23. fejezet - Bűvkör

- Ez igen! – jött egy füttyentés a pult túlsó végéből.

Hirtelen rebbentek szét, mintha valami rosszat tettek volna. Pedig egyszerűen csak nem voltak hozzászokva, hogy a kapcsolatuk nyilvános. Sőt, azt sem szokták még meg, hogy kapcsolatuk van. És hogy ezt is fokozzuk, azt meg végképp nem szokták meg, hogy egymással. Csoda, hogy így reagáltak?

- Hello, Blaise – köszönt barátjának Draco.

- Hát te?

- Törzsvendég lettem – vigyorgott Hermionéra a férfi, majd a mellette álló Iris felé fordult, és szenvedélyesen megcsókolta.

Hermione tátott szájjal bámulta.

- Úgy érzem, sok mindenről lemaradtam – tátogta Hermione.

- Te beszélsz?! Eltűnsz, aztán visszatérsz… ráadásul Malfoy szájában kutatva – vágott vissza Iris.

- Hé, ez azért nem úgy volt – védekezett a nő.

- Na, elég legyen, lányok! – állította le a veszekedést Draco. – Hermione, mondd el, mi történt. Úgyis azért jöttél. Aztán majd Iris is beszámol a történtekről. Addig én iszok valamit Blaise-zel.

- Igenis – felelte tettetett sértődöttséggel a nő, majd a másik lánnyal félrevonultak.

- Na, mi is volt ez a nagy eltűnés?

- Terhes lettem – vágott a közepébe.

- Micsoda? Mikor? Miért nem mondtad?

- Mert nem akartam, hogy bárki is tudja. Épp ezért tűntem el. Már látszott volna a hasam – kezdett magyarázni Hermione, és a következő húsz percben részletesen beszámolt a történtekről.

- Áh, szóval hiába is tagadtad, csak volt már valami Malfoyjal.

- Csak amit te is tudtál. Hogy néha lefeküdtünk egymással. Csak aztán közbejött a gyerek…

- És most?

- Hát, most együtt vagyunk egy pár napja. Úgy döntöttünk, megpróbáljuk így.

- Helyes. Nekem tetszik az ötlet.

- Én is remélem, hogy működni fog, mert minden annyira jónak tűnik, hogy nagyon nagy pofára esés lenne, ha mégis kiderülne, hogy ugyanaz a szemét, aki volt.

- A gyerek sok mindent megold – válaszolta Iris.

- Igen, de nem akarok csak azért vele lenni.

- Megértem.

- Na, de inkább mesélj Zambiniről – kíváncsiskodott Hermione.

- Hát, hol is kezdjem.

- Mi van Carlal?

- Az utóbbi időben már nem jöttünk ki olyan jól, és Blaise is nyomult, szóval… szakítottam vele.

- Szóval Blaise kezdeményezett – állapította meg a nő.

- Igen. Tudod, egyszer kitalálta, hogy feküdjek le vele. Én meg persze nemet mondtam, nyilván Carl miatt. De aztán folyton itt lebzselt, és kitalálta, hogy belém zúgott. Szinte már papucs lett, annyira megpróbált bevetni mindent. A lényeg, hogy szépen lassan sikerült magához édesgetnie. Az igazság az, hogy csak most adtam be a derekamat. Eddig fűzött.

- Hát, akkor gratulálok. Eddig minden oké?

- Eddig igen. De nem tudom mi lesz, ha eltűnik a kezdeti lelkesedése. Olyanokat mond, hogy én vagyok élete szerelme, meg hasonló balgaságok.

Hermione hangosan felnevetett.

- Nehéz elképzelni ezt pont róla. Blaise Zambini a nagy nőcsábász beleszeretett valakibe. Ha tudnád, miket művelt az iskolába – vigyorgott Hermione.

- Na, ezzel most felkeltetted az érdeklődésemet. Hallgatlak! – dőlt előre a pulton Iris, fejét a kézfejére támasztotta.

- Hajaj, hol is kezdjem? Elsősorban nem sok olyan lányt tudnék mondani neked, akit nem sikerült ágyba vinnie, vagy akivel ne kavart volna. Egy hollóhátassal valaki rajta is kapta, miközben éppen a folyósón estek egymásnak. Kapott is a tanároktól rendesen – csóválta meg a fejét a nő. – Harrynek volt egy térképe az iskoláról, amin követni lehetett az embereket. Nos, onnan tudhattuk, hogy éppen kivel volt egy-egy légyottja Blaise-nek.

