18. fejezet - Új kezdet

Elmegy. Ezt már eldöntötte. Már csak olyan „apróbb” kérdések voltak, hogy mikor, mennyi időre megy, és hogy kinek mondja el. Most előre meg akart szervezni mindent. Az úti cél már megvolt, nem úgy akart nekiindulni, mint múltkor, hogy félúton találta ki, hogy hová is igyekszik. Most minden rendben lesz. Valószínűleg sok időre megy. Legalább fél évre biztosan. Hiányozni fognak neki a szülei, Iris, Rebecca, Harryék, na meg persze Ron is. Talán még Malfoy is. De pont miatta megy el. Nem akarja ezt a folytonos macskaegér játékot játszani vele. És most tényleg nyugalomra van szüksége, megunta már, hogy sosem tudta, hogyan viselkedjen vele. Hogyan viselkedhet… Mi az, amikor még a határokon belül van, és mikor megy túl messzire.

- Rebeka, idejönnél egy kicsit? – hívta magához asszisztensét.
- Itt vagyok, mondhatod.
- Üljünk le – mutatott az íróasztalánál lévő székekre Hermione.
- Valamit rosszul csináltam? – kérdezte félénken Rebeka. Igaz, hogy barátnők voltak, de a munkában még mindig Hermione volt a főnök
- Dehogy is, éppen ellenkezőleg.
- Vagyis?
- Elutazok, hosszabb időre.
- Jól sejtem, hogy ennek köze van a múltkori kis kiruccanásodhoz? – sandított rá a lány.
- Igen, de ha nem haragszol, még továbbra sem árulnám el. De megígérem, hogy egyszer megtudod.
Rebeka nem akadékoskodott, így a nő folytatta.
- Szóval, elutazok, így felmondok, és mivel tudom, hogy remek munkaerő vagy, javasolni fogom Mr. Mace-nek, hogy téged nevezzen ki a helyemre.
Rebeka csak tátogni tudott. Még a száját is eltátotta.
- De hát... – kezdte volna.
- Nincs semmi de hát. Mindent megtanultál. Menni fog nélkülem is. És biztos, hogy te is kaphatsz asszisztenst, majd ezt is említem Mr. Mace-nek. Nem mondhatsz nemet. Kivéve persze, ha még túl sok lenne ez neked azok után, hogy… tudod – halkította le a hangját Hermione.
- Nem, a munka jó hatással van rám. Szerinted tényleg megállnám a helyemet? – tátogott még mindig Rebeka.
- Egészen biztos vagyok benne - bólogatott az idősebb nő.
- Nem is tudom, hogy köszönhetném meg. Ez tényleg sokat jelent nekem.
- Ez a legkevesebb, amit érted tehetek. Persze még Mr. Mace-nek is rá kell bólintania, de nem hiszem, hogy ellene lenne. Azt hiszem, kedvel téged – mosolygott rá Hermione, Rebeka pedig viszonozta azt.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Mi lesz Malfoyjal? Mostanában már nem vagytok jóban?
- Hát, ez bonyolult – kezdte. – Főként miatta megyek el. Túlságosan stresszessé vált a kapcsolatunk, és nem akarok még több gondot. 
- És később? Azért visszajössz, ugye?
- Valamikor biztosan. De ne kérdezz a jövőről, semmit nem tudok még.
- Mi lesz Rose-zal? Viszed magaddal?
- Persze, nem hagynám el, őt nem tudnám – rázta a fejét hevesen a nő. – Eleinte biztos nem fogja érteni a dolgot, mármint magáról az utazásról tud, de azt biztos nem fogja még fel, hogy ez milyen következményekkel jár.
- Például, hogy nem találkozhat Scorpiusszal – világított rá a legfontosabb dologra Rebeka.
- Pontosan – húzta el a száját Hermione. Nyugodt körülmények között akarom a gyerekemet nevelni, nem egy ilyen stresszes világban. Rose-nak is sokkal jobb lesz így – bizonygatta inkább saját magának, mint barátnőjének. 
- Mindenesetre hiányozni fogsz – kelt fel az asztaltól Rebeka és Hermione elé állt. – Azért ugye üzensz majd magadról? 
- Persze – mosolyodott el az idősebb nő és magához ölelte a másikat. – Te is hiányozni fogsz nekem. Köszönöm, hogy veled dolgozhattam. Rengeteget segítettél.
- Ugyan ezt én is mondhatnám. Öröm volt, egy ilyen főnök mellett dolgozni. És ott volt Dominique halála. Nélküled nem is tudom, hogy mi lett volna velem, Hermione. Köszönöm, hogy mellettem álltál és nem hagytál magamba roskadni. 
- Na, de ne kezdjünk itt sírdogálni, azért még nem holnap utazok – nevetett fel a nő, kézfejével a könnyeit törölgette. – Még van pár elintéznivalóm. Meghirdetem a házat, elkérem a végkielégítésemet, elintézem, hogy megkapd az állásomat. 
- Értem.
- Most megyek, talán van Mr. Mace-nek néhány szabad perce rám. Drukkolj!

