„ Draco, beszélnünk kell!
Kurt Butler”
Draco értetlenül meredt a pergamenen szereplő mondatra. Vajon mit akarhat tőle a férfi? Gondolkodás nélkül gyűrte össze a levelet és tette a zsebébe. Ő bizony nem fog találkozni vele – morogta magában. Végül mégis csak a kíváncsisága kerekedett felül, és úgy döntött, kideríti, mit akar tőle Butler.
A kúriában bement apja régi dolgozószobájába és keresett egy üres pergament. Válaszában közölte a helyet és az időpontot Kurttel. Egy délutáni találkozót beszélt meg a férfival, csak hogy ne érezze úgy, felkeltette Draco kíváncsiságát.
Draco Kurt után öt perccel érkezett a GoldenNectarba. Iris kérdésére, miszerint kéri-e a szokásosat, most egyszerűen csak legyintett. Minél előbb túl akart lenni ezen a beszélgetésen.
- Hello, Draco! – köszönt a férfi komoly ábrázattal.
- Kurt! – jött a szintén merev válasz.
- Ülj le!
- Nem szándékozok sokáig maradni, szóval vágj bele!
- Előre leszögezném, nem akarok vitázni veled. Csak tudni szeretnék pár dolgot. Tudod, én csak a legjobbat szeretném Hermionénak – kezdett bele a mondanivalójába Kurt.
- Nem tudom, mire akarsz kilyukadni, de hallgatlak – mondta Draco.
- Őszintén, éreztél valamit valaha is Hermione iránt? – jött a nyílt kérdés.
- Persze, jó volt vele a szex – vigyorodott el a szőke kajánul.
- Draco, őszintén. Tudom, hogy féltékeny voltál, mikor a minisztériumi gálán táncoltam vele, tudom, hogy írtál neki egy levelet a nevemben, csak hogy kiderítsd, mi is van közöttünk. Mindent részletét ismerem a kapcsolatotoknak – hajolt közelebb Kurt, és úgy folytatta. – Egyedül a te szemszöged hiányzik.
- Miért érdekel ez téged? Ha csak azért hívtál ide, hogy a nőd iránt érzett érzelmeimről faggass, akkor inkább ne fecséreld az időmet és engedj az utamra.
- Ezek szerint érzel iránta valamit.
- És ha érzek? Na, akkor mi van? – húzta fel magát a másik férfi mosolyán Draco.
- Hermione megszülte a fiát.
- Gratulálok, akkor miért nem vagy vele a korházban?
- Azért, mert a kicsi nem tőlem van.
- Szép. Akkor ezek szerint még egy marhát hülyített Granger? Ki volt az? Talán Weasley, esetleg Potter?
- Te vagy az – dőlt hátra a székében Kurt. Draco szemöldöke az egekbe szaladt.
Percek teltek el, mire Draco úgymond magához tért. Kétkedve és talán egy kicsit tanácstalanul nézett a férfira. Hogy vajon miért hittel el a dolgot egyből Kurtnek, ő maga sem tudta. De legbelül örült a dolognak, sőt, talán akarta is, hogy így legyen.
- De akkor most mi van köztetek?
- Köztünk? Semmi, csak barátok vagyunk, ahogy mindig. Igaz, nem bántam volna soha, ha kialakult volna bármi is – mosolyodott el Kurt.
- Láthatom őket? – kérdezte Draco lágyabb hangra váltva.
- Ami azt illeti, Hermione nem tudja, hogy ide jöttem hozzád és elmondtam, sőt ha nem is mondta ki, de megtiltotta, hogy megtegyem.
***
Nyolc nap telt el azóta, hogy Draco Malfoy megtudta, van még egy fia. Persze azonnal meg akarta nézni, megbizonyosodni róla, hogy tényleg az övé – mondjuk mi értelme lett volna, ha Butler hazudik? -, de Kurt nem engedte. Azt mondta, hogy Hermionét most nem kéne még felzaklatni, és a kicsihez se mehetnek látogatók, mert koraszülött. Így nem maradt más, mint a várakozás. Mivel Wayne állapota stabil volt, így egy hét múlva hazaengedték őt. Rose egy percre sem akart elszakadni mellőle, úgy nézett kisöccsére, mintha még sosem látott volna kisbabát. Pedig látott, csak még sosem élt vele együtt. A kezdeti lelkesedés azonban pár órán belül alábbhagyott, amikor Wayne nem hagyta aludni az éjszaka közepén.
- Mami, nem lehetne, hogy visszategyük a hasadba? Ott nem sírt! – kérte a kislány álmosan, szinte leragadó szemekkel. Kurt jót mosolygott a kicsin, és Hermione szája is felfelé görbült.
- Azt nem lehet, Rose. Ő a kisöcséd, és most már velünk lesz állandóan.
- Mindig? – nézett rémülten a kis vörös hajú lányka. – És mindig így fog sírni?
- Nem, majd egyre nagyobb lesz, és már nem fog. Most is csak azért sír, mert beszélni nem tud. Így jelzi, hogy ha valami nincs rendben vele. Például álmos, vagy éhes, vagy tele a pelusa. Te is sokat sírtál, amikor kisbaba voltál – magyarázta lelkesen a most már kétszeres anyuka.
- És mami, az apu látta már a kistesót?
- Öhm… tudod, Rose, ő nem… - kezdte akadozva Hermione, de Kurt a segítségére sietett.
- Még nem látta – zárta le a témát. Úgy gondolta, hogy jobb, ha erről kicsit később beszélnek a lánnyal. Kurt odasétált a kiságyhoz, és a karjába vette a kisbabát. Meglepő, de most rögtön abbahagyta a sírást, pedig Hermione előtte már háromszor is felvette, próbálta csitítani, nem sok sikerrel.
- Ezt hogy csináltad? – kérdezte meglepődve.
- Talán csak egy férfira volt szüksége – nézett a nőre jelentőségteljesen. Hermione nagyon is jól tudta, hogy miért. Kurt az elmúlt héten folyton célozgatott, hogy Hermionénak igenis szüksége van Malfoyra. Merthogy ő nem lesz mindig ott, hogy nézne ki az, hogy együtt laknak, mint egy család, közben meg csak barátok. Kurt szívesen osztotta meg otthonát velük, de mindannyian tisztában voltak vele, hogy ez csak átmeneti megoldás.
- Kimegyek a nappaliba vele – szólt Hermionéhoz a vállán nyugvó csecsemővel. A nő bólintott, majd simogatni kezdte kislánya fejét, miközben egy altatódalt dúdolt neki. Hamar álomba szenderült, hiszen kimerítő napja volt a Wayne-nel járó izgalmak miatt. Hermione szintén fáradtan csatlakozott fiához és barátjához.
- Psszt – szólt rá a nőre, mert az egy picit hangosan csukta be az ajtót. – Mindjárt elalszik.
- Lezuhanyozhatok, amíg te altatod?
- Persze, nem lesz gond.
Aznap este Wayne már nem zavarta őket, édesdeden szundikált, így Hermione is végre ágyba tudott bújni. Jó érzés volt nem a korházban aludni, még ha nem is volt otthon.
A másnap szintén nyüzsgéssel telt. Hermione már el is felejtette, mennyi gonddal jár egy kisbaba. Délután, amikor Wayne épp szunyókált, csöngettek. Mérges volt, mert nem akarta, hogy valaki felébressze a fiát, de szerencsére a kis lurkó meg se moccant a csengő hangjára, oly mélyen aludt. Hermione nem is foglalkozott azzal, hogy ki lehet az, hiszen valószínű, Kurtöt keresik. Mégis ki jönne hozzá?
A férfi nyitott ajtót, és gyanúsan sokáig beszélgetett a vendéggel az előtérben.
- Hermione, látogatód van – szólt halkan Kurt a neki háttal ülő lánynak.
- Hogy? Mégis kicsoda? – lepődött meg, és megfordulva az ismerős szürke szemekkel találta szembe magát.
- Én most elviszem Rose-t sétálni. Nektek úgyis van mit megbeszélnetek.
- Mi? Ne, Kurt, nem akarok vele beszélni! – vágta rá.
- Hermione, ezt nem halaszthatod tovább, te is tudod.
Hirtelen ürült ki a ház. Draco pedig ott állt a nővel szemben, szemét le sem véve róla.
