1. fejezet - Szakadás

Minden rendben volt. A csata már tíz éve véget ért, és azóta mindenki élte boldog kis életét. Ginny és Harry összeházasodtak, csakúgy, mint Ron és Hermione is. Azóta már más gyerekei jártak a Roxfort ódon falai között, és csak a történetekből ismerték azokat az eseményeket, amelyek egykor feldúlták a nagymultú kastélyt. Annyira rendben volt minden, hogy Hermione Granger – vagyis jobban mondva most már Mrs. Weasley – úgy érezte, hogy élete ennél tökéletesebb nem is lehetne.

Éppen egy minisztériumi kolléganőjéhez igyekezett, hogy megünnepeljék az asszony születésnapját.
- Hermione, annyira örülök, hogy eljöttetek. Olyan keveset találkozunk a munkán kívül – hálálkodott kolléganője.

- Ugyan, Valerie, köszönjük a meghívást. Ron is jön, csak van még egy kis elintéznivalója.

Az igazság az volt, hogy Ron elfelejtette elhozni Valerie ajándékát, amit megrendeltek Madame Pollen Ajándékboltjában, így neki még el kellett mennie átvenni a csomagot. Hermione pedig előre ment Rose-zal, mert nem akart sokat késni. De ezt leszámítva, mondhatni minden rendben volt. Persze kisebb viták mindig is akadtak, de nem volt semmi számottevő.

- Gyere, igyunk egy kis pezsgőt, amíg megérkezik a férjed – invitálta a hátsó kertbe a Weasley családot.

- Remek ötlet – mosolygott a nőre Hermione, majd Rose-t elengedte játszani Valerie fia, Lucas mellé, ő pedig követte munkatársát. Ám hamar lekonyult a mosoly az arcáról, amikor meglátta, hogy ki az egyik vígan pezsgőző nőszemély odakint. Nem volt más, mint Astoria Malfoy, a híres-neves Draco Malfoy felesége.

- Valerie, Ő meg mit keres itt?  - kérdezte Hermione a nem kedvelt nőre sandítva.
- Betoppant az irodába, amikor Emmát hívtam meg. Nem tehettem meg, hogy figyelmen kívül hagyom, Ő a felettesem – panaszolta Valerie. – Szerencséd van, hogy nem egy osztályon vagytok, ez a nő kibírhatatlan.

- És Malfoy is jött vele? – kíváncsiskodott az egykor Granger lány.

- Draco üzleti tárgyalásra ment a hétvégére – felelte maga, Astoria. Úgy látszik, meghallotta az utolsó mondatot.

- Astoria, micsoda meglepetés! – mosolygott Hermione kényszerűen.

- Tudod, Hermione – nyomta meg a nevet a nő -, én mindenhol ott vagyok.

- Hát, persze! Folyton a Próféta címlapján vagytok – folytatta tovább a mosolygást, ám egyre rosszabbul leplezte undorát a nő iránt.

- Astoria, ízlik a pezsgő? – próbálta elterelni a témát a házigazda.

- Nem rossz, de azért nem ehhez vagyok szokva – legyintett a nő.

- Pedig próbáltuk a legjobbat beszerezni. Will sokat járt utána – motyogta Valerie, aki láthatóan megalázva érezte magát, hogy főnökének nem felel meg a pezsgő.
- Az én férjem Dániából szokta hozatni. Elég költséges, de a minősége kiváló – tetőzte a hangulatot Astoria.