- Na, szép! Micsoda pasival hozott össze engem Merlin – nézett az ég felé a nő viccelődve.

- És akkor én mit mondjak? Draco Malfoy, a Mardekár hercege. Egyik kutya másik eb…

- Tényleg örülök nektek. Olyan jó volt látni titeket az előbb így együtt. Olyan szenvedéllyel nézett téged Draco. Irigyellek.

- Irigyelsz? – húzta fel a szemöldökét Hermione. – Te, miközben itt van egy dögös pasi, aki lesi minden kívánságodat?

- Igaz, nem panaszkodhatunk – nevették el magukat mind a ketten.

- Szóval, tart még a nagy szerelem? – kérdezte Draco, miután kitárgyalták a baba témát.

- Hihetetlen – ámuldozott Blaise. – Sose gondoltam, hogy valaha is találok egy ilyen csodás nőt. Az életemet is odaadnám érte, Draco. Én… én meg akarom kérni a kezét – bökte ki a férfi.

- Te most hülyéskedsz velem? – horkant fel nevetve a szőke. – Alig vagytok együtt pár napja, ne legyél már ennyire bolond. Ennyi erővel én is elvehetném Hermionét, mert van egy gyerekünk.

- Mi tart vissza? – kérdezte Blaise az italába kortyolva.

Draco csodálkozva pillantott a barátjára. Sose gondolta Zambinit egy házasodni vágyó típusnak, így váratlanul érte a kijelentése, főleg úgy, hogy eddig egy komoly kapcsolata sem volt a férfinak. Úgy gondolta, hiba lenne, ha hagyná, hogy megtegye a barátja ezt, hisz őt ismerve, úgysem lenne hosszú távú a dolog. A következő sarkon majd megpillant egy másik csodás nőt és egyből vége lesz a nagy szerelemnek.

- Tudod, az tart vissza, hogy van annyi eszem, hogy ne ugorjak fejest egy bizonytalan házasságba. Most jól megvagyunk Hermionéval, de ki tudja, mi lesz egy, vagy több év múlva? Te is inkább gondold ezt át még egyszer.

- Nem indulunk lassan? – lépett Draco mellé Hermione és a vállára tette a kezét. – Nem akarlak félbeszakítani titeket, csak azért jó lenne Wayne-t megetetni és időbe lefektetni, hogy ne legyen nyűgös hajnalban.

- Persze, Blaise-zel úgyis mindent megbeszéltünk. Meg holnap reggel amúgy is találkozunk az irodában – nézett jelentőségteljesen barátjára Draco.

- Rendben, akkor, viszlát, Blaise – intett a nő a férfinak, majd visszaindult Irishoz, aki a pultnál szolgálta ki a vendégeket.

- Ne hamarkodd ezt el, oké? – kérdezte a szőke, miközben kezet fogtak és jól hátba verte a másik férfit.

- Nincs mit átgondolnom – vigyorgott Blaise, majd útjára engedte a friss apukát.

- Olyan édesen szuszog. Nem tarthatnánk meg? – kérdezte Ginny Harryre, majd Hermionéra pillantva.

- Minek neked ő, ha a pocakodban ott cseperedik a kisbabátok? – nevette el magát a nő, közben a fiáért nyúlt és a karjába vette. Wayne-nek nem igazán tetszett a környezetváltozás, így amint kinyitotta a szemét, zokogni kezdett. Hermione próbálta csitítani, de semmi nem segített.

- Add, majd én – nyúlt érte Draco is, majd kiment a picivel Potterék előszobájába, közben egyenletesen ringatta és halkan egy dalt dúdolt neki.

- Hihetetlen, mennyire oda van érte – ámuldozott a vörös hajú nő.

- Igen, az – mosolygott Hermione is.

- Jó helyed lesz mellette – látta be Harry, miután több mint fél órát töltött a lakásában a szőke férfi. Figyelte minden rezdülését, próbálta elemezni, megtudni, vajon mik a szándékai. Végül arra jutott, Draco Malfoy oda van a barátnőjéért. Követte minden mozdulatát, ha arrább lépett, ő is mozdult. Mintha csak két mágnes lettek volna.