- Miért kellett idejönnöd? – kérdezte a nő halkan.
- Miért nem mondtad el? – jött a másik kérdés a férfi szájából.
- Micsoda? Kurt elmondta? Ki fogom herélni! Amúgy meg lett volna értelme? Mi változott volna? Nem volt köztünk semmi, Draco. Csak mulattuk az időt.
- Ha így gondolod, akkor tényleg jól tetted, hogy elhallgattad – szisszent fel a szőke.
- Te is tudod, hogy nincs közös jövőnk, ne nehezítsük meg egymás dolgát.
- Megfoghatom? – kérdezte reménykedő szemekkel Draco.
- Most aludt el. Ha nem bánod, kihasználnám ezt az időt, mert akármilyen nyugodt baba is, nem sokat alszik. De neveltél már fel gyereket, tudod ezt te is – mondta Hermione, közben csak hogy ne kelljen a férfi szemébe néznie, pakolászni kezdte a kicsi holmiját.
- Mi lett a neve? – lépett közelebb a kiságyhoz a férfi és a fiát nézte.
- Wayne, Wayne Darren.
A nevek hallatán Draco felnevetett. Herminétól persze egy szúrós pillantást kapott.
- Ne haragudj, nincs velük bajom, csak viccesnek találom, hogy két íróról nevezted el a fiunkat.
- Ő az én fiam – helyesbített a nő szigorúan.
- Úgy emlékszem ketten voltunk ott az irodádban. Ezek után pedig, azt hiszem, nekem is van a kicsihez némi közöm – háborodott fel a férfi jogosan.
Hermione nyelt egy nagyot, majd halkan közölte:
- Nagyon hasonlít rád.
- Le se tagadhatnám – nevetett fel a férfi, mire a nő persze lepisszegte. – Viszont az orra a tied.
- Gyönyörű szép szemei vannak – jegyezte meg Hermione a pici mellé lépve.
- A legszebb fiú, akit valaha láttam – lépett a nőhöz Draco.
Találkozott a tekintetük és egy percre megfagyott a levegő. Wayne persze pont ezt az időpontot tartotta a legalkalmasabbnak ahhoz, hogy mocorogni kezdjen.
- Felvehetem? – kérlelte Draco Hermionét.
- De óvatosan, kérlek!
Draco bátortalanul nyúlt Wayne felé, mégis rutinosan vette a kezébe. A pici eleinte nyögdécselve ellenkezett, végül belesimult a férfi karjába és hatalmasat ásítva kinyitotta hatalmas szürkéskék szemeit.
Hermione ámuldozva gyönyörködött a látványban. Sokat álmodozott arról, mi lett volna, ha minden normális emberekhez hűen zajlott volna köztük. Vajon hogy mutatna a fia Draco kezében? Hát most valóra vált a képzelgése, és legnagyobb meglepetésére melegség öntötte el a testét, ahogy a fiúkat nézte. Draco óvatosan leült a fiával az egyik fotelba és úgy gyönyörködött benne. Hermione nevetésére kapta fel a fejét. Idő közben grimaszolgatni kezdett a kicsinek, próbálva egy kacajt kicsalni belőle, de az akciója inkább az anyukánál aratott nagy sikert.
- Legalább neked tetszik – adta fel Draco a kicsinél.
- Szerintem neki is – mosolyodott el a nő. – Nézd meg milyen nyugodt.
- Olyan picike.
- Négy héttel előbb született – felelte halkan Hermione.
- De jól van, ugye? Mármint, nem lett semmi maradandó baja – kezdett aggódni Draco, ami Hermionénak tetszett. Igaz, hogy jelenleg semmi nem volt köztük – még az oly sokszor emlegetett szex sem -, mégis látta Dracón, hogy figyel a gyerekre. Érdekli őt. Aggódik érte. És ez Hermionénak több volt, mint elég.
- Most már jól. Amikor megszületett nem kapott levegőt. De szerencsére megmentették őt.
- Hála Merlinnek.
- Milyen érzés? – kérdezte Hermione.
- Micsoda?
- Hogy hirtelen lett még egy fiad. Hogy a kezedben tarthatod.
- Csodálatos – felelte röviden. – Tudom, hogy nem szabadna ilyet mondanom, hogy jobban odavagyok érte, mint Scorpiusért.
- Még csak most ismerted meg.
- Tudom, és a létezéséről is csak nemrég óta tudok, de mégis, azóta semmi máson nem járt az agyam. Scorpius a legjobb dolog, ami történt velem, de akárhogy is van, mindig Astoriát és a félrelépését fogja eszembe juttatni. Tudom, hogy nem hiszed el, de fájt, hogy megcsalt.
- Szeretted? – kérdezte Hermione komolyan.
- Igen. Eléggé magába bolondított, ezért elég nagy volt a pofára esés is. Viszont most itt van Wayne… és ő rád emlékeztet. Most is, ahogy őt nézem, nem kell rád pillantanom, hogy magam előtt lássalak. Akármennyire is rám hasonlít, ott vagy minden egyes vonásában – magyarázta a férfi, miközben valóban csak a babát nézte.
- Ha már így alakult, nem fogom eltiltani tőled.
- Még jó – ugrott fel majdnem Draco, mire Wayne kicsit nyögdécselni kezdett.
- Majd megállapodunk a láthatásról.
- Valóban ezt akarod? Nekem ennyi nem elég a fiamból!
- Akkor mégis mit javasolsz?
- Költözzetek hozzánk! – jött az ésszerű gondolat Dracótól.
- Tessék? – lepődött meg teljesen Hermione.
- Igen. Gyertek vissza Angliába. Ott van a lakásom. Scorpius odáig lenne a gyönyörtől, és tudod jól, hogy Rose-nak is tetszene az ötlet. Van elég hely. Lenne külön szobád a picivel.
- Nem gyors ez egy kicsit?
Draconak nevethetnéke támadt, és nem is fogta vissza magát.
- Gyors? Hermione, ne nevettess. Az első ajánlattevésemre lefeküdtél velem. Mit tesz ahhoz képest egy összeköltözés? Nem a kezedet kértem meg.
- Még jó – válaszolt Dracóhoz hasonlóan a nő.
- Figyelj, azt megértem, hogy nem tudod, mit kezdj a helyzettel. Őszinténszólva, még én se vagyok biztos benne, hogy tudom, mit akarok tőled. Egyet viszont százszázalékosan tudok. A fiam közelébe akarok lenni. És az úgy nem megy, ha te Németországban vagy.
- Hoppanálva csak egy perc az egész.
- Nem ezen van a hangsúly – ingatta a fejét Draco.
- Na persze, és mit szólnának az emberek?
- Kit érdekelnek? Kérlek, költözzetek oda. Elég nagy a ház. Van hely mindenkinek. Mink a segítségedre lenne, és én is ott lennék, ha esetleg kellek. Rose boldog lenne, hogy játszhat Scorpiusszal, és én is a fiam közelében maradhatnék.
- Te azt hiszed, hogy én dolgoztatnék egy házimanót? Ki van zárva, hogy egy olyan házba költözzek, meg amúgy is. Gondolod már végig, Draco. A válaszom határozottan nem.
- Miért kell mindig ilyen makacsnak lenned? – kérdezte a férfi. – Remélem ő nem lesz ilyen konok.
Pár percig némán figyelték a kis Wayne-t, végül Draco törte meg a csendet
- Ha nem történt volna meg, hogy alakultak volna a dolgok köztünk?
- Nem tudom. Talán beléd szerettem volna.
- Belém tudtál volna szeretni? – kapta fel a fejét a férfi.
- Nem tudom. Miért, te örültél volna neki?
- Nem, nem tudom.
- Ez egy roppant értelmes beszélgetés volt – jegyezte meg a nő nevetve. – Átvehetem?
- Persze – kelt fel a férfi, és óvatosan a nő felé nyújtotta a babát, közben a karjuk összeért.
Hermione torok köszörülve kezdte babusgatni Wayne-t. Mikor visszaaludt, betette a kiságyába.
- Menjünk át a konyhába – javasolta a nő, hogy nyugodtan pihenhessen a fiúk.
- Megkínálhatlak valamivel?