Mélyet sóhajtva kopogott be Hermione a főnöke irodájába. A férfi mosolyogva fogadta hatalmas bőr fotelében ülve; körülötte impozáns méretű könyvespolcok álltak a fal mentén. 
- Drága, Mrs. Weasley, mi szél hozta? – fűzte össze ujjait maga előtt az íróasztalon.
- Már csak Ms. Granger – emlékeztette. - Beszélnem kell önnel, Mr. Mace.
- Elnézést. Ó, valami komoly dolgot érzek a levegőben – húzta össze a szemöldökét a férfi.
- Uram, fel szeretnék mondani – bökte ki kertelés nélkül a nő.
- Micsoda? Dehogy akar felmondani. Ne nevettessen! 
- Bocsánat, nem fogalmaztam elég világosan. Felmondok!
- Na de Ms. Granger?!
- Ezt kell tennem, uram. Lehetne egy kérésem? 
- Ne kíméljen – jött a csalódott válasz.
- Megtenné, hogy az állásomat Miss Lahmnek adja? Biztosíthatom róla, hogy Rebeka kiválóan végzi a munkáját, és a jövőben is meg fogja állni a helyét, mint osztályvezető – érvelt barátnője mellett Hermione.
- Egészen biztos benne, hogy alkalmas a feladatra?
- Természetesen, uram. Nagyon sokat segített nekem az elmúlt hónapokban, és szépen megtanult mindent. Nála keresve sem találhat jobbat. Gyakorlott a területen és tud minden aktuális ügyről – győzködte tovább a nő.
- Hát, ha ennyire bizton állítja, akkor elhiszem magának. Legyen, ahogy akarja. De azért majd a körmére nézek.
- Ne aggódjon, semmi probléma nem lesz – mosolygott Hermione és nyugtázta, hogy egy gonddal kevesebb.

Aznap délután a lakás meghirdetését is elintézte. Most már csak azzal volt gondja, hogy a szüleinek mit mondjon. Valószínűnek tartotta, hogy az igazság egy töredékét fogja nekik elmesélni, és talán így nem fognak annyira ellenkezni. A barátaira is gondolni akart, és nem akart teljesen felszívódni, mint legutóbb, szóval ez ügyben is tenni kellett valamit. Ginny volt az egyetlen, aki a történet elejét ismerte, így tudta, hogy ő meg fogja érteni, ám elhatározta, hogy neki sem árulja el a pontos helyet, ahová megy. Azt akarta, hogy senki ne tudja, hogy hol kell keresni őt. Csak így lehet teljes nyugalomban. Irisnak és Harrynek, valamint Ronnak is csak annyit árult el, mint Rebekának, vagyis a minimálisat.

Sokat töprengett Dracón, hogy vajon neki mit érdemes mondani? Végül arra jutott, hogy csak szép csendben lelép. Kegyetlennek érezte magát, mert a legutóbb is ő volt az, aki pont ugyanígy járt az eltűnése miatt, de tudta, hogy így kell lennie. Minél kevesebb információja lesz róla a fiúnak, annál könnyebb lesz neki.

***

Három hetet volt még Londonban, ez alatt sikerült a házat is eladni, így volt egy kis kezdőtőkéje az új életéhez. Csak a legszükségesebb dolgokat vitte magával, hiszen Rose úgyis folyton növésben van, muszáj neki új ruhákat venni, az ő ruhatárát pedig nem árt frissíteni. A szüleivel való beszélgetés egészen jól ment, megértették, hogy szeretne egy kicsit külön utakon járni. Viszont azt megígértették vele, hogy továbbra is tartják a kapcsolatot. Még arra is rávették, hogy egy mugli mobiltelefont vigyen magával, hogy azon tudjanak kommunikálni.

- Hát, kicsim, indulhatunk – állt meg volt házuk kapuja előtt kislányával.
- Mikor jövünk vissza, mami?
- Most egy ideig máshol fogunk lakni. Messze innen. És nem fogjuk látni az ismerőseinket. De ne félj, nagyon sokat fogunk játszani és nevetni. Hidd el, jó lesz – biztatta a kislányt, aki egyértelműen össze volt zavarodva.
- De miért megyünk el?
- Mert a maminak szüksége van egy kis környezetváltozásra. 
- De ugye ott is rajzolhatok majd?
- Amennyit csak akarsz – bólogatott Hermione. – Na, gyere – azzal megfogta kislánya kezét, valamint a lekicsinyített bőröndöket, és hoppanáltak. 

***

- Úgy visszamennék Roxfortba. Néhány éve ilyenkor már megérkeztünk a faluba a vonattal – jegyezte meg Blaise, miközben belekortyolt az italába, amit Iris töltött ki neki korábban.
- Aha.
- Te nem is figyelsz rám – jegyezte meg a szőkére pillantva, aki csak bambán meredt a poharára. 
- De, csak tele van a fejem, és fáradt vagyok. Mr. Kobsszal nagyon nehezen sikerült csak megállapodnom a kviddicstalárokkal kapcsolatban.
- Mi van Grangerrel? Mostanában nem is mesélsz róla. Talán öri hari van köztetek? – nevetett fel a férfi.
- Bárcsak tudnám, mi van köztünk – sóhajtott fel a férfi. – Egyszer kellek, egyszer nem. Szerintem ő maga sem tudja, hogy mit akar. Különben meg lassan egy hónapja nem is hallottam felőle – mondta szárazon a szőke, tekintetével Irist kereste, persze nem azért, hogy a másik nőről kérdezze, hanem hogy töltsön neki még egy italt. 
- Lehet, hogy kerül téged.
- Nem érdekel. Kezd elegem lenni ebből a nőből. Ezeregy másik lenne, akit egy csettintésre megkaphatnék, erre pont ő szórakozik itt velem. Nem tetszik ez a játék.
- Persze, hogy nem tetszik, mert nem a farkaddal játszik – mutatott a lényegre Zambini.
- Kérlek, moderáld már egy kicsit magad – szólt rá Draco. 
- Mért nem kérdezed meg a pultos lányt? Azt mondtad Granger barátnője. Mellesleg igen csinos – vigyorodott el a nőcsábász férfi. 
- Persze, még az kéne, hogy visszamondja neki, hogy utána kérdezősködök. Egyből azt hinné, ő van nyeregben. Nem, én tényleg letettem már Hermionéról.
Végszóra megjelent Iris is.
- Csak nem Hermionét emlegeted? Neked üzent már valamit? – kérdezte lelkesen a nő.
- Üzenni mégis mit? Hetek óta nem is találkoztam vele – értetlenkedett a férfi. 
- Hát, hogy mikor jön vissza, vagy valami.
- Megint elutazott? – ragadta meg a lényeget Draco.
- Ezek szerint neked nem mondta. Akkor azt hiszem most elszóltam magam – húzta el a száját Iris. 
- Hova ment? – Draco szinte követelte a választ. Furdalta a kíváncsiság, hogy vajon megint oda utazott-e a nő, ahova korábban is. Tudta, érezte, hogy van valaki a háttérben, aki miatt változott meg úgy Hermione véleménye a férfiról. Sejtése szerint egy másik férfi volt a dolog hátterében. Korábban nem nézte volna ki ezt a nőből, de azok után, hogy férjezett nőként magával Dracóval is lefeküdt nem egyszer… Bármi előfordulhatott. – Iris, mond el, ha tudsz valamit!
- Nem tudok többet annál, hogy elutazott külföldre, mert itthon most túl stresszes az élete.
- Nagyon érett gondokozásra vall, hogy megint megszökött a problémák elől – morogta Draco, de nyilván csak a sértettségét akarta leplezni, mivel mélyen érintette, hogy csak neki nem szólt a nő a távozásáról. Természetesen az utóbbi időkre való tekintettel ez nem volt meglepő, de a szőke férfi akkor is meglehetősen bosszantónak találta ezt.
- Talán volt hozzá némi közöd – utalgatott Iris.
- Ki ne találjátok, hogy én kergettem el! – förmedt rá Draco a pultosra.
- Nyugi, szépfiú, én nem vádoltalak – csillapította a nő.
- Haver, az a kis fruska alaposan feltüzelt. Ne stresszeld magad miatta, könnyen találunk neked mást, te mondtad! – szólt közbe ismét Blaise. 
- Jól van, csak hagyjál már. Nem kell engem babusgatni. Ha csajt akarok, akkor majd szerzek is. De most inkább hazamegyek Scorpiushoz – állt fel a bárpulttól Draco.
Ő aztán még egyszer nem fogja leinni magát amiatt a nő miatt. Többet gondolni sem fog rá, nagyon jól megvan nélküle is.
- Ahogy gondolod. Nekem még van itt egy kis dolgom – nézett Zambini Iris felé, aki éppen az üres poharakat gyűjtötte be varázspálcája segítségével. 
- Szia – köszönt el a szőke, és már ott se volt.