- Öhm, elnézést, meg kell néznem, hogy mit csinál Rose - vágta ki magát Hermione a kényes szituációból. Semmi kedve nem volt ennek a pökhendi, arrogáns és beképzelt nőnek a hisztijét hallgatni. Rettenetesen irritálta, és nem csak az életben, hanem a munkában is ilyen volt. Ugyanis Hermione és Astoria mindketten osztályvezetők voltak. Hermione a Varázslények Jogait Védő Főosztály vezéralakja volt, míg Astoria a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán dolgozott. Annakidején már a Roxfortban is unszimpatikus volt neki a nála két évvel fiatalabb lány, akárcsak a pökhendi nővére, Daphne. A Greengrass lányok úgy jártak-keltek az iskolában, mintha csak ők maguk lennének a brit uralkodók. Mindig a magasban hordták az orrukat, büszkén hangoztatták származásukat. Akárhányszor Hemione elment mellettük a folyosón, úgy reagáltak, mintha csak egy rühes kutya lenne a lány. Megvetették őt a vére és a szülei miatt, akár csak Draco. Zsák a foltját – gondolta magában Hermione. Jobbat nem is találhatott volna magának Malfoy.

Visszaérve az előszobába, Hermione Valerie idősebbik fiába, a 12 éves Simonba botlott.

- Szép napot, Mrs. Weasley! Rég láttam – köszönt udvariasan a fiú. Bezzeg Astoria fia, Scorpius, biztos nem így üdvözölné – morfondírozott magában a nő.

- Á, Simon! Hogy vagy? Hazalátogattál a tavaszi szünetre? Hogy megy az iskola?

- A barátaim sem maradtak Roxfortban, így én is hazajöttem – válaszolta mosolyogva. – A jegyeim elég jók, már készülök az év végi vizsgákra.

- Jól teszed, Simon! Sose lehet elég korán elkezdeni a felkészülést. – Hirtelen a nő eszébe jutott saját tizenéves énje, ahogy állandóan a könyvtárban rostokol, ki se látszódva a könyvek mögül. Harry és Ron mennyire utálták is amiatt, hogy annyit tanult. Bár, szó mi szó, a sok könyv nélkül egyik kalandjuk sem zárult volna sikerrel.

- Tanulj, hogy a szüleid büszkék lehessenek majd rád, de azért a kis barátaidat se hanyagold el! Jól tudom, hogy jóban vagy Victoire Weasleyvel?

- Egy házba vagyunk beosztva, de felettem jár egy évvel. Néha segít a bájital beadandókban. Elég gyenge vagyok bájitaltanból. Anya szid is érte mindig, de hála Victoire-nak, már kicsit javult az átlagom.

- Jól van, Simon! Csak így tovább! – veregette hátba Hermione a barna hajú, nyúlánk fiút, majd kislánya keresésére indult.

Meg is találta Rose-t, épp a lépcsőn szaladtak felfele Lucas-szal nevetgélve.

- Rosie, lassabban! Ugye nem akarod megint összetörni magad?! Ne kelljen rád szólnom, kicsim! – enyhült meg a mondat végére a nő. Tudta jól, hogy néha túl szigorú volt a lányával, de féltette őt mindentől. Ahogy gyakran mondogatni is szokta magában: jobb ma a tiltás, mint holnap a sírás.

- Jaj, Hermione, jól otthagytál vele! Ez a nő kész rémálom. Épp most szidja a díjnyertes virágaimat, amivel még a Prófétába is bekerültünk Willel. Hidd el, ha nem állna felettem, páros lábbal rugdosnám ki a lakásomból egyenesen vissza a flancos rohadtul tökéletes kúriájába. Kritizálja a drágalátos férjecskéjét, ne engem! Merlin áldja meg, születésnapi partin van, nem ház szemlén. Úgy figyelget mindent, mintha csak az Egészségügyi Főosztályról küldték volna.  Na, mind egy. Hozhatok neked a tortából, Hermione? – kérdezte a nő a konyhába indulva. – Én magam sütöttem, epres sajttorta.

- Ha te csináltad, mindenképp kérek belőle egy szeletet, Valerie – mosolygott a munkatársára Hermione.

- Hát ez valami isteni! Pofátlanság lenne, ha kérnék belőle még egyet? – dicsérte meg pár perc múlva.