- Nem kérek semmit, köszönöm. Tudod, annyi minden mondani valóm lenne, de…
- Most nem jön semmi a szádra. Ismerős érzés – mondta mosolyogva Hermione.
- Elmondod, miért menekültél el?
- Megijedtem, Draco. A kapcsolatunk többnyire csak a szexre alapult. Nem kötelezhettelek arra, hogy állj mellém és segíts. Én magam se tudtam, hogy mit akarok, szerelmet vagy szenvedélyt. A kicsi sorsán is rengeteget agyaltam, de úgy érzem a legjobb döntést hoztam azzal, hogy megszültem őt.
- Megfordult a fejedben, hogy elveteted? – döbbent le a férfi.
- Csak egy rossz pillanatomban – mentegetőzött a nő. – De beláttam, hogy nem lennék rá képes. Éreztem, hogy odabent van. Nem vagyok olyan kegyetlen. Viszont abban a pillanatban megijedtem, hogy nem fogom tudni egyedül végigcsinálni.
- Együtt képesek lennénk rá – jegyezte meg Draco.
- Persze, és majd feleségül veszel és boldogan élünk, amíg meg nem halunk? – jött a szarkasztikus kérdés. A férfi nem válaszolt. – Lásd be, halott ügy az egész. Nem költözhetek hozzád, viszont Angliába mindenképp vissza szeretnék utazni a barátaim miatt.
- És a gyereket hogyan magyarázod majd meg nekik? – húzta fel magát a szőke. Nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz jobb belátásra bírnia a nőt.
- Nehogy azt hidd, hogy te vagy az egyetlen szőke hajú férfi a világon, a németek nagy része erről ismert. Majd azt mondom, összeismerkedtem valakivel.
- Nem fogom hagyni, hogy ezt tedd – lépet közelebb fenyegetően Malfoy. – Ő az én fiam is.
- Nem akarok zavarni, de Rose megunta a sétálást – jelent meg az ajtóban Kurt kézen fogva a vörös hajú kislánnyal.
- Semmi baj, Kurt. Draco éppen indulni készült már – nézet határozottan a szőkére Hermione.
Draco csak összehúzta a szemeit, majd egy utolsó pillantást vetve Wayne-re távozott a Butler-házból.
- Félbeszakítottam valamit, igaz? – kérdezte Kurt, miközben levette Rose sapkáját.
- Draco azt akarja, hogy költözzek hozzá Rose-zal és Wayne-nel.
- És mi tart vissza? – kérdezte értetlenül a férfi.
- Nincs köztünk semmi, nem élhetek együtt Dracóval.
- Jesszusom, Hermione! Van egy közös fiatok, ráadásul mind a ketten éreztek egymás iránt valamit. Ne játszd a hülyét!
- Maximum gyűlöletet érzek iránta – sziszegte Hermione.
- Hogy tudsz ekkorát hazudni? A négyéves lányod jobban átlátja a dolgot, mint te!
- Tessék? – kérdezte a szemét Kurt és Rose között jártatva.
- Mami, én szívesen odaköltöznék Scorpiusékhoz.
- Ez most nem erről szól, Rose.
- Én nem értem, hogy miért nem lehet. Kurt bácsi azt mondta, hogy te és Scorpius papája valójában kedvelitek egymást. Meg azt, hogy azért nem szereted már a papát, mert őt szereted.
- Ezt nem egészen így mondtam, Rose – szólt közbe Kurt, mielőtt még Hermione azt hinné, hogy félrevezeti a gyereket. Ő mindössze csak elmagyarázta Rose-nak, hogy a szülei már nem érzik azt egymást iránt, mint régen. Viszont a mamája nagyon kedveli Dracót, csak ezt nehéz neki is bevallania. Rose egyetértett vele, és azt mondta, hogy szerintem is jól meglennének, ahogy ő is Scorpiusszal.
- Rose, én nem szeretem Scorpius apukáját!
- Pedig kellene. Kurt bácsi azt is mondta, hogy Wayne apukája nem a papa. Ami azt jelenti, hogy kell neki egy másik apuka – magyarázta a kislány.
- Majd Kurt lesz az – vágta rá a nő. Úgy érezte, mindenki összeesküdött ellene.
- Ő nem lehet. Mert ti csak barátok vagytok, és az olyan, mintha Harry bácsi lenne az apukája. Az meg lehetetlen. Én azt akarom, hogy Draco legyen a papája! – folytatta a kislány egyre dühösebben.
Rose okos volt, és egyben akaratos. Talán ezt az apjától örökölte, nem hallgatott senki másra. Kurt viszont jó tettestársa lelt benne. Megbeszélték, hogy összehozzák a felnőtteket. Dracót nem is nagyon kellett volna győzködni, de Hermione annyira önfejű volt, hogy az a férfit egyenesen bosszantotta már. Tudta jól, hogy Malfoy nem közömbös a nő számára. Tudta, hogy azért nem alakult ki köztük semmi komolyabb, mert Draco már elfoglalta a nő szívében a helyet. És azt is tudtam, hogy Hermione fél. Mi másért nem hagyná, hogy a dolgok megoldják magukat. Csak egy aprócska beleegyezés kellett volna, és máris haladtak volna a dolgok a saját ütemükben.
- Én most megyek aludni! – kiabálta Rose, és ledobálva a ruháit a földre. Odafutott Wayne-hez, és súgott neki valami, amit Hermione nem értett, majd belebújt a pizsamájába, és eltűnt a hálószobába.
Hermione nem ment utána, tudta, hogy lánya makacsságán az nem segítene. Szörnyen érezte magát. Megígérte, hogy többet nem veszekszik a lányával, nem fog neki csalódást okozni. Erre tessék. Miért esküdött össze ellene mindenki? Miért hiszi azt mindenki, hogy jobban tudják ők, hogy mit érez?
Pityeregve ült le a kanapéra. Kurt egy ideig csak nézte. Mérges volt rá. De aztán mégis megesett rajta a szíve, és melléült, vigasztalni kezdte.
- Nem akarok többet veszekedni veled, de tény, hogy magadnak hazudsz a legjobban. Egyszerűen nem értem, miért viselkedsz így. Hogy miért nehezíted meg mindegyikünk dolgát.
- Mert félek – kiáltotta ingerülten a nő. – Félek, hogy nem jól fog elsülni. Hogy egyszer csak nem lesz ilyen jó fej, és ott leszek Wayne-nel és Rose-zal a semmi közepén. Hogy otthagy, meggondolja magát. Hogy teljesen belészeretek… De a legjobban attól félek, hogy már meg is történt – zokogta Hermione Kurt képébe vágva a szavakat. – Félek, hogy csalódnom kell benne.
- Hermione – fogta két keze közé a nő arcát Kurt -, nyugodj meg! Nincs semmi baj. Először is, ha nem teszel egy próbát, sosem fogod megtudni. Életed végéig ezen fogsz rágódni. Azt fogod magadtól kérdezgetni, hogy mi lett volna, ha… Másodszor, ha bántani mer, vagy fájdalmat okoz, esküszöm, hogy a saját két kezemmel nyírom ki. És biztos találok még pár barátot, aki segít. És harmadszor – törölte le az arcáról egy kósza könnycseppet -, ha olyan bolond, hogy otthagyjon téged, és nem látja, milyen gyönyörű, nagyszerű nő vagy… akkor ő a világ legnagyobb marhája – fejezte be Kurt halkan, és óvatosan, apró csókot lehet Hermione ajkára.
- Kurt… – sóhajtotta a nő.
- Tudom – mondta a férfi, majd kisétált a szobából.
Hermione napokig gondolkodott a szőke ajánlatán. Őrültségnek találta, mégis volt benne némi ráció. Hermione mindenképp vissza akart menni Angliába, hiányoztak neki a barátai. Viszont az eddigi otthonát az eltűnése előtt eladta, így nem volt hova mennie. Igaz, a Potter házaspár biztos szívesen befogadta volna, viszont a gyerek miatt Harrynek magyarázatot kellene adnia. Meg persze ott van még Rebeka és Iris is, de úgy érezte, nem kérhet tőlük ekkora szívességet. Viszont a gondolat, hogy egy fedél alatt éljen Dracóval, megrémítette. Félt. Félt attól, hogy beleszeret abba a férfiba, aki annyi éven keresztül minden adandó alkalomkor keresztültaposott rajta. Mi a garancia arra, hogy nem fog visszatérni az az énje Malfoynak? Mi garantálja, hogy boldogok lesznek együtt? Semmi, és Hermione tudta is ezt nagyon jól. Végül mégis arra az elhatározásra jutott, hogy elmegy a férfihez. Beköltözik, de ez nem jelenti azt, hogy nem költözhet ki, amikor bármi rosszra fordulna.