- Hogy is hívnak? – kérdezte Blaise a nőt, amikor az felé fordult.
- Iris. 
- Ó, micsoda gyönyörű név – bókolt. – Fogadjunk, valami olyasmi jelentése van, hogy gyönyörűséges.
- Vigyáz, lecsöppen a nyálad – ironizált a nő. – Amúgy nem. Azt jelenti, szivárvány. 
- Á, szóval támogatod a melegeket – csillant fel Blaise szemében… hát, ha nem is az értelem, de a lámpafény igen.
- Szerintem menj haza – válaszolgatott unottan Iris.
- Nem-nem! Tudod, szeretnélek áthatóbban megismerni, kívül-belül – felelte nagy komolyan a cseppet ittas férfi. Nem ivott olyan borzasztóan sokat, de Blaise amúgy is nagy szoknyapecér volt, és sokszor az eszközökben sem válogatott.
- Olcsó duma. Menj haza, amíg szépen mondom.
- Ugyan már, aranyom. Biztos neked is bejönne az ismerkedés – kacsintgatott.
- Nem. És nézz csak oda – mutatott az ajtónál álló Carlra -, ő ott a barátom, és nem örülne neki, ha meghallaná, mire próbálsz rávenni.
- Ugyan, amiről nem tud, az nem fáj neki.
- Neked fog mindjárt fájni a képed, mert akkora pofont adok – kezdett bedühödni a nő.
- Hú, ingerült vagy. Ez tetszik! – vigyorgott teli szájjal. – Tudod, ezzel eléggé beindítasz. Máris szűk a nadrágom. Mikor végzel? Megvárlak.
- Még egy szó, és esküszöm, megütlek – fenyegetőzött a nő.
- A kígyóm igencsak… - és CSATT!
Iris beváltotta ígéretét, és egy jó erős pofonnal ajándékozta meg a szóból nem értő férfit. Páran odanéztek, hogy mi folyik a pultnál, de volt, aki fel se figyelt. Carl persze rögtön ott termett.
- Mi a gond? – kérdezte.
- Semmi, már elintéztem. Dobd ki innét.
- Nyugalom, nyugalom, nem kell kidobni, már itt sem vagyok, angyalom – azzal fogta magát a férfi és távozott.

Aznap este Scorpius korán elaludt. Mikor Draco hazaért Brightonba, a házban már csend honolt. Egyedül Mink tett-vett a konyhában, hogy meleg vacsorával fogadja gazdáját.
- Az úr éhes? Mink szolgálja a vacsorát – hadarta lelkesen a manó, mikor belépett a férfi az étkezőbe. 
- Köszönöm, Mink! – foglalt helyet az asztalnál Draco, fejét a kezén nyugtatta.
- Az úr rosszkedvű – állapította meg a manó. – Minknek elmondhatja, Mink csak az urat szolgálja.
- Nem érdemes beszélni róla. Egy idióta vagyok, amiért hagyom magam az orromnál fogva vezetni.
- Mink is hagyja, hogy megcibálják az orrát, ha valami rosszat tesz – jött a válasz.
- Nem úgy értem – csóválta meg a fejét Draco. – Hermione szórakozik velem, kiborít teljesen. És akkor csak úgy lelép. Elmegy, se szó, se beszéd. Ha legközelebb találkozok vele, biztos, hogy megmondom neki a magamét. Kinek képzeli ő magát? – morogta a férfi inkább magának, mint a házimanójának. 
A manó persze közben serényen tálakat lebegtetett az asztalra, megterített a gazdájának és felszolgálta a vacsorát. 
Draco alig bírt az ételre koncentrálni. Minél inkább nem akart a nőre gondolni, annál többször villantak be a fejébe a képek az együtt eltöltött időszakról. Látta magukat szorosan összesimulva, szeretkezés közben egymásba gabalyodva, a nő kipirult arcát, csillogó barna szemeit, amint az ő szürke íriszébe néz… Próbálta egy fejrázással elintézni a dolgot, mindhiába. Hermionéval a fejében tért aznap nyugovóra. 

***

A nyugodt, külvárosi élet jó hatással volt Hermionéra. Az elmúlt hónapokban kipihente az összes eddig felgyülemlett feszültségét, így már sokkal jobb kedvűen indult neki a napoknak. Szeretett abban a házban lenni. Nem zavarta senki, nem kellett a munkába rohangálnia, és a kislányával lehetett egész nap. Igaz, fájt neki, hogy mindenkit el kellet hagynia, de úgy érezte, most ez a helyes. Már majdnem fél éve alig hallott a családjáról, mégis jelenleg nem érzett bűntudatot, túl kiegyensúlyozott volt az élete ahhoz. 
- Rose, elmegyünk sétálni? Olyan szépen esik a hó.
- Hozhatom a szánkót is? – pattant fel a kislány a kandalló mellől, arcán hatalmas vigyorral.
- Persze, hogy hozhatod – mosolygott a picire a nő.
- De jön a sapkám és a sálam is – jegyezte meg Rose, és már bújt is bele a rózsaszín kötött sapkájába.
- Jól kösd meg a sáladat! Sikerül? – kérdezte Hermione, de látva a lánya bajlódását, közbelépett, még mielőtt megfojtaná magát a sállal. – Na, így már jobb.

Odakint csendes volt az idő. A szép, januári hóesésben Rose boldogan rohangált a szánkójával, Hermione pedig próbált nem elesni. Még csak az kéne neki.
- Hermione, sziasztok! – köszönt rájuk Kurt. – Hát ti? Meg ne fázzatok!
- Szia, Kurt! Ne aggódj, jól felöltöztünk. Meg amúgy sincsen annyira hideg. Merre jártál?
- Csak el kellett intéznem valamit a kutatással kapcsolatban. De látom, te nem bírtál a fenekeden maradni a házban. Pedig direkt készítettem nektek egy nagy kancsó teát.
- Megtaláltuk, köszönjük. De vétek lett volna kihagyni ezt a gyönyörű havazást. Ezen a télen még nem esett ilyen szépen.
- Való igaz.
- Akarsz húzni a szánkón? – rohant oda Rosie a férfihez.
- Rose, hát köszönni ki fog? – szólt rá az anyja.
- Ja… Szia! – mosolygott bocsánatkérően.
- Szia, Rose! Szívesen húzlak – válaszolta Kurt. – De nincs sok időm. 
- Akkor siessünk – kiáltotta a kislány, majd a férfi kezébe nyomta a „gyeplőt”, és vidáman pattant a szánkójára. – Gyí, paci! – kiáltotta kacagva.
- Ne túl gyorsan! – szólt rájuk az aggódó anyuka.
Rose és Kurt vidáman szelték a havat. Hermione mosolyogva figyelte őket. Egész családi volt az idill. Nem először képzelte el, hogy milyen helyes kis famíliát alkotnának ők együtt. De akárhányszor ez eszébe jutott, mindig be kellett vallania, hogy sosem tudná Kurtöt szerelemmel szeretni. Kedvelte a férfit, nagyon is. Sőt, az utóbbi időben rengeteg mindent köszönhetett neki, igazán gondoskodó, odaadó és nagylelkű volt. De valahogy csak nem sikerült belé szeretnie. Látta a férfin, hogy imádja a kislányát, és akárhányszor őrá, Hermionéra nézett mindig csillogott valami a szemében, mégsem érezte azt, hogy ez szerelem lenne. Inkább a legőszintébb baráti szeretet, talán egy kis rajongással fűszerezve. Párként viszont nem funkcionáltak volna jól.
- Mami, majd Wayne-nel is szánkózhatok? – kérdezte Rose, amikor leparkoltak az anyja mellett.
- Persze.
- És építhetek hóembert is? 
- Igen. Amit csak akarsz, kincsem – bólogatott a nő.
- Az jó. Az összes játékomat megmutatom majd neki. Fogunk rajzolni is. És adok neki a zsírkrétáimból is.
- Ennek nagyon örülök. Szereted őt, ugye?
- Nagyon! Pedig még nem is játszott velem – magyarázta lelkesen a kislány, amire mind a két felnőtt nevetni kezdett.
- Ne aggódj, lesz még elég időd játszani vele – válaszolta Kurt. – Viszont nekem most mennem kell. Van még egy kis kutatómunkám.
- Köszönöm, hogy húztál – hálálkodott Rosie.
- Máskor is, kis hölgy – mosolygott rá a férfi.
- A teáért és a lovacskázásért cserébe készítek egy finom vacsorát, rendben? A dolgozószobádban leszel? – kérdezte Hermione.
- Igen, de ne fáradj, majd összeütök valamit.
- Ugyan már. Ennyit igazán megtehetek – akadékoskodott a nő.
- Akkor majd később látjuk egymást – búcsúzott Kurt.

- Ha végeztél a munkáddal tervezel valamit? Csak mert gondoltam, amíg Rose úgyis a szomszédban van, elmehetnénk venni pár apróságot. Egyedül úgysem engedsz el, szóval...
- Benne vagyok – mosolyodott el a férfi Hermionéra pillantva. – Olyan csinos vagy ma. 
- Köszönöm. Nemrég vettem ezt a felsőt, szerintem kimondottan jól áll.
- Csakis igazat tudok adni. Na, de induljunk, még mielőtt felerősödik a havazás!
- Rendben, de remélem, te olyan férfi vagy, aki szeret ruhákat nézegetni egy nővel – mosolygott rá Hermione.
- Azt hiszem, ezúttal olyan leszek.

Draco Malfoy összehúzott talárral rótta az utcákat. Köszönhetően a hoppanálást gátló védőbűbájoknak, nem tudott egyenesen az új német partneréhez hoppanálni, és amúgy is volt még fél órája a megbeszélt találkáig, így gondolta benéz a közeli bevásároló központ gyermek osztályára. Muszáj valami ajándékot vinnie Scorpiusnak, ha már otthon hagyta két egész hétre. Sétálni kellett az egyre nagyobb pelyhekben hulló hóban. Odabent a meleg áruházban épp a ruhaosztály mellett haladt el, amikor egy túlságosan ismerős nevetés csapta meg a fülét. Hátrapillantott. Nem hitt annak, amit látott. De valóban nem a szeme káprázott, mert pár pislogással később még mindig ott voltak. Hermione Granger kikerekedett pocakkal Kurt Butler társaságában vidáman babaruhát vásárolgatott.


Szerzői megj.: Na, hát a lepel lehullt. Most már tudjátok a nagy titkot. Elnézést kérünk, hogy ha valaki rákérdezett, és nem adtunk rá egyenes választ, de nem akartuk idő előtt „lelőni a poént” a többiek előtt. Biztos sokan sejtettétek már, de azért reméljük, hogy sikerült párotokat meglepnünk. A következő fejezetben rengeteg olyan dologra fog fény derülni, amiről ti azt hittétek, hogy semmittevő, valójában pedig igenis sokatmondó volt.