- Kezdem én is azt hinni – nevetett Hermione, miközben gyengéden Dracót nézte. Eddig is voltak iránta érzései, de most, hogy szinte a nap huszonnégy óráját együtt töltötték, ezek az érzések felerősödtek. Látta a férfit elég sokat, és így megbizonyosodhatott róla, hogy nem csak akkor kedves, amikor velük van. Néha még megjelentek a vonások a régi Draco énjéből, de egyik ilyen vonás sem volt túlzottan kiábrándító.

***

A hétvége hamar eljött.

A két nagyobb gyerek óvodába járt, bár nem egy csoportba a korkülönbség miatt. Rose és Scorp ebből kifolyó nemtetszésüknek hangot is adtak, és kitalálták, hogy inkább nem mennek többet, mert otthon legalább együtt játszhatnak. Persze, ezt a szülők nem engedték meg. Egyébként a gyerekek körében az utóbbi időben lekerült a rajzolás és a bújócska vette át a helyét. A Malfoy-ház erre tökéletes volt, bár Draco eldöntötte, hogy majd elviszi őket a kúriába is, ott tényleg jól el lehet bújni. Úgyis azt tervezte, hogy bemutatja új családját az édesanyjának.

Hermione napjai Wayne-nel teltek, sokszor voltak kettesben, de azért Draco is próbált minél többet otthon lenni. Az irodába csak a fontos papírok aláírása miatt ment be.

Végül szombaton jött el az a nap, hogy felkerekedjenek és a Malfoy-birtok felé vegyék az irányt. Amikor Draco felvetette az ötletet, Hermione nem volt biztos benne, hogy készen áll már erre. Őszintén szólva, egy kicsit tartott a nővel való találkozástól, de a szőke biztosította, hogy minden rendben lesz.

A birtok lenyűgöző volt. Igaz, járt már itt, de akkor nem ért rá szétnézni, sokkal fontosabbnak tartotta, hogy életben maradjon. De most, hogy jobban megfigyelhette, lélegzetelállítónak találta. És még a kúria belsejét nem is látta.

Mrs. Malfoy először a gyerekeket köszöntötte. Kedvesen fordult Rose-hoz, és Hermione már ettől nyugodtabb volt egy fokkal. A gyerkőcök a gyors ismerkedés után Scorpius vezetésével el is indultak felfedezni a terepet.

- Üdvözlöm, Mrs. Malfoy – köszönt illedelmesen Hermione.

- Szervusz, Hermione. Nem tegeződhetnénk? Ettől a magázódástól olyan idősnek érzem magam – mosolygott rá az asszony

- De, persze.

- Szia, anya. Hogy vagy? – kérdezte Draco gyengéden.

- Megvagyok, fiam. Csak unatkozom. Nagy ez a ház egyedül. Kértek egy csésze teát?

- Igen, köszönöm – bólintott Hermione.

- Zeena, kérlek, hozz a nappaliba egy kancsó teát – kérte a házimanót, akit eddig a nő észre sem vett. – Gyertek, üljünk le! – fordult a pároshoz, de főként Wayne-t nézte. – Esetleg megfoghatnám őt? – nézett Hermionéra kérlelőn.

- Persze – nyújtotta át a babát a nő. Megbízott benne. Érezte, hogy Mrs. Malfoy pont annyira odavan a fiukért, mint Draco maga.

- Milyen az együttélés? – tért rá a ház asszonya az egyik legfontosabb kérdésre, közben le nem vette a tekintetét az unokájáról.

Hermione és Draco összenéztek, végül a nő szólalt meg elsőként.

- Minden remekül megy, ha mondhatom ezt. A gyerekek külön élvezik, hogy együtt lehetnek, és hát… mi sem panaszkodhatunk – hunyta le a szemét mosolyogva. – Azt hittem nehezebb lesz – vallotta be őszintén a nő.

- Mire gondolsz? – fordult felé Draco.

- Hát tudod, tényleg sose voltunk jóban, sőt, gyűlöltél engem, akárcsak én az arisztokrata viselkedésedet. Már elnézést a szóhasználatért! – kapott a szájához Hermione és Narcissára pillantott.

- Ugyan már – legyintett az idősebbik nő.

- Szóval, nem kedveltük egymást, és mégis, ma együtt élünk, és van egy gyönyörű gyerekünk mindez ellenére – mosolygott a férfira Hermione.

- Annyi biztos, hogy a legvadabb álmaimban sem merült fel ez a jövőkép. De egyáltalán nem bánom, és élvezek minden napot, amit a fiunkkal tölthetek – fordult az anyja felé Draco.

- Ez a lényeg – jegyezte meg a nő, időközben megjelent a manó és a nő elvette remegő kezeiből a tálcát, amin a csészéket és a teát hozta. – Cukrot tehetek bele? – kérdezte Hermionétól.

- Kettőt kérek szépen.

- És hogy bírtok Wayne-nel?

- Nos, mivel egyikünknél sem ő az első gyerek, könnyebben megy, úgy érzem. Rose-zal már beletanultam kellően a dolgokba, így nem fáraszt le annyira, mint az első szülésem után. Főleg, mivel Wayne nagyon nyugodt baba.

- Szerencsénkre – tette hozzá Draco mosolyogva. – Scorpiussal nem volt egy nyugodt éjszakám se, Wayne mellett azért tudunk kicsit pihenni.

- Fiam, lenne kedved kimenni a gyerekekkel a karámokhoz?

- Persze, nyugodtan rázzatok csak le – kelt fel tettetett sértődöttséggel a férfi, majd Rose és Scorp keresésére indult.

Hermione halvány mosollyal az arcán bámult Draco után, míg az el nem tűnt a lépcsőfordulónál. Ezt követően újra a teájának szentelte figyelmét.

- Látom ám, mennyire oda vagy érte – jegyezte meg lágyan a nő.

- Tessék? – kapta fel a fejét Hermione.

- Minden lerí arról, ahogy ránézel. Követed minden mozdulatát, hozzá igazítod a lépteidet, még ha nem is szándékosan. De ne ijedj meg! Nem azért mondom, mert ez baj lenne, csak megjegyeztem az észrevételemet. Emlékszem kapcsolatunk fénykorában Luciusszal mi is ilyenek voltunk – sóhajtott fel a nő.

- Amúgy mi történt vele? – kérdezte a nő. – Már ha nem vagyok túl indiszkrét.

- Elkapták az aurorok a csata után. Hiába mondtuk, hogy már a jó oldalra álltunk, annyi mocskosságot elkövetett a múltban, hogy nem volt kérdés… Azóta az Azkabanban raboskodik. Néha még levelezünk egymással, de azon a helyen megváltoznak az emberek, és már ő sem az a férfi, akibe hajdanán beleszerettem.

- Érdekházasság volt?

- Annak indult, de egymásba szerettünk. Akkor még nem olyan volt, mint ahogyan te megismerted őt. Voldemort teljesen tönkretette, nem csak idegileg, de a személyiségét is. Régen egy életvidám, okos, romantikus férfi volt, mára csak egy roncs maradt belőle. De, ne is figyelj rám. Nem akarlak ilyesmikkel traktálni – szipogott egyet a nő, visszavette az álarcát, majd a kezében fekvő fiúcskára nézett.

- Igazából mindig is érdekelt, vajon milyen kapcsolat lehetett közöttetek.

- Valóban? – nézett rá meglepődve az asszony.

- Igen. Tudod, sosem kedveltem Luciust, de nem ítéltem el. És tudom, hogy nálad jobban senki nem ismerheti őt.

- Ha szeretnéd, mesélhetek – lelkesült fel a nő.

- Szeretném.

- Luciusszal már a Roxfortban is ismertük egymást. Igaz, ő felettem járt pár évvel, de a szüleink jóban voltak. Amióta az eszemet tudom, folyton csak azt hajtogatták, hogy majd Lucius felesége leszek. A Roxforti időkben nekem ez nagyon nem tetszett, mert szerelmes voltam egy Sebastian nevű fiúba. Titokban találkozgattam is vele. Aranyvérű volt, de nem volt elég gazdag és befolyásos a családja. Esélyünk sem volt.

- Azt hiszem, tudom, mit érezhettél – bólogatott Hermione. Örült, hogy nekik már nem e-szerint kell élniük, és hogy nyugodtan együtt lehet Dracóval.

- Aztán tényleg hozzá kellett mennem Luciushoz. Eleinte csak tűrtem, és szépen teljesítettem a kötelességemet. Persze, a szülők rögtön elkezdtek nyaggatni, hogy unoka és örökös kell. Én még nem akartam gyereket, mert túl fiatalnak éreztem magam. Merlin valahogy tudta, hogy még nem akarok kisbabát, mert sokat próbálkoztunk, de nem jött össze. Luciust akkor ismertem meg igazán. Mindent megtett, hogy nekem jó legyen. Támogatott, segített és tartotta bennem a lelket. Merthogy a próbálkozás végül évekig tartott. Már teljesen elkeseredtem, és azt hittem nem is lehet gyerekem. Még gyógyítóhoz is elmentünk, de semelyikünknél nem volt semmi probléma. Aztán egyszer csak teherbe estem Dracóval. Igazi csoda volt. Ezért is ennyire fontos nekem az én kisfiam.

- Azt hiszem, igazad van. Draco egy igazi csoda – mosolygott rá Hermione. Úgy érezte, hogy Narcissa és ő nem is annyira különbözőek. Mindketten szerelmesek voltak egy aranyvérű, de nem igazán rangos család fiába. Hermionénak volt rá lehetősége, hogy őt válassza, de így se jött ki jól a dologból. És végül mindketten egy Malfoy mellett kötöttek ki. Csak abban reménykedett, hogy az ő története egészen máshogy fog végződni. Látta Narcissán, hogy nagyon magányos. Sajnálta, mert szerinte nem ilyen életet érdemelne. Gyönyörű háza, sok pénze és rangos tekintélye volt, de mit ér ez az egész, ha nincs kivel megosztania?

Viszont Draco már megjárta ezt. Tudta, hogy milyen magányosnak, egyedül lenni, és nem hitte, hogy még egyszer szeretne olyan lenni. Draco Malfoy számára most jött el a változás ideje, amikor majd jó dolgok történnek vele.

- Lucius is nagyon örült Dracónak. Na, jó, talán nem annyira, mint a fiam Scorpiusnak, vagy Wayne-nek, de azért örült. A férjem és ő sokban különböznek. Lucius sokkal keményebb, minden szempontból. Draco inkább törékenyebb. De mindkettő tud gyengéd lenni, csak ismerni kell őket.

- Igyekezni fogok megismerni őt – ígérte Hermione. Úgy érezte, hiába ismeri a férfit régóta, valójában alig tud róla valamit. Pedig, ez kell ahhoz, hogy belészerethessen. Egyre jobban úgy érezte, hogy szereti a férfit, és mellette a helye, de még nem érezte eléggé biztosnak ezt az érzelmet ahhoz, hogy kis is mondhassa. Még mindig hiányzott egy picike kis szikra.

- Elhiszem – mosolygott rá az idős nő. – Körbevezethetlek?

- Éppen kérni szerettem volna.

- Ugye nem baj, ha még tartogatom egy kicsit? – pillantott Narcissa a kezében szuszogó fiúra.

- Dehogy is. Jól érzi magát melletted.

Hermione ámuldozva követte az idősebb nőt, ahogy az bevezette őt a kúria rejtekeibe. Kezdte irigyelni Dracót, hogy ilyen csodálatos helyen nőhetett fel. A ház, ahol ő a gyerekkorát töltötte egy egyszerű kertvárosi családi ház volt, kis udvarral és sötét padlással, amitől persze mindig is rettegett. Neki mindig a képzeletére kellett hagyatkoznia, mikor a barátnőivel királynőset játszottak, Draco viszont valóban egy erődítményben lakott. Az alagsor és a pince legalábbis arra emlékeztette a nőt. Szinte látta maga előtt, ahogy a kis Draco a kétségbeesett szülei elől bujkált odalent.

Narcissa, mikor rátért a családtagok portréival díszített folyosóra, el is mesélt egy keveset a család történelméről, ami persze nagyon érdekelte Hermionét.

- Ez hihetetlen – tátotta el a száját a nő, mikor Narcissa bevezette a Malfoy család könyvtárába. Ez idáig szeretett iskolájának, a Roxfortnak a könyvtára volt a kedvenc helye, azonban ez abban a pillanatban megváltozott, mikor felfedezte, hogy közel sem akkora ez a helyiség, mint ahogyan azt első ránézésre megállapította. – Draco tudja jól… Tudja jól, hogy megörülnék ezért a helyért és még csak meg sem említette, hogy létezik.

- Én nem tartalak vissza, nézz körül kedved szerint – engedte szabadjára a nőt Mrs. Malfoy, persze, csak képletesen.

Hermione meg, mint kisboszorkányok a cukorka boltban rohant egyik óriási könyvrendszertől a másikig, felmászott a létrákon, hogy megnézzen egy-egy kötetet, majd le, és egy másik könyv gerincén húzta végig a kezét. Ha létezik a mennyország, Hermione számára valahogy úgy nézne ki, mint Dracoék könyvtára.

- Azt hiszem, ha bezárnának ide, életem végéig boldog lennék – hüledezett. Kezei gyorsan zsebre dugta, próbálva visszatartani a kényszert, hogy az összes kötetet végig fogdossa.

- Ki zár be kicsodát? – dugta be a könyvtár ajtaján a fejét Draco, majd alatta megjelent egy szőke és egy vörös üstök is, ami két kuncogó gyerekhez tartozott.

- Senki, csak épp arra célozgattam édesanyádnak, hogy valami hihetetlen ez a hely, te meg még csak nem is említetted nekem – mondta szemrehányóan Hermione.

- Mami, Scorpinak van egy lova, hallod, egy igazi lova. Felülhetek majd rá? – kérlelte az anyja nadrágját húzkodva Rose.

- Ha jól viselkedsz, és ha Draco megengedi, akkor igen – egyezett bele a nő, majd felemelte a lányát és nyomott a homlokára egy csókot, mire ő is kapott egy cuppanóst az orrára.

- Én megengedem, Gray az enyém – vigyorgott a szőke kisfiú.

- De csak ha mindent megettetek ebédre – tette hozzá tettetett szigorral Narcissa, majd belecsípett unokája pozsgás arcába. – Induljunk akkor vissza, már biztos farkas éhesek vagytok. – Narcissa maga előtt vezetve a kézen fogva ugráló kicsiket, visszaindult a hall felé, kezében Wayne-nel. Gondolta, kicsit kettesben hagyja a fiatalokat, magára vállalva a dada szerepét.

- Van térképetek a házról?

- Micsoda? – kérdezte nevetve a férfi.

- Térkép. Én biztos, hogy nem találnék vissza oda, ahonnan indultunk. Jobbról jöttünk, de esküszöm, az a lovagi páncél és az a festmény nem volt akkor ott.

- Én itt nőttem fel, ismerem a kúria minden rejtett, titkos zugát. Tudod, ez olyan, akár a roxfort, csak valamivel kisebb. Gyere, megmutatom! – fogta meg a nő kezét szorosan, majd maga után rántotta egy téglafal elé. Ott előkapta a pálcáját és az egyik címeres téglára koppintott, mire azon egy aprócska ajtó jelent meg.

- Csak utánad – mondta a nő, maga elé engedve a szőkét.

Ahogy haladtak a szűk folyosón különösebbnél különösebb eszközök mellett haladtak el.

- Ne akarjam tudni, hogy mik ezek? – kérdezte kétkedve a nő.

- Apámat ismerve nem nehéz kitalálni, hogy mik ezek. Remek módszerei voltak azok ellen, akik jól bírták a kínzó átkokat – húzta el a száját.

- Amúgy ez a folyosó hova vezet?

- Egyenesen a konyhába – mosolyodott el a férfi. – Már lehet is érezni Lochy főztjének az illatát.

- Kezdek éhes lenni – jegyezte meg a nő.

- Én is, de nem ételre – vigyorgott Draco, mire Hermione csak a szemét forgatta.

Az ebéd kellemesen telt. Az ételek fantasztikusak voltak, Hermione meg is dicsérte érte Lochyt, mire az pironkodva hálálkodott. A nő nem volt oda azért, hogy a házban manók szolgálják ki őt, de látta, Narcissa hogyan bánt velük, és Draco azt mondta, hogy fizetést is kapnak, valamint, hogy önszántukból vannak itt. Állítólag akkor mehettek volna el, amikor csak akarnak, de ezek a manók már túlságosan elkényelmesedtek itt a kúriában, jó dolguk volt. Mrs. Malfoy pedig örült a társaságnak, legalább nem volt teljesen egyedül.

Az étkezés után a gyerekek addig nyaggatták Dracót, amíg az be nem adta a derekát, és ki nem vitte őket Grayhez. Hermione elvonult az egyik szobába megetetni Wayne-t, majd mikor a kicsi csendesen szuszogni kezdett, elindult kifelé a szőkéhez, és a kicsikhez. Narcissa nem akart kimenni a hidegbe, így a nő őt kérte meg, hogy nézzen rá néha, hogy minden rendben-e.

A birtok nagy volt, de Hermione valahogy ösztönösen tudta, hogy merre van a karám. A gyerekek egy gyönyörű lovat álltak körbe, míg Draco almát adott az állatnak.

- Hermione, bemutatom Grayt. A kanca, aki szülte volt a legjobb barátom tizenéves koromban. Tudod, nem voltak igazi barátaim, így vagy a könyvtárban lógtam és olvastam, vagy Solitude-del barangoltunk a közelben. Sajnos nemrég elpusztult, de a csikója most már Scorpius tulajdona.

- Hello, nagyfiú – paskolta meg a ló orrát a nő.

- Valójában lány – nevetett Draco.

- Oh – jött zavarba Hermione.  – Nem tudtam.

- Anya, hagy üljek fel rá! – kérlelte a vörös kislány az anyját.

- Nem hiszem, hogy ez most jó ötlet.

- De megígértem.

- Igen, felülhetsz, de nem most. Hideg van.

- Én nem fázok! – kiáltotta, pedig szája egészen lila volt. Valóban eléggé hűvös volt az idő, a gyerekek pedig már kint voltak egy ideje Dracóval.

- Rose, megígérem, hogy megtanítalak lovagolni, de nem most. Rendben? – egyezkedett Draco.

- Mikor? – követelőzött a kis vörös.

- Ha jobb idő lesz. Biztos vagyok benne, hogy Scorpius majd akkor is meg fogja engedni.

- Apa, én fogom őt megtanítani – vágta rá a szőke gyerek. Gray az enyém, nekem kell megtanítanom Rose-t lovagolni rajta.

- Na, azt majd még megbeszéljük – szólt közbe Draco. – De most menjünk be, mert meg fogtok fázni. Eléggé fúj a szél.

Visszafelé sétálva a birtokon Hermione mosolyogva karolt a férfiba.

- Jól kezelted – szorította meg a karját.

- Kösz. Azt hiszem, ezért jutalmat érdemlek – vigyorgott Draco.

- Mire gondoltál?

- Hm, majd este meglátod.

- Hosszú éjszakánk lesz? – kérdezte pajkosan a nő.

- Meghiszem azt – bólogatott a férfi nevetve, miközben visszaértek, és levették a kabátjukat. – Anya – fordult Narcissához -, azt hiszem, mi lassan mennénk.

- Tényleg? Maradjatok még. Olyan ritkán van társaságom!

***

- Tudod, arra gondoltam, esetleg áthívhatnánk Hermionét és a barátját vacsorára – vetette fel a témát Anne, miközben apró köröket rajzolt a mellette fekvő férfi tenyerébe. Érezte, hogy Ron összerándult, ahogy felfogta a hallottakat.

- Nem fogom a házamba engedni azt az embert! – jelentette ki apellátát nem tűrően.

- Ron, ugyan már! Nem viselkedhetsz ilyen gyerekesen mindig. Felnőtt férfiak vagytok, biztos meg tudjátok beszélni a gondjaitokat.

- Nem, kicsim! Vele nem lehet normálisan beszélni. Ő egy pöffeszkedő, aranyvér mániás tuskó – dühöngött a férfi és felpattant az ágyról.

- Ha aranyvér mániás, miért is van a mugliszületésű Hermionéval? – tette fel a kérdést Anne, amire Ron se tudta a választ.

- Fogalmam sincs – vallotta be őszintén. – De én ennek az egésznek nem akarok a része lenni.

- Kérlek, a kedvemért! Így talán a lányodat is megismerhetném – húzta vissza maga mellé a férfit a nő.

Ron pár pillanatig fejét csóválva meredt a nőre, végül megadva magát, visszaült mellé az ágyra és megcsókolta.

- De csak miattad!