- Dehogy is! Az a legnagyobb dicséret, ha látom, hogy fogy – válaszolta egy széles mosoly kíséretében. – De Astoriát meg se kínálom. Még a végén ez ellen is lenne valami kifogása.
- Az biztos. De tudod mit? Ne is foglalkozzunk azzal a hárpiával, mindjárt megérkezik Ron, és akkor ihatunk közösen. Szerintem nagyon finom az a pezsgő – próbálta jobb kedvre deríteni Hermione a háziasszonyt.

Szerencsére tényleg nem kellett sokat várniuk a nő férjére, mert az hamarosan megérkezett, és végre átadhatták az ajándékot is, amelynek Valerie nagyon örült.

- Igazán szép, köszönöm szépen - szemlélte a gondosan becsomagolt csomagot. – Will, gyere ide egy kicsit – kiáltott férje után -, igyunk egy pohár pezsgőt, megérkezett Ronald is.
- Jaj, kérek, Valerie, csak Ron – szólt rá. – Senki sem hív Ronaldnak.

Hermione ezen jót mosolygott, mert igenis volt, aki teljes nevén szólította. Méghozzá Mrs. Weasley, ha mérges volt. Jól emlékezett még az esetre, amikor a fiú rivallót kapott, és bizony az édesanyja Ronald néven szólította. De egyébként mást tényleg nem tudott mondani, aki így hívná őt.

Amíg a szülők pezsgőztek, addig a gyerekek jól eljátszadoztak, ám egy idő után kezdtek csíntalanná válni. Körbe-körbe szaladgáltak az asztalok körül. Lucas épp Rose-t kergette, amikor a kislány megbotlott egy fűcsomóban, és egyenesen a földre zuhant… volna. Ám az utolsó pillanatban talált magának kapaszkodót, nevezetesen Astoria Malfoy ruhájának alját, ami hangos reccsenéssel jelezte, hogy elvált az anyag. És ha mindez nem lenne elég, akkor ennek tetejében Astoria ijedtében még a pezsgőjének egy részét is magára borította.

- Mit műveltél, te kis pisis?! – kezdett el kiabálni a kislánnyal a nő. – Tönkretetted a ruhámat! Egy vagyonba került ez az anyag, és külön varrattam Madam Malkin üzletében – magyarázott sipítozva Rose-nak, mintha az bármit is értene belőle. A kislány először csak nagyokat pislogott, majd hangos sírásba kezdett.

A nagy hangzavarra, és a jelenetre, amit a nő rendezett Hermione rögtön felkapta a fejét, és Ronnal, valamint a vendéglátókkal a nyomában a hang forrásának irányába sietett.

- Rosie, mi történt? – kapta karjai közé kislányát, kinek arcáról hatalmas kövér könnycseppek potyogtak lefelé.

- A drága porontyod elszakította a ruhámat. Ráadásul még pezsgős is lett! – folytatta a drámázát Astoria.
- Sajnálom. Kifizetjük – felelte rögtön Hermione.

- Kifizetitek? Hah! A fél házatokat ha eladnátok, akkor sem jönne ki belőle a ruha ára. Ez különleges, indiai anyag. Ez a kis szörnyeteg meg fél perc alatt tönkrevágta – mutogatott a még mindig szipogó kislányra.

- Ne beszélj így a gyerekemről! – tört elő az anyatigris Hermionéből.

- Már hogyne beszélnék, amikor tönkretette a ruhámat!

- Biztos vagyok benne, hogy a drága férjed még legalább tíz ilyen ruhát vesz neked, ha megkéred – vágott vissza Hermione.