Kurt örült Hermione döntésének, hisz így együtt lehet a kicsi az apjával, mégis elszomorította. Az elmúlt fél évben úgy hozzászokott a nő jelenlétéhez, na meg a kicsi Rose miatti nyüzsgéshez, hogy most furcsa lesz neki az üres, csendes lakás.
- Ne aggódj, bármikor meglátogathatjuk egymást – vigasztalta barátját Hermione. – Nekem is furcsa lesz, elhiheted. Sőt… – nevetett fel keserűen a nő.
- Olyan üres lesz a ház. Ki fogja összerajzolni a beszerzői papírjaimat? Még Wayne is hiányozni fog, úgy a szívemhez nőtt.
- Persze, hogy a szívedhez nőtt. Az ujjai köré csavar mindenkit. Draco is úgy bámulta, mintha ő maga lenne Merlin.
- Na, jó, indulj, mert a végén elsírom magam és oda lenne a jó hírem.
- Szeretlek, Kurt! Örökké az adósod leszek – borult a nyakába a nő.
- Ugyan már, erre vannak a barátok – motyogta a férfi a könnyeivel küszködve.
- Megjött Draco. Hát, akkor viszlát – intett pityeregve a nő.
Kurt megölelte Rose-t is, majd Wayne arcára is adott egy puszit.
- Szia, Kurt bácsi! – integetett még az ajtóból a kislány, majd kézen fogva az anyját kisétáltak az ajtón. Odakint Draco várta őket.
- Mindent összeszedtél? – kérdezte jókedvűen a nőtől két seprűre támaszkodva.
- Igen, minden itt van – mutatott a zsebére, amiben ott volt összezsugorítva minden holmija. – Utálok repülni – jegyezte meg a nő, miközben elvette az egyik seprűt a férfitól.
- Viszont most muszáj lesz repülnöd Wayne miatt. Te viszed őt, vagy inkább én?
- Majd én. Úgyis elaludt a kenguruban. Rose, te Draco seprűjén fogsz utazni rendben? – kérdezte a kislánytól.
- Én ülhetek elől? – kérdezte reménykedve a kicsi.
- Ahol csak szeretnél – válaszolta mosolyogva a férfi.
- Juhú – ugrándozott örömében Rose.
- Induljunk! – szólt a nőnek Draco, majd felült a seprűjére és maga elé rögzítette a kislányt.
- Menj előre, követlek – motyogta nagyot nyelve a nő. Részben a repülés miatt, részben az új élet kezdése miatt volt csomó a torkában. Vett egy mély levegőt, és búcsút mondva a Kurttel való életének, elrúgta magát a földről.
A landolás hamarabb eljött, mint azt Hermione gondolta. Kora délután már Draco tengerparti háza előtt voltak.
- Megérkeztünk – mondta a férfi, és kitárta a nő és a gyerekek előtt az ajtót.
- Rose! – kiáltott fel odabent Scorpius, és a lány felé szaladt. Másodpercekkel később már el is tűntek a fiú szobájában, valószínűleg szaladtak rajzolni.
- Mink üdvözli a gazdát és a hölgyet – jelent meg előttük egy pukkanással Draco házimanója.
- Szép napot, Mink! Ő Hermione és a kisfiunk, Wayne.
Az apró lény meghajolt a nő előtt, hatalmas fülei a földet súrolták.
- Ugye tudod, hogy nem fogok parancsolni neki? – súgta oda a férfinak.
- Sejtettem. De ne aggódj, fizetek neki – válaszolta Draco.
- Nem az a lényeg. Nem akarom dolgoztatni – makacskodott a nő.
- Olyan makacs vagy – ingatta a fejét a férfi, de közben nevetett.
Nagyon örült, hogy végül a nő igent mondott, és odaköltöztek. Egyrészről fontosnak tartotta ezt a lépést a fia miatt is, másfelől pedig talán rendbe hozhatná a kapcsolatát a nővel is. Érzett iránta valamit, ez egyértelmű volt, de koránt sem merte volna kijelenteni, hogy ez a valami a szerelem. Arra jutott, hogy majd lakva jobban megismerik egymást, és a végén még kisülhet valami egész jó is a dologból.
- Gyere, megmutatom a szobátokat – invitálta a nőt az emeletre. – Mink – fordult a manóhoz -, kérlek, készíts egy kis teát.
- Máris, uram – válaszolta serényen a lény, és egy pukkanással eltűnt.
Odafent rögtön a bal oldali szobába mentek.
- Remélem, tetszik. Tudom, hogy nem valami otthonos, de gondoltam majd te kialakítod magadnak, amilyenre szeretnéd. A falakat is azért hagytam fehéren. Gondolom, valami piros-arany izét akarsz – forgatta a szemét Draco.
- Köszönöm. Jó lesz.
- Ez a legnaposabb szoba. Gondoltam szereted a fényt.
- Tetszik – nyugtatta meg Hermione.
- Gyere, megmutatom Rose-ét is. Itt lesz melletted. Utána van Scorpius szobája, és a folyosó másik végén az enyém.
Rose szobája kicsi volt, de épp elég egy négy évesnek. A falak itt is fehérek voltak. Egy kis könyvespolc foglalt helyet benne, egy játékos kosár és egy ágy, a hozzá tartozó éjjeli szekrénnyel.
- Scorpiusé is ilyen, csak kicsit fiúsabb. Meg van egy íróasztal, két székkel. Azt hiszem, most ott rajzolnak – magyarázta, miközben elindultak a gyerekekhez.
- Mami – ugrott fel Rose, amikor meglátta anyukáját. – Scorpius azt mondta, hogy néha megengedi, hogy az ő szobájában aludjak! – lelkendezett a kicsi.
- Ez nagyon kedves tőle – felelte Hermione a szőke kisfiúra mosolyogva.
- Most befejezzük a rajzot, utána társasozni fogunk. De ne gyertek ide, nem láthatjátok a rajzunkat, csak ha kész lesz.
- Jól van, már itt se vagyunk – nyugtatta meg Draco és kimentek a szobából. – Ó, és természetesen, amit láttál ajtó a szobádban, az a zuhanyzóba vezet. Ha pedig egy jó forró fürdőre vágysz, akkor a szobáddal szemben találod a fürdőszobát, és lent is van egy fürdő, de azt már ismered – mosolyodott el a férfi zavarba hozva Hermionét.
- Értem. Köszi – motyogta félénken a nő. Kicsit furán érezte magát az új környezetben.
- Ha gondolod, most hagylak kipakolni. Én meg addig elleszek Wayne-nel, már ha nem bánod.
- Rendben. De nagyon figyelj rá.
- Ne aggódj, Scorpius is volt újszülött. Tudom, mit kell csinálni egy babával – intette le Draco, és elindult volna lefelé a lépcsőn, ám Hermione utána szólt.
- Várj! Szeretnék adni neked valamit – szólt, azzal keresgélni kezdett a táskájában.
Sokat gondolkozott, hogy mi legyen a sorsa annak a kis könyvecskének, amit a táskájából vett elő. Amikor megtudta, hogy kisbabát vár, mindent dokumentálni kezdett. Ez a bőrkötésű kis könyv olyan volt számára, mint egy napló. És tudta, hogy ha ígéretéhez híven új életet akar kezdeni, akkor ezt a naplót oda kell adnia Dracónak.
- Mi ez? – kérdezte a szőke.
- Amolyan naplóféle. A terhességem alatt írtam. Talán… talán elolvashatnád. Azt akarom, hogy az én szemszögemből is lásd a dolgokat. Ha sikerülne megértenünk egymást, akkor a jövőnket is könnyebben kitalálhatnánk.
- Tényleg azt akarod, hogy elolvassam? – lepődött meg a férfi.
Hermione a mellkasához szorította a kis könyvet, majd egy erős elhatározással Draco felé nyújtotta. – Igen.
Kurt Butler”
Draco értetlenül meredt a pergamenen szereplő mondatra. Vajon mit akarhat tőle a férfi? Gondolkodás nélkül gyűrte össze a levelet és tette a zsebébe. Ő bizony nem fog találkozni vele – morogta magában. Végül mégis csak a kíváncsisága kerekedett felül, és úgy döntött, kideríti, mit akar tőle Butler.
A kúriában bement apja régi dolgozószobájába és keresett egy üres pergament. Válaszában közölte a helyet és az időpontot Kurttel. Egy délutáni találkozót beszélt meg a férfival, csak hogy ne érezze úgy, felkeltette Draco kíváncsiságát.
Draco Kurt után öt perccel érkezett a GoldenNectarba. Iris kérdésére, miszerint kéri-e a szokásosat, most egyszerűen csak legyintett. Minél előbb túl akart lenni ezen a beszélgetésen.
- Hello, Draco! – köszönt a férfi komoly ábrázattal.
- Kurt! – jött a szintén merev válasz.
- Ülj le!
- Nem szándékozok sokáig maradni, szóval vágj bele!
- Előre leszögezném, nem akarok vitázni veled. Csak tudni szeretnék pár dolgot. Tudod, én csak a legjobbat szeretném Hermionénak – kezdett bele a mondanivalójába Kurt.
- Nem tudom, mire akarsz kilyukadni, de hallgatlak – mondta Draco.
- Őszintén, éreztél valamit valaha is Hermione iránt? – jött a nyílt kérdés.
- Persze, jó volt vele a szex – vigyorodott el a szőke kajánul.
- Draco, őszintén. Tudom, hogy féltékeny voltál, mikor a minisztériumi gálán táncoltam vele, tudom, hogy írtál neki egy levelet a nevemben, csak hogy kiderítsd, mi is van közöttünk. Mindent részletét ismerem a kapcsolatotoknak – hajolt közelebb Kurt, és úgy folytatta. – Egyedül a te szemszöged hiányzik.
- Miért érdekel ez téged? Ha csak azért hívtál ide, hogy a nőd iránt érzett érzelmeimről faggass, akkor inkább ne fecséreld az időmet és engedj az utamra.
- Ezek szerint érzel iránta valamit.
- És ha érzek? Na, akkor mi van? – húzta fel magát a másik férfi mosolyán Draco.
- Hermione megszülte a fiát.
- Gratulálok, akkor miért nem vagy vele a korházban?
- Azért, mert a kicsi nem tőlem van.
- Szép. Akkor ezek szerint még egy marhát hülyített Granger? Ki volt az? Talán Weasley, esetleg Potter?
- Te vagy az – dőlt hátra a székében Kurt. Draco szemöldöke az egekbe szaladt.
Percek teltek el, mire Draco úgymond magához tért. Kétkedve és talán egy kicsit tanácstalanul nézett a férfira. Hogy vajon miért hittel el a dolgot egyből Kurtnek, ő maga sem tudta. De legbelül örült a dolognak, sőt, talán akarta is, hogy így legyen.
- De akkor most mi van köztetek?
- Köztünk? Semmi, csak barátok vagyunk, ahogy mindig. Igaz, nem bántam volna soha, ha kialakult volna bármi is – mosolyodott el Kurt.
- Láthatom őket? – kérdezte Draco lágyabb hangra váltva.
- Ami azt illeti, Hermione nem tudja, hogy ide jöttem hozzád és elmondtam, sőt ha nem is mondta ki, de megtiltotta, hogy megtegyem.
***
Nyolc nap telt el azóta, hogy Draco Malfoy megtudta, van még egy fia. Persze azonnal meg akarta nézni, megbizonyosodni róla, hogy tényleg az övé – mondjuk mi értelme lett volna, ha Butler hazudik? -, de Kurt nem engedte. Azt mondta, hogy Hermionét most nem kéne még felzaklatni, és a kicsihez se mehetnek látogatók, mert koraszülött. Így nem maradt más, mint a várakozás. Mivel Wayne állapota stabil volt, így egy hét múlva hazaengedték őt. Rose egy percre sem akart elszakadni mellőle, úgy nézett kisöccsére, mintha még sosem látott volna kisbabát. Pedig látott, csak még sosem élt vele együtt. A kezdeti lelkesedés azonban pár órán belül alábbhagyott, amikor Wayne nem hagyta aludni az éjszaka közepén.
- Mami, nem lehetne, hogy visszategyük a hasadba? Ott nem sírt! – kérte a kislány álmosan, szinte leragadó szemekkel. Kurt jót mosolygott a kicsin, és Hermione szája is felfelé görbült.
- Azt nem lehet, Rose. Ő a kisöcséd, és most már velünk lesz állandóan.
- Mindig? – nézett rémülten a kis vörös hajú lányka. – És mindig így fog sírni?
- Nem, majd egyre nagyobb lesz, és már nem fog. Most is csak azért sír, mert beszélni nem tud. Így jelzi, hogy ha valami nincs rendben vele. Például álmos, vagy éhes, vagy tele a pelusa. Te is sokat sírtál, amikor kisbaba voltál – magyarázta lelkesen a most már kétszeres anyuka.
- És mami, az apu látta már a kistesót?
- Öhm… tudod, Rose, ő nem… - kezdte akadozva Hermione, de Kurt a segítségére sietett.
- Még nem látta – zárta le a témát. Úgy gondolta, hogy jobb, ha erről kicsit később beszélnek a lánnyal. Kurt odasétált a kiságyhoz, és a karjába vette a kisbabát. Meglepő, de most rögtön abbahagyta a sírást, pedig Hermione előtte már háromszor is felvette, próbálta csitítani, nem sok sikerrel.
- Ezt hogy csináltad? – kérdezte meglepődve.
- Talán csak egy férfira volt szüksége – nézett a nőre jelentőségteljesen. Hermione nagyon is jól tudta, hogy miért. Kurt az elmúlt héten folyton célozgatott, hogy Hermionénak igenis szüksége van Malfoyra. Merthogy ő nem lesz mindig ott, hogy nézne ki az, hogy együtt laknak, mint egy család, közben meg csak barátok. Kurt szívesen osztotta meg otthonát velük, de mindannyian tisztában voltak vele, hogy ez csak átmeneti megoldás.
- Kimegyek a nappaliba vele – szólt Hermionéhoz a vállán nyugvó csecsemővel. A nő bólintott, majd simogatni kezdte kislánya fejét, miközben egy altatódalt dúdolt neki. Hamar álomba szenderült, hiszen kimerítő napja volt a Wayne-nel járó izgalmak miatt. Hermione szintén fáradtan csatlakozott fiához és barátjához.
- Psszt – szólt rá a nőre, mert az egy picit hangosan csukta be az ajtót. – Mindjárt elalszik.
- Lezuhanyozhatok, amíg te altatod?
- Persze, nem lesz gond.
Aznap este Wayne már nem zavarta őket, édesdeden szundikált, így Hermione is végre ágyba tudott bújni. Jó érzés volt nem a korházban aludni, még ha nem is volt otthon.
A másnap szintén nyüzsgéssel telt. Hermione már el is felejtette, mennyi gonddal jár egy kisbaba. Délután, amikor Wayne épp szunyókált, csöngettek. Mérges volt, mert nem akarta, hogy valaki felébressze a fiát, de szerencsére a kis lurkó meg se moccant a csengő hangjára, oly mélyen aludt. Hermione nem is foglalkozott azzal, hogy ki lehet az, hiszen valószínű, Kurtöt keresik. Mégis ki jönne hozzá?
A férfi nyitott ajtót, és gyanúsan sokáig beszélgetett a vendéggel az előtérben.
- Hermione, látogatód van – szólt halkan Kurt a neki háttal ülő lánynak.
- Hogy? Mégis kicsoda? – lepődött meg, és megfordulva az ismerős szürke szemekkel találta szembe magát.
- Én most elviszem Rose-t sétálni. Nektek úgyis van mit megbeszélnetek.
- Mi? Ne, Kurt, nem akarok vele beszélni! – vágta rá.
- Hermione, ezt nem halaszthatod tovább, te is tudod.
Hirtelen ürült ki a ház. Draco pedig ott állt a nővel szemben, szemét le sem véve róla.
- Miért kellett idejönnöd? – kérdezte a nő halkan.
- Miért nem mondtad el? – jött a másik kérdés a férfi szájából.
- Micsoda? Kurt elmondta? Ki fogom herélni! Amúgy meg lett volna értelme? Mi változott volna? Nem volt köztünk semmi, Draco. Csak mulattuk az időt.
- Ha így gondolod, akkor tényleg jól tetted, hogy elhallgattad – szisszent fel a szőke.
- Te is tudod, hogy nincs közös jövőnk, ne nehezítsük meg egymás dolgát.
- Megfoghatom? – kérdezte reménykedő szemekkel Draco.
- Most aludt el. Ha nem bánod, kihasználnám ezt az időt, mert akármilyen nyugodt baba is, nem sokat alszik. De neveltél már fel gyereket, tudod ezt te is – mondta Hermione, közben csak hogy ne kelljen a férfi szemébe néznie, pakolászni kezdte a kicsi holmiját.
- Mi lett a neve? – lépett közelebb a kiságyhoz a férfi és a fiát nézte.
- Wayne, Wayne Darren.
A nevek hallatán Draco felnevetett. Herminétól persze egy szúrós pillantást kapott.
- Ne haragudj, nincs velük bajom, csak viccesnek találom, hogy két íróról nevezted el a fiunkat.
- Ő az én fiam – helyesbített a nő szigorúan.
- Úgy emlékszem ketten voltunk ott az irodádban. Ezek után pedig, azt hiszem, nekem is van a kicsihez némi közöm – háborodott fel a férfi jogosan.
Hermione nyelt egy nagyot, majd halkan közölte:
- Nagyon hasonlít rád.
- Le se tagadhatnám – nevetett fel a férfi, mire a nő persze lepisszegte. – Viszont az orra a tied.
- Gyönyörű szép szemei vannak – jegyezte meg Hermione a pici mellé lépve.
- A legszebb fiú, akit valaha láttam – lépett a nőhöz Draco.
Találkozott a tekintetük és egy percre megfagyott a levegő. Wayne persze pont ezt az időpontot tartotta a legalkalmasabbnak ahhoz, hogy mocorogni kezdjen.
- Felvehetem? – kérlelte Draco Hermionét.
- De óvatosan, kérlek!
Draco bátortalanul nyúlt Wayne felé, mégis rutinosan vette a kezébe. A pici eleinte nyögdécselve ellenkezett, végül belesimult a férfi karjába és hatalmasat ásítva kinyitotta hatalmas szürkéskék szemeit.
Hermione ámuldozva gyönyörködött a látványban. Sokat álmodozott arról, mi lett volna, ha minden normális emberekhez hűen zajlott volna köztük. Vajon hogy mutatna a fia Draco kezében? Hát most valóra vált a képzelgése, és legnagyobb meglepetésére melegség öntötte el a testét, ahogy a fiúkat nézte. Draco óvatosan leült a fiával az egyik fotelba és úgy gyönyörködött benne. Hermione nevetésére kapta fel a fejét. Idő közben grimaszolgatni kezdett a kicsinek, próbálva egy kacajt kicsalni belőle, de az akciója inkább az anyukánál aratott nagy sikert.
- Legalább neked tetszik – adta fel Draco a kicsinél.
- Szerintem neki is – mosolyodott el a nő. – Nézd meg milyen nyugodt.
- Olyan picike.
- Négy héttel előbb született – felelte halkan Hermione.
- De jól van, ugye? Mármint, nem lett semmi maradandó baja – kezdett aggódni Draco, ami Hermionénak tetszett. Igaz, hogy jelenleg semmi nem volt köztük – még az oly sokszor emlegetett szex sem -, mégis látta Dracón, hogy figyel a gyerekre. Érdekli őt. Aggódik érte. És ez Hermionénak több volt, mint elég.
- Most már jól. Amikor megszületett nem kapott levegőt. De szerencsére megmentették őt.
- Hála Merlinnek.
- Milyen érzés? – kérdezte Hermione.
- Micsoda?
- Hogy hirtelen lett még egy fiad. Hogy a kezedben tarthatod.
- Csodálatos – felelte röviden. – Tudom, hogy nem szabadna ilyet mondanom, hogy jobban odavagyok érte, mint Scorpiusért.
- Még csak most ismerted meg.
- Tudom, és a létezéséről is csak nemrég óta tudok, de mégis, azóta semmi máson nem járt az agyam. Scorpius a legjobb dolog, ami történt velem, de akárhogy is van, mindig Astoriát és a félrelépését fogja eszembe juttatni. Tudom, hogy nem hiszed el, de fájt, hogy megcsalt.
- Szeretted? – kérdezte Hermione komolyan.
- Igen. Eléggé magába bolondított, ezért elég nagy volt a pofára esés is. Viszont most itt van Wayne… és ő rád emlékeztet. Most is, ahogy őt nézem, nem kell rád pillantanom, hogy magam előtt lássalak. Akármennyire is rám hasonlít, ott vagy minden egyes vonásában – magyarázta a férfi, miközben valóban csak a babát nézte.
- Ha már így alakult, nem fogom eltiltani tőled.
- Még jó – ugrott fel majdnem Draco, mire Wayne kicsit nyögdécselni kezdett.
- Majd megállapodunk a láthatásról.
- Valóban ezt akarod? Nekem ennyi nem elég a fiamból!
- Akkor mégis mit javasolsz?
- Költözzetek hozzánk! – jött az ésszerű gondolat Dracótól.
- Tessék? – lepődött meg teljesen Hermione.
- Igen. Gyertek vissza Angliába. Ott van a lakásom. Scorpius odáig lenne a gyönyörtől, és tudod jól, hogy Rose-nak is tetszene az ötlet. Van elég hely. Lenne külön szobád a picivel.
- Nem gyors ez egy kicsit?
Draconak nevethetnéke támadt, és nem is fogta vissza magát.
- Gyors? Hermione, ne nevettess. Az első ajánlattevésemre lefeküdtél velem. Mit tesz ahhoz képest egy összeköltözés? Nem a kezedet kértem meg.
- Még jó – válaszolt Dracóhoz hasonlóan a nő.
- Figyelj, azt megértem, hogy nem tudod, mit kezdj a helyzettel. Őszinténszólva, még én se vagyok biztos benne, hogy tudom, mit akarok tőled. Egyet viszont százszázalékosan tudok. A fiam közelébe akarok lenni. És az úgy nem megy, ha te Németországban vagy.
- Hoppanálva csak egy perc az egész.
- Nem ezen van a hangsúly – ingatta a fejét Draco.
- Na persze, és mit szólnának az emberek?
- Kit érdekelnek? Kérlek, költözzetek oda. Elég nagy a ház. Van hely mindenkinek. Mink a segítségedre lenne, és én is ott lennék, ha esetleg kellek. Rose boldog lenne, hogy játszhat Scorpiusszal, és én is a fiam közelében maradhatnék.
- Te azt hiszed, hogy én dolgoztatnék egy házimanót? Ki van zárva, hogy egy olyan házba költözzek, meg amúgy is. Gondolod már végig, Draco. A válaszom határozottan nem.
- Miért kell mindig ilyen makacsnak lenned? – kérdezte a férfi. – Remélem ő nem lesz ilyen konok.
Pár percig némán figyelték a kis Wayne-t, végül Draco törte meg a csendet
- Ha nem történt volna meg, hogy alakultak volna a dolgok köztünk?
- Nem tudom. Talán beléd szerettem volna.
- Belém tudtál volna szeretni? – kapta fel a fejét a férfi.
- Nem tudom. Miért, te örültél volna neki?
- Nem, nem tudom.
- Ez egy roppant értelmes beszélgetés volt – jegyezte meg a nő nevetve. – Átvehetem?
- Persze – kelt fel a férfi, és óvatosan a nő felé nyújtotta a babát, közben a karjuk összeért.
Hermione torok köszörülve kezdte babusgatni Wayne-t. Mikor visszaaludt, betette a kiságyába.
- Menjünk át a konyhába – javasolta a nő, hogy nyugodtan pihenhessen a fiúk.
- Megkínálhatlak valamivel?
- Nem kérek semmit, köszönöm. Tudod, annyi minden mondani valóm lenne, de…
- Most nem jön semmi a szádra. Ismerős érzés – mondta mosolyogva Hermione.
- Elmondod, miért menekültél el?
- Megijedtem, Draco. A kapcsolatunk többnyire csak a szexre alapult. Nem kötelezhettelek arra, hogy állj mellém és segíts. Én magam se tudtam, hogy mit akarok, szerelmet vagy szenvedélyt. A kicsi sorsán is rengeteget agyaltam, de úgy érzem a legjobb döntést hoztam azzal, hogy megszültem őt.
- Megfordult a fejedben, hogy elveteted? – döbbent le a férfi.
- Csak egy rossz pillanatomban – mentegetőzött a nő. – De beláttam, hogy nem lennék rá képes. Éreztem, hogy odabent van. Nem vagyok olyan kegyetlen. Viszont abban a pillanatban megijedtem, hogy nem fogom tudni egyedül végigcsinálni.
- Együtt képesek lennénk rá – jegyezte meg Draco.
- Persze, és majd feleségül veszel és boldogan élünk, amíg meg nem halunk? – jött a szarkasztikus kérdés. A férfi nem válaszolt. – Lásd be, halott ügy az egész. Nem költözhetek hozzád, viszont Angliába mindenképp vissza szeretnék utazni a barátaim miatt.
- És a gyereket hogyan magyarázod majd meg nekik? – húzta fel magát a szőke. Nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz jobb belátásra bírnia a nőt.
- Nehogy azt hidd, hogy te vagy az egyetlen szőke hajú férfi a világon, a németek nagy része erről ismert. Majd azt mondom, összeismerkedtem valakivel.
- Nem fogom hagyni, hogy ezt tedd – lépet közelebb fenyegetően Malfoy. – Ő az én fiam is.
- Nem akarok zavarni, de Rose megunta a sétálást – jelent meg az ajtóban Kurt kézen fogva a vörös hajú kislánnyal.
- Semmi baj, Kurt. Draco éppen indulni készült már – nézet határozottan a szőkére Hermione.
Draco csak összehúzta a szemeit, majd egy utolsó pillantást vetve Wayne-re távozott a Butler-házból.
- Félbeszakítottam valamit, igaz? – kérdezte Kurt, miközben levette Rose sapkáját.
- Draco azt akarja, hogy költözzek hozzá Rose-zal és Wayne-nel.
- És mi tart vissza? – kérdezte értetlenül a férfi.
- Nincs köztünk semmi, nem élhetek együtt Dracóval.
- Jesszusom, Hermione! Van egy közös fiatok, ráadásul mind a ketten éreztek egymás iránt valamit. Ne játszd a hülyét!
- Maximum gyűlöletet érzek iránta – sziszegte Hermione.
- Hogy tudsz ekkorát hazudni? A négyéves lányod jobban átlátja a dolgot, mint te!
- Tessék? – kérdezte a szemét Kurt és Rose között jártatva.
- Mami, én szívesen odaköltöznék Scorpiusékhoz.
- Ez most nem erről szól, Rose.
- Én nem értem, hogy miért nem lehet. Kurt bácsi azt mondta, hogy te és Scorpius papája valójában kedvelitek egymást. Meg azt, hogy azért nem szereted már a papát, mert őt szereted.
- Ezt nem egészen így mondtam, Rose – szólt közbe Kurt, mielőtt még Hermione azt hinné, hogy félrevezeti a gyereket. Ő mindössze csak elmagyarázta Rose-nak, hogy a szülei már nem érzik azt egymást iránt, mint régen. Viszont a mamája nagyon kedveli Dracót, csak ezt nehéz neki is bevallania. Rose egyetértett vele, és azt mondta, hogy szerintem is jól meglennének, ahogy ő is Scorpiusszal.
- Rose, én nem szeretem Scorpius apukáját!
- Pedig kellene. Kurt bácsi azt is mondta, hogy Wayne apukája nem a papa. Ami azt jelenti, hogy kell neki egy másik apuka – magyarázta a kislány.
- Majd Kurt lesz az – vágta rá a nő. Úgy érezte, mindenki összeesküdött ellene.
- Ő nem lehet. Mert ti csak barátok vagytok, és az olyan, mintha Harry bácsi lenne az apukája. Az meg lehetetlen. Én azt akarom, hogy Draco legyen a papája! – folytatta a kislány egyre dühösebben.
Rose okos volt, és egyben akaratos. Talán ezt az apjától örökölte, nem hallgatott senki másra. Kurt viszont jó tettestársa lelt benne. Megbeszélték, hogy összehozzák a felnőtteket. Dracót nem is nagyon kellett volna győzködni, de Hermione annyira önfejű volt, hogy az a férfit egyenesen bosszantotta már. Tudta jól, hogy Malfoy nem közömbös a nő számára. Tudta, hogy azért nem alakult ki köztük semmi komolyabb, mert Draco már elfoglalta a nő szívében a helyet. És azt is tudtam, hogy Hermione fél. Mi másért nem hagyná, hogy a dolgok megoldják magukat. Csak egy aprócska beleegyezés kellett volna, és máris haladtak volna a dolgok a saját ütemükben.
- Én most megyek aludni! – kiabálta Rose, és ledobálva a ruháit a földre. Odafutott Wayne-hez, és súgott neki valami, amit Hermione nem értett, majd belebújt a pizsamájába, és eltűnt a hálószobába.
Hermione nem ment utána, tudta, hogy lánya makacsságán az nem segítene. Szörnyen érezte magát. Megígérte, hogy többet nem veszekszik a lányával, nem fog neki csalódást okozni. Erre tessék. Miért esküdött össze ellene mindenki? Miért hiszi azt mindenki, hogy jobban tudják ők, hogy mit érez?
Pityeregve ült le a kanapéra. Kurt egy ideig csak nézte. Mérges volt rá. De aztán mégis megesett rajta a szíve, és melléült, vigasztalni kezdte.
- Nem akarok többet veszekedni veled, de tény, hogy magadnak hazudsz a legjobban. Egyszerűen nem értem, miért viselkedsz így. Hogy miért nehezíted meg mindegyikünk dolgát.
- Mert félek – kiáltotta ingerülten a nő. – Félek, hogy nem jól fog elsülni. Hogy egyszer csak nem lesz ilyen jó fej, és ott leszek Wayne-nel és Rose-zal a semmi közepén. Hogy otthagy, meggondolja magát. Hogy teljesen belészeretek… De a legjobban attól félek, hogy már meg is történt – zokogta Hermione Kurt képébe vágva a szavakat. – Félek, hogy csalódnom kell benne.
- Hermione – fogta két keze közé a nő arcát Kurt -, nyugodj meg! Nincs semmi baj. Először is, ha nem teszel egy próbát, sosem fogod megtudni. Életed végéig ezen fogsz rágódni. Azt fogod magadtól kérdezgetni, hogy mi lett volna, ha… Másodszor, ha bántani mer, vagy fájdalmat okoz, esküszöm, hogy a saját két kezemmel nyírom ki. És biztos találok még pár barátot, aki segít. És harmadszor – törölte le az arcáról egy kósza könnycseppet -, ha olyan bolond, hogy otthagyjon téged, és nem látja, milyen gyönyörű, nagyszerű nő vagy… akkor ő a világ legnagyobb marhája – fejezte be Kurt halkan, és óvatosan, apró csókot lehet Hermione ajkára.
- Kurt… – sóhajtotta a nő.
- Tudom – mondta a férfi, majd kisétált a szobából.
Hermione napokig gondolkodott a szőke ajánlatán. Őrültségnek találta, mégis volt benne némi ráció. Hermione mindenképp vissza akart menni Angliába, hiányoztak neki a barátai. Viszont az eddigi otthonát az eltűnése előtt eladta, így nem volt hova mennie. Igaz, a Potter házaspár biztos szívesen befogadta volna, viszont a gyerek miatt Harrynek magyarázatot kellene adnia. Meg persze ott van még Rebeka és Iris is, de úgy érezte, nem kérhet tőlük ekkora szívességet. Viszont a gondolat, hogy egy fedél alatt éljen Dracóval, megrémítette. Félt. Félt attól, hogy beleszeret abba a férfiba, aki annyi éven keresztül minden adandó alkalomkor keresztültaposott rajta. Mi a garancia arra, hogy nem fog visszatérni az az énje Malfoynak? Mi garantálja, hogy boldogok lesznek együtt? Semmi, és Hermione tudta is ezt nagyon jól. Végül mégis arra az elhatározásra jutott, hogy elmegy a férfihez. Beköltözik, de ez nem jelenti azt, hogy nem költözhet ki, amikor bármi rosszra fordulna.
Kurt örült Hermione döntésének, hisz így együtt lehet a kicsi az apjával, mégis elszomorította. Az elmúlt fél évben úgy hozzászokott a nő jelenlétéhez, na meg a kicsi Rose miatti nyüzsgéshez, hogy most furcsa lesz neki az üres, csendes lakás.
- Ne aggódj, bármikor meglátogathatjuk egymást – vigasztalta barátját Hermione. – Nekem is furcsa lesz, elhiheted. Sőt… – nevetett fel keserűen a nő.
- Olyan üres lesz a ház. Ki fogja összerajzolni a beszerzői papírjaimat? Még Wayne is hiányozni fog, úgy a szívemhez nőtt.
- Persze, hogy a szívedhez nőtt. Az ujjai köré csavar mindenkit. Draco is úgy bámulta, mintha ő maga lenne Merlin.
- Na, jó, indulj, mert a végén elsírom magam és oda lenne a jó hírem.
- Szeretlek, Kurt! Örökké az adósod leszek – borult a nyakába a nő.
- Ugyan már, erre vannak a barátok – motyogta a férfi a könnyeivel küszködve.
- Megjött Draco. Hát, akkor viszlát – intett pityeregve a nő.
Kurt megölelte Rose-t is, majd Wayne arcára is adott egy puszit.
- Szia, Kurt bácsi! – integetett még az ajtóból a kislány, majd kézen fogva az anyját kisétáltak az ajtón. Odakint Draco várta őket.
- Mindent összeszedtél? – kérdezte jókedvűen a nőtől két seprűre támaszkodva.
- Igen, minden itt van – mutatott a zsebére, amiben ott volt összezsugorítva minden holmija. – Utálok repülni – jegyezte meg a nő, miközben elvette az egyik seprűt a férfitól.
- Viszont most muszáj lesz repülnöd Wayne miatt. Te viszed őt, vagy inkább én?
- Majd én. Úgyis elaludt a kenguruban. Rose, te Draco seprűjén fogsz utazni rendben? – kérdezte a kislánytól.
- Én ülhetek elől? – kérdezte reménykedve a kicsi.
- Ahol csak szeretnél – válaszolta mosolyogva a férfi.
- Juhú – ugrándozott örömében Rose.
- Induljunk! – szólt a nőnek Draco, majd felült a seprűjére és maga elé rögzítette a kislányt.
- Menj előre, követlek – motyogta nagyot nyelve a nő. Részben a repülés miatt, részben az új élet kezdése miatt volt csomó a torkában. Vett egy mély levegőt, és búcsút mondva a Kurttel való életének, elrúgta magát a földről.
A landolás hamarabb eljött, mint azt Hermione gondolta. Kora délután már Draco tengerparti háza előtt voltak.
- Megérkeztünk – mondta a férfi, és kitárta a nő és a gyerekek előtt az ajtót.
- Rose! – kiáltott fel odabent Scorpius, és a lány felé szaladt. Másodpercekkel később már el is tűntek a fiú szobájában, valószínűleg szaladtak rajzolni.
- Mink üdvözli a gazdát és a hölgyet – jelent meg előttük egy pukkanással Draco házimanója.
- Szép napot, Mink! Ő Hermione és a kisfiunk, Wayne.
Az apró lény meghajolt a nő előtt, hatalmas fülei a földet súrolták.
- Ugye tudod, hogy nem fogok parancsolni neki? – súgta oda a férfinak.
- Sejtettem. De ne aggódj, fizetek neki – válaszolta Draco.
- Nem az a lényeg. Nem akarom dolgoztatni – makacskodott a nő.
- Olyan makacs vagy – ingatta a fejét a férfi, de közben nevetett.
Nagyon örült, hogy végül a nő igent mondott, és odaköltöztek. Egyrészről fontosnak tartotta ezt a lépést a fia miatt is, másfelől pedig talán rendbe hozhatná a kapcsolatát a nővel is. Érzett iránta valamit, ez egyértelmű volt, de koránt sem merte volna kijelenteni, hogy ez a valami a szerelem. Arra jutott, hogy majd lakva jobban megismerik egymást, és a végén még kisülhet valami egész jó is a dologból.
- Gyere, megmutatom a szobátokat – invitálta a nőt az emeletre. – Mink – fordult a manóhoz -, kérlek, készíts egy kis teát.
- Máris, uram – válaszolta serényen a lény, és egy pukkanással eltűnt.
Odafent rögtön a bal oldali szobába mentek.
- Remélem, tetszik. Tudom, hogy nem valami otthonos, de gondoltam majd te kialakítod magadnak, amilyenre szeretnéd. A falakat is azért hagytam fehéren. Gondolom, valami piros-arany izét akarsz – forgatta a szemét Draco.
- Köszönöm. Jó lesz.
- Ez a legnaposabb szoba. Gondoltam szereted a fényt.
- Tetszik – nyugtatta meg Hermione.
- Gyere, megmutatom Rose-ét is. Itt lesz melletted. Utána van Scorpius szobája, és a folyosó másik végén az enyém.
Rose szobája kicsi volt, de épp elég egy négy évesnek. A falak itt is fehérek voltak. Egy kis könyvespolc foglalt helyet benne, egy játékos kosár és egy ágy, a hozzá tartozó éjjeli szekrénnyel.
- Scorpiusé is ilyen, csak kicsit fiúsabb. Meg van egy íróasztal, két székkel. Azt hiszem, most ott rajzolnak – magyarázta, miközben elindultak a gyerekekhez.
- Mami – ugrott fel Rose, amikor meglátta anyukáját. – Scorpius azt mondta, hogy néha megengedi, hogy az ő szobájában aludjak! – lelkendezett a kicsi.
- Ez nagyon kedves tőle – felelte Hermione a szőke kisfiúra mosolyogva.
- Most befejezzük a rajzot, utána társasozni fogunk. De ne gyertek ide, nem láthatjátok a rajzunkat, csak ha kész lesz.
- Jól van, már itt se vagyunk – nyugtatta meg Draco és kimentek a szobából. – Ó, és természetesen, amit láttál ajtó a szobádban, az a zuhanyzóba vezet. Ha pedig egy jó forró fürdőre vágysz, akkor a szobáddal szemben találod a fürdőszobát, és lent is van egy fürdő, de azt már ismered – mosolyodott el a férfi zavarba hozva Hermionét.
- Értem. Köszi – motyogta félénken a nő. Kicsit furán érezte magát az új környezetben.
- Ha gondolod, most hagylak kipakolni. Én meg addig elleszek Wayne-nel, már ha nem bánod.
- Rendben. De nagyon figyelj rá.
- Ne aggódj, Scorpius is volt újszülött. Tudom, mit kell csinálni egy babával – intette le Draco, és elindult volna lefelé a lépcsőn, ám Hermione utána szólt.
- Várj! Szeretnék adni neked valamit – szólt, azzal keresgélni kezdett a táskájában.
Sokat gondolkozott, hogy mi legyen a sorsa annak a kis könyvecskének, amit a táskájából vett elő. Amikor megtudta, hogy kisbabát vár, mindent dokumentálni kezdett. Ez a bőrkötésű kis könyv olyan volt számára, mint egy napló. És tudta, hogy ha ígéretéhez híven új életet akar kezdeni, akkor ezt a naplót oda kell adnia Dracónak.
- Mi ez? – kérdezte a szőke.
- Amolyan naplóféle. A terhességem alatt írtam. Talán… talán elolvashatnád. Azt akarom, hogy az én szemszögemből is lásd a dolgokat. Ha sikerülne megértenünk egymást, akkor a jövőnket is könnyebben kitalálhatnánk.
- Tényleg azt akarod, hogy elolvassam? – lepődött meg a férfi.
Hermione a mellkasához szorította a kis könyvet, majd egy erős elhatározással Draco felé nyújtotta. – Igen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése