19. fejezet - A kezdet és a vég

Pár másodpercig csak mereven bámulta őket. Időt akart adni magának, hogy rájöjjön, rosszul látott, vagy, hogy csak álmodik, de nem. Két húsvér emberről volt szó, nem holmi álomképzetekről, és abban is biztos volt, hogy felismerte őket. A két nevetgélő egyed nem vette észre őt, csak tovább folytatták a ruhák nézegetését. Draco pár perces döbbent mozdulatlanság után megindult feléjük, épp akkor, amikor Hermione egy rugdalózót emelt maga elé. Csak akkor vette észre a szőkét, amikor az már kevesebb, mint egy méterre volt tőle. A száján lévő mosoly hamar lehervadt, és ijedten Kurtre kapta a tekintetét, aki szintén rémülten nézett a nőre.

- Szóval így állunk – kezdte Draco, mert a másik kettő csak tátogni tudott. – Már minden világos. Tudhattam volna, hogy a titkos kis kapcsolatotok nem ért véget, amikor ez itt visszajött – bökött Kurt felé. - Hozzá mentél, igaz? Amikor eltűntél. A közös éjszakánk után. Fogadjunk a gyerek is akkor fogant. Azért lettél utána másmilyen. Ja, egyébként gratulálok. Szép család lesztek. Csak kár, hogy nem szóltál róla. Mocskosul játszadoztál velem. Én meg marha mód hagytam! Pedig egész végig csak a kis játékszered voltam. De nem értem, miért nem maradtál vele, miután felcsinált? Ja, persze, mert közben engem is hülyére akartál venni. Nagy játékos vagy, Granger, nagyobb, mint gondoltam. Tudod, azt hittem bosszúból én vagyok a legjobb, de be kell, hogy valljam, te még rajtam is túlteszel.  Mindenkit átvágtál, vagy csak engem? Iris? Rebeka? Ők tudtak valamit a dologról?

- Senki sem tudta – nyögte ki végül Hermione megállítva ezzel Dracót a folyamatos kérdéssorozatában. Szíve a torkában dobogott, kapkodva vette a levegőt és Kurtre támaszkodott, miközben nagyon ügyelt rá, hogy ne sírja el magát.

- Kivéve a pasid – mutatott újra Kurtre.

- Mi nem… – kezdte volna az említett, de Draco nem hagyta.

- Ne is fáradj. Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásotokra. Különben is, ki vagyok én, hogy bármit is elmondjatok nekem? – ironizált a szőke. – Inkább megyek, és nézek ajándékot a fiamnak – felelte Draco, majd olyan gyorsan távozott, mint amilyen váratlanul betoppant.

Hermione továbbra is zihált. Kurt egy kis üveg vizet halászott elő a táskájából, és a legközelebbi székhez segítette a nőt.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva.

- Nem igazán – felelte maga elé bámulva a nő. – Azt hiszi… azt hiszi, hogy a te fiad.

- El kéne mondanod neki.

- Nem! Talán jobb is így. Nem tudom, hogy akarom-e, hogy ő legyen az apja.

- Pedig biztos, hogy jó apa. Most is a fiának ment vásárolni – válaszolta halkan a férfi.

- Tudom. Imádja Scorpiust. De Wayne… az más!

- Nem tudom, Hermione, hogy tényleg jó ötlet-e eltitkolni előle, hogy az ő gyereke. Mármint, ne érts félre, még áll az ajánlatom. Ha szeretnéd, akkor a nevemre veszem. Leszek a kicsi apja.

- Olyan zavaros most minden, hogy újra felbukkant. Nem lehetne, hogy később beszéljük meg? Még van pár hét a pici születéséig. Addig ráérünk gondolkodni.

- Hát persze. Menjünk haza. Ennyi izgalom bővel elég volt mára.

- Még sok is – helyeselte Hermione.

Draco természetesen nem tudta megkötni az üzletet. Még egy plusz ok, amiért haragudhatott a nőre.

Nem akarta elhinni, hogy a korábbi találkozás valóban megtörtént. Astoria megcsalta, Hermione is megcsalta, nem igazán dobtak ezek az önbizalmán. Igaz, hogy Hermionéval nem volt konkrét kapcsolata, csak a szex, de mégis.

Gondolatban alaposan szétrúgta Butler seggét. Hogy jön az a ficsúr ahhoz, hogy elvegye tőle Hermionét? De nem is ez volt a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy azok után, hogy a nő akart több időt tölteni Dracóval, mi a fenének rohant el az első közös hétvégéjük éjszakáján? Ráadásul egyenesen Kurt tárt karjaiba.

Borzalmasan érezte magát részben a terhesség, részben pedig a sikertelen üzlet miatt, így inkább fogta magát és idő előtt visszautazott Londonba.

- Egyáltalán mit keres itt? Olyan boldog voltam ebben az öt hónapban, erre be kellett toppannia, hogy megint felbosszantson, mert ezt csinálja, mindig ezt csinálja – bosszankodott Hermione a konyhában járkálva.

- Nyugodj meg, kérlek, mert az, hogy idegeskedsz se neked, se Wayne-nek nem tesz jót. Ülj le inkább! – kínálta hellyel Hermionét Kurt.

- Tudom, rugdalódzik is, de szerintem csak azért, mert ő is szét akarja rúgni az apja seggét – mondta a nő, miközben hatalmas pocakját fogva leült az egyik székre. – Miért éppen most kellett megjelennie? Azt hittem, a kicsi születéséig még lesz pár nyugodt hetem – váltott lágyabb hangra a nő, majd rövidesen potyogni kezdtek a könnyei.

- Jaj, Herm! Ne sírj, kérlek!

- Ne haragudj, a hormonok – szipogta a nő.

- Lehet, jobban jársz, ha lepihensz egy kicsit. Rose-zal addig elleszek én.

- Jó, de nem hagyd megint, hogy átaludjam az egész napot, mint múltkor is – állt fel nehézkesen a nő. – Au! – jajdult fel mosolyogva. – Úgy érzem, alaposan felbosszantotta a babát Draco. Mindjárt kiugrik belőlem – nevette el magát, majd a szobájába vonult.

- Nem hagysz pihenni, igaz? – simított végig pár órával később a takaró alatt a pocakján Hermione. Nyújtózva ült fel az ágyon, kicsit megmozgatta fájó hátát és derekát, majd kicsoszogott a konyhába egy pohár vízért.

Igazából nem csak a baba ficánkolása, hanem Draco miatt sem tudott sokat aludni. A találkozásnak köszönhetően álmában újra átélte azt a pillanatot, mikor megtudta, hogy egy kisbabát hord a szíve alatt.

2008. május 25. vasárnap

Hajnali négy után egy kicsivel ébredt fel Hermione. Meztelenül feküdtek az ágyban, Draco hátulról karolta át. Nem emlékezett rá, hogy pontosan hogy is aludtak el, arra tippelt, hogy elnyomta őket az álom, miközben csókolgatták egymást. Lassan, óvatosan megfordult. Draco karját a szőke teste mellé tolta, de csak azért, hogy így könnyebben mozogni tudjon. Csak nézte Draco arcát és mosolygott. Arca picit borostás volt, haját kicsit elaludta, de mégis egy kisgyereket juttatott eszébe.

Lassan felült, és kikászálódott az ágyból. A fürdő felé vette az irányt, hogy bevegye az antibébi főzetet, ha már úgyis felébredt. A mosdó felé menet azon gondolkozott, hogy ez volt az első reggel, hogy Draco Malfoy mellett ébredt.

A tükörbe nézve egy álmos, mégis elégedett arc nézett vissza rá. Boldognak érezte magát. Tükörképére mosolyogva nyitotta ki a főzetet, de ahogy azt arcához közel emelete, megszédült.  A mosdókagylóba kellett kapaszkodnia, hogy ne rogyjon a földre. A hányinger kerülgette. Igaz, nem volt jó illata a löttynek, de soha semmi baja nem volt még tőle, pedig már jó párszor bevette. Most mi lehet a baj?

Összesen egy másodperc töredékéig tartott, amíg rájött. A tíz perccel ezelőtt olyan boldogan felépített képzeletbeli jövőképe darabokká tört. Ezer és egy kérdés és gondolat úszott a fejébe.

Visszanézett tükörképére. A korábbi elégedett nő eltűnt, csak kétségbeesett önmagát látta, ahogy levegőért kapkod. Újra és újra átgondolta a dolgokat, és minden stimmelt. Mr. Mace megzavarta őket előző együttlétükkor, így utána elfelejtette bevenni a főzetet. Hogy lehetett ilyen bolond? Ilyen elővigyázatlan, felelőtlen marha?!? Próbált logikus magyarázatot keresni, hogy mi másért lehetne rosszul, de tudta, hogy felesleges. Egyszer már volt várandós, így nagyon is tudta, milyen érzés. De biztosra akart menni, így egy bűbájt alkalmazott, amely percekkel később kimutatta a megmásíthatatlan tényt.

Mit fog most csinálni? Mi lesz Malfoyjal? És a gyerekkel? Mi lenne, ha elvetetné? Vagy megszülné, csak örökbe adná? Vagy tartsa meg? Vagy szökjön el, és kezdjen új életet?

Igen, ezt kell tennie. Minél többször mondogatta magának, annál jobban tetszett neki az ötlet. Elszökik, és soha többé nem néz vissza. Új életet kezd Rose-zal és a kisbabájával. Malfoy nélkül. Ron nélkül. Azok nélkül a férfiak nélkül, akik eddig csak kalamajkát okoztak neki.

Kapkodva szedte össze a cuccait a mosdóban, hogy aztán halkan összeszedhesse hálószobában hagyott dolgait is. Malfoy csak egyszer moccant meg, de szerencséjére eléggé mélyen aludt ahhoz, hogy ne ébredjen fel. Odalent a recepción elintézte a szoba árát, majd sietősen elhagyta a GoldenNectart. Rose-t egyelőre a szüleinél hagyta. Tudta, hogy nem hurcibálhat magával egy három éves gyereket úgy, hogy még az úti célt sem tudta. Szépen kitalálja, mi lesz, felméri a helyzetet, és ha már mindent lerendezett magában, akkor visszajön érte, és együtt mennek el.

Otthon igyekezve dobált össze pár göncöt és a legszükségesebb holmikat, és már indulásra készen is állt. Csak azt nem tudta, hová menjen. Ahogy körbenézett a házon, az íróasztalon Kurt levelén akadt meg a szeme. Ez az! Kurt! Németország elég messze van, és Kurtön kívül ott senki nem ismeri. Nyugta lehet, amíg átgondolja a dolgokat. A férfi címét jól tudta, mert küldött már neki pár levelet, így egy perc múlva már ott is volt. Kurt meglepődve fogadta.

- Hermione – nyelt nagyot. – Hát te mit keresel itt?

- Óriási bajban vagyok – kezdte kertelés nélkül. – Itt maradhatok egy ideig? – szegezte neki Hermione a kérdést.

- Hát persze – bólogatott Kurt, bár semmit nem értett az egészből. – Mi történt?

- Teherbe estem.

- Gratulálok, de én hogy jövök a képbe? Mármint, ne érts félre, örülök, hogy látlak és hogy itt vagy, de nem értem, miért épp ide jöttél?

- Gondolkodnom kell a dolgon és ez volt az első lehetőség, ami eszembe jutott.

- Mit kell ezen gondolkodni? – kérdezte a férfi, majd kapcsolt az agya és döbbenten meredt a nőre. – Ugye nem? Ne is gondolj arra!

- A baba nem a volt férjemtől van – mondta szégyenkezve.

Miután a férfi beljebb invitálta, leült a kanapéra, ivott egy csésze teát, majd mindent elmesélt Kurtnek.

Egy hétig maradt a férfi lakásán. Rengeteget gondolkodott a baba sorsán, végül rájött, hogy nem tudná megölni a benne cseperedő kis életet. Nem az első terhessége volt, így a korábbi tapasztalataira hagyatkozva kieszelt egy tervet. Mivel a hasa néhány hónapig még nem fog látszani, így úgy döntött addig visszautazik Londonba, és ha már nagyobb a lebukás veszélye, újra el fog tűnni.

A munkába visszaérve próbált úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna.

Rebeka a Minisztériumban tapintatosan nem kérdezett rá a dologra. Nem sokkal munkakezdés után kicsapódott az iroda ajtaja és Draco Malfoy lépett be rajta. Sietősen a nőhöz lépett és megcsókolta. Hermione próbálta eltaszítani magától. Az ezt követő beszélgetésük során a tervhez hűen próbált hidegen közeledni a férfihoz. Tudta, hogy fájdalmat okoz a szavaival, de úgy érezte, így kell cselekednie. Haragudott Malfoyra és persze saját magára is, amiért ilyen felelőtlenek voltak. Hazudott Dracónak arról, hogy hol volt, hazudott az érzéseiről, hazudott mindenről.

2009. január 26.

- Jézusom, Hermione! Fal fehér vagy – pattant fel Kurt az asztaltól, mikor a nő megjelent a konyhában.

- Nincs semmi baj, csak rúg a kicsi – grimaszolt a nő. A fájdalom kitükröződött az arcára.

- De ha egyszer ilyen képet vágsz, az semmi jót nem jelent – aggodalmaskodott Kurt.

- Semmi baj nincs, el fog múlni – nyugtatta a férfit és saját magát is.

Másnap, miután már Kurt elindult dolgozni, Hermione úgy döntött elmegy a kislányával sétálni. Nem érezte száz százalékig jól magát, de úgy gondolta, egy kis séta senkinek sem árt.

Miután felöltöztette a lányát és a saját kabátját is felvette, kopogtattak az ajtón.

Mikor kinyitotta, földbe gyökerezett a lába. A küszöbön Draco állt fekete kabátjában.

- Szia! – mondta bűnbánó hangon.

- Hogy kerülsz ide? – kérdezte a nő.

- Rebekától derítettem ki Butler címét.

Hermione hallgatott, mereven bámulta a férfit, kezeit védelmezően a hasa köré vonta.

- Csak bocsánatot szeretnék kérni a lehetetlen viselkedésemért. Elfogadom, hogy őt választottad, tiszteletben is tartom. Sok boldogságot szeretnék kívánni a babához.

- Kisfiú – csúszott ki a nő száján.

- Kérhetnék valamit búcsúzóul? – vágott közbe Draco.

- Mit? – kérdezte remegő hangon Hermione.

Draco nyelt egy nagyot, majd közelebb lépett, megfogta a nő arcát és lágyan megcsókolta.

Hermione nem tudott, és szíve szerint nem is akart ellenkezni, sőt, viszonozta is a „búcsúcsókot”. Rose eközben tapsikolva figyelte a felnőtteket.

Mikor elváltak egymástól, homlokuk még pár másodpercig összeért, majd Draco hátrábblépett.

- Mennem kell! – mondta közönyös hangon és a kapu felé indult.

- Draco, ne! A baba… a tied! – mondta a nő kétségbeesetten, de már késő volt, a férfi dehoppanált.

Hermione bámulta még pár percig a kaput, majd eleredtek a könnyei és zokogva rogyott a földre.

- Mami, ne sírj! – kérlelte a rémült kislány.

- Kicsim, nincs semmi baj. Menj be a szobádba!

- De mami…

- Menj! – szólt rá erélyesebben.

A sírása nem akart alábbhagyni, ült a földön és csak potyogtak a könnyei. Minden elveszett. Draco elment, és talán még egyszer nem lesz rá ereje, és elég bátorsága, hogy elé álljon, és elmondja neki. Pedig joga lenne tudni, ezt ő is tudta. Zihálva kezdte kapkodni a levegőt, mikor egy éles fájdalom nyílalt a hasába. Feljajdult és a pocakjához kapott. A görcs a méhében elmúlt, de rövidesen újabbak követték. Még volt annyi lélekjelenléte, hogy elővegye a pálcáját és küldjön egy patrónust Kurtnek.

A férfi megrémült az üzenet hallatán. Hermione patrónusa mindössze annyit közölt vele, hogy a nőnek szüksége van rá. De semmi többet. Mi lehet a baj? Talán újra összefutott Malfoyjal? Talán elmondta neki, és ő nem reagált valami jól? Megöli Malfoyt, ha bántotta Hermionét. Tudta, hogy Hermione és közte sosem lesz semmi, de fontos volt neki a nő. A legfontosabb a világon. Úgy érezte felelősséggel tartozik iránta, ha már az ő házában lakik.

- Mi történt? – kérdezte a padlóra roskad lányt, amikor odaért végre. Gyengének látszott, sápadt volt, és nehezen vette a levegőt.

- Valami… nincs rendben – nyögte ki. – El fogom veszíteni őt – emelte fel a fejt Hermione, és Kurt meglátta a nő szemében ülő könnycseppeket.

- Dehogy fogod. Ne beszélj butaságokat. Gyere, elviszlek a gyógyítókhoz – emelte fel a karjaiba.

- De igen, érzem. Draco öt perce sétált ki az életemből, és most Wayne is… nem akarom – kezdett zokogni újra. – Szeretem őt.

Kurt nem volt biztos benne, hogy az utolsó kijelentés a férfira vagy a babára vonatkozott, de nem is ért rá ezzel foglalkozni, Hermionét a kanapéra fektette, és elindult megkeresni Rose-t.

- Rosie, mi történt a mamával?

- Itt volt Scorpius papája, és csókolóztak a mamival – ujjongott a kislány, de aztán folytatta. – Aztán elment és a mami nagyon sírni kezdett. Engem meg a szobámba küldött.

- Jól van, Rose. Nekem most a mamival el kell mennem valahová. Átviszlek addig az ikrekhez, rendben? Legyél jó kislány, amíg hazaérünk.

Kurt sietve rohant át a szomszédba, ahol Sarah és Jasmine, a négy éves ikrek laktak. A szülők ugyan nem voltak otthon, de a nagymama, aki a lányokra vigyázott szívesen bevállalta, hogy felügyel a harmadik gyerekre is. Kurt hálálkodva intett búcsút Mrs. Dose-nak.

- Na, itt is vagyok. Rose mesélte mi volt. Mit mondott Malfoy?

- Könyörgöm, Kurt, ne most. Komolyan mondtam, hogy valami nincs rendben a fiammal. A fájás most kicsit alább hagyott, de szerintem ez csak átmeneti.

- Jól van, megyünk már. De ezeket még át fogjuk beszélni – azzal újra karjaiba kapta a nőt és dehoppanált.

A németországi ispotály nem volt olyan nagy, mint a Szent Mungó, de Hermionét ez egy cseppet sem érdekelte. Minél előbb beszélni akart egy gyógyítóval. Egyszerűen érezte, hogy valami nincsen rendben. Már tíz perce vártak, de még semmi.

- Mi van már? Tudom, hogy valami nincs rendben, az ilyet egy anya megérzi. Wayne már hosszú órák óta meg se moccant, én viszont görcsölök.

- Ne idegeskedj! – nyugtatta Kurt.

Szerencsére nem kellett tovább várniuk, perceken belül már a vizsgálóban voltak.

- Maga az apa? – kérdezte az egyik nővér.

- Nem – felelte Hermione.

- Igen – vele egy időben Kurt is. Hermione kicsit bosszúsan, kicsit csodálkozva nézett rá.

- Most akkor igen, vagy nem? – háborodott fel az idősödő hölgy, amiért szórakoznak vele.

- Jó, nem én vagyok, de bent akarok maradni – vágta rá Kurt bosszúsan.

- Családtag?

- Nem.

- Akkor fáradjon ki. Ígérem, hogy amint tudunk valamit, értesítjük. Persze, ha az anyuka is engedélyt ad rá – magyarázta a nő.

Hermione bólintott, mire Kurt kisétált a váróba.

A nő rettegve feküdt el a kivizsgáló asztalon. Legbelül érezte, hogy valami nagyon nincs rendben a kicsivel. És sajnos a félelme be is igazolódott, miután a nővér elvégezte a rutin vizsgálatokat.

- Nos, úgy tűnik a kis vasgyúró idő előtt megunta a bent létet és ki szeretne jönni a mamához – mosolygott haloványan a nő, míg rá nem tért a rossz dolgokra. - Viszont ez azt jelenti, hogy koraszülött lesz a kicsi, hiába 36 hetes.

- De ugye attól még egészséges lesz a fiam? – kérdezte rögtön Hermione aggódva.

- A szülés rövidesen be fog indulni, ha közbe nem jön valami komplikáció, akkor semmitől sem kell tartania, Ms. Granger. A kicsi igaz, hogy előbb jön a világra, de ha le is lesz maradva a 40 hetes babáktól, azt pár héten belül be fogja hozni.

Kurt tűkön ülve várakozott odakint. Nem tudta pontosan, hogy Hermione hányadik hétben járt, de tudta, hogy még nem jött el Wayne születésének az ideje. Féltette Hermione és a kicsi állapotát is, Wayne-t már most úgy szerette, mintha a saját fia lenne. Körülötte rengeteg fehér taláros gyógyító rohangált, de egyik sem Hermione szobájából érkezett. Már fél órája várakozhatott, mikor egy kisbaba sírását hallotta meg. Izgatottan pattant fel a székéből, és várta, hogy valaki a fiúval a kezében jöjjön ki hozzá, de hiába várt, a sírás nem abból a szobából érkezett.

Már kezdett beleőrülni a várakozásba, mikor végre az ő nevét mondta az egyik taláros.

- Mr. Butler! Ms. Grangernél megkezdődött a szülés. A hölgy azt kéri, hogy menjen be hozzá.

A férfi még be sem fejezte a mondatát, Kurt már rohant is a szobába.

- Drága, jól vagy? – kérdezte megragadva Hermione kezét.

- Egy kis ember akar előbújni belőlem. Szerinted, hogy érzem magam? – kérdezte gyöngyöző homlokkal a nő.

- Egyre sűrűbbek a fájások – közölte az egyik nővér a szülésszel.

- Akkor még várunk néhány percet és lassan elkezdünk nyomni, rendben?

- Ügyes leszel, rendben? Csak koncentrálj, és hamar túl leszel rajta – mondta Kurt a nő nedves homlokát simogatva.

- Akkor kezdjük is, rendben? Háromra, amikor jön a fájás.

- Baj van a kicsivel...

- A köldökzsinór...

- Szikét! - szólt a szülész.

- Mi történik a kisfiammal? Miért nem sír? - próbált felülni Hermione, de a fájdalmai és a nővérek visszatartása miatt sem tudott felkelni.

- A nyaka köré tekeredett a köldökzsinór és a baba nem kap levegőt – mondta az egyik nővér.

- Látni akarom a fiamat – követelte a nő, de az orvosok nemhogy nem adták a kezébe, de még el is takarták a kicsit.

Percek teltek el így...

Végül felcsendült a várva várt hang, Wayne Darren Granger felsírt a nővérek kezében.

- Nem sokon múlt – vitte oda a nővér a kisfiút az anyjához. – Gyönyörű kisfiú.

- Most már jól van? – kérdezte Hermione még mindig aggódva egy picit.

- Igen, sikerült megmentenünk. Szeretné a karjába venni? – kérdezte a nővér.

- Igen – vette át a csöppséget. – Szia, Wayne.

- Milyen szép baba – suttogta halkan Kurt.

Hermione egy picit el is felejtette, hogy Kurt ott áll mellette. Annyira elragadták az anyai ösztönök, hogy nem tudott másra koncentrálni, csak a babára. Arra a gyönyörű, szőke kisfiúra.

- Istenem, pont olyan vagy, mint az apukád – simított végig a baba arcán.

- Mi lesz a neve? – kérdezte meg az egyik nővér.

- Wayne. Wayne Darren Granger – mosolygott az anyuka.

- Remek választás – dicsérte meg a nő. – Viszont most el kell vinnünk megfürdetni, aztán pedig a koraszülött osztályra kerül.

- Mikor láthatom megint?

- Amint jobban érzi magát. Azt hiszem nem ártana egy alvás önnek. Eléggé kimerülhetett, a kissrác nem adta könnyen magát. Az urat pedig megkérném, hogy távozzon.

- Maradhatok még öt percet? – kérdezte Kurt kérlelve.

- De nem többet – egyezett bele a nővérke, majd kiment a kórteremből.

- Gratulálok Wayne-hez. Bárcsak tényleg az én fiam lenne – sóhajtott Kurt.

- Ne aggódj, egyszer neked is lesz gyereked. És csodálatos apa leszel – biztatta a nő, mert látta, hogy a férfi kicsit elkenődött. – És Kurt – fogta meg a férfi kezét -, köszönök mindent. Nélküled nem tudtam volna végigcsinálni. Se a terhességet, se a szülést. Örökké hálás leszek neked.

- Ugyan már, ez természetes. Ezért vannak a barátok – legyintett az. – De… ugye tudod, hogy most már tényleg el kell mondanod Malfoynak. Tovább nem húzhatod az időt. Nem akarom, hogy kinyírjon, mert azt hiszi, hogy enyém a gyerek.

- Nem fog. Mint azt már tudod, korábban nálunk járt. És csak azért jött, hogy megmondja, nem áll az utunkba. El akartam neki mondani, hogy ő Wayne apukája, de mire összeszedtem bátorságomat, addigra már elment.

- Szóval ezért zaklattad fel magad annyira.

- Elvesztettem.

- Jól gondolom, hogy szereted őt? – nézett rá Kurt kérdőn.

- Letelt az öt perc – szólt be a nővérke. – Most menjen! – utasította.

Hermionénak nem volt elég ideje válaszolni, de ahogy nézett Kurtre, a szeme mindent elárult.

Draco zaklatottan ment haza. Tudta jól, hogy helyesen cselekedett, hogy elengedte a nőt és lehetőséget adott neki, hogy boldog élete legyen a gyerekével és új választottjával, mégis belül mintha parázzsal égették volna.

Az öt hónap alatt, amit Hermione távol töltött, Draco teljesen magába fordult. Blaise sokszor hívta csajozni, de neki nem igazán volt kedve hozzá. Néha, amikor barátja már nagyon piszkálta, egyszer-egyszer elment egy pubba, hogy ismerkedjen kicsit, de sosem találta ideálisnak a hölgyeket. Az egyik túl kövér volt, a másik túl sovány, a harmadiknak nem tetszett a rövid haja, a negyedik szőke volt, azért nem jött be neki. Az igazság az volt, hogy egyik sem volt Hermione Granger. Keserűen vallotta be magának, hogy a nő megszállottja lett, és minél jobban próbálta elfelejteni, annál többször jutott eszébe. Scorpius még sokáig emlegette Rose-t, de aztán egyre kevesebbszer hallotta már a nevét. Talán követnie kellett volna a fia példáját, és tovább kellett volna lépnie. Németországi utazása előtt fogadta meg, hogy többé nem gondol a nőre, és csak a jövőre koncentrál. Nem bánta, ha nem talál magának másik nőt. Scorpius ott volt neki, és ez elég volt. Legalább is egyelőre. De aztán jött az az utazás, ahol meglátta őt, újra.

Semmihez sem tudta hasonlítani azt az érzést, amikor meglátta a nőt Kurttel. Dühös volt, féltékeny és csalódott. Igazából nem tudott indokot találni, miért is nem kedveli Kurtöt, és pont ez volt a baj. Tökéletes társa lehet Hermionénak.

Talán, ha csak úgy összefutottak volna az utcán, Kurt és a nagy has nélkül, akkor talán megpróbált volna beszélni. Talán megkérdezte volna, hogy mit szólna, ha újra barátok lennének. Ha újra beszélgetnének. Megígérte volna, hogy nem okoz több gondot a nőnek. Hogy nem akar majd többet, csak ha Hermione kéri.

De így, hogy a nő láthatóan új életet kezdett, új családdal, így már az egész ötlet elvetendő volt.

- Draco, itt az ideje, hogy tényleg elfejtsd ezt a nőt. Ő túllépett rajtad, te miért nem tudsz? – kérdezte magától.

- Azért mert túl fontos nekem…

- Na, ha ezt apád hallaná – válaszolt magának nevetve.

- Most már bemehetek hozzá? – kérdezte a szülés másnapján Kurt a Hermione szobájából kilépő gyógyítótól.

- Igen. Az etetés épp befejeződött – közölte a nő mosolyogva.

Kurt nem is tétlenkedett, sietett, hogy láthassa a barátját és a kicsi Wayne-t.

Hermione az ágyon ült felhúzott térdekkel, a baba meg az ölében feküdt és fogatlan szájacskájával mosolygott az anyjára.

- Tényleg szakasztott az apja. – Ez volt Kurt első mondata.

- Tudom – válaszolta a nő egy fáradt mosollyal az arcán, közben egy pillanatra sem vette le a tekintetét Wayne-ről.

- Biztos, hogy nem akard elmondani neki? Ha egyszer vissza akarsz menni Londonba, bárki is fog ránézni, egyből fel fog tűnni a hasonlóság. Hermione, az emberek nem hülyék.

Hermione csak hallgatott. Wayne közben mozgolódni kezdett, de a nő szerencséjére csak ásított egy hatalmasat.

- Miért kínzod magad? – kérdezte Kurt. – Nem akarok neked fájdalmat, tudod, de látom, ahogyan ránézel… Őt látod a kicsiben, és csak szenvedsz ettől. Szereted Dracót, még ha nem is mered ezt bevallani magadnak. El kell mondanod neki!

- Kurt, nem! – fordította a fejét Hermione a férfi felé. – Draco csak bántani tud engem, és nem akarom, hogy a fiam is keresztülmenjen ezen. Nem értem, miért nem tudod végre felfogni, hogy Malfoynak és nekem nincs közös jövőnk.

Kurt megrázta a fejét és hátat fordítva kiment a szobából.

Draco épp az anyja birtokán figyelte a fiát, amint a lovával, Grayjel játszadozott, mikor egy bagoly huhogására lett figyelmes. A tollas madár egyenesen a férfi vállára szállt le. Lábához egy levél volt erősítve. A levélben ennyi állt:

„ Draco, beszélnünk kell!

Kurt Butler”