- Ne merészelj ilyen hangnemben beszélni a férjemről, te mocskos sá…

- Na, most legyen elég ebből! – pattant fel vörösödő képpel Ron fittyet hányva arra, hogy épp eny nála magasabb beosztásban lévő Minisztériumi emberrel beszél. – Mit képzelsz te magadról Malfoy? Nem beszélhetsz így a feleségemmel, ráadásul vendégségben vagy. Ha jól tudom, akkor pont neked kellene tudnod, hogyan is illene ilyen szituációban viselkedned. Örülj neki, hogy meg lettél hívva. Nézz már magadra! Semmi keresnivalód nem lenne itt, utál és megvet téged mindenki. – Ahogy Ron mondta a magáét, feje egyre inkább felvette a haja színét.

- Jól mondod, semmi keresnivalóm itt ebben a szánalomra méltó társaságban. Én elit körökben mozgok, nem is értem, mit keresek itt a vérárulók és a sárvérűek között. A varázsvilág szégyenei vagytok, főleg ti Weasleyk. Apropó, te, Ronald! Ne lepődj meg, ha az előbbi hangnemed után a jövőben nem lesz munkád a Minisztériumban.

- Valerie, köszönöm a meghívást, de a partid kritikán alulira sikerült. Egy jó tanács: Legközelebb alaposabban válogasd össze a vendégek listáját. – Azzal a lendülettel szakadt szoknyástul, pezsgőstül elviharzott a nő a lakás, majd a kijárat felé.

- Micsoda egy hárpia – sziszegte Ron.

-  A név kötelezi arra ezt a nőt, hogy ilyen bunkó legyen? – kérdezte Emma Astoria után bámulva. – Szegény kislánynak nagyobb baja is eshetett volna, ha nem kapaszkodik belé. Ráadásul jól rá is ijesztett.

- Nehogy összefussunk a Minisztériumban hétfőn. Esküszöm, hogy nem állok jót magamért- morogta Hermione magához szorítva kislányát.

Kellett még jó néhány perc, hogy lenyugodjon a társaság. Szerencsére Valerie tortája nagy sikert aratott és a vendégek gondolatait is elterelte.

- Még egyszer elnézést a korábbi felfordulásért, nem akartuk elrontani a szülinapodat – mentegetőzött Hermione, miközben a pulóverét adta rá Rose-ra.

- Ugyan már, nem te tehetsz róla. Ennek a nőnek a génjeiben van a bunkóság. Örülök, hogy el tudtatok jönni.

- Én köszönöm a meghívást, viszont most már tényleg indulunk, Rose kezd elálmosodni.

- Akkor hétfőn találkozunk – intett a Weasley család után Valerie.

- Jó éjt!

Egymás mellett sétálva indult haza Ron és Hermione. A kicsi az apja vállán aludt.

- Remélem, nem kerülsz bajba Astoria miatt – szólalt meg a nő.

- Képes és kirúgat, az a perszóna- szitkozódott a férfi.

- Csak nincs akkora hatással a főnöködre. Mr. Cosbey jól tudja, hogy családod van, nem tenné ezt meg veled.

- Malfoyék keze bármeddig elér. Csak egy szavukba kerül és én már repülök is – motyogta Ron.

- És ha most egyből ásni kezded a sírodat attól jobb lesz? Ne legyél ilyen pesszimista. Astoriának csak a szája jár.

- Hát, jó, én szóltam – motyogta a vörös férfi, majd csendben folytatták útjukat hazafelé.
Otthon aztán letették Rose-t az ágyába, majd Hermione zuhanyozni indult.
Mérges volt Ronra. Először azért haragudott rá, mert azt hitte csak neki kell egyedül kiállni a gyermekükért. Aztán csak még rosszabbra fordult a helyzet, amikor elkezdte sértegetni a nőt.
Az igazság az volt, hogy Hermione nagyon is aggódott férje állása miatt. Sőt, tudta, hogy Astoria akár őt is kirúgathatja, de erre még csak gondolni sem akart.
A frissítő zuhany után írt egy levelet Ginnynek, amelyben beszámolt a partin történt eseményekről, majd miután útjára indította a baglyot, a kanapéra heveredett és olvasni kezdte kedvenc regénysorozatának legújabb részét.

*****

Draco Malfoy a fejét támasztotta a bárpultnál. Az, hogy üzleti tárgyalásra ment, csak félig volt igaz. Valóban intézett egy-két munkával kapcsolatos dolgot, de emellett más feladata is volt. Blaise Zambinivel az iskola után is megmaradt jó viszonyuk, ami nyilván annak is köszönhető volt, hogy együtt dolgoztak. Talán ő volt az egyetlen ember, akit Draco a barátjának nevezhetett. Nem voltak soha azok az ölelkezős, egymás vállára boruló cimborák, de bármikor szívesen megittak együtt egy pohár Lángnyelv Whiskeyt, és tanácsért is fordulhattak egymáshoz. Bár, mint tudjuk, Draco Malfoy nem az a fajta ember, aki csak úgy kiteregeti a magánéletét, és tanácsot sem szokott kérni másoktól. Ő inkább szereti magának intézni az ügyeit. Ezúttal sem Ő kért segítséget, a végén mégis úgy esett, hogy neki kellett tanács.
Az üzleti hétvégének nevezett kiruccanás Blaise ötlete volt, mert szeretett volna beszélni Dracóval olyan környezetben, ahol Astoria biztos nem avatkozik a társalgásba. És nem is véletlenül kellett ez a nagy titokzatosság. Draco nem hitt a fülének.
- Ez az igazság, haver – sóhajtott Zambini.
- Ez egészen biztos? – kérdezte ismét a szőke férfi.
- Nézd, nem tudom, hogy pontosan mi folyik közöttük, de esküdni mernék, hogy nem csak munkaviszonyról van szó. Nem látták, hogy ott vagyok, mivel úgy volt, hogy nem is megyek Andersenék partijára, de aztán mégis el tudtam menni. Astoria nyilván azt gondolta, hogy senki nem látja őket. A teraszon enyelegtek, és nem úgy tűnt, mintha ez olyan új dolog lenne. Szóval… sajnálom, de szerintem igaz.
Egyszerűen nem tudta elhinni. Astoriával már 8 éve együtt voltak, igaz, csak 6 éve házasodtak meg, de őt azóta nem érdekelte másik nő. Szerette őt. Már ahogy egy Malfoy szeretni tud. Sosem gondolt rá, hogy Astoria mással múlatja az időt. Bár most, hogy belegondolt, tényleg sokat volt távol, és most már azt is értette, hogy miért nem unatkozott a felesége, amikor neki olyan sokáig az irodában kellett maradnia. Kezdett összeállni a kép.
- Kösz, hogy szóltál – mondta Draco, majd lehúzta a maradék Whiskeyjét.
- Úgy éreztem jogod van tudni.
- És most mi a fenét csináljak? Ha kidobom, akkor arról mindenki értesülni fog, és ezen fognak csámcsogni. Hogy néz ki, hogy a nagy Draco Malfoyt csalja az asszony? – morgott keserűen. – A fenébe is. Tudod mi a legszarabb? – kérdezte, de nem várta meg, hogy barátja választ adjon. – Hogy én teljesen azt hittem, hogy minden rendben van. Mindent megadtam neki, sosem panaszkodott. Elhalmoztam ajándékokkal, ékszerrel, meg ruhákkal.

- Látod, ezért mondtam neked, hogy nem kellene megnősülnöd – vonta meg Zambini a vállát, közben az italába kortyolt. – Nem a döntőképességedet ítélem, ne nézz így rám, csak azt mondom, hogy választhattál volna más életformát is. Most nézz csak rám – mutatott végig magán. – Dögös vagyok, buknak utánam a csajok 17-től 60-ig. És igen, ki is használom, ha már Merlin egy ilyen testtel ajándékozott meg. Minek a kötelezettségek, amikor szabadon, csinosabbnál csinosabb nők társaságában élhetem a napjaimat. Nem szenvedek semmilyen hiányban.

- Ezzel nem segítesz – túrt Draco idegesen a hajába.

- Lemerném fogadni, hogy hetente kb. egyszer szexeltek. – Draco hallgatására Blaise felnevetett. – Ez most komoly haver?

- Igazából kétszer, de ez… - Blaise újra rázendített. A Wiskey kezdett egyre jobban a fejébe szállni, pedig abban a pillanatban inkább a szőkének lett volna szüksége a piára. Erre most szerencsétlen hallgathatta a barátja vihogását, miközben a fejében csak egyetlen kép lebegett: a felesége, Astoria és a német küldöttség tolmácsa, Henrik Würfel vad szex közben.

Mivel Blaise tényleg kezdett egyre jobban elázni, Malfoy jobbnak látta távozni.

Miután az illuminált férfit sikeresen hazafuvarozta, nem indult egyből haza a feleségéhez. Valahogy most nem tudta volna elviselni a nőt anélkül, hogy fel ne pofozta volna. Na nem mintha valaha is megütött volna nőt, de akkor is. Amit Astoria tett az megbocsájthatatlan. Nyílt titok az aranyvérűek körében, hogy a legtöbb varázslónak van legalább egy, ha nem több ágyasa. Na de az, ha a feleség lép félre, az túlmegy minden határon. Draco tudta ezt jól, ha a dolog kiderülne, az utóbbi években szépen újraépítgetett hírneve újra visszazuhanna a béka feneke alá.

Talán keríteni kéne magának egy könnyű nőcskét – futott át az agyán a gondolat, de egyből el is vetette az ötletet. Draco nem ilyen, sose lenne képes megcsalni a feleségét. És bár igaz, hogy az utcán meg megbámulgatta mindig is a telt idomú boszorkákat, de hát ha egyszer hűséget fogadott és nem vakságot? Minden férfi ezt csinálja.

Órák telhettek el így, Draco a gondolataiba feledkezve andalgott a Temze partján. A nap lassacskán már felkelőben volt, de csak nem akaródzott neki hazamenni. A felesége úgyis úgy tudja, hogy csak másnap érkezik haza. A végén még megzavarna valamit azzal a „zwanzigolóval”. Újra beugrott neki a korábban látott kép, amint Astoria és Herr Würfel…

Az idejét se tudta már, hogy mikor szeretkezett utoljára egy jót a feleségével. Eddig a férfinek fel sem tűnt, de a Zambinitől hallottak után minden világos volt. Astoria már alig kívánta őt. A sietős alig 10 perces numerák, amiket mostanában lezavartak már korántsem hasonlított azokra a szenvedélyes éjszakákra, amiket kapcsolatuk elején töltöttek együtt a feleségével. Eddig a szenvedély hiányát csak a házasságnak, meg a sok munkának tudta be, de most, hogy tudja, a feleségének hobbipénisze van, teljesen elkeseredett. Itt van 27 évesen, élete tavaszán, és épp azon sopánkodik, vajon mi a baj vele. Pedig igazán nem volt vele semmi gond. Top 10-es pasi volt, a Szombati Boszorkány Magazin is megírta. Kisportolt test, kifogástalan megjelenés, márkás holmik. És a felesége mégis egy nála 5 évvel idősebb német, birkabaszót választott helyette.

- Le kell nyugodnod, ember – utasította rendre magát. – És ha más kell neki? Hát élvezze ki ameddig megteheti. Drága Astoriám, nem tudod te még, hogy kivel húztál ujjat.

Mindeközben, amíg Draco szent bosszút esküdött, addig Hermione belealudt a könyvébe. Nem sokszor fordult elő, hogy ennyire nem érdekelte volna egy olvasmány, sőt, most sem arról volt szó, hogy unalmas lett volna a történet, csak éppen annyira máshol jártak a gondolatai, hogy végül a nagy agyalásban elnyomta az álom.

Rettegett attól, hogy hétfőn reggel, amikor belép az irodájába, egy összecsomagolt doboz fogja várni, amiben a holmijai vannak. Még magának is utálta bevallani, de valamilyen szinten félt Astoriától. Tudta, hogy a nő a társadalmi hierarchiában jóval felette foglal helyet. Hiszen ő csak egy egyszerű családból származó sárvérű, semmi több. Ezzel szemben Astoria aranyvérűnek született és egy igazi nemes család sarja. Sosem nyert volna ellene csatát. Bár munkahelyükön egyelő rangban álltak, az arisztokrata nő mégis sokkal nagyobb befolyással bírt.

Külsőre is jóval a valaha mardekáros nő alá értékelte magát. Astoria vékony volt, kecsesen mozgott és haja lágyan omlott a vállára, egészen a derekáig ért sötét hajzuhataga. És bár szerette Ront, be kellett vallania magában, hogy Draco Malfoy azért eléggé jó parti. Magas, izmos, arca tekintélyt parancsoló, és lehet, hogy nem Ő a világ legkedvesebb embere, de kifinomult, és jól nevelt. Ezzel szemben Ron egyszerű életet élt és kinézetével sem magasodott ki férfitársai köréből.

Mindezektől a gondolatoktól még álmában sem tudott szabadulni. Újra a Roxfortban járt, ám ezúttal minden sokkal sötétebbnek, sokkal borúsabbnak tűnt. Látta a tizenhárom éves önmagát, ahogy Ron és Harry társaságában sétál az udvaron, aztán egyszer csak megjelenik előttük Astoria és két talpnyalója. Hermione magam sem emlékezett már rá, hogy a lánynak tényleg voltak-e ilyen követő, vagy csak Crak és Monstro alakját képzelte bele női testbe, és hogy csak az agya keverte-e össze a dolgokat. Egy biztos, Hermione félt tőlük. Bár mindig bátor griffendéles módjára viselkedett, viszont ott, ebben az álomban valami félelem lett úrrá rajta. Amihez persze a tudatalattija még hozzáadta az aznap délután történ események lehetséges következményeit is. Szóváltás alakult ki a három jóbarát valamint a mardekáros lányok között, majd amire legközelebb feleszmélt, az Astoria ökle volt az arcában. Megütötte őt, minek hatására orrából meleg, piros folyadék kezdett szivárogni.

Ebben a pillanatban az igazi, huszonhét éves Hermione felriadt. Egy kicsit zilált volt, a gondolatait még mindig nem tudta rendbe tenni. Csak ült a kanapén, a földre csúszott könyvre bámult és próbálta felfogni, hogy mi is történt. Érdekes, de az első, ami eszébe jutott, az Draco Malfoy tizenhárom éves, ijedt képe volt. Most már biztos volt benne, hogy tudatalattija csúf játékot űz vele, és ebből kreálta ezt az igencsak nem kellemes képzelgést. Nem tudta miért, de egyre csak arra tudott gondolni, hogy Malfoy mit gondolhatott, amikor annak idején Ő emelt rá kezet. A mai napig elmosolyodik, ha eszébe jut az az eset. Sosem volt egy erőszakos ember, de aznap kibújt belőle a dühös oroszlán. Aznap igazi griffendéles volt. A fiú nagyon feldühítette, és valamit tennie kellett, hogy ne csak ott álljon, és hallgassa a fiú rágalmait. De most először jutott eszébe, hogy vajon a fiú mit érezhetett?

- Biztos fájt neki – motyogta maga elé meredve a nő, majd elnevette magát a dolgon.

Egy hirtelen gondolattól vezérelve a könyvespolchoz lépett és lábujjhegyre állva levette a régi fotóalbumát, majd visszahelyezkedve a fotelba lapozgatni kezdte.

A legelső fotót még az apja csinálta egy mugli géppel miután Hermione először mutatta meg otthon a roxforti egyenruháját. Hirtelen nevethetnékje támadt. Ahogy visszatekintett a 16 évvel korábbi énjére az első gondolata az volt, hogy milyen szörnyű volt a haja. Lehet, hogy csak azért osztotta a süveg a Hollóhát helyett a Griffendélbe, mert olyan volt a haja, mint az oroszlánok sörénye? Ezen jót mulatott magában.

A következő kép az első roxforti évük végén készült. Két barátjával Harryvel és Ronnal mosolygott vissza a fotóról. Egyből eszébe jutott, hogy mennyi kalandon mentek keresztül, amíg Harry megtalálta a Bölcsek kövét. Büszke volt magára, az akkori énjére, mert mégiscsak mugli születésűként magasabb szintre jutott el, mint barátai.

A másik oldalon lévő fotót Hermione Colin Creeveynek köszönhette, már ha meg akart volna köszönni egy képet, amin a mardekárosok is rajta vannak. Főleg Malfoy. Ott pöffeszkedett a Mardekár ház kviddics csapata élén a vadig új Nimbusz 2001-esével. Ron épp ekkor akarta megátkozni őt, de a szőke helyett saját magát találta el, így órákig meztelen csigákat öklendezett fel a fiú. Hermionénak még a gyomra is felfordult az emléktől. Bár lehet, hogy Draco undok képe miatt kezdett el émelyegni. Lapozott egyet.

Eszébe jutott a harmadik éve, mikor is végig ide-oda röpködött az időben, hogy a lehetségesnél is többet tanulhasson. Nagyon hálás volt McGalagony professzornak, amiért az kölcsönadott neki egy időnyerőt. És bár igaz, hogy vissza is kellett szolgáltatnia a kis kütyüt, hálás volt ezért a kivételezésért.

Voltak ott még képek Csámpásról, Csikócsőrről és még Hagridról is. Aztán ott volt még az első szerelme, Viktor Krum a bolgár delegációból. Egyből eszébe jutott az első csókjuk, amit még sok másik követett, de végül a távolság miatt nem lett semmi a kapcsolatukból. Kissé elmerengett Hermione azon, vajon mi lett volna, ha akkor működött volna és most Mrs. Krum lenne.

A továbbiakban rengetek közös kép következett a fiúkkal, Ginnyvel és Lunával.

Mikor már épp készült, hogy visszateszi az albumot a helyére és lefekszik végre, egy fotó esett az ölébe. Kíváncsian nyúlt utána és fordította maga felé. Egy apró újságból kivágott kép volt az, amiről nem más, mint a 16 éves Draco Malfoy nézett vissza rá. Fogalma sem volt arról, hogyan is kerülhetett az albumba az a fotó, de elég sokáig elidőzött rajta a tekintete. Mennyivel másabb volt, mint a kviddicsezős képen. Egy sokkal érettebb, felnőttesebb fiút látott maga előtt, de itt már kevésbé a gúny, inkább a kétségbeesettség tükröződik vissza a szemeiből.

Ebben a pillanatban felkapcsolódott az előszobában a fény és Ron jelent meg hálóköntösében laposakat pislogva.

- Kicsim, te meg mit csinálsz idekint ilyenkor? – Ron a falióra felé pillantott. – Merlin szakállára, Hermione, hajnali fél 4 van, te meg fotókat nézegetsz.

- Bocs, édes, csak belefeledkeztem – mondta a nő még mindig Draco fotóját szorongatva.

- Az meg mi? – nézett Hermione felé a férfi.

- Micsoda? – dobta vissza hirtelen a fotót az albumba majd becsapta azt.

- Amit most raktál el? Az egy kép volt a görényről? – Ron arca egyre jobban kezdett vörösödni.

- Fel fogod ébreszteni Rose-t!