Hermione első napjai a Malfoy-házban nyugodtan teltek.
Draco, amikor nem a munkahelyén volt minden idejét a fiával töltötte.
Mérhetetlen boldogság fogta el, mikor a kis Wayne-t a karjában foghatta.
Scorpius igen jól fogadta a konkurenciát. Mindig a kicsi körül legyeskedett, a
fejébe vette, hogy megtanítja az öccsét repülni, ha már az apja nem teszi ezt
meg. Rose is boldog volt, hisz korábbi kérésének eleget téve nem csak egy
kistestvért, de Scorpius személyében még egy bátyust is kapott.
Hermione, miután az összes holmiját kipakolta, úgy döntött,
kézzel kifesti a kicsik és a saját szobáját. Ezzel le is kötötte magát azokban
az órákban, mikor Wayne aludt. Egyik ilyen alkalomkor Draco lépett be a
szobába, hóna alatt Hermione naplójával.
- Ez igen, szép munka! – jegyezte meg csodálkozva. – Azok a
virágok nagyon élethűek lettek.
- Köszönöm – fordult a férfi felé Hermione.
Draco hirtelen felnevetett.
- Festékes az arcod.
- Hol? – kapott az arcához a nő.
- A másik oldalon. Várj, majd én – nyúlt az arcához Draco és
letörölte a zöld foltot.
- A tied is olyan – mondta kuncogva Hermione.
- Az enyém? – értetlenkedett Draco.
- Igen, itt – jött a válasz a nőtől, majd belenyúlva a
kezében tartott festékesdobozba, egy sárga tenyérnyomot hagyott a szőke arcán.
- Megy a sárga a szemedhez – mondta.
- Ezt nem kellett volna. – Draco kikapta a nő kezéből a
festéket és a fejére öntötte.
Ezzel kezdetét vette a harc.
Alig telt el pár perc, mire mind a ketten tetőtől talpig
csupa festékesek lettek. Nevetve szaladgáltak egymás elől a szobában, míg Draco
a sarokba nem szorította Hermionét.
- Úgy hiányzott ez – lihegte a férfi a futástól.
- Micsoda?
- Az, hogy önfeledten szórakozhatok a társaságodban.
- Igen, az nekem is – jelent meg egy mosoly a nő arcán.
Draco nyelt egy nagyot, közben nem engedte el Hermione
tekintetét.
- Meg akarlak csókolni – motyogta.
- Nem tudom, mi tarthatna vissza – válaszolta Hermione
közelebb húzva magához a szőkét. Neki persze nem is kellett ennél több. Ajkaik
szenvedélyesen forrtak össze.
Csókolták egymást, mintha az életük múlt volna rajta. A
külvilág szinte teljesen megszűnt körülöttük létezni.
- Mi ütött belénk? – kérdezte a nő rekedten két csók között.
- Nem tudom – jött a rövid válasz.
Percekkel később váltak csak el egymástól.
- Tönkretetted a virágaimat – jegyezte meg zavartan
Hermione. – De mindegy, amúgy is túl lányos lett Wayne-nek.
- Talán festhetnénk neki egy sárkányt – csillant fel Draco
szeme. – Hogy ne legyen túl ijesztő neki, lehetne egy alvó sárkány. – S azzal a lendülettel intett egyet a pálcájával,
mire a falak újra tiszták és fehérek lettek. Megragadott egy ecsetet és
elkezdte felvázolni a körvonalakat.
- Nem is tudtam, hogy ehhez is értesz.
- Sok mindent nem tudsz te még rólam.
- Az már biztos – mondta Hermione.
- Viszont én most már egyre jobban értelek – tért rá a napló
témára Draco.
- Tényleg? Elolvastad? – kérdezte Hermione fürkésző
szemekkel.
- Azt hiszem. Miközben olvastam, próbáltam a te helyedbe
képzelni magam, és bevallom… nem lehetett könnyű neked. Tény, hogy én se vagyok
mindig kiszámítható, így még azt is megértem, hogy ki akartál zárni ebből az
egészből. De nagyon örülök, hogy végül mégis részese lehetek Wayne életének. És
talán a tiédnek is – fejezte be halkan Draco.
- Ezt hogy érted? – kérdezte Hermione gyorsan dobogó
szívvel.
- Itt az ideje, hogy nyíltan beszéljünk az érzéseinkről –
jelentette ki a férfi. – Úgy érzem, túl fontossá váltál nekem. Nyilván azért
is, mert fiam anyja vagy, de emellett… az előbb nem csak úgy a semmiért
csókoltalak meg. Vonzódom hozzád. Gyönyörű nő vagy, ezt te is tudod. Érzéki, és
gyengéd, és hiányzik a szex veled. De az utóbbi időben már nem csak testi
vonzalmat érzek irántad. Valami megváltozott.
Hermione csak hebegni tudott. Draco Malfoy bevallotta, hogy
érez iránta valamit. Ez az információ hirtelen melegséggel és ugyanakkor
aggályokkal töltötte el.
- Annyi mindenről írtál ebben a naplóban, de arról semmit,
hogy mit érzel irántam? Én kitálaltam. Hát te jössz.
A nő mély levegőt vett, sóhajtott, majd beszélni kezdett.
Jöjjön, aminek jönnie kell – gondolta.
- Azt hiszem én is hasonlóan érzek. Jobban kedvellek, mint
azt hittem. De nem vagyok biztos benne, hogy ez helyes.
- Abbahagynád, hogy folyton azon gondolkodsz, hogy mi a
helyes, és mi nem? Nem lesz soha valódi életed, ha azon gondolkodsz csak, hogy
mi lenne, ha – emelte fel a hangját egy kicsit Draco. – Nekem is vannak
kételyeim. A múltat nem tudjuk kitörölni, ez tény. De a jövőt tudjuk irányítani
még. Én se kezdek azon gondolkozni, hogy mit fognak szólni az emberek, vagy
hogy tényleg együtt akarok-e élni és lenni egy sárvérűvel… bocs – szúrta közbe
-, épp ezért megtehetnéd, hogy csak úgy haladsz az árral.
- De nem tudom, hogy …
- Tudod mit? – szakította félbe Draco. – Úgy érzem, én ezt
jobban akarom, mint te, és amíg ez így marad, addig nincs is miről beszélnünk.
Nem akarok még egyszer megalázkodni előtted. Kérlek, értesíts, ha végre
eldöntötted, hogy mit akarsz – morogta a szőke, és otthagyta a tátogó lányt.
Hermione mérges volt. Nem Dracóra, hanem magára, mert
pontosan tudta, hogy minden igaz, amit a férfi mondott. Ő volt a híres
griffendéles, mégis olyan gyávának érezte magát, mint még soha. Tudta, hogy
lépnie kell. Hogy ez így nem vezet sehová. A gondolat már ott motoszkált a
fejében, viszont az elhatározás már hiányzott.
Wayne-hez sétált a kiságyhoz, és neki kezdett el beszélni.
Tudta, hogy a gyermek egy szót sem ért abból, amit mondd, mégis jól esett
valakinek elmondani, hogy mit is gondol.
- Ugye milyen buta a mami? – kérdezte nagyot sóhajtva a
babától. – Szerinted is lehetséges lenne? A papi és a mami tényleg tudnák
egymást szeretni?
A kisfiú csak bámult rá a nagy szürkéskék szemeivel,
miközben az anyja mélyen gondolataiba mélyedt.
- Hát, csak egyféle képen derülhet ki. Ugye, kicsim? – ért
meg benne az elhatározás, majd otthagyta a nézelődő gyermeket és Draco után
indult.
Nem találta lent, így az éppen arra járó Minktől kérdezte
meg, hogy merre van a férfi.
- Az Úr a szobájához tartozó tusolóban tartózkodik. Azt
mondta, szüksége van egy jó zuhanyra – tájékoztatta a manó.
Hermione gondolkodás nélkül indult meg a férfi szobája felé.
Ha még mindig terhes lett volna, akkor a hormonokra fogta volna az egész
ötletet.
Óvatosan nyitott be az utolsó szobába az emeleten. Draco
lakrésze sokkal visszafogottabb volt, mint ahogyan azt a nő gondolta. A falak
halvány színe kontrasztban volt a sötét bútorokkal. Amik Hermionét a legjobban
meglepték, azok a komódon helyet kapó képkeretek voltak. Legtöbb képen Scorpius
szerepelt, de akadt fotó a férfi anyjáról is. A fürdőből a víz csobogásának
hangja szűrődött ki. Hermione bizonytalanul lépett be az ajtón. Draco háttal
állt neki a vízsugár alatt. Csukott szemmel élvezte a forró vizet, a nő
jelenlétét észre se vette. Hermione összeszedve minden bátorságát és belépett a
férfi mögé.
- Mi a…? Hermione, mit művelsz? – kapta fel a fejét Draco,
mikor megérezte maga körül a nő kezeit.
- Fogalmam sincs – csókolt bele a nyakába.
- Kérlek…
- Kívánlak – nyögte a nő a szőke hátába fúrva az arcát.
Draco a nő felé fordult és hirtelen megcsókolta. Ágyéka a nő
nadrágjának nyomódott. A csókok közepette Draco a csempének lökte Hermionét és
elkezdte megszabadítani a ruháitól.
- Biztos, hogy akarod? – kérdezte fojtott hangon a férfi.
Minden vágya az volt, hogy magáévá tegye a nőt, de nem akarta ráerőltetni a
dolgot.
- Akarlak!
Draco a nő nyakától kezdve végigcsókolta a testét. Ajkaival
a nő legérzékenyebb pontjánál állapodott meg egy hosszabb pillanatra. Végül
elvesztve az önuralmát, hisz mégis csak hónapok óta nem volt senkivel, a nőbe
hatolt, mire az hangosan felnyögött. A kezdeti lassú mozgást felváltották az
erős, határozott lökések.
Hermione kezeivel a férfi hajába kapaszkodott, lábait meg a
csípője köré kulcsolta. Ahogy közel járt a gyönyörhöz, egyre hangosabban
nyögött a férfi mozgásától.
- Halkabban, mert meghallják a gyerekek.
- Úristen, egyedül hagytam Wayne-t – kapott észbe a nő.
- Ne aggódj, Mink vigyáz rá – lihegte Draco a nő nyakához
fúrva az arcát. – Inkább élvezd!
Draco folytatta korábbi tevékenységét, közben a zuhany forró
vize végigcsorgott felhevült testükön.
Mikor Hermione elérte a gyönyör kapuját, Draco mozdult benne
még egy utolsót, így együtt értek a csúcsra. A nő körmei nyomán vörös csíkok
jelentek meg Draco hátán.
Percekig ölelték egymást pihegve a gőzben, végül mosolyogva
engedték el egymást. Draco elzárta a csapot és kitessékelte a nőt.
- Bújj bele a köntösömbe még mielőtt megfázol nekem –
segítette fel a ruhadarabot a nőre.
- Rá kéne néznem Wayne-re – indult meg az ajtó felé.
- Hermione! – szólt utána a férfi, és megcsókolta. – Most
már mehetsz – mondta mosolyogva.
Legközelebb a konyhában futottak össze. Hermione a fiukat
tartva a kezében kevergette a kávéját. Mikor Draco is megjelent egyből a
kicsiért nyúlt és ringatni kezdte. Hermione a bögréje mögül figyelte a
jelenetet.
- Ugye most nem felejtetted el a…
Hermione megszakítva a férfi mondanivalóját előhúz egy
fiolát a zsebéből és Draco szeme láttára lehúzta.
- Nem szóltam – nevette el magát a férfi.
- Tanultam a hibámból.
- Hiba? – nézett a gyerekükre.
- Nem úgy értettem, tudod jól. Wayne egy csoda. Még akkor
is, ha nem volt betervezve.
- Gondolkoztál már róla?- kérdezte Draco.
- Miről? – nézett rá értetlenül Hermione.
- Hogy mi lett volna, ha minden másképp történik. Ha netalán
összejövünk, és Wayne szándékosan kerül az életünkbe.
Hermione elgondolkozott. Természetesen tudta a választ,
rengetegszer gondolt már rá, mégis bizonytalan volt afelől, hogy elmondja-e a
szőkének. Mármint, az azt jelentette volna, hogy szokott erről fantáziálni.
- Eszembe jutott már – vallotta be végül.
- És mire jutottál?
- Arra, hogy hülyeség. Mármint, te és én? Egy kapcsolatban?
Ez olyan bizarr. A szex más tészta, oda nem kellenek érzelmek.
- Mert nem tudnál szeretni? – kérdezte Draco.
- Nem ezt mondtam – suttogta halkan Hermione.
- Akkor próbáljuk ki! – indítványozta a férfi.
- A kapcsolatot? – lepődött meg Hermione. – Megőrültél?
- Nézzük a tényeket, Hermione. Együtt lakunk, van egy közös
gyerekünk, alkalomadtán szexelünk, és ha nem is szerelmet, de valamit érzünk
egymás iránt. Nekem az tűnik őrültségnek, ha ezek után nem próbáljuk meg.
- Komolyan ezt akarod? – lepődött meg Hermione. A lelke
mélyén ő is ezt szerette volna, nagyon is, de még mindig nem tudott kellő képen
hinni a férfiban.
- Hidd el, ezt én is naponta megkérdezem magamtól – nevetett
fel Draco. – Tudom, hogy nem egyszerű az esetünk. De úgy érzem meg kell
próbálnunk.
- Nem érdekelnek az emberek? Astoria? Az anyád?
- Két dolog érdekel. Az egyik, hogy megadjak mindent a
gyerekeimnek. A másik, hogy végre boldog legyek. Tudom, hogy nem vagyok egy
aranyember, de jogom van a boldogsághoz nekem is. És ha Merlin úgy rendelte,
hogy ezt a boldogságot melletted találjam meg, hát üsse kő. Tartozom neki
annyival, hogy megpróbáljam. Mit veszíthetünk? – kérdezte Draco.
- Tisztázzuk a dolgokat – kezdte Hermione kissé zavartan. –
Ha jól értem, azt szeretnéd, hogy éljünk úgy, mint egy pár. És szerinted, ha
tényleg együtt kell lennünk, akkor majd úgyis egymásba szeretünk?!
- Valahogy így – bólogatott a férfi. – Tudom, hogy elég
furán hangzik, de szerintem jó megoldás.
- Talán igazad van.
- Akkor? – kérdezte Draco kezét a nő felé nyújtva.
- Azt hiszem, benne vagyok. Ha egy pár leszünk, nem kell
bűntudatot éreznem, ha lefekszem veled – kuncogott Hermione, miközben elfogadta
a férfi kezét, és közelebb lépett Dracóhoz és a fiához.
- Te kis huncut – nevetett Draco, majd lágy csókot lehelt a
nő ajkára. – Szerintem menni fog ez nekünk.
- Szeretném, ha működne – sóhajtott Hermione. – Nehéz
bevallani, de… ha egymásba tudnánk szeretni, akkor még boldog életet is
élhetnénk.
- Minden erőmmel azon leszek, hogy ez így történjen.
Hermione nem mondta el Dracónak, de úgy érezte, ő már
szereti a férfit. Nem volt egy mindent elsöprő tűz, de a láng már égett. Csak
nem merte ezzel terhelni a férfit, nehogy az megijedjen, és mégis
visszahátráljon. Draco utolsó mondata viszont melegséggel töltötte el, és
érezte, ahogy a pillangók a gyomrában útra kelnek. Nem mindennapi volt az ő
kapcsolatuk, de megígérte magának, hogy harcolni fog érte. Harcolni fog azért,
hogy ez a szerelem kibontakozhasson.
A kapcsolatuk tisztázását követően sokkal kellemesebb
hangulatban telt a vasárnapi vacsora, mint korábban.
- Meg kellene látogatnom a szüleimet – mondta Hermione,
miközben egy szelet húst vágott fel Rose tányérjában.
- Mi tart vissza? – kérdezte Draco kortyolva egyet a vörös
borából.
- Senki nem tudja még, hogy hazajöttem. Persze, csak ha te
el nem mondtad valakinek.
- Még Blaise-nek sem, ha rá célozgatsz. Senki sem tudja,
legalábbis tőlem, rólunk, rólad és Wayne-ről sem – mondta a férfi őszintén. –
Magaddal szeretnéd vinni a szüleidhez?
- Nem, most még semmiképp. Apa tudott a terhességemről, és
ha betartotta a nekem tett szavát, akkor anyu még csak nem is sejti, hogy
született még egy unokája.
- Itthon maradok vele – vágta rá Draco. – Egy szabad napot
én is megérdemlek.
- Biztos vagy abban, hogy az egy szabad nap lesz? – nevette
el magát a nő.
- Én is itt maradhatok az öcsivel? Nem akarok óvodába menni.
- De Rose! Én is az oviban leszek. Veled akarok az oviba
menni – szállt vitába a lánnyal Scorpius.
- Mami, Wayne nem jöhetne az oviba? – kérdezte Rose a
villájával hadonászva.
- Kicsim, Wayne még olyan pici, hogy mindig a szüleivel kell
lennie. Az anyukájával, vagy az apukájával. – Mikor Hermione kiejtette az „apa”
szót, mosolyogva pillantott a férfira.
- Ha anya elmegy Granger mamáékhoz, én viszlek majd titeket
az óvodába, addig is Wayne-nel lehettek. Így megfelel? – kérdezte Draco.
- Jóóó! – lelkendeztek a kicsik.
- Köszönöm!
- Legalább újra visszarázódok a babás dolgokba – mondta a
férfi. – Emlékszem Scorp első pelenkázására. Hát, mondhatom, annál rosszabb
napom sose volt még – nevette el magát, mire a nő is csatlakozott.
- Szerencsémre Ginny előbb szült, mint én, szóval mire
odajutottam, hogy megérkezett Rose, már beletanultam egy kicsit a
gyereknevelésbe. Viszont Ronnak voltak érdekes pillanatai. Egyszer például a
saját lakásunkban elhagyta a kicsit, mikor az épp mászni tanult. Végül a
szennyesben találtuk meg. Ott ült és rötyögött.
- Félsz, hogy mit fog szólni hozzánk?
- Tőle tartok a legjobban – felelte őszintén a nő. – Ismerem
jól, és azt hiszem, neked sem kell bemutatnom. Az egy dolog, hogy elváltunk
egymástól, de még mindig van a részéről némi kötelék felém irányulóan. Kurt
mesélte, hogy mikor a terhességem alatt néha áthozta Londonba Rose-t, hogy
láthassa az apját, Ron olyan szúrósan méregette Kurtöt, mintha menten le akarná
harapni a fejét. Ráadásul a jelenlegi szituációban nem egy idegen férfiról van
szó, hanem a híres neves mardekáros Draco Malfoyról.
- Értelek. A barátaiddal mikor akarsz beszélni? Nem akarlak
siettetni, csak Iris mindig kérdezgeti, tudok-e rólad valamit.
- A héten arra is rászánom magam, de az elsők a szüleim és
Ron. Utána jöhetnek Harryék, Iris és Rebeka. Szegény miatt olyan bűntudatom
van. A legrosszabb pillanatkor hagytam itt. De legalább előléptették – nevetett
keserűen Hermione.
- Majd visszaakarsz menni dolgozni?
- Pár évig még semmiképp. De, amint Wayne-t bölcsődébe
tudjuk adni, szeretnék visszakerülni az asztalomhoz.
- Nem kötelező, ugye tudod? A boltokból van annyi bevétel,
hogy bőven jól el tudjunk éldegélni – mondta Draco.
- Tudom, de az önbecsülésem ezt sajnos nem engedné –
nevetett fel a nő.
Nem csak magán nevetett, hanem amúgy is jó kedve volt. Olyan
kellemesen fura érzés volt, hogy Dracóval együtt tervezgetik a jövőjüket.
Meglehetősen bizarr, de mindenképpen jó érzés.
- Amúgy tudsz róla, hogy tegnap volt Valentin nap? –
kérdezte Draco csak úgy mellékesen.
- Tényleg? – kapta fel a fejét Hermione. – El is feledkeztem
róla. Annyi minden más járt a fejemben.
- Igen, tényleg. De nem baj, tegnap még nem lett volna kivel
ünnepelnünk – nevetett Draco. – Ma duplán bepótolunk mindent – kacsintott a
szőke, mire Hermione csak pirult. Már mindketten tudták, hogy szenvedélyes
éjszaka elé néznek.
Másnap reggel a megbeszélt terv szerint haladtak a dolgok.
Hermione kicsit ideges volt, mert azelőtt még nem hagyta egyedül mással
Wayne-t. Főleg nem Dracóval. Persze a férfin látszott, hogy odavan a
gyerekükért, így nem ezért aggódott, csak nem tudta, Wayne hogyan fog
viselkedni. De volt ennél nagyobb gondja is. Színvallások egész sorozata állt
előtte. Úgy érezte, boldog lesz, ha a nap végére ér, de addig…
Fél tízkor torkában dobogó szívvel csöngetett be a
szüleihez. Édesanyja jött ki, és rögtön betessékelte a lányát a hideg idő elől.
- Hermione! - örvendezett.
– Ezer éve nem láttunk. Miért nem szóltál, hogy jössz? – dorgálta meg
szeretetteljesen.
- Az igazság az, hogy pár napja visszaköltöztünk Angliába.
- Tényleg? De jó! Rose-t miért nem hoztad?
- Óvodában van.
- Ja, tényleg.
Bocsáss meg, csak annyira örülök, hogy itt vagy. Mesélj, mi történt veled
mostanában.
- Valami fontosat szeretnék mondani, anya – kezdte
feszengve. – Apa itthon van?
- Hát persze, tudod, hogy hétfőn nincsen rendelés. Szólok
neki – indult el a hátsó szobába izgatottan. Hermione csendben leült a
kanapéra, és a zokniját kezdte bámulni.
- Drágám, a lányunk van itt – hallotta édesanyja hangját,
majd pár perc múlva édesapja csoszogását is. – Azt mondta, valami fontosat akar
mondani. Szerintem van egy udvarlója – suttogta Mrs. Granger, de Hermione
tisztán értette.
- Szervusz, kislányom – ölelte meg édesapja, majd
jelentőségteljesen a szemébe nézett, mire Hermioen csak egy aprót bólintott.
Mr Granger tudta. Nem sok ember volt, akinek elmondta
Hermione a terhességet, de az édesapja közéjük tartozott. Igaz, azt nem árulta
el, hogy pontosan kitől is van a gyermek.
- Na, mesélj! – sürgette az anyja izgatottan.
- Nem is tudom, hol kezdjem – akadozott a lány.
- Ahol gondolod. Csak szép sorban.
- Szóval, nem véletlenül mentem el pár hónapja. Az igazság
az, hogy… gyereket vártam – nyögte ki végül.
Látta, ahogy Jane arcáról lefagy a mosoly, és a megdöbbenés
veszi át a helyét.
- Mármint… Rontól?
- Nem. Csak… csak egy kaland volt. Vagyis, azt hittem.
- Attól a Kurttől van? Ezért jöttél haza? Kidobott az a
szégyentelen? Elhagyott a gyerekkel együtt?
- Anya, anya, nyugi! – csitította a dühös Jane-t Hermione. –
Nem, Kurt mindig is csak a barátom volt. Valóban nála laktunk eddig, és esze
ágába sem lett volna kidobni minket. Azért költöztünk vissza Angliába, hogy a
gyerek apjánál lehessünk.
- Ezek szerint mégse csak egy kaland volt – szólt közbe
mosolyogva a nő apja.
- Kezd komolyabbra fordulni a dolog – pirult el Hermione.
- De hát akkor kitől van? És egyáltalán, hol a kicsi? –
háborgott Jane.
- Az iskolatársam volt, találkoztatok is vele. Draco Malfoy
a neve.
- Ó! – lágyult meg az idős nő arca, majd elmosolyodott. –
Miért nem szóltál, kislányom? Miért kellett titkolóznod? – lépett a lányához
Mrs. Granger és megsimogatta a hátát.
- Nem akartam, hogy bárki is megtudja a kapcsolatomat vele,
és nem akartam, hogy Draco tudjon a kicsiről. Wayne Darren lett a neve.
Imádnátok – nyugodott le egy kicsit Hermione is. – Húsz napja született.
Koraszülött volt, de szerencsére már minden rendben van vele. Igaz, nagyon picike.
- Jaj, kislányom! Olyan boldog vagyok – kezdett el
pityeregni a nő, majd a férje karjában vetette magát.
- Gyere ide te is! – nyújtotta Peter a lánya felé a másik
kezét.
- Na, mit csináljunk, nagyfiú? Meg kellene lepni a mamát egy
ebéddel, mit szólsz? – kérdezte Draco a babakocsiban fekvő Wayne-től. A fiú
nagyokat pislogva figyelte az új dolgokat maga körül, közben fogatlan szájával
az apjára mosolygott. – Megyünk, veszünk alapanyagokat – indult meg a kocsit
tolva egy zöldséges stand felé az Abszol úton. Szerencséjére aznap enyhébb volt
az idő, így tovább kint mert maradni a fiával. Épp egy csokor virágot fizetett
ki egy idős boszorkánynak, mikor valaki megszólította a háta mögül.
- Draco?!
A férfi lehunyva szemét vett egy mély levegőt, majd lassan megfordult.
- Anya! Hát te? – kérdezte zavartan. Ha akarta volna se
tudta volna eltakarni a babakocsit a nő pásztázó tekintete elől.
- Mi ez az egész, fiam? – kérdezte értetlenkedve Narcissa.
- Ne itt beszéljük meg, jó? Menjünk hozzánk – indítványozta
a férfi, majd elindultak hazafelé.
