor elcsattant közöttük az első csók, sőt, ha lehet még jobban szerette. Ez köszönhető volt a három lurkónak, akikkel megajándékozta őt a nő.

Mindhármuk élete sínre került, voltak lejtők, mégis sikerült nekik. Hibáztak sokat, csalódtak is, bosszút is álltak, végül révbe értek.

De vajon ezután minden így is marad? Senki nem tudja ezt előre megjósolni. Minden sarkon vár valami új, érdekes, izgalmas kaland.

Köszönetnyilvánítás:

Hát, a végére értünk. Amikor elkezdtük, nem hittük, hogy ilyen hamar eljön ez a nap. Pedig azért nem kevés idő volt, fél évig írtuk, és minden héten volt friss. Először is, nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki végigolvasta a történetünket, és még nagyobb köszönet annak, aki kritikát is írt. Nagyon jól estek a kedves szavak. Még az üres kritikáknak is örültünk, tényleg. Jó volt látni, hogy hétről-hétre mennyire várjátok mindig az új fejezetet. Reméljük megérte végigolvasnotok. Szeretnénk megkérni titeket, hogy így a végén még írjatok egy összefoglaló kritikát. Olyanokra gondolunk, hogy mi tetszett, mi nem, ki volt a kedvenc mellékszereplőtök, melyik volt a kedvenc fejezetetek, jelenetetek, vagy, hogy éppen min lepődtetek meg a legjobban. Köszönjük, hogy velünk tartottatok. Reméljük, találkozunk még a következő írásunknál. "

Zsanie és Heki