Beérve gyorsan levette a kicsiről a kabátját, nehogy
rámelegedjen.
- Tehát? – követelte a magyarázatot Mrs. Malfoy.
- Ne nézz így rám, én is csak nemrég tudtam meg. Január
végén született, a neve Wayne.
- Ki az anyja? Csak mert tudomásom szerint nincs senkid.
- Egy kalandnak indult, de mikor megtudta, hogy terhes,
titokban elutazott több mint fél évre. Granger, Hermione Granger az.
- Hát ezzel megleptél – húzta fel a szemöldökét a nő. Nem
haragudott a fiára, csupán bántotta a dolog, hogy nem tudott az unokája
létezéséről.
- Haragszol rám? – kérdezte bátortalanul a férfi.
- Ha végre megfoghatom a kicsit, akkor mindent elfelejtek –
mosolyodott el halványan a nő, mire Draco is megkönnyebbült egy kicsit.
- Nagyon picike – jegyezte meg a nő, miközben a kezére
fektette Wayne-t. – Ugye egészséges?
- Persze, anya, csak korábban született néhány héttel.
- Milyen kapcsolatban vagytok most a nővel?
- Beköltöztek ide a kislányával. Azt hiszem, kedvelem őt –
vallotta be Draco az anyjának.
- Ő volt az, akivel megcsaltad Astoriát? – jutott a nő
eszébe egy korábbi beszélgetésük. – Azt mondtad, nem az eseted – mosolygott
sokat sejtetően a fiára.
- Változnak az emberek. Én is változtam. És az esetem is,
ezek szerint.
- Hol van most? – nézett körül a nő, de ahogy sejtette, csak
Mink volt otthon.
- Elment beszélni a szüleivel.
- Nagyon hasonlít rád – mosolygott a kisfiúra a nő. – El
kell ismerjem, hogy gyönyörű gyermek.
- Teljesen oda vagyok érte – bólogatott Draco. – Tisztára,
mint mikor Scorpius született. Csak azért most már kicsit rutinosabb vagyok –
nevetett.
- Tényleg, Scorpius mit szól az egészhez?
- Azt hiszem a gyerekek nem teljesen fogták még fel, hogy én
vagyok az apja. Azt nyilván tudják, hogy Hermione az anyja, de nem értenék, hogy
hogyan lehetnék én az apja. Viszont Rose azt mondta, hogy kell Wayne-nek egy
apuka, és engem akar. Szóval, azt hiszem rendben lesz ez így. Scorpiusnak is
tetszik a kölyök. Azért meg egyenesen odavan, hogy Hermione és Rose ide
költöztek. Rajong azért a kislányért.
Narcissa hallgatott néhány percig. Csak ringatta a kicsit,
aki csendben szuszogott a karjában.
- Boldognak látszol – fürkészte fia tekintetét a nő.
- Talán az is vagyok. Úgy érzem, sínen van az életem. Tudod,
Hermione és én… szóval mi többször is együtt voltunk… úgy. Most pedig együtt
lakunk és van egy közös gyermekünk. Azt hiszem, eléggé minden egybevág ahhoz,
hogy kipróbáljuk együtt. Még nem érzem azt, amit Astoria iránt egykor, de talán
soha nem is fogom. Úgy értem, annyira mások. És szeretni többféle képen is
lehet, nem igaz?
- De, fiam. Egészen biztosan – mosolygott csenden a szőke
nő. – Nekem csak az a fontos, hogy boldog legyél. Ha ehhez a Granger lány kell,
hát legyen. Azt tudjuk, hogy egy valamiben már jók vagytok – nevetett szélesen
a karjai közt lévő csöppségre.
Hermione egész délutánig a szüleinél maradt. Volt néha
néhány varázslófénykép, amelyen Wayne rugdalózott. Jane imádta a fotókat.
Hosszú ideig bámulta őket. Ezt az időt kihasználva Hermione az apjához lépett.
- Köszönöm, hogy nem mondtad el neki. Tudom, hogy nagyon
dühös lenne, amiért neked elárultam. De ismered anyát…
- Ugyan. Így volt a legjobb. Most nézd meg milyen boldog –
lökött a fejével a fényképekbe temetkező nőre.
- Azt hiszem, igazad van.
- Tényleg jól vagy? – kérdezte az apja.
- Igen. Azt hiszem, végre minden a jó irányba marad. De most
mennem kell.
- Hová?
- El kell mondanom Ronnak is…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése